Vidám hangulatban készülődünk a rajtban, máris érződik, hogy ez a futás valami más mint a szokásosok. Nyilván a csapat teszi, de egészen különleges az egésznek a fílingje. A rajthely nagyon kultúrált szépen mindent elő lehet készíteni, elintézni - okés.

 

9:00 tűz. Nyugodtan kezd mindenki, úgy látszik senki nem akarja kivégezni a csapattársát idő előtt... Semmi feszítés, de szépen darálva haladunk. Kalotai Levi-Szepessy Áron, mi Balazitoval mint SSC, majd Kékes előtt a Mud Runners team csapódik hozzánk. A depóban mi vagyunk a legfürgébbek, de rövidesen Áronék is zárkóznak. Nemsokba telik míg Moha és Páfrány (olipapa-csika) rombolnak le mellettünk - Ők Gabi haláláig látótérben vannak, aztán elhúznak.

 

Kezdetben nagyon köves az út, meg is jegyezzük magunknak jól a 2. körre, aztán kellemes lejtővé szelídül az útvonal Parádóhuta felé. Bevallom csanya felfestései annyira domináltak, hogy nem is emlékszem minden etap saját jelzésére. Parádsasvár után Balazito áll előre, egy árnyalatnyit húz a tempón fölfelé, ami Áronnak tetszik, Levinek nem éppen, én meg úgy vagyok vele, hogy beleférhet, egy próbát megér. Végül Áron visszazár Levihez, így egymagunk érünk Kékesre.

 

A lefelé innen sem egy autópálya, be is indítja az emésztésem. Hiába tudok mindent a nagy technikairól Jakus Béla barátomnak köszönhetően (Mester!) :) azért a kivitel még nem tökéletes, Leviék fel is érnek ránk. Ez amúgy igazából jó, többen jobb a hangulat, meg az eltérő tempó miatt húznak minket egy kicsit Füred felé. Füreden azért könnyedén előre szaladnak, de nem szívjuk mellre, már készülünk a 3. Kékesre, ami Balazito szerint kulcsszakasz lesz. Hát akkor adjuk meg a tiszteletet. A faluban a Gepárdok (Kopi-GebreGab), majd a fordítóhoz egész közel Oliék, és Starsky & Hutch (allezserzseli, Z.Robi) jönnek szembe. Utóbbiak nagyon sápadtak, ezt rögvest  megpróbálják ránk kivetítve leplezni... :) A ponton Áron és Levi kényeztetik magukat (kenés itt, kenés ott) -  mi erre most nem gondoltunk, így előbb indulunk tovább. Kiérve a suli területéről szembe ön a Mud Runners - hümm hümm...

 

A piroson felfelé rövidesen előreállok Balazito tanácsára, próbálok egy elfogadható iramot diktálni olyan 78-79 % pulzuson, de nem sikeres az akció exJB valahogy nincs igazán rendben. Az első körön is érezhető volt, hogy "dolgozik", nincs igazán ruganyosság, könnyedség, lendület, ahogy megszoktuk, hanem olyan "munkás" az egész. Visszaveszek 75-76 %-ra, ezt nagyjából tartja, de nagyon kell figyelnem a szemem sarkából, hogy a gyalogló futós váltásoknál kivárjam míg Ő is a futós szakaszra ér. Így tartjuk az 5-15 m távolságot. A Négyes határnál úgy tűnik nem lesz gond, az előttünk lévők nem növelték az előnyüket, hátra nem látni üldözőt. Innen egy relatív hosszabb rész gyalogolható, majd felérve gurulós, kocogós szakaszok kezdődnek. Bele is lendülnénk, de Balazito beragad, úgy tűnik komolyabb a gond - most még energetikainak tűnik.

 

Pillanatok alatt hátbaver minket Áron, majd a Mud Runners. Levi állítólag nem fejezi be, Áron egyedül tervezi zárni a két karikát. A ponton relatív sokat dekkolunk, ami most jó, mert Balázs nekiült tömni magába a kajákat: sajt, kifli, oliva stb. "Ez még jó is lehet" gondolom magamban - Jakus Béla is mindig degeszre eszi magát menet közben egyszer - utána hánykolódik egy 1/2 órát a gyomra körül, de aztán kegyetlenül ellép - volt benne részem idén. Na ha ez így már eszembe jutott, én is eszek egy kicsit, de a fő baj, hogy kezdek fázni. László Szilvi rögtön felajánlja a dzsekijét, de azt nagyon melegnek látom, így inkább Pepe Lavaredos mellényét fogadom el.

 

Végre csak tovább indulunk a pontról, de nem sok örömünk telik benne. Balázs lábai két betoncölöpként állnak bele a földbe, látszik, hogy nem hajlik egyik se. Újraíndít megáll újraindít. Próbálom kigyúrni, de csak egy egy betontömb mindkét lába. Ráadásul iszonyúan süvít a metszően fagyos szél, már kezdem én is s@rul érezni magam. Csak érjünk le az Északi oldalra, ott legalább szél nem lesz.

 

Valahogy elvergődünk a Gabi Halála utáni pontig, ahol meglepi frissítő van, magnéziumos szőlőcukorral, colás gumicukorral, meg én nem tudom mivel. Balazitoba szépen visszatér az élet, és szépen óvatosba el kezdünk haladni Parádóhuta felé. A tempó még nem komoly, de már "lazul". A faluban jön a hír, hogy előttünk vannak a Gepárdok. Kezdünk feltámadni, Sasvár felé már teljesen feláll a rendszer, visszaáll az intenzitás ahová kell és haladunk. Már kezdek is aggódni, hogy ha társam így erősödik még bajban leszek...

 

Parádsasváron sperótól kapunk finom teácskát, és nekiállunk a Kékesnek. Úgy tűnik a 9 órát bukni fogjuk, de mindegy, az Élmény a fontos :) ez meg már lényegében megvolt...

 

Meglepő módon egészen jól mozgunk felfelé. A Som-bokor után nehezemre esik követni Balazitot, valahogy az energetikámnak nem esik jól itt a Kékes előtti pár perc. Féltem is ettől, mert csokit már nem bírtam letuszkolni, egy jó kis gyümölcsgélt toltam, de csak a felét a Mátra-nyereg után, hogy maradjon a Finishre is. Szerencsére rövid ez a szakasz, úgyhogy nagyobb lenyúlásra nem lett szükség, de ez azért nem volt komfortos na. Kékesen cudar idő van, tolok egy falat banánt, a gél második felét, Ernőtől Pepétől kapunk minden jót aztán jöhet a lefele. Brrrrrrrrr, de kib. idő van kinn! Alig várjuk, hogy leérjünk a csúcsról, innen már rendben van. A vége olyan dumálgatós, tötyi lötyi kocogós, de jó. Remek volt. 8:53 Itt a vége...