Keresés

Részletes keresés

504LACI Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71612

Ha jól értem egy balfék kisteherautós neked tolatott. Ezért az úttest tervezői, engedélyezői, készítői a hibásak. Persze ez eddig nem derült ki, hogy nem voltál károsult.

Tehát ha nem megy beléd egy másik jármű (gondolom elismerte a felelősségét) akkor most is jó lenne úgy ahogy eddig volt. Rosszul látom?

Előzmény: 22-1 (71610)
22-1 Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71611

Elnézést, a jobb helyett a bal elejének.

22-1 Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71610

Elnézést, lehet, hogy nem illik ide, de nagyon ki kívánkozik belőlem.

 

Ma reggel 8:40-kor a Tóth József utcáról szerettem volna kikanyarodni a Városház tér felé, de nem sikerült, csak karambol árán.

 

A Városháztér felől érkező autóbusz nem tudott felkanyarodni a Tóth József utcára, mert a lefelé haladó járművek ott álltak a kanyarodó sávjukban. Sajnos az okostojások, akik kitalálták, hogy a busznak sikerül azt a felfelé kanyart bevenni soha nem ültek autóban, pláne buszban. Ugyanis a kanyar bevételéhez az autóbusznak át kell térnie a szembejövő sávba, (lett volna hely bőven a kanyar kiszélesítéséhez). Tehát a felfelé kanyarodó busznak meg kellett állni, mert a lefelé haladók kanyarodó sávja foglalt volt. Azok a járművek amelyek a Városház felé szerettek volna elkanyarodni nem látták be a kanyarodás lehetőségét, mivel a busz takarta a kilátást. ( róka fogta csuka) Igyekeztünk a lefele haladó járdát is igénybe venni, hogy a busz a kanyart be tudja venni. Én már álltam, de az előttem lévő kis teher autó, ki tudja miért hátra tolatott és neki ment az én autóm jobb elejének. Jól összetörte.

Mindez nem történt volna meg, ha azok kedves íróasztalnál ülő okostojások felemelkednének a foteljükből és megnéznék (szakemberként), hogy mit építettek, (ha értenek hozzá), sajnos nem.

Nyafkamacska Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71609

Éljen a demagógia!

Előzmény: zöldmeder (71606)
bóz7 Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71608

Valószínű, hogy igazad van. És azt is jól látod, hogy gengszterváltás történt. Mai tragédiánk is az, hogy gengsztereket még sokkal nagyobb gengszterek követnek.

Előzmény: satu51 (71607)
satu51 Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71607

"és  a vállalat többi üdülőjének mi lett a sorsa, azt csak a jó ég tudja."

...a még hatalmon lévő vörös bárók  gengszterváltáskor szétrabolták, fillérekért szétosztották maguk között az összes közvagyont!

Előzmény: bóz7 (71601)
zöldmeder Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71606

Az út kezelőjének nem, a szolgáltató, akié az oszlop, pedig kevesebb profitot visz el.

Előzmény: Nyafkamacska (71602)
zöldmeder Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71605

A Kelenvölgyi Általános Iskolában.

Előzmény: talajnick (71593)
Gondoló Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71604

BarosssBlog Creative Commons License 2014.09.05 0 0 71603

Igen, sajnos a kerületet kb csak körbelőtték (tisztelet a kivételnek). Ezt pótolja, hogy az 1988-as Promontor-Tétény kötetben van pár madártávlati a kép a hatvanas évekből. 

Előzmény: talajnick (71593)
Nyafkamacska Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71602

És az nem kerül pénzbe. Értem.

Előzmény: zöldmeder (71585)
bóz7 Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71601

Később persze a kommunista szombatok is sorra kerültek, a szép nagy üdülő is felépült. Hogy aztán a vállalat leamortizálása után, -úgy a 90-es évek vége felé- ennek, és  a vállalat többi üdülőjének mi lett a sorsa, azt csak a jó ég tudja.

Előzmény: bóz7 (71600)
bóz7 Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71600

Ez bizony tévedés részemről, hisz 1963 ban még nem volt szabad szombat, rendes munkaidőben dolgoztunk.

Előzmény: bóz7 (71597)
villa Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71599

akkor még hatnapos munkahét volt, legalábbis én szombaton is az iskolában ültem, vagy dolgoztam a műhelyben....

Előzmény: bóz7 (71597)
bóz7 Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71598

A Leányka u.-i lakótelep éppen tíz évvel később került átadásra.

Előzmény: talajnick (71594)
bóz7 Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71597

Szombat lévén kommunista műszakon dolgoztam a gyárban, hogy fel tudjuk építeni keszthelyi üdülőnket. 

Előzmény: talajnick (71593)
villa Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71596

Köszönet,

ültem szemben a Technikumban, Csepelen a padban... .-)

Előzmény: talajnick (71593)
mind_the_gap Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71595

Jópofa. A hangya szövetkezet házai már állnak de a mi telkünk még üres :)

Előzmény: talajnick (71593)
talajnick Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71594

kép

talajnick Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71593

Kedves Hölgyeim és Uraim!

 

  A FÖMI jóvoltából 60-as évek beli légifelvételekből lehet csemegézni itt.  

 

  Olvasni a lehetőségről ezen linken lehet:

http://www.fomi.hu/portal/index.php/hirek-aktualitasok/456-fentrol-hu-digitalis-legifelvetel-archivum-online-szolgaltatasa

 

  Budafok-Tétényt csak pöttyökben érinti, de mellékelek egy ízelítőt. Még nincs nyoma  a Leányka utcai lakótelepnek. Kevésbé ifjabb olvasóktól kérdeném: hol voltatok 1963. szeptember 7-én délelőtt 10 óra 37 perc 52 másodperckor...?

 

  Teljen benne öröme a közönségnek!

bóz7 Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71592

Mivel most szigetelő anyaggal vonták be a falat, valószínűleg sokkal tovább fog tartani, nem lesz  az a gyors vakolat leválás. Ellensége lesz a vandalizmus, és esetleg a közeli úttestről felcsapó sár.

Előzmény: villa (71591)
villa Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71591

arra utaltam, a 12 év előtti homlokzat felújításokra, akkori pályázatra,

Előzmény: M. a deák (71590)
M. a deák Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71590

Ne legyél maximalista, a Kossuth Lajos utcai látvány homlokzatfelújítás sem húzott ki tíz esztendőt! Miből gondolod, hogy mára bármi is változott a környezeti feltételekből? 

Előzmény: villa (71582)
M. a deák Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71589

Bízom benne, hogy olyanokat nem helyeznek el az épületen, mert akkor mi a fenének csinálták meg? Ha az egykori Budafoki Polgári Bank cégtáblájához hasonlót tesznek ki annak régi helyére, azzal még megbékélhetnénk...

Előzmény: bóz7 (71579)
M. a deák Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71588

Még nincs készen a színezése! Várjátok ki, valóban nagyon szép lesz!!!

Előzmény: bóz7 (71574)
bóz7 Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71587

Úgy bizony! Előbb mindig olvasunk, és utána írunk:-)))

Előzmény: Zitka (71586)
Zitka Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71586

Óóó, előbb vissza kellett volna olvasnom. :)

 

 

Előzmény: bóz7 (71572)
zöldmeder Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71585

Azt, hogy helyezze át az oszlopot a kerítés mellé. 

Előzmény: Nyafkamacska (71577)
Zitka Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71584
Előzmény: Zitka (70660)
bóz7 Creative Commons License 2014.09.04 0 0 71583

Nem tíz valahány, csak hét:

 

 

 

Előzmény: villa (71582)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!