Roszkos: Vö. lengyel Rozkosz ~ Roskosz, szlovák Rozkoš ~ Roskoš, ritkább cseh Rozkoš. Ez ragadványnév a megfelelő cseh-szlovák rozkoš, lengyel rozkosz ’öröm, gyönyör, élvezet, kéj’ közszóból.
Burkus: Magyar családnév a burkus ’porosz’ népnévből. Ez a XVII. sz. közepétől a XIX. sz.-ig használatos etnonima a latinizáló brandenburgus ’brandenburgi’ szó csonkolása.
Nemoták: A jelenkorban nem adatolható, de elemezhető szláv név. Az alapja a minden szláv nyelvben kimutatható ’némaság; beszédképtelenség; hallgatás, csend’ értelmű szó, l. cseh němota, szlovák nemota, lengyel niemota, szlovén nemota, szerb-horvát nemota ~ njemota, bulgár немота (nemota), orosz немота (nyemota), ill. ukrán німота (nyimota), belorusz немата (nyemata). Ehhez járult a szláv –ák (–ak, –ак) személynévképző, így néma, beszédhibás, esetleg hallgatag személy jelölő ragadványnévről van szó. Mivel ennek a képzőnek az elterjedtsége hasonlóan széles, a név közelebbi forrása a szlávon belül etimológiailag nem határozható meg.
Ludvig, Ludvik: Mint már Pirandus célzott rá, ez a német Ludwig (< germán *hlūdaz / *hlūþaz ’híres; hangos’ + *wīgą ’háború, harc’) személynévvel azonos, abból képző nélkül lett apanév, azaz ilyen nevű ember leszármazottait jelöli. A név mai német ejtése ['lu:tvɪç], magyarosan /lútvih/, de a környező nyelvekbe egy korábbi nyelvállapot alapján a /ludvik/ formába került be, vö. lengyel Ludwik, cseh Ludvík. Így a Ludvik alak miatt lehet, hogy szláv közvetítésről van szó.
NB. Ennek a német névnek a frank változatát viselte a Meroving-dinasztia több tagja (pl. I. Klodvig, a későbbi francia egység megteremtője). Emiatt kedvelt francia név lett Clovis átmeneti formán a mai Louis alakban. E francia név középkori Lois változatának magyarosodása a Lajos személynév.
Klebovitz: Szláv név németesedett alakja. A szláv eredetihez vö. szlovák Chlebovec, Chlebovič, lengyel Chlebowicz, fehérorosz-ukrán-orosz Хлебович (Hlebovics). Ennek alapja a szlovák chlieb, lengyel chleb, orosz-fehérorosz хлеб (hleb), ukrán хліб (hlib) ’kenyér’ szó, illetve az ezzel azonos személynév, amelyhez apanévképző járult. Ez a név a déli kelet-szláv területen egybeeshetett a keleti szláv Глеб (Gleb) név folytatásával, mert ott az utóbbi ejtése [γleb, ɦleb], míg a ’kenyér’ szóé [xleb]. A Gleb név ószláv alakja Gъlěbъ /guliebu/ volt, amely az óészaki Guðleifr (< ógermán *gudą ’isten’ + *laibaz ’örökös, leszármazott’) név átvétele. Szent Gleb a keresztyénséget felvevő I. Vlagyimir kijevi fejedelem egyik fia volt, akit testvérével, Borisszal együtt az örökösödési harcok során meggyilkoltak, majd alig fél évszázaddal később szentté avattak. Ilyenformán lett népszerű egyházi név a keleti szlávok közt.
Kurinszki: Szláv lakosnév, vö. ukrán Куринський (Kurinszkij), szlovák Kurinský, esetleg lengyel Kurzyński /kuzsinyszki/. Ezek a belorusz-orosz Курин (Kurin), Курино (Kurino), illetve lengyel Kurzyna, Kurzyny, avagy hasonló nevű más településről való elszármazásra, az oda való kapcsolatokra, avagy az ottani birtokra utalnak. A településnevek bízvást a szláv kura ’tyúk’ szó birtokos-, ill. helynévképzős származékai. Vö. még a szlovák kurín ’tyúkól’ szót.
Márkusz: Vö. német Markus és Marcus. Ez képzőtlen apanév az azonos német személynévből, amely Márk evangelista nevének német alakja. A Marcus egyben a latin eredeti forma is, jelentése ’Mars istenhez tartozó, neki szentelt’. Humanizált névváltozatként azonban a környéken a németen kívül is megjelenhetett a Márk személynév helyi alakjából lett apanév visszalatinosításaként.
A felvetetted nevek majd mindegyike a német irodalom szerint önálló családnév.
Pfaller: Vö. német Pfaller ['p͡falɐ], amely a Pfahler ['p͡fa:lɐ] név elsősorban Bajorországban elterjedt formája.
Pfahler, Pfähler: Vö. német Pfahler ['p͡fa:lɐ], Pfähler ['p͡fε:lɐ]. (1) A német Pfahl ’cölöp, karó, cövek’ szóból lett –er képzős lakóhelyi név, amely arra utal, hogy az elnevezett a falu határában, vagy más jellegű határjelnél lakott, vö. Grenzpfahl ’határcövek, határcölöp; mezsgyeoszlop’. (2) Foglalkozásnév –er képzővel, amely’cölöpkészítő, cölöpállító; (szőlőt stb.) karózó’ értelmű, vö. fenti Pfahl főnév, ill. pfählen ’cölöpöz, karóz’ ige.
