KDP, Oroszlány-Mór

"Úgyis elkap az eső. De úgyis ki kéne már mosni a kabátomat, tehát mindegy". Gurul a késő délelőtti vonat Oroszlány felé. Kihasználtam, hogy munkahelyemen tegnap csak néhány óráig kellett jelen lennem, így 11 után nem sokkal már meg is kezdhettem a túrát. Nem vártam sokat a szakasztól – de most teljesítve, az egyik legszebb, leghangulatosabb vértesi útvonalként gondolok vissza rá.

Lakótelepek, garázssorok (melyeken rejtélyes oknál fogva, nincs két egyforma villanyóra-szekrény), majd az ipari parkok után a kiskertek. Nyugdíjasok kertészkednek - talán azon se lepődnének meg, ha "jó szerencsét" köszönéssel lépnék a kapujukhoz. "Lakás-autó-telek" - valaha ezt akarta mindenki, mert ez volt a hivatalos ideológia. Ma ebből a "Ház-autó(k)-gyep" lett, a nélkül hogy bárki mondta volna. Ilyen gondolatokba merülve az erdészet telephelyéig érek, ezt elhagyva kezdődik a vegyes (fenyő, tölgy, bükk) erdő. A vasúttól szűk óra alatt el is érek a régi külfejtés hatalmas bányataváig. Gyűlnek mögötte a felhők, zúg az erdő, repkednek a víz felett a madarak, nagyon él minden. Gyalogolok tovább, a térképen Terv útként nevezett aszfaltcsík mellett öreg bükkösök maradnak el. A Tekert-Iharfa-tisztásnál balra a P+ megy, rápillantok az útjelző táblára: mehetünk is tovább, jó helyen járok, a P-t kb. egyenesen mutatja. Jobbra nem nézek: további fél kilométer múlva tűnik fel, hogy jelzés az nincs. Elő a térkép: no persze, mert a jelzés pár lépés után elment jobbra. Betonút indul jobbra, ezen kapom el újra a jelzést, ahol éppen favágók dolgoznak. Kicsit ritkábban jelzett szakasz következik (kombinálva egy nem túl régi tereléssel), a térkép most nagy segítséget jelent. (A hiányos jelzettség okán gondolkodtam: az útvonal itt megyehatárt keresztez éppen, lehetséges lenne hogy egy rövid szakaszt senki sem érzett igazán a „magáénak”? Mert az út többi részén ilyen problémám nem volt). Nem sokára leérek a festékgyár alatti tóhoz, itt is időzök egy kicsit. A gyárhoz ösvény vezet tovább, itt-ott benőve, de jól követhető.

A gyár portáján bezörgetek: elsőre nincs válasz, de szerencsére két perc múlva előkerül az öregúr. Műszakváltás volt nemrég, át kellett mennie egy másik épületbe. Megköszönöm a „Pusztavám-Budalakk” feliratú nyomatot, és indulok is tovább. A Lipa-kúti völgy a szakasz egyetlen komolyabb emelkedője (bár Oroszlány óta lényegében folyamatosan, nagyon enyhén felfelé visz az út). Megpihenek előtte, de hamar meg is állok újra: bodzabokrokat látok meg, és tudatosan készültem szüretre… Nagyon lóg már az eső lába, szinte besötétedik a völgyben, jobb ezzel hamarabb végezni. Tompa puffanásokat hallok meg, de ez nem dörgés. Ismétlődően, kb. 10 másodpercenként. Még Mór szélén is hallani vélem aztán – a hang forrása ismeretlen marad. A völgy tetejénél kezd esni az eső. Szerencsére intenzíven csak kevés ideig hullik, és mire elérem az útvonal legmagasabb pontját, inkább csak szemerkél. Az ereszkedés közben már inkább a belógó faágak áztatnak el – előbb egy ösvény, majd egy ritkán járt erdészeti út vezet a város feletti dombtetőig. Fél négy körül érek a házak közé. Mire bejutok a központba, újra esik: bepillantok a kastélyudvarba, a kollégium bejáratánál kérek bélyegzést. Még elsétálok a főutca másik végéig – ott a Varga pince, ahol feltankolok királyleánykából. Még egy hosszú gyaloglás a vasútig – a vonat meg már napsütésben indul velem Fehérvár felé. Piros jelzés, Gerecse, Vértes, pipa!