Hát ja. Mivel nekem több korszakhoz is vannak szerelvények, így csak az egyiket akarom csillagosítani. Jó lenne melléjük egy régi festésű is, de a jelenlegi helyzeteben ezt esélytelen, ezért gondolkodok az átszámozáson - minél korábbi gép kéne.
Az angol űrszelvényt figyelembevéve szerkesztették a mozdonyszekrényt. Aztán kiderült, hogy annyira alacsonyra sikeredett, hogy egy átlagos magasságú mozdonyvezető is beveri a fejét a mennyezetbe. Másik probléma volt, hogy az áramszedő nem érte el biztonságosan a felsővezetéket így később alá kellett bakolni a tartóporcelánoknak, hogy rendesen elérje a madzagot. Ezek miatt lett aztán a nullszéria 20 centivel (ha jól rémlik) magasabb. A nullszériához képest a sorozatgépek valóban csak a forgóvázak szempontjából különböznek. Lényegében a nullszéria főkerete megegyezik az M63-aséval. A sorozatgépek forgóvázára teljesen máshogy támaszkodik a mozdonyszekrény, így át kellett tervezni a főkeretet.
A különbségek:
- UFC: ingás felfüggesztés szekunder csillapítás nélkül, ez az inga látszik a forgóváz oldalán, amire a mozdonyszekrény támaszkodik.
- Krupp: flexicoil rugó, ami a szekunder rugózást is biztosítja.
Az oka pedig az volt, hogy a Krupp forgóváz lényegesen egyszerűbb szerkezet, komfortosabb futást biztosít, ami üzemeltetési szempontból nem utolsó dolog. Viszont az UFC sokkal jobban fekszik a pályán, így jobban kiaknázza a mozdony teljesítményét.
A nullszéria, és a szériagépek csak a forgóváz miatt térnek el egymástól, maga a mozdonyszekrény pár apróságot leszámítva teljesen azonos. A két protó tudomásom szerint exporttervek miatt volt alacsonyabb (aztán nem lett az exportból semmi).
Ezeknek az az oka, hogy kasztni részről 3 fajta gigant létezik.
Protó: V63 001-002, 0 széria 003-007, és a széria gépek. A protók lényegesen alacsonyabbk is voltak, mint későbbiek.
A protók, és a 0 széria UFC forgóvázzal rendelkeztek (ezért a különbség a főkeret kialakításában), míg 008-tól elhagyták a kevésbé jó futási tulajdonságokkal rendelkező UFC forgóvázat, és a Krupp licencre váltottak.
A szélvédő eredetileg mindegyiken gumikeretes volt, aztán a 100-asok kaptak először szegecseltet (telikék fém keret). Nemrég kezdték aztán a sima főjavítások során cserélgetni minden ilyen szegecseltre a többin is.
Egyébként mint ahogy a legtöbb másik gépnél, úgy itt is elég sok esetben lehet találni egy-egy mozdonyra jelemző különbséget a festésben, főleg a régebbi időkből.
Kicsit jobban megnéztem a Gigantokat (valós járműről készült fotókat).
És elképesztő sokféle különböző megjelenési formát találtam.
Legnagyobb különbség a nullszéria és a szériamozdonyom között, elég szembetűnő, nem tudja valaki az okát? Elég alaposan át lett tervezve a Gigant.
Aztán a széria gépeket nézve is van kétféle szélvédő megoldás, ennek tudja valaki az okát?
Homlokfény is változott.
Lámpakialakításban is rengeteg megoldást találtam a neten fellelhető képekből.
Van mindenféle búraszín, átmérő, sárga, kék, ezüst, narancs lámpatest alap.
El tudom képzelni, hogy felújítások alkalmával az egész lámpatest is néhány centiket arrébb lett "költöztetve".
És akkor végül a festés.
Érdekes mennyit változtat a mozdony karakterén a sárga sáv szélessége, általában egybeesik az ablakkerettel- képzeletbeli folytatása annak, talán ez lehet az eredeti:
Nem egészen, rendesen megcsinálva, csak mint korszakváltás az első pályaszám mező átírásával. :-) Nekem van két azonos Szilim 1341 és 1346 számmal, az egyikből vöröscsillagos lesz. Bár a teljes átszámozás is szóba jöhet, ha le lehet szedni a pályaszámot az oldaláról a festés sérülése nélkül abban az esetben, ha nem sikerül "szerezni" egy régi festésűt.
Én a magam részéről mégegyszer köszönöm az özzetlenségedet és a fárdozásodat! És természetesen a videoidat!
Más: nagyon átcseszés szagú nekem a jofogas.hu-n egy hírdető. MÁV-os, Res pőrekocsikat hírdet már egy hete. Telefon nincs neki megadva, csak üzenet írható. Írtam is neki, hogy részemről csak személyes boltolás lehet. A válaszai alapján nekem nagyon gyanús. A hírdetése még mindig ott viríít. Utalt neki már valaki és meg is kapta a cuccot?
Egyszer rendeltem egy A.F. ASEA villanymozdonyhoz forgóvázmaszkot. A boltos egyáltalán nem bíztatott a beszerzés sikerével, végül hosszas várakozás után mégis sikerült neki beszerezni az általam kért alkatrészt. Ez ugyan még 2013-2014 környékén történt, azóta nem tudom mennyit változott a helyzet.
Ez egy nagyon jó kérdés, bár amit eddig itt hallani lehetett az, hogy lesz még egy V. korszakos is.
Ha már átalakítás akkor a IV korszakos csillagost minimális befektetéssel, és roncsolás-mentesen visszaalakíthatóan V-re lehet módosítani egy megfelelő méretű fekete szigszallag darabbal.