Pahler, Paler: Vö. német Pahler, Paler ['pʰa:lɐ]. (1) A német Paul, ill. Pagel ’Pál’ személynév összevont formájaként jelentkező Pahl név –er apanévképzős formája. (2) A fenti Pfahler 1. jelentésének megfelelő alnémet név, minthogy itt a köznémet pf- szókezdetnek p- felel meg, vö. holland paal ’oszlop, pózna; cölöp; karó’.
Baller: Vö. német Baller ['balɐ]. (1) A német Baldher (< germán *balþaz ’merész, bátor’ + *harjaz ’had, sereg’) személynév egyszerűsödött formájából lett képzőtlen apanév. (2) A német Ballen ’bála, köteg’ szóból lett –er képzős foglalkozásnév, amely így ’bálakötegelő’ vagy ’bálaszállító’ értelmű.
Faller: Vö. német Faller ['falɐ]. (1) A német Fall ’esés’ szóból lett –er képzős lakóhelyi név, amely arra utal, hogy az elnevezett vízesésnél, bukószeles, vagy erősen lejtős helyen lakott. (2) A bajor, ill. svájci Fall településnévre utaló lakosnév. (3) Tirolban Fallhof nevű major is ismert, így ott ilyen birtokosa, bérlője is kaphatott ilyen nevet. (4) Alkalomszerűen a Falter név hasonult alakváltozata is lehet: e mögött a német Falltor ’csapókapu, azaz önzáródó kerítéskapu’ szó áll, és ilyen birtokosát, ilyen mellett lakót jelöl.
A Paller nevet a rendelkezésemre álló szakirodalom nem ismerteti. A legjellegzetesebb alakulás az lenne, ha a Baller név délnémet módon zöngétlenedett ['b̥alɐ, 'palɐ] ejtésváltozatát jelölné. Némi eséllyel kialakulhatna a Pahler névből is a Pfahler > Pfaller változáshoz hasonló magánhangzó-rövidüléssel.
De ha képbe jött a Pfaller, akkor mindenképp érdemesnek látszik ehhez kötni. Az előzőleg említett köznémet b- ~ délnémet p- alakulással ellentétben nincs jelen idejű felnémet pf- ~ alnémet p- váltakozás. Ez utóbbi csak történetileg kapcsolódik egymáshoz, illetve akkor, ha a nevet a nyelvjárások közt le lehet fordítani. A Pfahler ~ Paler névpárnál erre lenne lehetőség, hiszen az alapszó felnémet és alnémet nyelven is ismert. A Pfaller ~ Paller esetén azonban nincs ilyen transzparencia.
Így ez utóbbi kettő összekapcsolásához inkább németen kívüli faktort szükséges behozni, olyan nyelvhasználót, akinek gondot okoz a szó eleji pf- hangkapcsolat ejtése, így egyszerűsíti azt. Ugyanez a helyzet a Faller névváltozattal: a német pf- szókezdet f-fé egyszerűsödésére több magyar és szláv példa van, pl. német Pfund > magyar font mértékegység, német Pfarrer ’plébános, lelkész’ > cseh-szlovák farár. A pf- > f-re nem találtam ilyen nyilvánvaló példákat, de talán feltételezhetjük ennek újabb kori esetenkénti fellépését is,mivel az erősen hehezett p- [pʰ] szókezdet magyar fülnek hasonlóan hangozhatik, mint a pf- [p͡f] zár-rés hang. — Ennek a felvetésnek a bizonytalanság ellenére az a [látszólagos?] előnye, hogy egyszerre magyarázza meg a tapasztaltad Paller és Faller neveket is a Pfaller-ből.
A Kodok családnévről szeretnék érdeklődni, ma Marosvásárhely körül él a család.
Kodok Mihály ősöm unitárius lelkész volt a 18. században, a kőrispataki előnevet viselte.
1777-ben Marosszékhez benyújtott nemességigazolási irataiban édesapját mint "Kessü Kodok Mihályt" említi, nem tudom, hogy itt a Kessü esetleg valamilyen ragadványnév lehetett?
A nemességigazolási iratban ráadásul arra hivatkoznak, hogy a család dalmát eredetű (stipite Dalmata) volt.
Köszönök minden ötletet, magyarázatot a név eredetével kapcsolatban!
Szujó: Két lehetséges etimológia merült fel bennem, mindkettő magyar. A szú ’farontó bogár’ szónak ismert szuj alakváltozata is. Nevünk így lehet ebből –ó kicsinyítő képzővel lett alakulat.
A másik lehetőség az, hogy a Szulyó név kiejtés szerinti írásképéről van szó. Ebben az esetben ez Kázmér Miklós szerint képzőtlen lakosnév a Szulyó településnévről, amely ma Szulyóváralja (régen Szulyó-Hradna, Trencsén vm.; szlovákul Súľov-Hradná, Szovákia) részét képezi. De tekintve, hogy a fenti szuj ’szú’ szót is írták alkalomszerűen ly-nal (1783: szulyon, helyragos alak), az is lehet, hogy a Szulyó is erre vezethető vissza.
