Korunk számtalan ideológiája egy logikátlan és zavaros eszmerendszert szült, mely ellene mond a boldogságnak, a közösségi érdekeknek, és az individuumot meg a szubjektumot állítja középpontba, sokszor a tudomány eredményeire is rácáfolva.
Hol a kiút? Hogyan vezet el a filozófia és a logika az ember valódi céljaihoz, melyek boldoggá teszik, s nem csak ideiglenes örömöket szereznek neki?
Tudod a választ?
Igen, megbukott. Legalább is az ideológiájának a logikai alapjai megdőltek.
Nem Isten létezésével volt a gond eddig sem, hanem a tudományos meghatározásával. Hiszen azt sem tudták mi van, vagy mi nincs. Továbbá nem az a fő probléma, hogy nincs Isten, hanem az ellenkezője, hogy túl sok van. Túl sok Istent teremtettek eddig az emberek.
Nagyon sok hibás és cáfolható logikai istenérv után létrejött egy olyan amit eddig nem tudtak cáfolni, mert bizonyított. Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet // Tehát feltárásra került Isten tudományos meghatározása. Innét már felesleges benne hinni és tagadni is, hiszen létezése tudományos tény.
nem tudsz olvasni te röhögő bulizósfiatal? azt írtam hogy "kb minden".
de még ha mindent írtam is volna, utána írhatok kivételt. engem nem szopattok ki az emberi nyelv dekonstruálásának olcsó bulizósfiatalos trükkjeivel...
kb az összes ismerősöm ateista. semmelyik se foglalkozik semmiféle igazság-kereséssel, nem érdekli őket a világ, az emberiség sorsa, a jövő, a környezetvédelem, és úgy általában semmi a legújabb sorozaton kívül meg a bulizáson kívül.
viszont mindenkit hülyének tartanak aki nem ateista.
a nem ateista ismerőseimet érdekli a világ, a környezet, az emberiség, környezetvédelem... legalább valamilyen minimális szinten
De azért sok minden segíthet a kereszténység megítélésében, elvégre van egy (illetve több) kanonizált iratgyűjteménye, vannak szervezetei, egyházai, gyülekezetei, tanítások különféle rendszere. Ezek összessége a "kereszténység". Sok minden összeköti a keresztényeket, még akkor is ha olykor szó szerint egymást gyilkolják a különbségeik miatt. - noha azt sem tudjuk biztosan, hogy akik magukat kereszténynek mondják, azok keresztények-e valóban?
Mondhatnám én bármire, hogy majd azzal kapcsolatban/abban az esetben - így és úgy/ezt és azt FOGOM cselekedni, de azért az ilyesmi csak az adott helyzetben derül ki, szóval én inkább nem mondom magamról (és másról sem), mert tudom, hogy csupán feltételezném azt.
Nem önbizalmam van, hanem az Istentől kapott - Istenbe vetett hitem van.
... és igen gyakran hibázok, és igen gyakran csinálok olyan dolgokat is, amelyeket később bánok csak meg, de már akkor is tudom, hogy nem csinálok jót - amikor csinálom azokat. (Tudom, tehát: nem becsapom magam olyankor.)
Túlságosan szűk értelemben vetted a "hőst". Ezt én úgy értettem, hogy mindenki szeret a "jó" szerepében tetszelegni a saját történetében, de hogy mi az a "jó" az már eltér egyénenként. Ez lehet egy excentrikus, ünnepelt hős, de lehet egy szerény, alázatos, visszahúzódó ember is. Kinek mi az ideálja.
"Ennek megfelelően: a keresztény emberekről sem,- de akkor a kereszténységről hogyan?"
Szerintem ez sok vita tárgya itt a fórumon is és nincs benne egyetértés. :)
De azért sok minden segíthet a kereszténység megítélésében, elvégre van egy (illetve több) kanonizált iratgyűjteménye, vannak szervezetei, egyházai, gyülekezetei, tanítások különféle rendszere. Ezek összessége a "kereszténység". Sok minden összeköti a keresztényeket, még akkor is ha olykor szó szerint egymást gyilkolják a különbségeik miatt.
Önbecsapás: persze, el lehet kerülni, ha valaki megfelelően tudatos e tekintetben. Ehhez viszont kell megfelelő szintű ember- és önismeret, ha ez nagyon csekély, akkor előfordulhat hogy még csak tudatába sem vagyunk annak, hogy becsapjuk magunkat. Bizonyos mértékű önbecsapást mindenki elkövet. Nem véletlen tanítják szinte minden szakma egyetemi szintjén valamilyen formában, a megfelelő minőségű munkához is elengedhetetlen.
A kereszténység engem arra tanít, hogy ne magamban bízzak, hanem az Istenben. Ha én az Istenben bízom, akkor - bármilyen siker esetén is az Istent ünneplem. A kereszténység arra is tanít engem, hogy hamar leessek a magas lóról, ha esetleg hősnek érezném magam. A keresztény emberek Jézusnak a követői ("Jézus teste"), nem pedig egyenként egy-egy "Jézus" mind. Nyilván neked (vagy nekem, vagy bárkinek) nem áll módodban eldönteni, hogy valaki keresztény, vagy valaki csak kereszténynek mondja magát. Ennek megfelelően: a keresztény emberekről sem,- de akkor a kereszténységről hogyan?
