Ez a fórumot Testaccio Rabja az alábbi sorokkal indította 2002. februárjában:
Ki szereti nálam jobban Rómát? A rómaiakon kívül ki ismeri nálam jobban Rómát? És kit gyötör nálam jobban az, hogy mégsem ismerem igazán? Ki vágyik nálam jobban Rómába? Ki akarja mindenét pénzzé tenni, hogy hosszabb időre mehessen? Ki ír könyvet Rómáról Vagy ha nem ír, ki beszél magában állandóan Rómáról? Ki őrült bele Rómába nálam jobban? Ki indul mindennap hajnalban? Kinek van kedve nálam is Róma-őrültebb lenni? Ki írna ide Rómáról? (Háromnapos turisták kíméljenek, bár a jobb kérdésekre nekik is felelek.)
Szeretnék ennek szellemében itt csak történelemről, épületekről és szobrokról, kertekről és szökőkutakról mesélni, és hallgatni mások élményeit.
Természetesen egy utazásnál fontosak a gyakorlati tanácsok is, ezért indítottunk egy másik fórumot Utazási tanácsok Rómába utazóknak címmel, ahol felteheted kérdéseidet közlekedéssel, szállással, belépőjegyekkel és hasonlókkal kapcsolatban.
Segítségedre lehet ebben a kereső is, illetve a fórummal szorosan összekapcsolódó http://roma-szenvedely.eu/ oldal, ahol rengeteg infót találsz.
Tartsd tiszteletben a topiklakók kérését, és szívesen látunk mindkét fórumon:)
December 30-án utazunk Rómába. Tavaly több cikket is olvastam szilveszteri koncertekről, újévi felvonulásról. Nincs valami ötletetek, hol tudnám megtalálni az idei programokat? (Ha lesznek)
A turisták nagy része olasz volt. Nem tudom, volt-e valamilyen ünnepük azon a héten, vagy csak az idősebbeknek ez az utószezon az árak és az időjárás miatt kedvezőbb. Az olaszok után az amerikaiak voltak a legtöbben, sok volt még a francia, és németekkel is találkoztam. Végső soron a budapesti járat is csaknem teljesen tele volt oda-vissza.
Az utolsó reggelen a Frattinában már egyenesen a dohánypultnál kértem a blokkot egy croissant szendvicsre és egy kávéra. Nagy lendülettel nyújtom a blokkot a szendvicses pultnál, és döbbenten néztünk mindketten a pultba, mert egy pár tramezzinit leszámítva teljesen üres volt. OK, akkor legyen az. Mire a pasas intett, várjak. Majd leszólt valahová, ahol az ételeket készítik, és pár perc múlva megjelent a konyhás egy tál mindenféle, köztük croissant szendvicssel. Megkaptam a szendvicsemet, a fiú pedig odabólintott nekem: jó lesz így? Hálásan megköszöntem az ellátmányt, és nyomtam még egy kávét. Kb. ez volt a nap legvidámabb része.
Összepakoltam a bőröndömet, és ahogy megegyeztünk, 5 euró ellenébe, ott hagytam a Recepción. A Palazzo Massimoba mentem metróval. Lógott az eső lába, de párás meleg volt megint.
Massimo anyaga, ami keveset láttam belőle, lenyűgöző. Itt is nagyon érdekes és izgalmas Írásos kiegészítő információk voltak a termekben. Néhányat le is fényképeztem. Nem tettem fel őket a megosztott fotók közé, eltettem a saját gyűjteményembe. Esküszöm, találtam analógiát napjaink történései és a több mint 2000 évvel ezelőtti események között. Erre a délelőttre már nem terveztem mást, lassan, nyugodtan nézelődtem, amikor megszólalt a riasztó, és mindenkit kizavartak. A látogatók és a múzeum személyzete a múzeum bejárata és kertkapu közötti 5 méteres szakaszon tömörült. Állítólag 10 perc múlva visszamehettünk volna. Eszembe jutott, mi van, ha csinálnak egy kamu bombariadót, majd a kint összegyűlt tömegbe vágnak egy bombát. Rossz kedvem lett. Már nem akartam visszamenni. Azt hiszem már nem is voltam akkor jól.