Hintalan: Eddig két ötlet merült fel bennem, egyikkel sem vagyok elégedett. Könnyen adódna, hogy a *hímtalan alak mt > nt hasonult formájáról lenne szó, és ez pedig a hímos melléknév fosztóképzős származéka lenne. Ez e mögötti hím ’férfi; kan’ szót ugyanis a XVII. sz.-ig lehetett mélyhangrendben is toldalékolni. Azonban e *hímtalan szó használatát nem sikerült adatolnom, és bizonytalan vagyok abban, hogy mi lehetett volna a névadási motiváció (azzal együtt, hogy leszármazottakkal kellett bírnia az elsőnek elnevezettnek).
A másik bevillant dolog a hontalan ’hazátlan, lakhely nélküli’ szó hangrendi elhasonulása. Ilyen alkalmilag megtörténik, azonban nem találtam adatot arra – Bulgakov irodalmi névadását kivéve –, hogy az alapváltozat családnévvé lett volna.
Cseperkáló: Eddig még az előzőhöz hasonló bizonytalan ötleteim sem támadtak a névvel kapcsolatban.
------------------
Ami az Itzoglu név kapcsán azt illeti, hogy „az anatóliai keresztényeknek már a bizánci időkben is volt/lehetett családnevük”, tisztelettel, nem osztom. Az általános vélekedés, hogy a családneveket errefelé az észak-olasz városállamokban találták fel, és ez a XII. sz.-tól általánosodott ott, majd terjedt szét mintaként Európában. A családnevet meg kell különböztetni a megkülönböztető névtől: az utóbbi nem öröklődik. Ez fontos mozzanat, mert a családnevek így a feudális, ill. polgári vagyon örökölhetőségével arányban terjedtek: ha ugyanaz a nevem, mint a birtok-, vagyonszerző ősömé, akkor az öröklési jogomat is könnyebb lesz bizonyítanom. A bizánci időkben lehetett az anatóliai görögöknek megkülönböztető nevük [*], de olyan örökölhető családnév, amely kitartott mostanáig, aligha. Hajdú Mihály nyilván nem volt a görög névtan specialistája, de összefoglaló munkájában azt írja, hogy a görög családnevek a XIX. sz. elejétől alakultak ki: ez alatt vélhetően a teljes népességet érti.
A kérdésben szerintem megfontolandó az 1725-ben született Jórjosz Papazólisz példája: az ő vezetékneve ismert Παπάζογλου (Papázoglu) alakban is. Ő Nyugat-Makedóniában született, nem Kis-Ázsiában. Az esete példa arra, hogy a görög családnevek akkor még merőben nem voltak fixek, a szinonim apanévi végződések ki is cserélődhettek. Aggályos hát puszta „lehetett” alapon a bizánci korra visszavezetni görög családneveket. A másik: ebben a Papázoglu névben görög személynévi alaphoz járult az –oglu tag, amely személynév ráadásul keresztyén pap leszármazottjára utal. Ez arra utal, hogy az –oglu formáns itt már nem török, hanem bekerült a görög apanévképző elemek közé.
Az Ιντζόγλου (Indzóglu) és hasonló nevek, mint pl. az Ασλάνογλου (Aszlánoglu) némileg mások, mivel itt az alapnév is török – az első esethez vö. a 12803-as hozzászólást, a másodikhoz az oszmán-török aslan ’oroszlán, bátor férfi’ szót, amely a török eredetű magyar oroszlán szóval rokon [**] –, és nem is tudok arról, hogy az alapneveket személynévként használták volna a görögök. Tehát ez nehezebben magyarázható meg görög népiséghez kapcsolva. Sőt a másik fórumon író apmoy70 által említett,a XVII.sz. közepétől fellépő névfordítás sem látszik itt okolhatónak, mert a görög Ψωμιάδης (Pszomiádisz) ’kenyeres fia’ > törökös Εκμεκτσίογλου (Ekmekçioğlu, /ekmekcsiólu/) ’pék fia’ esettel ellentétben az Ιντζόγλου (Incoğlu) nem olyan transzparens. — Ugyanakkor az ilyen nevek számomra feltűnően Észak-Görögországon látszanak megjelenni, ahol, ha a görög nacionalizmustól egy kissé eltekintünk, ritkák voltak az etnikai görögök.
S bár korábban etnikai törökökről írtam a név kapcsán, de azoktól sokszor megkülönböztethetetlenek az albánok, akiknek egy jelentős része máig keresztyén, miközben a kultúrájuk nem különbözik a mohamedánná lett néptársaiktól. És a XIX. sz.-i megújhodási mozgalmakig a névkincs terén is erős török hatás alatt álltak. Észak-Görögországban sok a szláv is (vö. Kostantin-Cirillt és Metódot is a Szaloniki környéki szlávok révén szerzett nyelvtudása miatt küldték Rasztiszláv kérésére a morvákhoz). Ezeknek a szlávoknak a törökösödés és a görögösödés egyforma asszimiláció volt, így lehet, hogy a török uralom alatt az előbbi, a függetlenség korában az utóbbi volt náluk erősebb: így akár török apanévvel is elképzelhető egy szláv származású görög.
