Nehezen találtam ide, de remélem Ti tudtok nekem tanácsot adni.
Adott egy újonnan vásárolt 1.5-ös benzines EcoBoost motorú Ford. 2018 januárban vettük át, decemberig a szabadban parkolt és a feleségem 70%-ben rövid távokat ment vele. (~5km). A maradék, kb 2* egy héten, normál 30km-es út.
7.500km lett benne így egy év után és a komputer jelezte, hogy 8% (!) maradt az olaj élettartamából, így erősen indokolt az olajcsere.
Időközben sikerült neki garázst szerezni, még ha nem is fűtött, de legalább nincsen benne mínusz fok.
Kérdésem:
Szerintetek mennyire előnyös, hogy garázsban áll az egészségtelen felhasználás/motorkopás szempontjából?
Illetve gondolkodom még egy állófűtés beszereltetésén is, csak félek, hogy fél óra alatt "teledohogja" a garázst, és büdös lesz benne. Erről van esetleg valakinek tapasztalata? Vagy az a tény, hogy garázsban áll kihúzza a dolog méregfogát és az állófűtés már luxus lenne?
Vagy esetleg érdemesebb lenne egy elektromos fűtést belerakni, mert van 220-as kiállás a garázsban?
Nagyon köszönöm előre is annak aki tud nekem segíteni a véleményével.
a nem teljesen feltöltött savas 6 cellás akku 12.7 volt alatt elkezd szulfátosodni....és minél lejebb mész a fesszel annál gyorsabb ez a folyamat.12.2 voltnál már elég gyors.ha ez nem áll fent csak rövid ideig(30-40p) akkor ez nem dráma,jó töltéssel még visszafordítható a folyamat.ezért fontos a megfelelő visszatöltés az akkuba fűtés(vagy bármilyen más megterhelés) után.
a munka aksik ezt jobban bírják,arra vannak tervezve de azok meg az indítást nem bírják az autóban mivel a rövid ideig de nagy áramerősséget nem szívesen adnak le cellalemez sérülés nélkül.
szóval ha nem vagy biztos abban h vissza tudod a generátorral tölteni az akkuba amit kivettél a fűtéssel akkor végy egy normális töltőt és hetente 1x töltsd fel az akkudat.megéri hidd el.
akinek van megfelelő szakmai tudása,tapasztalata(ezt nyílván nem enekd szánom) az tudja ezt....érdekes a sok szájkaratés csak hablatyol megint. :)
amúgy meg sajnos az összes standard akku mind egyforma belül...lehet az ca-ca technológiás vagy bármi más fantázianevü.egyedül az agm-ek tudják azt amit régen el lehetett várni egy akkutól.
Ugyanennyi ,kapacitású ami bennt van.., valami noname, de uj.., kapacitás oldalról ezek szerint birni kellene...,mert előző akksiva 3 èvig nem volt probléma kályházåssal sem..., ,Jónak látszik de mégsem..., összehasonlitottam egy hasonlô ujjal : sokkal lassabban és alacsobban emelkedik a kapocs fesz tõltès alatt..,
Valaki emlitette a BANNERT.., egyetértek véleményével .., akármilyen gyári beszállitó is..., tapasztalataim alapján a gagyi jelzøt kiérdemli böven
Igaz nem állófűtés ügyben, csak úgy általánosan, de én ügyfelek autóiba (ami nem S&S-os) sok éve kizárólag Exide Pémium akkukat teszek, a gyárilag előírt Ah-sakat. És nincs velük probléma. Előtte évekig Bannert használtam, azokból akkor lett elegem, amikor majdnem havonta kellett visszavinni belőlük garanciába cellazárlat vagy sav folyás miatt.
Sziasztok! Ford focus mk2 ( 2010 ) 1.6tdci kályhával volna olyan problémám, hogy párszor bekapcsol dolgozik rendesen és 1x ha kikapcsolom nem kapcsol be újra, csak ha kiolvassuk a hibát és töröljük, B2466 a hiba kód! Esetleg valakinek tapasztalat?
Kivettem ---- most kajakra feltöltöm--- hagyom állni, és megnézem..., jelenleg elég ellentmondásos : kb 5- től 6- ig járattam a kályhát--- kb 7 kor egyből elinditotta..., de rányomtam egy békebeli terhelővillát és egy multimétert., ugyanis ezzel a kombinációval igen nagy összehasonlitási alapom van.., egy 100%- os akksinál kb 2X Rányomva kb max10 mp- ig, 9V alá nem eshet..., ez a harmadinál már kb 6-7 V körül járt.., lehet hogy akksi , vagy kályházás után, ráadásul városbantúl kevés a használat??
2. Jelenleg 12V/ 72Ah- s van benne.., 1órás fütéshasználat után inditási problémák. Akku jónak tünik., csak webasztózás esetén van az inditási nehézség..
Továbbra sem az átlagról beszélsz, hanem a kevés kivételröl. Nyolc éve élek a rothadó nyugaton, de a leg több embernek itt télen is az az autója van ami nyáron. Léteznek olyanok akik tartanak egy kabriót amit csak szep idöben vesznek elö, de ez kevesebb mint 5%. Ráadásul itt van csere rendszám, ami a magyaroknak nincs. Ahány autó, annyira fizetsz adót, meg biztosítást.
A többire nem is reagálok, meddö vita, ráadásul OFF...