Cseperegni kezdett az eső, de még meleg volt. Elkeveredtem a S. Maria Maggiore-hoz. Hogy lepusztult az a környék is. Sokszor laktam arrafelé. Ilyenkor esténként még kiültem a bazilikával szembeni valamelyik teraszra egy pohár borra, és gyönyörködtem a kivilágított mozaikokban. Reggelente meg ott kávéztam. Mindkettő be van zárva. És tömeg. Épp csak körbepillantottam bent, és mentem tovább.
Még soha sem sikerült eddig nyitva találnom a San Carlo alle Quattro Fontane-t, most nyitva volt és bemehettem. (Megjegyzem, ez alkalommal sokkal több templomot találtam nyitva napközben, mint korábban bármikor.) Micsoda ellentét a homlokzat mozgalmasságához képest! Nagyon megfogott. Végigjártam mindenütt, aztán csak álltam és néztem körül újra és újra.
Már esett, amikor kijöttem, és nagyon fájt a fejem. Ettem egy salátát a Negresco Bocca di Leone -ban.
Aztán felkaptam a csomagomat, és irány a reptér. Alig vártam, hogy haza érjek.
Túl vagyok a covidon, jól vagyok. és mindent összegezve kellemes és örömteli volt ez a pár nap Rómában.
Villamossal mentem a Falminioig, ott egy mellékutcabán találtam egy szokásos teraszos bárt, ahol vegyes tálas mindenféle ebédemet megettem, és ittam kávét. Nagyon szép meleg idő volt. Egy ideig a Tevere partján sétáltam, aztán átmentem a túloldalra. Szerettem volna elmenni a San Pietróhoz. Amikor az Angyalvárhoz értem, és elnéztem a székesegyház felé, egy hatalmas összefüggő „hangyabolyt” láttam. Rengeteg ember, én még ilyet sohasem tapasztaltam. Felpattantam az első buszra, és elmentem az Ara Coeliig. Ott sem voltak kevesebben. a Fori Imperiali is tömve volt, a Coloessem környékén mozdulni sem lehetett. Sokat mentem, amíg találtam egy olyan teraszt, ami nem volt tele emberekkel. Végül egy mellékutcában egy borozó teraszán sikerült megpihennem. Gondolkoztam, hogy tudom kikerülni ezt a roppant tömeget. Az utca végén belefutott a tekintetem a Parco Celioba. Hát, persze. Az ilyenkor is csendes és nyugodt. Késő délután volt, esteledett, nagyon szép a Celimontana kertje. A SS. Giovanni e Paolo felőli végénél van egy nyilvános WC. Mikor odaértem, már be volt zárva, de a WC-s lányok még ott voltak. Nagyon kedvesen beengedtek, annak ellenére, hogy már a felmosással is végeztek. Adtam is 1 eurót nekik, amit nagyon kedvesen megköszöntek. Akkor láttam, hogy kint toporog még két fiatalember. Őket is megszánták, és beengedték.
Lesétáltam a Circo Massimoig, és lecövekeltem egy buszmegállóban. Addigra besötétedett. Hosszabb várakozás után megjött a busz, és Piazza Veneziáig mentem vele. Innen már képes voltam tovább sétálni a saját lábaimon is.
Úgy döntöttem, otthon vacsorázom. Ez volt az utolsó estém Rómában. Már korábban kinéztem a Negresco Bocca di Leone-t. Kellemes meleg este volt, épp akadt még egy kis asztal a teraszon. Csodálatos hajszálvékonyra szeletetelt rózsaszín közepű puha marhaszeleteket ettem baked potatoval, és egy pohár Shirazzal öntöztem. Sehol nem tudnak olyan csodálatosan pácolni húst, mint az olaszok (ld. Fiorentina steak).
