Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Hááát ezt nem tudom, akkor bizonyára te lehetsz az első, akinek a hátamögött mondanak ezt-azt, mert hogy Egri ex kollégáiddal beszéltem arra a farkamat rátenném öreg.
Hidd el barátom a PSD-khez nem a papíron írott eredmény kell. Ezt nyugodtan hidd el nekem. Az számít hogy egy igen komoly helyzetből, szituból hogyan vágod ki magad és ameddig nem csináltad, nem tudhatod hogyan reagálnál. Ez egy külön szakterület, amihez nem elegendő pusztán a te 20 hónapos Afghanisztánod, tudniillik ez egy külön, specifikus munkakör, amit külön tanulni kell. És aki nem tanulta hanem önmaga által beképzelt profizmusára, vélt vagy valós tapasztalataira (más területen) támaszkodik pusztán, azt nem kevés meglepetés érheti.
Elég komoly dolog,hogy nem tudsz tényeket,és rágalmazol,mert Te úgy hallottad...
Nem hiszem,hogy ennek a topicnak lenne a témája,de azért leírhatnád,honnan vetted ezeket az infókat..
Mellesleg ha megnézed,akkor soha nem azt írom,hogy "Én",hanem azt,hogy MI.Vagyis mindenre van tanú... Nem mintha akármiért is magyrázkodnom kellene Neked..
Egyébként meg Egerben bárkinrk,bármit a szemébe mondtak.Ha ismernéd az ottani mentalitást,tudnád..!!
Még egy momentum. Ahogyan látom a srácnak van egy ősellensége és azt űzi, hajtja. Csak nem látni miért. Mit akar ezzel? Azért koppintanék az orrára, mert ahova készül, ott nem veszik jónéven az ilyesfajta rivalizálgatást, viselkedést. Remélem azzal tökéletesen tisztában van Python úr, hogy nála is van sokkal jobb és mégcsak nem is biztos, hogy lehetne ő belőle "falkavezér" . Ezért ne is csináljon úgy mintha.
Nem hiszem,hogy fényezném magam.Nincs rá szükségem. Nem vagyok veterán,csak tudom,hogy mit vittem véghez,és miket tapasztaltam Afganisztánban eddig 20 hónapot töltöttem,Irakban 8-at...Bizonyíthatóan,mindennel együtt,amit itt leírtam,ellenben a Te x év PSD szolgálatoddal... Nem hiszem,hogy kevés lennék a legtöbb céghez,legalábbis a mai teszteredményeim nem ezt mutatták. JD-t nem kell sajnálnod,mert a parancsnoka voltam Afganisztánban.Hamburgert sem,mivel ő meg az én parancsnokom volt itthon. Nem hiszem,hogy a nevem ismeretlen lenne a seregben,legalábbis nem ez a tapasztalat.. Engem itt elég sokan ismernek személyesen is,szóval a messziről jött ember itt Te vagy!! Nem várom el senkitől,hogy sirasson...
Nem is ismersz,de véleményt alkotsz.Akkor ki adja itt a tévedhetetlen szakértőt?? Szóval a stílus maga az ember..
De ha van valami problémád,szívesen várom a leveled privben..
Nézd, engem nem érdekel sem Szolnok, sem Eger. Nem mostanában voltam katona és egy idő után átmentem a rendvédelmisekhez. Még anno. Erről a srácról viszont hallottam, hogy előtte, hogy Egerbe került ha jól emlékszem a Légimozgékonyságinál volt és ott is faszagyerek volt állítólag. Kölcsönkéregetett és el-el felejtette megadni. És ottaniaktól is hallottam, hogy nem volt egy nagy spiller katonailag, mint ahogyan beállítja magát. Elhiszem, biztosan ismered, ezt miért vitatnám, miért kérdőjelezzek meg bárkit is, csak ahogyan már írtam messziről jött ember azt mond amit akar. És nemcsak a Légimozg.-nál voltak nem túl fényes véleménnyel róla, hanem Egriek sem. Csak nyilvánvalóan nem fogják a szemébe mondani.