[*] Ez a nem lényegtelen terminológiai különbség sokszor elsikkad, és az angol surname sem precíi ebbeől a szempontból. A magyarországi falvakban is az volt a helyzet a legutóbbi időkig, hogy ha az embereknek volt is családnevük, a környezetük sokszor ettől eltérő megkülönböztető nevet, ragadványnevet használt.
[**] Más az első hozzászólásomban említeni akartam, de a végére elfelejtetem, hogy az Intzoglu ~ Ιντζόγλου (Indzóglu) név kapcsán említett oszmán-török inci ’gyöngy’ szó viszont a magyar gyöngy szóval azonos eredetű, csak a magyar a nyugati török dzs-s, az oszmán pedig a keleti török j-s szókezdetű változat leszármazottja.
Az Oczela-hoz van egy ötletem, ami nem lesz teljesen új neked, mert képbe jött már máshol, ( ahogy látom) Tibolddaróc falu a családnév előfordulásának keresése során.
Tibolddaróc közel van Egyekhez, és sok az Oczela nevű.
Egyeken Oczela István első felesége MK, aki jó eséllyel helyi születésű. (1819)
Szerintem az első gyerekük itt 1841 Katalin (meghal), és itt az apa neve FS-ban elírás
Kozela Istvánra.( Ezt még kutatni kellene, csak feltételezésem, mert a továbbiakban már
következetesen Oczela István van.)
Az 1844-es ikrek Katalin és János, vélhetőleg az anya és az anyai nagyapa után.
Szerintem esetlegesen(!) a te szépapád Tibolddarócon 1811-ben született, és szintén elírás vagy (téves olvasat?) miatt Orsela Stephanusként van bejegyezve. (FS)
Az eredeti okmány adhat választ, hogy a feltételezésem lehet-e helyes.
Tibolddarócon az Oczela gyakoribb elírása még az Orzelya. ( névváltozata?)
Legalább két esetben Oczela-Orzelya ugyanazon családoknál is megvan, ezért gondolom egyezőnek a neveket. Az Orsela-t is annak vélem.
Így talán egy lehetőségként itt kellene keresned az Oczela ágad gyökereit.
Tibolddarócot a török világ után 1709-ben székely és szlovák családokkal telepítik
újra Egerből. (?)
Más adatok utalnak 1720 előtti magyar- szlovák- -ruszin letelepedésre.
( 'Vatta község története' - ami szomszéd falu.)
Ezután még érkeznek Stájerországból zömmel reformátusok. (német- szlovén- esetleg horvát?? )
Tibolddarócon 1740-50 körül erős katolizáció történik meg, több mint 100 fő tér át.
( vallásváltás)
Ha mégsem tibolddaróci a te Oczela ágad, én másodsoron a környező megyékben, majd a közelebbi -távolabbi felvidéki megyékben keresném a családot.
Honnan jöttek az Oczelák? Lehet, hogy a leírtakkal sem kerültél közelebb a megoldáshoz. :)
De ez a téma már családkutatás, nem ebbe a topikba való.
Indítottam a témában angolul egy topicot egy nemzetközi nyelvi fórumon, ahol egy hozzáértő benyomását keltő görög (apmoy70) kifejtette, hogy az anatóliai keresztényeknek már a bizánci időkben is volt/lehetett családnevük, és már akkor is volt a nevek között török.
A török enklávékről van tudomásom, ma is élnek törökök Bulgáriában, Macedóniában, Koszovóban és Görögország északkeleti részén (Trákia). Az "elgörögösödött törököket" a vallási helyzet miatt nem tartom valószínűnek. Mindez persze csak tapogatózás részemről.
Nagyon köszönöm a választ, elnézést hogy ilyen későn reagálok rá.
Mucza, a mi családunk c-vel ejti, vagyis Mucának.
Annyit már biztosan tudok hogy VIII. Ősapám gyermekei Egyeken születtek és az egész Mucza ág ott végigkövethető. Nagypapám már tiszafüredi születésű volt.
De hogy 1735 előttről találnék-e valamit azt nem tudom, nem hiszem sajnos.
Az Oczella bizony megfogott sajnos... és nem Ön az első aki azt mondja hogy biztosan nem magyar eredetű családnév.
Szépapám Oczella István, 3 házassága volt.
De hogy honnan jött Egyekre azt nem tudom kideríteni sehogy...
Érdemes lenne akkor más irányba, nem Magyarország felé elindulnom a felkutatásával?
Az Intzoglu névvel kapcsolatban lehet, hogy igaz, amit írsz, azonban az oszmán-törököknél a vezetéknevek csak a XX. sz.-ban jelentek meg Kemal Atatürk-i rendeletre. Nem látom tehát tisztán azt, hogy hogyan tehettek szert a kis-ázsiai görögök olyan török vezetéknévre, amelyet az anyaországba való településük után is megtartottak volna.