Reggel éhes voltam nagyon, két tojásos Tramezzini-t is megettem reggelire a Frattinában. El voltam képedve. Előző reggel is ugyanez a személyzet volt a pultban, és még este 9-kor is ők zártak. Reggel újra ők nyitottak. Nem semmi hosszú műszak. A pultos látta rajtam, hogy éhes vagyok, mutatta, hogy az egyik Tramezzininek sonkás-tojásosat ad, jó lesz-e. Jó hát, hogyne.
Ma ismét megmásztam a lépcsőket. Erre a napra a terv az etruszk gyűjtemény volt a Villa Giuliában, de olyan szép idő volt, hogy előtte járni akartam egyet a Pincio-n. Gyönyörű volt a park, elképesztőek az őszi színek. Villamossal is mehettem volna a Flaminio-tól, de én inkább árkon-bokron, parkon keresztül nagyot kerülve jutottam a múzeumhoz. Olyan békességes volt az egész.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben a római állami múzeumokban nem élnek az EU-ban másutt megadott 65 év feletti kedvezmények. De nincs bennem egy csepp neheztelés sem. Olyan gazdag és olyan sok gyűjteményről van szó, aminek már a léte és fenntartása is vagyonokat igényel. Másrészt a múzeumi belépők nem megfizethetetlenek. Ehhez képest csak szerény hozzájárulás, amit ezekért az élményekért fizetünk.
Villa Giulia, nekem a legszebb és legkedvesebb épület az összes római épület között. Életem végig el tudnék üldögélni az árkádjai alatt vagy a kertjeiben. Harmónikus, levegős, nyugalmat és békességet áraszt. Mégis csupa ritmus, mozgalmas az árkádjaival. Festőisége sokakat megihlet, tele volt a kert rajzolgató és festegető csoportokkal.
A múzeum csodálatos tárgyak halmaza. Gyönyörűek, de sok, túl sok. Vagy valahogyan másként kellene elrendezni. Kb. a felét jártam végig. Nagyon érdekesek a tárlók melletti magyarázó táblák. Nem tudtam kihagyni, hogy ne olvassam végig őket. De ez így sok. A másik épületszárnyba már nem is mentem át. Inkább üldögéltem még egy kicsit a kertben. Már amennyit lehet márvány padokon üldögélni.
Elcsendesedett az eső, talán egy kicsit el is állt. A portálok már ki voltak világítva, várták a túristákat vásárolni és enni, inni. Kezdett élénkülni az élet. A Santa Maria in Trasteverébe mindig muszáj bemenni, még ha néhány röpke percre is. Fényárban úszott a Bazilika, ilyennek még sohasem láttam. Bármely napszakban jártam arra, többnyire csak a mozaikok voltak megvilágítva, esetleg az ablakokon derengett be némi fény, amitől misztikus, meditáló hangulata volt különösen akkor, amikor halk zene is szólt. Ebben az erős kivilágításban nem látszottak jól a mozaikok, viszont minden más igen. Sokan voltak. Lassan el kezdték lekapcsolgatni a fényeket, nem teljesen, de így sokkal kellemesebb volt.
Szakadt az eső, feladtam eddigi terveimet. Pedig még a kivilágított Szt. Péter térre is szerettem volna elmenni. Ehelyett a villamost választottam. Róma közlekedés elesett. Dugó dugó hátán, autó keresztbe a busznak, busz útjába az autónak. Villamosból pedig három is jött egymás után. Nem kellett attól tartanom, hogy a megállóban fogok ronggyá ázni. A végállomáson úgy döntöttem, inkább gyalog tovább. A szállodában van tartalék nadrág. Róma még esőben is szép. Haza érve még mindig nem voltam éhes, de a szállodába sem volt még kedvem haza menni, ehelyett a Bar Frattina teraszára telepedtem. Kértem a egy pohár vörösbort, amihez megint kaptam egy gazdag Aperto körítést. Elintéztem néhány telefont, és még egy vörösbort. Végül még elmentem a Spagnara, nagyon szép volt így esőben, és csendes.