Zárójelek közé is szorítottam egy gondolatot lejjebb, de attól függetlenül: ha "Az önbecsapás pedig olyasmi, amit önismerettel, emberismerettel lehet felderíteni saját magunkban és másokban is.", akkor el is lehet azt kerülni, ugye?
Viccen kívül ez alól még az "igazi" keresztények sem kivételek, sőt, én gyanítom rájuk aztán igazán jellemző. Meglehet nem ünnepeltetik magukat mások előtt - bár a képzeletbeli barátaikat idevehetnénk. :)
Végül is ez nem egy rossz dolog, lényegében a jóra való törekvés. Rossz csak akkor lesz, ha csak áltatjuk magunkat, miközben tetteinkben nem mutatkozik meg.
Az önbecsapás pedig olyasmi, amit önismerettel, emberismerettel lehet felderíteni saját magunkban és másokban is. Tekintettel arra, hogy még csak nem is hallottál erről a lehetőségről én kicsit elhamarkodottnak érzem magabiztosságodat.
Persze, de vigyázni kell azzal kit nevezünk álkereszténynek. Biztos vannak, akik csak annak hazudják magukat valamilyen célból, de szerintem a többség nem ilyen. Az emberek általában szeretnek hősök lenni a saját történetükben és igazi kereszténynek tartják magukat még akkor is, ha közben nem eszerint cselekszenek. Visszautalnék az önbecsapásra.
... és mégis egy kis javításra szorul az, hogy teljesen egyetértek: ha én esetleg csak hazudnám azt, hogy keresztény vagyok,- akkor is keresztény lennék, szerinted?
Ne szerénykedjék! Attól még, hogy direktbe nem hangoztatja, a hsz-ai alapján kimutatható az Ön embersége, megkérdőjelezhetetlen tudományos szaktekintélye, valamint a vallásos emberekkel szembeni morális felsőbbrendűsége.
"A kényelmes és biztonságos élet valóban nem ösztönzi a szellemet a kutatásra."
Éppenhogy az ösztönzi!
Akinek az életét kell féltenie, aki az éhhalál küszöbén táncol, aki a zsarnokság igáját nyögi, annak nincs ideje az ösztönös emberi kíváncsiságot kielégítenie. Annak csak arra van ideje és energiája, hogy túléljen.
Nekem ugyan van egy elképzelésem arról, hogy ki keresztény, de ugyanakkor azt is látom, hogy ez enyém is csak egy vélemény a sok közül és nincs egyetértés. Én nem érzem feljogosítva magam arra, hogy ezzel kapcsolatban ítélkezzek mások felett, rájuk süssem bélyegként, vagy éppen megtagadjam tőlük. Minden kereszténynek van vaj a fején, a pedofil papnak éppen sokkal súlyosabb, de ettől még a hite lehet valódi.
"És ennek az Ön által emberi értelemnek nevezett viccparádénak miben látja mindenkori előnyét par excellence az isteni intellektussal szemben?"
Én például abban, hogy meglepő módon az egyszerű ember mindennapi élete azután vált egyre kényelmesebbé és egyre biztonságosabbá, hogy a társadalomban visszaszorultak az egyházak szerepei és előtérbe kerültek a tudományok.
A vallásoknak és egyházaknak volt kábé tízezer éve, hogy az emberi életet jobbá tegyék. Ezalatt a tízezer év alatt elnyomás volt, rabszolgaság, éhínség és betegség, mindennapos gyilkolás, erőszak, háborúk gyakorlatilag folyamatosan.
Valami érdekes okból a - világháborúkat is beleszámolva - a XX. századtól drasztikusan lecsökkent az ezer főre jutó gyilkossági halálok száma! Egyre békésebben és egyre jobban élünk, mióta tudjuk, hogy milyen szabályok szerint működik a világ, benne az ember és a társadalom is. És ezt az eredményt 100-200 év alatt elérte a tudományos megközelítés. Hasonlítsd ezt össze a vallások hatalmának tízezer évével!
Röviden: a vallásoknak a történelem során soha nem volt a célja, hogy az emberi életet könnyebbé tegyék. A tudományoknak sem ez a célja, de mivel működőképes összefüggéseket tárnak fel, és mivel az emberek szeretnek könnyebben élni, használni tudják a tudományos eredményeket az élet könnyebbé tételére.
Az a baj, hogy már a kérdése sem volt tisztességes. Ettől függetlenül, és a nem túl kedvező kilátásokhoz képest, próbáltam tisztességesen válaszolni, és most is úgy gondolom, hogy a válaszom korrekt volt. Ugyanakkor továbbá azt is gondolom, hogy akit már a kérdéseiben is bizonyos tisztességtelenség jellemez (t.i ab ovo kizár valami lényegileg lényegest a pikszisből) az ennél fogva a kapott választ sem tudja annak megfelelően értelmezni.