Ellenben Gerald Durrell a családom és egyéb állatfajták c. művében leírt egy történetet, amely egy Korfuról indult családi hajókirándulásról szólt, és hajótöréssel ért véget a kontinentális parton. A görög vezetőjük szerint a környék nem biztonságos, mert ott törökök élnek, akik nem olyan barátságosak, mint a görögök. Egy másik példa északabbról, Bulgáriából való. Az egyik olimpián láttam egy Szulejmanov nevű bulgár súlyemelőt, aki később Süleymanoğlu néven lett török sportoló. Sőt a rendszerváltás után török párt is alakult, és sikeres.
Vagyis a Balkánon vannak török enklávék, amelyeknek a tagjai felvehettek török családnevet, könnyebben mint Kis-Ázsiában, mert a családnevek Európában hamarabb megjelentek. Ezek a törökök azután elgörögösedhettek (elbulgárosodhattak), s már mint görögök telepedhettek át Magyarországra.
A görög Intzoglu ~ Ιντζόγλου (Indzóglu) bízvást az oszmán-török İncoğlu /indzsólu/ átírása, amely oszmán-török vezetéknévként adatolható a Google-lal. Ez összetett szó (összeforrott birtokos szerkezet), az utótag, amint írod, az oszmán-török oğul ’fiú, vki fia’ szó E/3 birtokjeles oğlu alakja. Az előtag pedig vagy az oszmán-török ince /indze/ ’karcsú, vékony; apró, finom’, vagy az inci /indzsi/ ’gyöngy’ szóval lehet azonos, pontosabban ezen szavakból lett İnce vagy İnciszemélynévvel. Az előbbi a valószínűbb, mert az férfinév is lehet.
Mivel ennek az apanévnek az alapszemélyneve is török, így még inkább valószínűnek tartom azt, hogy elgörögösödött etnikai törökről van szó (legalábbis a névadó ágon).
Ezekben a napokban a Paller családnév jelentése, eredete foglalkoztat, előfordulási helye: Alsórámóc/Unterrabnitz, Burgenland. Azancestry.com szerint a Pfaller-alakból jön, az 1. változat egy délnémet rövidített verziója. Alsórámóc környékéről több Pfaller-találatot, adatot is lehet hozni, a szomszéd falu (Oberrabnitz) 1640-es összeírásában szerepel is egy "Pfoller" nevű földműves. Ugyanakkor ebben a járásban a Paller mellett felbukkan a "Faller"-forma is(előbbi sokkalta gyakoribb). Olvastam egy alnémet megközelítési módot is(Baller). Vajon hol rejlik az igazság?
+még egy speciálisabb, nem egészen a közép-európai problematikájú név:
Intzoglu István politikus a görög kisebbséghez tartozik, ha elkezdem írni a nevét a keresőbe, egyből meg is jelenik a görög betűs változat, Ιντζόγλου. Viszont az -oglu egyértelműen török végződés, "valakinek a fia" jelentéssel. Az angol wikipédia "Greek name" cikke szerint számos kis-ázsiai, anatóliai származású görög rendelkezik ilyen végződésű névvel. Ez vajon úgy jött létre, hogy ők már nyelvükben eltörökösödtek, viszont vallásukban, identitásukban nem, aztán később Görögországba települtek, vagy telepítették őket?
Dropcsa: Vö. szlovák drobča ['droptʃa] ’kisgyerek, apróság’ közszó, amely a jelenkori szlovák családnévtárban Drobčo alakban jelentkezik. Emellett van a kiejtést tükröző Dropčo írásmód is. — A szó egyébként a drobný ’apró’ melléknév tövének továbbképzése a –ča (ill. –čo) kicsinyítő képzővel
Szvercsok: Jellegzetes középszlovák végződésű név, amely azonban részben már magyarosodott hangalakú. Eredeti formája: Svrčok. A név az irodalmi szlovák svrček ’tücsök’ szó nyelvjárási alakjával azonos ragadványnév.
Kupilár: Első ránézésre szláv foglalkozásnévnek tűnik. Talán a szerb kupeljar [ku'pěʎa:r] ’fürdős, fürdőmester’ közszó állhat mögötte, bár ilyen vezetéknevet nem találtam. De a magyar Kupilár is a kimutathatóság határán van.
Hazadi: Magyar névnek tűnik, amely így vagy egy *Hazad nevű településre utaló lakosnév, vagy egy régi *Hazad személynévhez képzett apanév lehetne. De semmi konkrétumra nem találtam. Esetleg egy lokális *Házad (? < ház ’épület’ + archaikus –d kicsinyítő képző) helynév lehetne mögötte.
Benigna: Női egyházi személynév a latin benignus ’jóindulatú, jószívű, jótékony’ melléknév nőnemű alakja. Ismert viselőjéhez l. Magyar Benignát, Kinizsi Pál feleségét. Ebből anyanévi motivációval alakulhat családnév.
Bolykó: Több lehetőségis szóba jön. 1. Vö. lengyel Bolko, szlovák Bolko vezetéknév, illetve horvát Bolko becenév. Ezeknél a magyarosodás során felléphet l > ly lágyulás. A nem túl fiatalok ismerhetik a lengyel Lolka és Bolka rajzfilmsorozatot, ahol a karakterek eredeti neve Lolek és Bolek volt (a magyar a birtokos esetű alakokat vette át, mert az így szerepelt a főcímben). Ez a Bolek személynév összetartozik a Bolko névvel, csak a kicsinyítő képzők térnek el bennük. A név alapja a lengyel Bolesław, szlovák Boleslav (< szláv *boľe ’nagyobb, inkább’ + *slava ’dicsőség, hírnév’; ebből magyar Boleszló), vagy más hasonló kezdetű személynév rövidölése. A horvát Bolko-t azonban ma a Bogdan (a görög Theodorosz ’isten adta, isten ajándéka’ tükörfordítása) becézőjeként használják.