Párszor olvasgattam csak a topicot, mert ritkán lehetek itthon magyarországon szabin és Pythonon kívül nem igen hallatja a hangját öntömjénezve ennyire senki. Én dolgoztam kint majd minden nációval, jobbnál-jobbnak mondható, mondott egységek tagjaival és el kell mondjam, vannak jó és kevésbé jó tapasztalataim is. Volt köztük SAS tapasztalt tagja, SEAL manus és Gurkha is. Ismertem/ismerek a sráchoz hasonló önjelölt profikat, jónéhánynak a temetésén is jártam. Annyi lenne mindösszesen a hozzá intézett szavaim lényege, hogy szerényebben kellene kicsit, mert a mi szakmánkban éles körülmények közt műveleti területen kb. kettő perc alatt kiderül, hogy ki mennyire profi, avagy nem. Az általad írt profizmussal egyetértek, egyrészt mert én is csípem a filozófikus dolgokat, másrészt pedig, mert ebben dolgozom. Jobbak természetesen lesznek és vannak minden területen. Viszont annyival kiegészíteném, hogy amilyen lehetőségek, pénzügyi, felszerelés, stb. engedik, ahhoz képest törekedjen az ember a legjobbnak lenni. Természetesen lehet bárkinél egy jobb, de a fejlődést mindenkor fenn kell tartani és nem szabad megragadni egy szinten. Ha jól tudom a srác még sokáig tártáskával az oldalán tevékenykedett, sokáig azt sem tudta mi az a málhamellény. Arról nembeszélve, hogy az országban már jópár helyen a modernebb, nyugatról behozott harcászati eljárásokat oktatták, amikor Python elvtárs még a komcsi technikában rendkívül kiképezve rohamozta az ellenséget gyalásót szegezve.Most pedig hirtelen hatalmas veterán. Már megbocsáss tisztelt Hamburger de nem erős ez egy kicsit? Deee, bizony. Csak azt mondom, mindenki vegye észre a saját szemében is a gerendát és lásson az orránál kicsit tovább.
Elnézést, még egy gondolat: Mit tudsz tényszerűen Pythonról, mert amiket elmondtál. az meglehetősen szubjektív - csak úgy mint az ő véleménye a szolnokiakról! Per pillanat nekem egyik kutya, másik eb! :) Azért vagyok kíváncsi a tényszerű ismereteidre, mert ilyen kritika mellé illik odatenni a tényeket.
Már látom, hogy ez kemény ütközet lesz. Felhívom az urak figyelmét, hogy egy bizonyos határt ne lépjenek túl.
Üdv Valmort!
Azt mondod, hogy Pyhton "messziről jött ember". Róla legalább tudunk pár dolgot. Én spec. többet is, mint az átlag. Mit tudhatunk Rólad? Egy kis bemutatkozást ha lehetne, mielőtt ölre mennétek egymással?!
Üdv Python!
Nagyon jó lenne, ha nem általánosítanál a szolnokiakkal szemben! Az egymondatos "kivétel" kevés ennyi piszkálódás mellé.
Saját véleményem: minden megszállott katona a saját csapatát látja a legtökéletesebbnek. Ez alól nem sok kivételt ismerek! :) Egy dolgot ne feledjetek: mindeig van kivétel és mindig vannak, vagy lesznek jobbak! A dicsőség mulandó!