Pl. én a 1284-es Szilinél alkalmaztam ezt a megoldást:
Szerintetek miért van az, hogy az ACME most nem harangozott be V. korszakos Gigantot? Szerintem az V. korszak gyűjtői köre sem kisebb mint az eggyel korábbié vagy a jelenlegié. Nem értek hozzá, de melyik korszakot lehetne jobban, szebben, kisebb munkával átalakítani V-re - végszükség esetén? Szereltek rá légkondit vagy egyebet a V-ben? Mert ha nem, akkor a vöröscsillagos átalakítása lenne a célszerűbb.
Megjelenés után kb két héttel vettem át a 2 Gigantot, szóval már ha jól tippelem, én igencsak a készlet végéről kaphattam.
Mindkét mozdonyt én csomagoltam ki az üzletben, mindkettőt meg is járattuk. RCH-sal volt gond menet közben,borzalmasan hangos volt, szó nélkül kaptam egy másikat. Kasztni sem világít át nekem. Ne csak a negatív vélemények legyenek itt... Bár akkor lennék megelégedve, ha könnyű lenne szétszedni dekóderbehelyezéshez, de valami kihívásnak lennie kell :)
Piko (új konstrukciójú) Szergejről van valakinek tapasztalata?
Mennyire könnyen tisztítható a hajtás?
Áramszedése mennyire stabil?
Milyen dekóderrel optimális a működése, Lenz, ESU?
Bármi negatívum, amit érdemes tudni?
Erősen gondolkodom rajta , hogy 037-es gigant helyett ez egy jobb választás lenne, az se mellékes, hogy kb 40%-kal olcsóbb, talán a macera is kevesebb vele.
Mielőtt vádaskodsz, és személyeskedni kezdesz, szeretnék tisztába tenni pár dolgot.
"Szerintem meg az lehet a háttérben, hogy te szeretsz azzal díszelegni, hogy mekkora üzletet csináltál."
Nem, nem szeretek díszelegni, vettem egy darab mozdonyt ennyi (komolyan, nekem kellene szégyellni magam, hogy egy kicsit elálló szélvédőt leszámítva hibátlan volt????). Már két napja kapható volt amikor az munka után zárás előtt fél órával bementem a boltba. És nem a polc alól kaptam, az eladó ugyanabból a kartondobozból vette ki, mint az előttem sorbaállóét.
"Teljesen úgy viselkedsz, mint aki valami lobbitevékenységet folytat, vagy nyitás előtt válogathat a készletekben."
Lobbitevékenységet sem folytatok. Miért? Mi érdekem lenne? Semmilyen anyagi vagy egyéb haszon nem fűz sem a bolthoz, sem a gyártóhoz (sőt ha jól emlékszem mindkettővel szemben fogalmaztam meg kritikát). Egyébként az hogy nem teli szájból üvölt valaki (mind itt és a FB-n többek) hogy sz_r mind még nem jelenti azt, hogy lobbitevékenységet folytatna. Szerintem. Nem mellesleg kettő kattintással eljutsz oda hogy mi az IRL-em. Én névvel és arccal is vállalom a véleményemet.
"Érdekes módon akikkel meg én beszéltem, szinte mindegyiknek volt valami problémája ezekkel a kiadásokkal, csak a legtöbbjük nem szalad a fórumokra pont azért, mert már szét vannak trollkodva (olvasgatva azt ami itt néhány hete ment, némelyik fórumozóra ráférne egy beszélgetés a pszichológusával)."
Remek, akkor ha ennyire szíveden viseled a dolgot, légy szíves számszerüsítsd hogy pontosan hány ember és milyen problémákkal találkozott az ismerőseid körében (ha fotó is van akkor még jobb), majd oszd meg velünk, vagy írj te is tételes listát a gyártónak, illetve az adott modellboltnak ahonnan származnak. Tuddod az a helyzet, hogy olyanra, hogy "pár ember mondta", meg "azt hallottam" nem fog senki sem érdemben reagálni, pontos egzakt példák kellenek, ha azt szeretnéd, hogy eredmény legyen (és még így sem biztos hogy választ fogsz kapni).
Köszönöm, hogy megosztottad a saját példádat, jövő héten írok a legutóbbi levelemre a gyártónak, ezeket a problémákat is csatolni fogom nekik.
U.i.: Egyébként én még meg Braun topiktárs véleményére lennék kíváncsi, tudtommal ő közelebbi kapcsolatban áll a gyártóval mint közülünk bárki is. Úgy gondolom ideje lenne read only módból átváltani, és megosztania pár gondolatot erről a témáról.
Azt se tudod, hogy mit írtam nekik, aztán itt játszod az agyad... Hiányzik a két szerelőajtó imitáció a mozdonyról, erre kérdeztem rá, hogy van e mód arra, hogy valamilyen módon hozzájussak. Szó nincs róla, hogy visszaküldjem. Legalább én próbálok valamit tenni az ügy érdekében, ahelyett hogy verjem a nyálam, hogy mekkora sz.rt sóztak rám, mint ahogy azt többen teszik. Okostojás....
Szinte biztosra veszem, hogy az ütköző, rács és eltörött csukló egy erősebb pofon következménye (és mint olyan, valószínűleg már a gyárat elhagyva kaphatta a modell). Gondolom a sérülések mind ugyanazon a végén vannak a gépnek...
alkatrészt acméhez szerzett már valaha valaki is? Semmi extrára nem kell gondolni, csak a kocsihoz tartozó "kiegészítős zacsi"-ról lenne szó, elvileg még saját cikkszáma is van... nekem kéne egy ilyen, merre érdemes elindulni, hogy a legjobbak legyenek az esélyeim...?