Mindig újra és újra megcsodálom a Campidogliot, milyen gyönyörű ez a tér. Le- felmászkáltam a Fórumok és a tér között. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Szép volt, nagyon szép. Elindultam, amerre a lábam vitt. Most először nyitva találtam a Santa Maria in Portico-t. Jó volt, hogy végre ide is bejuthattam, szép nagyon kívül-belül. Innen még elsétáltam a Piazza Bocca della Verita-hoz, és a Trastevere felé vettem az irányt. Egy teraszon kávé és süti mellett pihentem egy kicsit. Ez ma a felfedezések napja volt. Egy kis mellékutcában találtam rá a Santa Maria in Capelle kicsi és bájos templomra. Annyira tetszett, hogy elhatároztam, megnézem belülről is. Két másik hölgy is csatlakozott hozzám. Mint kiderült, ők is magyarok, és számukra is ismeretlen volt ez a hely. Érdemes felkeresni, ha valaki a Trateverén jár (Via Pietro Peretti, 6,).
Ekkor kezdett erősebben szemetelni az eső, de még nem úgy nézett ki, hogy tartós lesz. Újabb meglepetés következett, Nyitva volt a Basilica of St Chrysogonus. Annyiszor mentem el mellette, és soha sem találtam eddig nyitva. Gyönyörű!
Kint nagyon esett. Szomorú voltam. Abban reménykedtem, hogy sétálgathatok még a Trasteverén vacsoráig, aztán majd ott vacsorázom. Aperto-time! Abban a reményben, hogy ki tudom böjtölni az esőt egy Aperto mellett, beültem a Long Island Night Cafè-ba. Egy Spritz mellé akkora adag harapni valót kaptam, amit nem is sikerült elpusztítanom teljesen, pedig majd egy órát ültem bent. Közben rájöttem, tölteni kell a telefonomat. A pultosok nagyon helyesek voltak, megengedték, hogy ott töltsem fel a telefont. A töltő mindig nálam van.
Eddig erre sosem gondoltam,hogy a római múzeumokban nincs kávézó/büfé stb. Vatikánban van, de az nagy és zsúfolt, nagyon időigényes .Massimoban, Altempsben sincs. Pedig segít. Én két órát bírok bármilyen múzeumban. De ha jön egy kávé/süti/szendvics, akkor még 1-1,5 óra is belefér.
A Doria még a régi típusú magángyűjtemény. Képek sűrűn egymás mellett. De az egésznek van valami különleges hangulata.
Csaknem 3 órát töltöttem bent. A termek többségében voltak a látogatók számára elhelyezett székek, ahol megpihenhettem. Ennek ellenére, nekem nagyon hiányoznak a római múzeumokból (legalább is azokból, amikben én ezekben a napokban megfordultam) a kávézók. Más európai múzeumokban természetes, hogy ha szeretnék akár fizikailag, akár mentálisan felfrissülni, beülök a múzeum kávézójába egy fél órára. Eszem valamit, iszom egy kávét és/vagy vizet, és úgy folytatom a nézelődést. (A Pradoban háromszor mentem le: a gótikus anyag után délelőtti kávé és süti, a reneszánsz anyag után ebéd, a barokk anyag és csendéletek között délutáni kávé. Odakint akkor szakadt az eső majd egész nap, esélyem lett volna elhagyni a múzeumot korábban.)
