Keresés

Részletes keresés

Topikcím:BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő
Topikleírás:Alapításkori gondolatok! Úgy gondoltam, és ez egyre többekben is megfogalmazódott, hogy Budafok - Téténynek szüksége lenne egy valódi, gyűjtő, befogadó, pozitív szemléletű törzsasztalra, ahol mindennapjaink apró-cseprő ügyei mellett megbeszélhetjük a közélet eseményeit éppúgy, mint megismerkedhetünk kerületünk értékeivel, helytörténetével, hagyományaival, kultúrájával, de beszélhetünk a város alakulásáról, fejlődéséről és neuralgikus témáinkról, így környezetünk állapotáról, teendőinkről. Mindez egy hosszú mondatba foglalva, persze nem fért bele a topic címbe, de elsősorban ezeket gondolom, javaslom itt napirendre venni és ezzel kapcsolatban álló embereket meghívni, és persze sok mindenki mást, kerületieket, vagy akik csak érdeklődnek utánunk, korábban itt laktak, emlékeik vannak. Szeretném tehát, ha beindulna itt egy igazi fórum, nem feltétlenül napi hozzászólások százaival, vagy csevegéssel, de néhány aktuális, fajsúlyos vagy kevésbé, de sokakat foglalkoztató ügy áttekintésével és folyamatosan helyi kulturális, történeti értékeink bemutatásával. Utóbbi szempontból is nagy kincsestár kerületünk és messze nincs kihasználva, bemutatva a már feltárt sok érték, anyag. Persze várom a javaslatokat, az észrevételeket, merre menjünk, és azok csatlakozását, akik eddig is nézegették a kerületi vonatkozású topicokat, de belépni, hozzászólni nem akartak. Moderációval kapcsolatos kérdéseknek a helye: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9186758 itt található!
Kulcsszavak:
Megjegyezhető URL:
Kép: [nincs]
Létrehozó:villa
Létrehozás dátuma:2001.11.07 11:49
Topicgazda:B-T2
Státusz:aktív

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!