Te akkora nagy szakértő vagy, (lehetek a barátod esetleg?) hogy azon csodálkozom, hogy a NATO nem kért fel téged valami titkos küldetés elvégzésére, vagy hogy a tagállamoknak átadhatnál abból a ''fene nagy'' ??!! tapasztalatodból. Csak éppen az a baj, hogy a NEVED nemigazán ismert azokon az embereken kívül, akiket sajátmagadról kialakított nimbuszoddal etetsz, eladod magad ,,messziről jött emberként" , merthogy sokan kajálják az ilyen magadfajta húúdekiképzett harcos tekintélyt és persze isszák szavaidat. Azért irományaidban van némi hézag ugyan, de lássuk be a beszélőkéddel egészen jól adod el magad. Te szinte már-már egy mítosz vagy. Érdekes mert a kollégáid, vagy az ex kollégáid, bocsánat, a te profizmusodról, hadműveleti területen elért rendkívüli tapasztalatodról, tudásodról, teljesítményeidről egészen másként vélekednek ám, ha tudnál róla. De ezek nyílván csakis olyanok lehetnek, akik irigyek a nagyszerű és ízig-vérig profi Pythonra. Egészen remek srác vagy ahogy így fényezgeted magadat, másokat pedig fikázol. Közel sem vagy te olyan ász ahogyan én hallottam barátom. Sajnálom J Dagain nevű fórumozót és azokat akiket még etetsz, hogy ennyire megkejálják Python úr profizmusát. Ha jól olvastam magánszektorban szeretnél tevékenykedni valami Contractor cégnél? Hát oda kösd fel a pizside szépöcsém, mert oda lehet hogy kevés lesz ám a beszélőkéd. Ott az arcon kívül mást is mutatni kell ám. Ha netalán tán PSD-nek szeretnél szegődni. Én kb. 7,5 éve dolgozom PSD-ként és ott nemigen csípik a szájharcos-nagyokosokat. Amennyire én ismerlek téged és a legendádat, te oda igen kevés leszel. Legalábbis a komoly cégekhez gyenge leszel. Az olvasók pedig legyenek szívesek ne hagyják becsapni magukat Python úr által. Hogy a matekra hivatkozzam, osszák el kettővel (legalább) amit it összehord Python. He-he. Mi vagy te öreg valami Afghanisztáni veterán? Egy frászt, de akkor ne is add el annak magadat. Becsapsz, félrevezetsz, befolyásolsz embereket, közben pedig jópáran tudják ki is vagy te valójában. Ne játszd az ELITVETERÁNT. Mert nem vagy az!!! Nálad jobb és különb katonák leszereltek és elmentek az országból, őket sem síratta senki. Téged se fog. Senki sem pótolhatatlan, még te sem!
"Ebbe nem akarok belemenni,mert még sok Szolnok-hívő felhördülne... De azt tapasztaltuk,hogy sok esetben meg sem közelítették a mi katonáink felkészültségét,a fegyelméről nem is beszélve."
Elgondolkodtató, amit írsz! Régebben volt Hamburgernek egy hozzászólása a témában, és én abból azt szűrtem ki, ( talán tévesen ) hogy az egri és a szolnoki alakulat színvonala ( mindenféle tekintetben ) hasonló, egyformán kivétel nélkül csak vérprofik szolgálhatnak náluk, és a rivalizálás nem megy túl az egészséges csipkelődésen, mint az Oxford vs. Cambridge, vagy Delta Force vs. Navy Seal relációban ez már megszokott! Üdv:
"Természetesen a laktanyában is felhasználták a tapasztalataimat a hazatérésem után és bevágtak a konyhára mosogatni."
