XXXV. FEJEZET.

 

Folytatólag beszél ennek a mi dicső Szent József atyánk tiszteletére szentelt zárdának alapításáról, s arról, hogy miként intézte az Úr a dolgot úgy, hogy az teljesen a szent szegénység alapjaira helyezkedjék. Hogyan távozott attól az úriasszonytól, akinél volt. Más egyéb eseményekről is beszámol.

 

 

 

                Mialatt még annál az úriasszonynál voltam, akinél több mint egy félévig maradtam, az Úr úgy intézte a dolgot, hogy egy, a mi rendünkhöz tartozó beáta, valami hetven   mértföldnyire  innét,  hallott   rólam  egyet-mást, s mivel azon a vidéken kellett átutaznia, egy kis kerülőt tett, hogy velem beszélhessen.[1] Az Úr neki is, ugyanazon évben és hónapban sugallta azt, hogy alapítson sarutlan kármelita női kolostort, mint nekem s akkora vágyat keltett benne eziránt, hogy mindenét eladta, s elment Rómába gyalog és mezítláb, hogy megszerezze a szükséges engedélyt. Nagyon önsanyargató és imádságos nő, akinek az Úr sok kegyelmet ad. Miasszonyunk is megjelent neki, és biztatta erre az alapításra. Egy szóval annyira fölöttem állott az Úr szolgálata tekintetében, hogy szégyenkeznem kellett az ő jelenlétében. Megmutatta nekem a fölhatalmazásokat, amelyeket Rómában kapott, s azon két hét alatt, amelyet velem töltött, véglegesen megállapodtunk abban, hogy miképpen fogjuk ennek a két zárdának tervét megvalósítani.

 

                 Mielőtt vele beszéltem volna, nekem fogalmam sem volt arról, hogy a mi Szabályunk, az enyhítés előtt kizárta a tulajdonjogot, s így nem is volt szándékom ezt a zárdát biztos évi jövedelem mellőzésével alapítani.[2] Engem az a gondolat vezetett, hogy ne legyen gondunk a szükségesekre, s egészen elkerülte a figyelmemet, hogy mennyi gondot okoz maga a vagyon. Ezt a jó asszonyt, aki még olvasni sem tudott, az Úr fölvilágosította arról, amiről nekem fogalmam sem volt, pedig ugyancsak sokszor végigolvastam Szabványainkat.

 

                 Alighogy szóba hozta előttem ezt az eszmét, nekem azonnal rendkívül megtetszett; csak attól féltem, hogy ezt nem fogják nekem megengedni. Azt fogják mondani előre láttam -, hogy bolondság az egész, s hogy ne tegyek olyasmit, aminek azután mások isszák meg a levét. Mert hacsak rólam magamról lett volna szó, egy pillanatig sem haboztam volna, sőt boldoggá tett volna az a gondolat, hogy Krisztus Urunknak tanácsait követhetem. Hiszen Ő Szent Felsége már akkor belém oltotta a szegénység utáni mélységes vágyódást. Ami engem illet, én nem is kételkedtem abban, hogy ez a legjobb, hiszen én már régóta azt szerettem volna, hogy mint koldus tengethessem életemet, s ne legyen se lakásom, se semmim. Csak attól féltem, hogy hátha a többieknek nem adja meg az Úr ezt a kegyelmet, s nem fognak így gondolkodni. Hátha nem

 

-----------------------------------------------------------------

 

 

[1] Beátákon jámbor nőket, és pedig vagy hajadonokat, vagy özvegyeket értettek, akik kint a világban folytattak magasabbfokú lelki életet. Rendesen valamely szerzetnek voltak harmadrendű tagjai, s annak ruháját is viselték. Olykor többedmagukkal közös életet folytattak egy házban, s ez utóbbinak neve beatérió volt. Ilyen beatérió volt eredetileg az ávilai Megtestesülés zárda is. Az a beáta, akiről itt szó van, Jézusról nevezett Mária volt, a második sarutlan kármelita női zárdának, az alcalái Imagen-nék későbbi alapítója. Granadában született 1522-ben. Atyja a kancelláriának volt tisztviselője. Férjhez ment, de korán özvegységre jutott, s ekkor belépett a kármeliták harmadrendjébe, s akkori szokás szerint viselte a szerzet ruháját. Ekkor támadt az az eszméje, hogy zárdát alapít, s abban meghonosítja az Eredeti Szabály szigorú fegyelmét. E célból elment Rómába, mezítláb, gyalog, s engedélyt szerzett a pápától. De-Mascarénas Leonora, II. Fülöp nevelőnője támogatásával azután megalapította zárdáját Alcalában, s ott halt meg l580-ban.

 

[2]  A Kármel remetéi a legtökéletesebb szegénységet gyakorolták, s hogy ebbeli elveiket megoltalmazzák a lazulástól, IX. Gergely pápától 1229. ápr. 6-án kelt brévét eszközöltek ki, amely megtiltja nekik, hogy házat, földet vagy járadékot bírhassanak, mivelhogy az ilyesmi nem egyeztethető össze tökéletes, szemlélődő életükkel.