Azt tudom, hogy a HCG-t mutatja ki, de ha a menstruáció valamiért megmarad, akkor az szerintem hormonproblémát jelent.
Egyébként 38 éves vagyok, van már 2 gyermekem. Kb 2-3 hete érzem, hogy a hasam olyan furcsán "húzdik". A menzeszem igaz időre megjött, de nem pont olyan mint régebben. Elmentem rákszűrésre, ahol az orvos azt mondta, nagyobb a méhem, de ez lehet egy kezdődő mióma is. Ultrahangra persze nem küldött. Lehet hogy csak én érzem magam terhesnek?
Lehet, hogy butaság a kérdésem, de sehol nem találok rá választ. Úgy tudom ritkán előfordul, hogy a terhesség alatt a menstruáció eleinte, esetleg végig megmarad. Amit tudni szeretnék, hogy ilyen esetben a terhességi tesztek mit mutatnak és miből lehet terhességre gondolni?
Szia! Ugyan nem vagyok hozzáértő kicsit sem, de a "soha el nem múló gombás fertőzés" láttán kirázott a hideg.
Évekig küzdöttem vele, egyik nőgyógyásztól a másikig mentem vele, volt aki szerint nem is volt gombám, volt aki adott rá valami bogyót, amitől 2 hétig jobb volt kicsit, aztán újra előjött...a kezelése nagyon hosszadalmas és költséges, de ki lehet gyógyulni belőle, nekem is sikerült! Nem vagyok semmilyen gyógyszerforgalmazó-cég megbízottja, vagy ilyesmi:)))De szívesen megírom emailben, hogy ki és hogyan gyógyított meg!(nem természetgyógyász, hókuszpók, kuruzsló, stb!!!) Bőr és nemigyógyász, patikában kapható gyógyszerrel!:) Csak nem akarom itt reklámozni sem őt, sem a gyógyszert.
11 hetes terhes vagyok, 8 hetesen voltam ultrahangon, akkor úgy tünt, minden rendben van, jövő héten esedékes a következő vizsgálat
A hőmérsékletem 36,8-36,9 körül szokott lenni, de ma este valahogy hűvösebbnek éreztem magam, megmértem a hőmérsékletem és csak 36,5-36,6 volt... már volt egy vetélésem a 6. héten 1,5 évvel ezelőtt, utána nem volt egyszerű a terherbeesés... most nagyon izgulok, hogy esetleg nincs -e gond a hormonjaim szintjével.. mostanában veheti át a méhlepény a hormontermelés szerepét, az olvastam, ilyenkor nő kicsit a vetélés kockázata. Nem tudom mit csináljak, a dokimhoz elég nehéz bejelentkezni, menjek el a szakrendelésre?
Több éve szedek fogamzásgátlót,igy a ciklusaim pontosan 28naposak,viszon a gyógyszer szedése előtt nagyon rendszertelen volt(21-46 napos).Kérdésem az lenne ha abbahagyom a gyógyszer szedését,ugyanilyen rendszertelen lesz mint előtte volt?
Nem lehet tudni elore. Neha rendbe jon az ilyesmi, neha rosszabb lesz. Attol fugg hogy mitol volt rendszertelen eleve.
30 év, 0 gyerek, nem szedek fogamzásgátlót. A problémámmal (ha egyáltalán az) holnap megyek a nőgyógyászomhoz. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit kellene, hogy nézzen a doki. Na de hülyén hangzik ez. Kezdem előlről :) Tehát kb. 4 hónapja szabálytalanná vált a ciklusom. Sok pecsételős vérzés mensi előtt-után, hosszan elnyúlva, korábban kezdődik, mint kellene, aztán max. 2 napig jön meg normálisan, majd ismét több nap lecsengés. Júliusban a melegre fogtam, augusztusban Nizoralt szedtem soha_el_nem_múló gombás fertőzésre, akkor azt hittem, attól van (a betegtájékoztató szerint felboríthatja a ciklust). Azóta egyre rosszab a helyzet, legutóbb a 21. napon kezdtem pecsételni, és 2 hétig eltartott. Peteérésem szerintem van (a nyákból gondolom). Szóval nem tetszik nekem ez a korán megjön, majd pecsétel, majd nem akar elmúlni c. dolog, ezért jelentkeztem be a nőgyógyászhoz. Arra vagyok kíváncsi, hogy ilyen tünetekkel mit kéne néznie a dokinak. Hormonszintet vérből? Nem akarok potyára menni, tehát jó lenne tudnom, mit követeljek tőle...
Nogyogyaszhoz menjel, es ne kovetelj semmit. Csak mond el pontosan, hogy mi van, mikortol van. Hagyd hogy ő dontse el hogy mit kell csinalni.
