Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
"A biztonsági helyzetet tovább rontja, hogy nagyobb figyelem összpontosul majd az ország északi részén lévő Baghlan tartományra, mert az amerikai erők új utánpótlási útvonala hamarosan az északi határátkelőn vezet keresztül. A tartományba 20 ezer amerikai katonát vezényelnek nemsokára - mondta a miniszter." (www.hm.gov.hu)
Az iraki részvételünk száz és még sok tízmilliárdokba került és még mai is fizetünk kint embereket. Amikor beszálltunk azt hazudták, a költségeket majd az újjáépítés során szerzett haszon csökkenti. Nem volt ilyen beruházás. Helyette odadobtunk még fegyvert, harckocsit némi amerikai baksisért, amit a Currusnak fizetettek a "rendbetételükért". Addigra a Currust már teljesen kiürítették, nem voltak szakembereik a stabikhoz, fedélzeti rádiókhoz. Nyugdíjasokat hívtak be. Mára már üresek a műhelyek.
Ma ismert adatok szerint 3 emberélet ment a pénz után ezért a semmiért.
Ezt komoly sikernek beállítani erősen vitatható, hogy egy kellően PC és eufémisztikus kifejezést használjak. Rosszabb pillanataimban natúr hazaárulásnak nevezném, ahol előre kitervelt módon tették ki veszélynek a katonáinkat és szórták az amúgy sem sok pénzünket számolatlanul az iraki sivatag homokjába.
Afganisztánban most csapunk a lovak közé. Várhatóan hasonló végkifejlettel.
El lehet mondani hogy a magyar nép rendkívül tehetséges és az ország is remek adottságokkal rendelkezik. Ennek ellenére tartunk ott ahol most , és ennek oka hogy sajna nyakunkon vannak az "ellenségeink". Ők pedig nem mások mint a magyarok mert nekünk önmagunk a legkegyetlenebb ellenség.
"A mai világban a "magyar"szót ha nem jelzőként mondjuk ki, veszélyes . Azonnal turul madarat látnak fejünk felett , piros fehérbe csomagolva.Összemosnak a légszélsőséges elemekkel.Tilos a hazaszeretet." - Ez nem igaz!
En a szulohazamat szeretem! Na de ha eltel mar kulfoldon akkor tudod, hogy eg es fold!
Az emberek nem kopkodik egymast, nem gyulolkodnek, nem nezik kinek milye van ,nem irigyek, alapbol kedvesek, altalaban tisztabb a kornyezet, stb.!
Nem kepzelik azt hogyha a masik politikai meggyozodesut kiirtjak az orszagbol maris felviragzik minden, stb.!
A mai világban a "magyar"szót ha nem jelzőként mondjuk ki, veszélyes . Azonnal turul madarat látnak fejünk felett , piros fehérbe csomagolva.Összemosnak a légszélsőséges elemekkel.Tilos a hazaszeretet.
De azért:
"Adjuk el a temetőket Tagadjuk meg őseinket Képtelenség, nincs is rá szó A magyar föld nem eladó!
Miért eleink vérük adták Olcsó pénzért kiárulnák Átkozott mind eláruló A magyar föld nem eladó!
Soha nem lesz alku tárgya Édes népünk szép hazája Ezüst pénzre nem váltható A magyar föld nem eladó!"
Igaz. Áttanulmányoztam most a wikipediát, annak adatai szerint a két háború áldozatainak száma együtt kiadja az egymilliót, tehát nem is kell etnikummal, etnokulturális izével, mérési különbségekkel stb vacakolni a kerekítéshez. Köszönöm a tippet!
Kevésbé az áldozatok miatt tartom fontosnak mindezt (nekik aligha számít), inkább a saját érdekünkben, a múltunktól való szabadulásnak, múltunk elfogadásának, egy valóban konszenzuális törtenelem megalkotásának szimbolikus aktusaként. Ha képesek vagyunk rá, nyilván, mert ezt semmiféle csodásan művészi emlékmű (pl. amilyet kitaláltam) nem képes kiváltani, legfeljebb katalizálhatja a katarzist (bocs), hogy végre ne tripla területre, feltalálókra, nobeldíjasokra, olimpikonokra, államférfiakra, forradalmakra és szabadságharcokra, szenvedésekre legyünk elsősorban büszkék, hanem önmagunkra. Legyen mire, végre, ne szánalmas félbalkáni önmarcangoló hülyékként vegetáljunk.