Éhes voltam, és felfrissülésre vágytam. Örömmel vettem, hogy még nem esik. Nem messze innen találtam egy Bar-t, ahol mindenféle fűszeres, párolt zöldségekből és pastából álló vegyes tálat állíttatam össze magamnak helyben fogyasztásra. Mivel mosdójuk nem volt, úgy döntöttem, a kávét máshol iszom meg. Ekkor jöttem rá, már hiányoznak a „romok”. Irány a Campidoglio. Emlékeztem rá, hogy a Gesu közelében van egy kávézó, meg is találtam. Még egy kis pihenő mielőtt nekiindulok.
Reggel a szomszéd utcában lévő Bar Frattina-ban kezdtem a napot egy croissant-szendvics és kávé társaságában. 10:30-ra volt időpontom a Galleria Doria Pamphilj-be. Még nem esett. Visszamentem a szállodába, betettem a hátizsákba az esőköpenyt és az esernyőt. Még volt időm, ezért neki indultam Spanyol-lépcsőket megmászni. Meglepett, hogy nem ment olyan fitten mint korábban. Úgy látszik 70 -év azért mégis csak 70 év. Ez van. Sétáltam lefelé a Via Sistinán. A Barberinin üdvözöltem a Triton-kutat, és örömmel láttam, hogy folytatódik a Palazzo felújíása. Ez az egyik kedvenc Palazzom. Innen a Corso-felé vettem az irányt.
Galleria Doria Pamphilj. Elképesztően gazdag gyűjtemény. A festmények egy része „láthatatlan”, mert a mennyezet alatt vannak kifüggesztve. Oda emberi szem már nyaktekeréssel is alig vagy egyáltalán nem ér fel. Alattuk lefelé vannak még három sorban festmények megtöltve teljesen a falakat. Csak az ablakok szakítják meg a képek sorát. Sokszor a csillárok fénye, vagy az, hogy oda éppen nem esik fény teszi, hogy alig kivehető egy-egy festmény. Ennek ellenére nem maradt hiányérzetem, hiszen annyi mindent láttam, sok szépséget és sok elgondolkodtató vagy nagyon szerethető alkotást. Volt miből válogatni. Csak azokról csináltam fotót, amelyek valamiért engem nagyon megérintettek.
A legtöbb templom ekkor már nyitva volt, de mise volt bent, és még csendesebben, ahogy beléptem, ki is osontam ilyenkor. Olyan régen jártam a Sopra Minervában, hogy most látva, hogy alig lézengenek a környékén, bejutottam a zárás előtti utolsó pár percre. Sajnos, az oldalhajók mind el vannak kordonozva, mert felettük nagyon rossz állapotban van már a mennyezet. Emiatt a kápolnák sem láthatóak. Közben szép lassan kezdték lekapcsolgatni a világítást, amitől sejtelmesen misztikus hangulata lett a templomnak. Sajnáltam, hogy el kellett hagyni. Vigasztalt viszont az a pazar esti látvány, ami odakint fogadott. Sok boldog ember, aki csak nézelődött, vagy körbeülte a Pantheont, a kutat, evett-ivott a teraszokon.
Ideje volt nekem is vacsora után néznem. Még a Pantheon felé menet elhaladtam a Palma fagyizó előtt. Nem vagyok nagy fagyis. Eddig itt is csak egyszer szántam rá magam, amikor régen-régen az unokahúgommal jártam Rómában. De arra emlékeztem, hogy mennyire finom volt. Most elcsábultam 2 gombócra. Úgy könyörögtem a pultosnak, hogy minél kevesebbet tegyen a tálkámban, mert egyrészt nem bírom megenni, másrészt, leeszem magam, harmadrészt még vacsorázni szeretnék. Nagyot nevetett rajtam. Épp felszabadult egy félfenéknyi hely az egyik oszlop tövében, amit gyorsan elfoglaltam. Igy nagyobb biztonságban éreztem magam és a fagylaltomat.