Jézusom, ilyen még létezik? Egyszerűen nem értem: már évekkel ezelőtt is nagy port kavart, ( speciel EZ jogosan! ) hogy a MH külső cégekkel őriztet laktanyákat. Akkor a HM szóvivő pont arra hivatkozott, hogy a méregdrágán kiképzett profi katonák ideje túl értékes ahhoz, hogy azt őrszolgálatra pazarolják, amit sima vagyonőrök is el tudnak látni. Most akkor hogy is van ez? Őrszolgálatra ( kötött formájú harcfeladat! ) alkalmazni a szerződéses katonákat, az drága pazarlás, ellenben, ha a konyhán mosogat, az tökéletesen költséghatékony, és a illeszkedik a kiképzési tervhez is? :-(( Üdv:
Nekem azt mondtad anno ,hogy elnéztétek a papírt azért vittetek ki! :-)))
-Most már tudom...gondoltátok ,hátha lőni is kell...kivisztek már lövészt is.. :-))))
Az biztos ,hogy kemény volt a felkészítés. És nagyon büszke vagyok rá ,hogy 35 Vásárhelyiből kiválogattak hatunkat és inkább velünk pótoltak mint a sajátjukból.Sőt amit a felkészítésen és kint kaptam az EGRIEK-től, segített hozzá ,hogy később nekivághassak egy Rohamlövész tanfolyamnak. Természetesen a laktanyában is felhasználták a tapasztalataimat a hazatérésem után és bevágtak a konyhára mosogatni. De már sz@rok rájuk. Nem én leszek kevesebb!
Szia!! Ebbe nem akarok belemenni,mert még sok Szolnok-hívő felhördülne.. De azt tapasztaltuk,hogy sok esetben meg sem közelítették a mi katonáink felkészültségét,a fegyelméről nem is beszélve.Tisztelet a kivételnek,természetesen.. Lehet,hogy megkaptak mindent,de nem biztos,hogy éltek vele.. Irakba pl mi mentünk ki elsőként.Majd 8 hónapig voltunk ott,és közel 1 évet készültünk rá.Nem azért,mert kélpzetlenek voltunk,hanem mert minden eshetőségre fel akartunk készülni,mire kiagyalja a kormány,hogy milyen feladatra vet be minket.
Én arról írok,amit itthon,az alakulatnál mindent megtettünk,megkaptunk a felkészülés érdekében,és ezt nagyon sokszor nem pénzben kell mérni. Hiszen ahhoz nem kelett pénz,hogy fogjuk a katonáinkat,a felszerelésünket,és gyalogmenetben kivonuljunk a gyakorlótérre. Ahhoz nem kell pénz,hogy a fizikai felmérőn az egyetlen elfogadható eredmény a kiváló,minimum 300 pont volt,korra,nemre,rendfokozatra való tekintet nélkül. Igaz,sokszor reggel 6-kor már benn voltunk,és este 8-kor még az aznapi kiképzést papíroztam le,de senki sem háborgott emiatt.Mert ilyen volt a mentalitás,és ilyen volt az állomány!
Persze sok mindenhez pénz is kellett,de a parancsnokaink ezt előteremtették,és a lehető legjobb feltételeket biztosították ahhoz,hogy felkészülhessünk.
Amikor Kabulba,a könnyűgyalog századba készültünk,lőgyakorlatvezetőként a géppuskásokkal naponta lövettem el 400 lőszert fejenként... Két hétig csak lőttünk,és a többi fegyverrel is közel hasonló lőszermennyiséget lőttünk el!
De a többi kiképzésri ágra is igaz volt,hogy csak a kiváló volt elfogadható,és ha nem tudta ez valaki teljesíteni,akkor kivettük a felkészülésből,és alkalmas emberrel pótoltuk.(Pl JD,pedig ő nem elég hogy nem volt egri,de ráadásul még lövész is volt....:)))) )
Hali, sok szerencsét és jó egészséget az új kihívásokhoz! Azt azért ne feledd, hogy azt a pénzt amit ezeknél a cégeknél kicsengetnek, az ottaniakból sajtolják ki, tőlük lopják el. És persze benne van az a nem kevés profit is, amit rólunk mint félgyarmati státuszú provinciától húznak le a bankjaikon, multijaikon keresztül. Szóval 2000 éve sem volt mindegy hogy római zsoldban vagy huszadrangú csatlósoknál harcoltál-e a birodalomért. Most sem mindegy. Ha olyan szakmai szinten vagy, hogy beleférsz az elitbe, keresd is meg azt a pénzt amit az elit keres!