Elhúzok aludni, úgyis régen tettem már megint, miután felébredek, szeretnék legalább egyszeri istenítést látni minden olyan személy billentyűzetéből, akitől elvárom azt! ;D
off Szerencsés (az sem árt a kitartás mellett), hogy megmaradtak a neuronkapcsolatok, szépen összefoltozták és ilyen jól integrálta a személyiségébe (mondjuk én is valamennyire, ha nem felfelé csúszik a kulccsontomról a szúrás, az sokkal kellemetlenebb lett volna).
Off, mert nincs közvetlen köze a Honvédség állapotához, inkább a történelmi fórum valamelyik releváns topikjába való. Amúgy szerintem a Madagaszkárral és a kis munkával viszonylag kiegyensúlyozottan összefoglaltam.
Vajon csak én érzem szégyenletesnek, hogy a második világháború magyar áldozatainak nincs egy darab igazi emlékműve, csak mindenféle részcsoportjaiknak, pedig bazmeg kerekítve EGYMILLIÓAN igazán megérdemelnék, hogy legalább jelképesen együtt békében nyugodjanak, múltjától szabad és önmagára büszke nemzetünk tudatában?
* "mert az a(z antiszemita) séma nem szerepelt a posztjaidban, csak az előző" értsd előző séma jelző nélkül, továbbá önelnezevésT és összEFogdosása. Nem akartalak megbántani vagy vádolni valamivel (akkor nem írtam volna hosszan), ha mégis úgy érezted, azt sajnálom.
Djiboutiban minden év decemberében van egy futóverseny a Grand Barában(egy kiszáradt tómeder).Mivel mi nov végéig voltunk ott,így a parancsnokunk nov. elején szervezett egyet nekünk.Jöhetett aki akart,az ott állomásozó katonák,civilek és helyiek közül.
Rajt 07,00kor a meleg miatt,15km.Egy öklömnyi kövekkel kirakott egyenest kellett követni.Pár km megtétele után már lehetett látni a célnál lévő pár sátorat.Azt hitted,hogy soha nem érsz oda.:)
Két hét óta valahányszor olvasom a topikot, mindig azon gondolkodom, válaszoljak-e, van-e értelme. Mivel nem publikus a mailcímed, mégis megteszem.
Asszem félreértettél. Nem volt célom bizonyítani / bizonygatni, hogy te antiszemita lennél, nem érdekel ha az vagy, te dolgod. Egyszerűen feltűnt a közted és Kavics között feszülő ellentét egy könnyen ellenőrizhető kérdésben (szerinte zsidóztad, szerinted nem volt negatív a kontextus), ezért megtekintettem és elemeztem a szituációt.
Tévedsz abban, hogy a kontextus csak egy mondat vagy szövegrészlet közvetlen környezetét jelentheti (például Stanislaw Lem Éden c. regényének üzenete két egymástól vagy száz oldalnyira levő mondatból áll össze (szerintem)). Az én értelmezésemben a kontextus valamilyen magasabb egység, mondjuk egy topik, egy nick összes hozzászólása vagy két nick vitája valamiről. Utóbbi szempontból nézve két -szerinted egymástól időben határozottan elkülönülő- szöveged nagyon is összefügg: az "egy egész országra kivetíted az utálatodat" és a "bizonyíték nélküli (...) általánosítás" jelentése (nekem) meglehetősen hasonló (csak a második megfogalmazása általánosabb), ez köti őket egymáshoz.
Az utolsó pontban tényleg csaltam (Bár, ha külön szólok, úgy is csalás?), a következtetés irányának megfordításával (rovar-bogár effektus), mert az a(z antiszemita) séma nem szerepelt a posztjaidban, csak az előző, amely a "nemzeti oldal" szerint "magyargyűlölő" álláspontot képviselők (a libsik) reprezentánsainak a "nemzeti oldal" szerint (és mondjuk valamennyire valóban) jellemző származásából következik.