Nem volt könnyű elszakadni a Rotondától, de mindenképpen olyan helyen szerettem volna vacsorázni, amelyik nincs a tömegek útvonalán. Meg is találtam a Tratooria Il Lucano -t, ami remek választásnak bizonyult. A fagylalt miatt akkora vacsorát már nem tudtam csapni, mint szerettem volna, pedig szemmel láthatóan sok finomságot hordtak ki a szomszéd asztalokhoz a vendégek hangos megelégedettségére. Én a végén egy salátát rendeltem, és természetesen bort hozzá. Elképesztő méretű tálat kaptam tele sokféle finom zölddel és valami isteni pármai sonkaszeletekkel. Ez így pont elég is volt.
Vacsora után haza sétáltam a szállásra, élveztem az esti nyüzsgést és kivilágítást. Szokás szerint a szálloda közelében egy teraszon még megittam a lefekvés előtti utolsó pohár boromat. Ezzel zárva az első római napomat.
A 4 órára 12,50€ egyetlen csomagért, abszurd. Most Caprin 3 csomagért, 8 óra időtartamra fizettünk összesen 10€-ót.Az AirBnN-k elterjedésével mindenütt van csomagmegőrző.
Én sokszor laktam a Termini közelében. Nem közvetlenül mellette, inkább az Operaház vagy a Belügyminisztérum mellett. Az mindig maximálisan rendben volt.
Éppen ideje volt ebédelni. Le is ültem az első útba eső teraszon, ahol egy finom Carbonarat ettem, hozzá egy pohár fehérbort. Az étterem a Le Grotte, és teljesen rendben volt minden szempontból. Innen indultam egyenesen tovább, bele Róma közepébe, és hagytam, hogy csak vigyen a lábam. Útközben beugrottam egy kávéért, de nem ültem le, mert türelmetlen voltam, és időpocsékolásnak éreztem most az üldögélést. Gyönyörű idő volt, élvezet volt sétálni. Csak kapkodtam a fejemet, és vigyorogtam. Nem is hiszem el, hogy újra itt vagyok. Másnapra ekkor még egésznapos esőt jósolt az Ilmeteo, és ki akartam használni minden percét ennek a délutánnak.
Másfél óra séta után visszamentem a bőröndömért, és bejelentkeztem a szállodába. A Hotel Croce Di Malta egy kétcsillagos szálloda, amelynek legnagyobb erénye az elhelyezkedése. Egy kicsi egyágyasz szobát kaptam, amelynek erkélye is volt az utcafronton, és egy nagyon szép palotára nézett. Viszont a fürdőszobája olyan picurka volt, hogy még az én kis termetemmel is nehézkes volt a használata.
A szállodába menet újra vetettem egy pillantást a Spagna-ra is. Elképesztő méretű tömeg szállta meg a teret és a lépcsőket. Ilyet én még, esküszöm, nem láttam.
Újra nekiindultam csavarogni. Közben szép lassan bealkonyodott, és egyre több és több ember lett az utcákon, tele voltak a teraszok. Meleg volt, párás meleg. A pulóver a derekamra volt kötve, de nem volt rá szükség egy percig sem.
Vasárnap reggeli Ryanairrel érkeztem Rómába. Megvolt a jegyem oda-vissza a Sitbusra. Rossz választás volt, mert ritkán járnak, a többi társaság legalább kétszer fordul addig, amíg ők egyszer. Várakozás alatt legalább volt időm meginni egy jó kávét. Abban ritkán csalódik az ember, az többnyire bárhol nagyon finom. Nagyon lehangoló látvány a Termini környéke, de még maga a pályaudvar is. A valamikor tiszta, átlátható épület most egy lepukkant gagyi pláza benyomását kelti. Automatából vettem egy 72 órás közlekedési bérletet, és elmetróztam a Spagna-ra.