Műhelyben fűtésre még használható átlag napi 8-12 óra folyamatos üzemben megy és amikor nagyon sokára akar begyújtani akkor szoktam cserélni. mondjuk nekem van egy darab 40-es pvc cső darab az eggyik véke élesre köszörűlve meg egy co hegesztő gázterelőkúp szintén élesre köszörülve amikkel kb 2 perc alatt vágok új párnát ami tökéletesen illeszkedik. de mire kikísérleteztem, hogy mekkora lyukat és hova tegyek a párnán és hogy tegyem az égőfejbe a hajam is befontam pedig akkor alig volt 3 mm-es :D
Szia! esetleg dw50-hez égőfej lenne eladó? mert műhelyben olyannal fűtök de olyan 100-120 üzemóránként cserélgetem az égőfejben a párnát amit kerámiapapírból vágok bele.
Csak nézd meg a haldokló romlott nyugatot. Merci BMW garázsban, napi auto VW, Dacia stb. És ez nyáron is így van.
Persze Ők jobban keresnek. Csakhogy ott új 1-2 éves autó áll/használnak mi meg 10-20 évest. Nem kell itt nagy többmilliós autókban gondolkodni.
Kilométerekről meg annyit hogy marhára nem mindegy hogy ez városban 1-2-3as fokozatban van vagy stabil 3000-es fordulaton egyenletesen.
Nem a megtett Km-töl kopik a motor. hanem a fordulatok számától. Mindkét esetben azonos km-röl beszélünk.
Használat módja az autó belsejében meg is látszik. Csak a részleteket kell figyelni.
Pár évvel ezelőtt 2 naponta jártam ki Berlinbe. 1 nap 2000km. Hajnalban beindítottam az autót mentem az autópályáig 10km-re. Addigra felmelegedett a motor. egész nap 3000-es fordulaton járt a motor tempómat 130, csak a 2x tankolás idejére állítottam le. Közel 200.000km-et tettem az autóba 1 év alatt (280.000-el vettem + még valamennyi). Gumikopáson kívül semmilyen műszaki probléma nem volt.
Nos. Ahogy írtam, NEM járok vele dolgozni, kerülöm vele a rövid utakat.
Az állófűtés csak egy tipp volt, de nagyon jól leírtátok (forumokon tegeződhetünk?), hogy ez segít, de nem elég. Így az állófűtést egyelőre kihagyom, ha belebotlok egy jó vételbe, akkor megveszem, de akkor sem a melóhoz.
Állapot: Augusztusban volt műszakin az autó, apám karosszéria lakatos, 3 helyen javította az autót, ezekról kép is készült (szívesen átküldöm), kb 1-2 óra lehetett az egész. Írtam, hogy a jobb első ajtóm lyukas. Ez nem is látszana, csak felfedeztem egy hólyagosodást, megkapartam, fémtisztára fújtam homokszóróval és hopp, átlyukadt. Az ajtó hozzá 5000 ft + fényezés (30?). Hetente egyszer használom, így év alatt 15 000 km-t fut, majdnem végig autópályán és főúton.
Futásról: miért megnyugtatóbb sok embernek megvenni visszatekerve? Most mióta ingyenesen lekérdezhető, néhány tulaj pofára esett, mert megtudta, hogy az autója 10 év alatt 3x volt 175 000 km-re visszatekerve. Biztosabb érzés sokaknak megvenni a visszatekertet és azt hinni, hogy szinte alig futott az autójuk? :O
Egyébként buszokban, teherautókban, kishaszongépjárművekben sem szokott gondot okozni ez :)
Gyakorlatilag akkor a BMW és Mercedes tulajok nagy része (akik nem 4matic és Xdrive autót vettek) felelötlen, mert télen is használják az autóikat. Hogy rontsunk a helyzeten, régebben a BMW/Mercedes nagy része hátsókerekes volt. Ha nem mind. Szerintem igen nagy luxus arra autót venni hogy csak nyáron használd. Nem gondolom hogy sokan így használnák. Az autó ott áll a garázsban, te meg zötyögsz a villamoson meg fagyoskodsz a megállókban. Logikus. Nyilván van ilyen is, csak nem ök az átlag. Söt, az sem az átlag akinek van egy nyári autója, meg még kettö télre.
Nem a kilométerszámlálót kell nézni hanem az állapotot.
Ez egy régi rigmus, csak a motorba/váltóba pont nem látsz bele vásárláskor. Ahogy azt sem látod, hogy az elözö tulaj(ok) hogyan rakták bele azt az 500000Km-t. Természetesen minden használt autó idös orvos házaspár vasárnapi templombajáró autójaként van meghirdetve. Ez alap. Ha meg kimész az autopiacra, a sok 300-ról 140-re visszatekert autó már a végét járja.
Csak városi használat létezik, de csak autópályás használat nincs.
Sok autópályás használat létezik, városi használat mellett. El kell jutni az autópályáig, aztán az autópályától el kell jutni a célig. Ez mind "városi" használat. Ha nincs állófütéssel felmelegítve, akkor hidegüzemmel megfüszerezett városi használat.(Ennél az esetnél van nagy értelme az állófütésnek, mert simán visszatölti az akksit az autópályás használat.) A hidegüzemes kopást azzal már nem kerülöd el hogy felmész a pályára. Nyilván fajlagos kopást nézve a csak városi használat a leg rosszabb. Ezt nem vitatom. Viszont kár azt hinni hogy a sok autópályás használat miatt a motor 500000km után még mindig patika. Autópályán kisebb a kopás, de ott van a magas km futás. Ugye a motort komplett rendszerben nézzük (nem csak a hengert és a dugattyúkat), amin van turbó, befecskendezö rendszer, adagoló, stb... Ezek bizony 500000km alatt szarrá kopnak (akkor is ha esténként mesét is olvasol az autónak, és minden tankoláskor olajat is cserélsz. Zsebbenyúlós történet a javításuk. Jó esetben az elözö tulaj már a zsebébe nyúlt.