"Akit az átlagosnál jobban bánt a zsidók meghurcolása, az valószínüleg zsidó származású (ebben semmi negatív nincs!)" és "Kavics78 magyargyűlölő kijelentéseket tesz, ezért Ő magyargyűlölő."
Ez -már megbocsáss- marhaság. Az átlagot egyáltalán nem bántja, mert nem nagyon rémlik neki ilyesmi, és mikor szembesül vele, akkor is propagandisztikus jellegű holokausztmegemlékezések keretében vagy politikai vitában, melyek egyformán inkább ellenállást váltanak ki benne. És az ilyen jellegű kijelentések a "nemzeti oldal" (elnézést az idézőjelek miatt, de ezt az önelnevezés az "európai"-hoz hasonlóan undorítónak találom) szóhasználatában minősülnek magyargyűlölőnek, ahol ez egy címke a libsikre (akik amúgy zsidók és bérenceik és a nemzet elpusztítására törnek stb, természetesen most túloztam és egyszerűsítettem).
Szerintem ez az ideológiai-érzelmi szembenállás egy megnyilvánulása: a nemzeti gloire-t részben helyreállító revízió, a bosszú, az antibolsevista kereszteshadjárat, a doni katasztrófa, a haza hősies védelme, a hátország hadszíntérré válása miatti szenvedés, valamint a szovjet uralom pusztítása és utóhatásai VS a soviniszta őrület, a szövetkezés a nácikkal, a nekik nyalizó ócska vitézkedés, ártatlan civilek vágóhídra küldése, a nyilasok térnyerése, az elkeseredett ellenállás értelmetlensége, valamint a dzsentroid uralom pusztítása és utóhatásai.
Aki (bármilyen okból) az előbbi mémkomplexet hordozza (erősebben): jobbos - aki az utóbbit: balos. Aztán ezek egymásnak esnek, mert így kívánja az AKTUÁLIS politkai érdekcsoportok érdeke a harcban a MOSTANI hatalomért.
Akié a jelen, azé a múlt. Akié a múlt, azé a jövő. :)
Szerintem amúgy a rosszul felszerelt és irányított katonák, és a még előbbieknél is alacsonyabb értékűnek tekintett emberi szerszámok harcmezőre küldése sem tisztelendő és megőrzendő hagyománya a Magyar Honvédségnek. Továbbá magyarok összogdosására és elszállítására, az ezt lehetővé tevőkre és végrehajtójuk kiszolgálóira nem érdemes büszkének lenni, függetlenül attól, hogy Madagaszkár vagy egy kis munka volt a cél.
Télleg, te nem akarsz belépni a Magyar Önkéntes Tartalékos Haderő (Országos) Egyesületbe? Nem kell antiszemitimustesztet kitölteni. Az előbőr meglétét is csak nőnemű jelentkezők esetén ellenőrizzük :p
Egyébként azért is van bennem némi érdeklődés a zsidóságmegallapítás módszerei iránt, mert egyszer utcai konfliktusba keveredtem (a végén elég csúnyán néztem ki, de tkp. a tetanuszoltás viselt meg leginkább), és egy nagymagyarország-kitűzős járókelő, aki segítségemre sietett, túláradó köszönetnyilvánításom után kissé csodálkozó arccal kérdezte: Te zsidó vagy?
A PRT-ban nagyobb élmény! Az is fejben dől el! Jobban féltem tőle, mint egy K100-tól, de a végén egészen kellemesre sikerült. Mivel egy kör kb. 635 m volt, és a tábor két ellentétes pontján is állítottak fel "frissítő" pontot, ezért nem egészen 320 m-ként lehetett frissíteni! :) Arról nem is szólva, hogy a kutyás tűzszerészek a kennel - takarító slagjukkal kellemes vízpermetet varázsoltak kérésre bárkinek minden körben egyszer! Így egészen el lehetett viselni a 38-42 fokot. :))