2. A magyar Boldizsár egyházi név Bol- rövidüléséhez szintén hozzájárulhat a magyar –kó kicsinyítő képző, és a l > ly lágyulás így is végbe mehet. Vö. hasonlóhoz a Kázmér által említett Bolkos, Bolyos, esetleg Bolya, Bolyó családnevek.
3. Vö. ukrán Бойко (Bojko), lengyel Bojko, szlovák Bojko, ill horvát Bojko családnév, amely a hasonló világi személynévből lett apanév. Ez esetben a j helyett ly magyar hiperkorrekció lenne. Ez a név a Boj- (< szláv *bojь ’küzdelem, harc’) kezdetű vagy végű szláv személynevek (pl. Bojimir, Priboj) egyikének rövidülése-csonkolása –ko kicsinyítő képzővel kiegészítve.
A ruszinok (és valahok) egyik csoportját ugyan bojkónak nevezik, de ez az etnonima a mai értelmében csak a XIX. sz. elején bukkan fel. Bár van, aki szerint a XVII. sz. elején is említik már, de ez az esetleges adat nem alapozza meg annak a vélelmét, hogy olyan széles körben használták, hogy népnévi eredetű vezetéknév legyen belőle. A XIX. sz.-i megjelenésekor is, a palóc, matyó elnevezések kezdeteihez hasonlóan, a bojkó megnevezés gúnynév. Bár a népnevet egyesek a Boii kelta törzsnévvel próbálják összekapcsolni, mások a Bíborbanszületett Konstanstin De administrando imperio c. művének XXXII. művében említett fehér horvátok elnevezésének a folytatását látják benne. Valójában sokkal inkább az általuk használt, és a környezetük által jellemzőnek érzett бо-є (bo-je) ’csak’, ’igen!’ kifejezés származéka lehet. Ezt a felvetést erősíti, hogy a lemkók (lemkek, lemákok) viszont a лем (lem) szócskát használják a ’csak’ értelemben, ezért a nevük. A lisákoknál ugyanerre a лише (lise) járja. A szlovákok a bojkókat pujďák-nak hívják, mert azok a пуйдемо (pujdemo) ’menni fogunk’ alakot használják a szlovákiai lemkek пійдемо (pijdemo) fordulatával szemben. — A bojkók egyébként magukat ’felföldi’-nek nevezik: верховинец (verhovinec), гырняк (hirnyak) stb.
NB. A fenti három lehetőség közül a gyakorisági szempontok a 3-ast támogatják. Persze ez adott névre vonatkozóan nem zárja ki a mások két opciót sem.
Mucza: Nehéz kérdés, amelyik már azzal kezdődik, hogy a nevet /c/-vel vagy /cs/-vel kell ejteni. A /c/-s ejtésváltozatnak szláv párhuzamai vannak, vö. szlovák Muca, lengyel Muca, míg a /cs/-s változat magyar területen jelentkezik.
A magyar alakot arra a régi személynévre lehet visszavezetni, amely a Mucsfalva településnévben is fennmaradt. Személynévként már az Árpád-korból adatolható, vö. 1198: Much, ill. –a végződéssel férfinévként 1142: Muchia, női névként 1273/1274: Mucha.
A /c/-s szláv vezetéknevek szintén régi személynevek, amelyek etimológiájához vö. horvát-szerb mucati ’dadog, hebeg’. lengyel nyelvjárási muc ’apró termetű lófajta; kis méretű munkakutya; zsémbes, goromba, esetlen ember’, esetleg lengyel mazuráló muczyć ’érthetetlenül beszél’, dzekáló keletszlovák mútiť ’kever, zavar, köpül’.
Oczella: A vegyes hangrend miatt a végső magyar eredet kizárható. A lehetséges eredetéhez l. olasz Ozzella ~ Ozella, illetve cseh Ocela, szlovák Ocela, lengyel Ociela családnév. A szláv vezetéknevek a megfelelő ’acél’ jelentésű szó (cseh ocel, szlovák oceľ) származékai. Az olasz nevek az irodalmi uccello ’madár’ szó nyelvjárási változatai.
Csernyánszky: Vö. szlovák Čerňanský ['tʃerɲanski:] ~ Černiansky ['tʃerɲi̯anski], cseh Čerňanský családnevek. Ezek a nem ritka szlovák Čierna, Čierne cseh Černá helynevekre utaló, az onnan történt elszármazást, az oda való kapcsolatokat, az ottani birtokot jelölő –(j)anský képzős lakosnév. E településnevek értelme: ’fekete (víz, hegy stb.)’.