A Via Borgognona-n egy 2 csillagos hotelben volt a szállásom, de bejelentkezni még nem lehetett. Előzetes érdeklődésemre, mely szerint leadnám a bőröndömet korábban, elutasító választ adott a szálloda. így még itthon kikerestem a legközelebbi Luggage Store-t, amely 2 utcával arrébb, a Via della Vite-n volt. Elég drága mulatság, 4 órára fizettem 12.50-et. Viszont egyszerű a használata, és biztonságos. Kijelentkezés után viszont maradhatott a csomagom a szállodában 5 euróért.
Tény, hogy minden templom falán ott a felirat, ami megnevezi azt. Csak egy kattintás, egy másik a homlokzatra, és eltehetjük a saját tudástárunkba. Egyre informatívabbak a templombelsők is., és ez nagyon tetszik.
Az ágyas kép a kiállítás része, amikor kórházként működött. Ez a története egy tablón, meg két rossz templombelső. A freskók rossz állapotban vannak, de régiek lehetnek...
Itt én is voltam a múltkor, tényleg fantasztikus. Csak némi pontosítás: nem a szobor az első Borromini, hanem egy mozaik-kereszt. Én lefényképeztem a tudnivalókat, nehogy elfelejtsem.
Egyébként nagyon furcsa, az épület fele idősek otthona, a másik fele vendéglátóipari egység, de van benne múzeum és a templom is hozzájuk tartozik. Meg néha kiállításokat is tartanak, de kóvályogtam teljesen elhagyott, félig felújított terekben is...
Ez a Chiesetta di Santa Maria in Cappella a Trasteverében. Véletlenül keveredtem arra, és egy nagyon érdekes épületben van, ami valamikor a Doria Pamphilj családé volt, és ma szociális otthon. Sajnos a recepciós nem tudott jól angolul, de az 5 eurós jegy mellé adott egy prosmektust, és azt mondta, hogy ezzel a jeggyel jogosultak vagyunk bejutni a Palazzo titkos részeibe is Corson. Sajnálom, hogy nem fotóztam le a kis templomban az ismertető feliratokat, mert nagyon érdekes a története. Az oltáron lévő szobor, - ha jól emlékszem - Boromini első alkotása. Az ellenpápák időszakában az egyik a pápa a templom alatti üregben bújkált. De azt hiszem, te gyorsan meg fogod találni a történetét valamelyik könyvedben.
Sok képet nem tudok beazonosítani. Van egy kis templom, jobbra a kis harangtorony kettős ablakokkal. A kapu fölött Mária gyermekkel. Templom előtt jobb egy sötét autó. Ez melyik templom? A következő kép gondolom ennek a templomnak a belseje. Az is nagyon szép
Barátságtalan búcsú ajándékot kaptam Rómától, covidosan tértem haza. Az utolsó délelőttöt még a Palazzo Massimoban terveztem tölteni, de alig kezdtem el az első emeleten nézelődni, amikor bombariadó miatt kizavartak minket az épületből. Azt ígérték 10 perc múlva visszamehetünk, de nekem már elment a kedvem az egésztől. Elromlott a hangulatom, rossz kedvem lett, aztán éktelen fejfájás kezdett gyötörni, ami egészen a hazaérkezésig kitartott, sőt másnap és harmadnap is. Most már jobb, de még pozitív vagyok. Szerda dél körül kezdődött, mivel 2 nap a lappangási idő, leginkább a hétfői Galleria Doria Pamphiljre gondolok. Bután nem vettem fel a maszkot, pedig volt sok látogató, csoportok is, és hosszabb időt töltöttem ott.
Most legalább van időm megírni a beszámolót. Addig is itt vannak fényképek.
Nem így terveztem, de ez lett belőle. Közeleg az utazásom Rómába, így nekiláttam újra olvasni a topik beszámolóiból készült gyűjteményemet. De már az első olvasása közben a topikban találtam magam. Reggel óta itt ülök a laptop előtt, és olvasom a beszámolóitokat és a hozzászólásokat , nézem a fényképeket majd 10 évre visszamenőleg. Tudjátok, hogy ez pont olyan addiktív, mint Rómába visszatérni?