Magyar vonatkozásban elsősorban a régi Magyarországon elterülő ilyen települések jönnek szóba, és azok közül is az északiak, mert a délszláv környezetben ilyen képzővel lakosnév csak kivételesen alakul. Az így szóba jöhető települések (nem kimerítő) listája: Čierna (Ágcsernyő, Zemplén vm., Szlovákia) és Čierna nad Tisou-t (Tiszacsernyő, Zemplén vm., Szlovákia), Čierne (Cserne, Trencsén vm., Szlovákia), Čierne nad Topľou (Felsőfeketepatak, Zemplén vm, Szlovákia), Krajné Čierno (Végcsarnó, korábban Krajnó-Csarnó, Sáros vm., Szlovákia), Malá Čierna (Kiscserna, Trencsén vm., Szlovákia) és Veľká Čierna (Nagycserna, Trencsén vm., Szlovákia), illetve Čerňa (Bakonycsernye, Veszprém vm., Magyarország).
A Csernyánszky nemes család a fent említetek közül Veľka Čierna (Nagycserna) faluról vette a nevét.
Skivraha: Ezt a családnevet csak a mai Magyarország területéről sikerült adatolnom, holott jól érezhetően szláv hangalakú, és ezen belül is az eredeti /g/ hangot /h/-ra cserélő nyelvekhez kapcsolható. Az ilyen szláv nyelvek a nyugatról keletre a felsőszorbtól a déloroszig húzódnak, és a mi szempontunkból a cseh, morva, szlovák, illetve a ruszin, ukrán nyelvek a legjelentősebbek.
Hasonló ritka vezetéknevet találtam Szlovákiában: Škivra, Škyvra, Cseh- és Morvaországban: Škivra (Škyvra). A kérdezett név lehetne ennek –aha kicsinyítő képzős származéka, amely esetleg a magyarországi szlovákság korében alakult ki, vagy ritka volta miatt csak a Magyarországra költözött képviselői maradtak fent.
A Škivra ~ Škyvra név etimológiáját nem sikerült tisztáznom. Talán a morva Škývara (Škyvara), onnan szlovák Škývara (Škyvara) név szinkópás változatáról van szó. Ebben az esetben a valach-morva škývar ’bőr, kéreg tej, illetve leves felszínén’ szóbóleredeő ragadványnévről lehet szó.
Pilhál: Ilyenformán csak a magyarban találtam meg. A szlovákban viszont van Plhal és Plíhal. Méginkább Morva- és Csehországban: Plhal, Plíhal. A Pilhál a Plhal forma ejtéskönnyített magyarosodásának tűnik, mint a szláv kral ~ král > magyar király esetben. Az eredeti név a Plh- tőből és az -al névképzőből áll.
A más nevekben is előforduló Plh- névtő (pl. szlovák Plhák, Plhoň) vélhetően a morva plhat se ’csúszik, kúszik, mászik’ ige töve. Az –al végződés ebben az esetben lehet az l-es participium képzője (azaz az –a ebben maga az igető), így nevünk a csehben különösen gyakori azon névtípusba sorolható lenne, amelynek értelme ’az, aki …-t, az aki …-ni szokott’, mint pl. az itt már elemzett Doležal < doležat(i) ’valameddig fekszik, sokat fekszik’, Pospíšil < pospíšit(i) ’siet’.
A csehes Plíhal alak viszonya az inkább morva Plhal-hoz nem világos, lehet, hogy ez utóbbi változata (illetve az a mögött feltételezhető hosszú szótagképző ĺ-es *Pĺhal alaké), de lehet, hogy független fejlemény a cseh plihnout(i) ’petyhüdté válik, elernyed, lekókad’ igéhez rekonstruálható folyamatos szemléletű *plíhat(i) alakból.
Hámán: Én a német Hamann, illetve Hahmann nevek magyarosodásának vélem. A Hamann esetén ez lehet (1) a német Hahnemann név egyberántása, amely a Johannes ’János’ személynév Hahne becézőjének továbbképzése az apanevet alkotó –mann utótaggal. (2) Alnémet területen a lakóhelyre utaló név, amely a középalnémet ham ’körülkerített földdarab’ szóból áll a lakosnévképzői szerepű –mann utótaggal. (3) A alnémet Havemann név egyberántása, amely a köznémet Hofmann megfelelője, és így eredetileg jogállási név ’udvarházhoz, majorsághoz tartozó, oda szolgálni köteles paraszt’,’tanyán lakó paraszt’, ’hercegi udvar szolgálója’, ’uradalmi majort bérlő, azt használatba kapó paraszt’, ’udvarház intézője’ jelentéssel. (4) A gyakori Hamm német településnevekre utaló lakosnév. — A Hahmann alak esetén az előbbiek közül a Duden csak az (1) jelentést említi.
Talapka: Vö. szlovák Talapka, innen lengyel Talapka. Ez a Talapa név –ka kicsinyítő képzős származéka. Az alapnév jelentéséhez a belorusz талапа (talapa) ’pancsolás’, ukrán талапати (talapati) ’pancsol’, esetleg régi szlovák ťalapka ’iszákos, borissza, korhely’.
Járóka: Magyar név. Vélhetően a családnévként is megjelenő régi magyar Járó becézőnév –ka kicsinyítő képzős származéka. Mint ilyen, apanévként lett családnév. A Járó alapnév Kázmér Miklós szerint a Gyárfás (< latin Gervasius < ? ’idős férfi, aggastyán’ v. germán-kelta ’gerely, dárda + szolga, katona, alattvaló.’) és a Jordán (< latin Jordan ’Jordán folyó’ × latinosított germán Jordanes < ? óészaki jörð ’föld’) egyházi nevek régi magyar Járfás, ill. Járdán változatának Jár- alakú rövidítése –ó kicsinyítő képzővel. De alkalmasint lehet a jár ige folyamatos melléknévi igeneve is vélhetően ’alá s feljáró’, ’bujdosó’, ’földmérő’ jelentésben.
Ad Resán: Eszembe kellett volna jusson, hogy Hr- szókezdettel is próbálkozzam, de nem jutott… Ez talán tudat alatt volt, mert így az etimológia egy i-tövű igéhez vezetne, és én – lehet, hogy alaptalanul, de – kerülöm azokat a magyarázatokat, amelyekben az –an képző olyan igéhez járul, amely nem a-tövű (ez utóbbi esetben ui. tulajdonképpen múlt idejű melléknévi igenévről [is] szó lehet). Ez lehet, hogy vakfolt nálam, de még nem találkoztam ilyen meggyőző esetekkel (persze lehet, hogy éppen ez lesz az).
Ugyanakkor, hogy felvetődött, megnéztem, és akad a jelenkori Szlovákiában Nagymihályi (Michalovce) környékén a mai ukrán határnál: Hrešan. A top-előfordulások közül Kaluža (Ungtavas, régen Kalusa) falut Fényes Elek még „orosz”-nak nevezte, Vysoká nad Uhom (Magasrév, régen Viszoka) községet pedig „magyar-orosz-tót”. Hogy ez az orosz, amit ma ruszinnak vagy ukránnak mondanánk, azonos-e a családkutató pap által használt „orosz” minősítéssel, nem tudom. Mindenesetre ez nem jelenti a Hrešan név keleti szláv kötődését, mert Vályinál már ezek a falvak is „tót”-ok, sőt a többi nem említettem falu Fényesnél is az.
A név etimológiájára nem látok más lehetőséget, mint a szlovák hrešiť ’vétkezik; szid, korhol; káromkodik, szitkozódik; szidalmaz, káromol’ igét, amelyhez –an személynévképző járult volna. Mint írtam, ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim.
Most, hogy 2xkiss megtalálta ez erről szóló régi beírásomat, nem részletezem a dolgot, de mint a fentiekből következik, hogy a szlovák szókezdő hr- természetesen magyarosodik r-ré egyszerűsödve. A szókezdő mássalhangzó-torlódások a magyarban háromféleképpen oldódhatnak fel. (1) A leggyakoribb a magánhangzó betoldása az első mássalhangzó után (CC- > CVC-), pl. szláv sreda > magyar szereda, szlovák (mrak ’felhő’ :>) Mračko > Maracskó. (2) További lehetőség előtét-magánhangzó megjelenése (CC-> VCC-), pl. latin Stephanus > magyar Istefan (> István). (3) Végül, de nem utolsó sorban egy mássalhangzó is kieshet, pl. szláv Stanislav > magyar Szaniszló.
Ez utóbbi példája a Hr- > R- változás, amely ráadásul ebben az esetben a leggyakoribb eset is, ritkább az (1) megoldás, bár az is előfordul, pl. a szlovák Hrabkov településnévnek a régiségben volt ugyan magyarosodott Rapkó (Rabko) változata is, de mégis a rivális Harapkó általánosult.
Mindazonáltal, ha visszafelé követjük az R- kezdetű szláv eredetű neveket, akkor lehetnek kettős alakok. A magyar Raskó ugyanis nemcsak a Hraskó < Hraško <: hrach ’borsó’ névből alakulhat ki, de a Raško-ból is, amely a Ra- kezdetű személynevek (pl. Ratibor, Rastislav)rövidülése –ch tőképzővel és –ko kicsinyítő képzővel.
Így a szlovák Rešan lehet a magyar Resan (Resán) visszakölcsönzése, amely a szlovák Hrešan-ból ered, de lehet eredeti is, olyan módon, ahogy korábban kifejtettem. És az is lehet, hogy az egyik Rešan az egyik forrásból, a másik a másikból származik. Mindenesetre, mivel a Rešan és a Hrešan elterjedése egybe esni látszik, és nem túl gyakoriak, így vélhetően nem függetlenek egymástól: azaz módosítva korábbi vélekedésemet, a Rešan leginkábba Hrešan magyarosodott változatának visszakölcsönzése lehet.
Ui. Annak a tesztje, hogy a R- kezdetű neveket lehet-e felsőszorb-cseh-szlovák-ruszin-ukrán-belorusz Hr- alakra visszavezetni, lehet az, hogy a többi nyelvben keresünk hasonló alakú, de Gr- kezdetű neveket, mert a felsőszorb–belorusz sáv h-ja g-ből származik. A lengyel *Grzeszan pl. hiányzik az én névtáraimból, de Grzeszak van. Ugyanakkor érdekes módon a horvát-szerbben a Greš-~ Griješ- kezdetű vezetéknevek hiányzani látszanak.