11 hetes terhes vagyok, 8 hetesen voltam ultrahangon, akkor úgy tünt, minden rendben van, jövő héten esedékes a következő vizsgálat
A hőmérsékletem 36,8-36,9 körül szokott lenni, de ma este valahogy hűvösebbnek éreztem magam, megmértem a hőmérsékletem és csak 36,5-36,6 volt... már volt egy vetélésem a 6. héten 1,5 évvel ezelőtt, utána nem volt egyszerű a terherbeesés... most nagyon izgulok, hogy esetleg nincs -e gond a hormonjaim szintjével.. mostanában veheti át a méhlepény a hormontermelés szerepét, az olvastam, ilyenkor nő kicsit a vetélés kockázata. Nem tudom mit csináljak, a dokimhoz elég nehéz bejelentkezni, menjek el a szakrendelésre?
na mégegyszer: köszi. alapvetően természetesen én is így gondolom, csak mostanában ért csalódás teljesen más területen (fogorvos). ezért igyekeztem előre tájékozódni, nem szeretnék potyára menni. tudom, ez nem ebbe a topikba tartozik, elnézést is kérek érte.
30 év, 0 gyerek, nem szedek fogamzásgátlót. A problémámmal (ha egyáltalán az) holnap megyek a nőgyógyászomhoz. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit kellene, hogy nézzen a doki. Na de hülyén hangzik ez. Kezdem előlről :)
Tehát kb. 4 hónapja szabálytalanná vált a ciklusom. Sok pecsételős vérzés mensi előtt-után, hosszan elnyúlva, korábban kezdődik, mint kellene, aztán max. 2 napig jön meg normálisan, majd ismét több nap lecsengés. Júliusban a melegre fogtam, augusztusban Nizoralt szedtem soha_el_nem_múló gombás fertőzésre, akkor azt hittem, attól van (a betegtájékoztató szerint felboríthatja a ciklust). Azóta egyre rosszab a helyzet, legutóbb a 21. napon kezdtem pecsételni, és 2 hétig eltartott. Peteérésem szerintem van (a nyákból gondolom). Szóval nem tetszik nekem ez a korán megjön, majd pecsétel, majd nem akar elmúlni c. dolog, ezért jelentkeztem be a nőgyógyászhoz. Arra vagyok kíváncsi, hogy ilyen tünetekkel mit kéne néznie a dokinak. Hormonszintet vérből? Nem akarok potyára menni, tehát jó lenne tudnom, mit követeljek tőle...
Sziasztok! Több éve szedek fogamzásgátlót,igy a ciklusaim pontosan 28naposak,viszon a gyógyszer szedése előtt nagyon rendszertelen volt(21-46 napos).Kérdésem az lenne ha abbahagyom a gyógyszer szedését,ugyanilyen rendszertelen lesz mint előtte volt? Köszi a választ!
Elvben tuti mehet szoptatás mellett, de az én gyerekem pl allergiás az amoxicillinre (a többi penicillinre nem), én nem a 625-össel kezdenék, inkább 375-tel.
(császár okt. 6. este, most fájdogálás, szerinted enyhe hólyaggyulladás). Legkorábban csütörtökön mehetnék orvoshoz, de az nekem rég késő, úgyhogy ha Augmentin 625 (500mg amoxicillin 125 mg klavulánsav) mehet, akkor azzal a mennyiséggel startolok amit mondasz. Ma épp kevésbé fáj, de most valahogy van kedvem antibiotikumot szedni, használd ki a lehetőséget ;-)
Jan-ban az évet miss. ab-vel kezdtem 8 hetesen. Két hónapja kezdtük a baba projektet. Ma pozitív lett a terhességi tesztem. Az utolsó mens-óm szept. 13-án kezdődött. A nagy öröm mellett meg is ijedtem, mert pici, nem fájdalmas feszülést érzek az alhasam középső részén. Készüök orvoshoz, de most megrémiszt a tudat, hogy lehet ezt a babót is elveszítem, vagy méhen kívüli a terhesség? Vagy beleférhet a normálisba? Vérzés nincs, csak nagyfokú fáradtság, émelygés
Távgarancia nincs, hogy sem nem lesz veteles, sem nem lesz mehenkivuli, de amit leirsz az sokszor normalis erzekelese a korai terhessegnek.
Gabor ------------------------------------ Kedves V. Sza,
Normális e, ha a 22. héten a gyomrom két oldalán, nem szimmetrikus helyeken nyomásra olyan fájdalmat érzek, mint amikor az ember beüti valamijét és, ha utána megnyomja, sajog. Szóval nyomásra kb. ilyen fájdalmat érzek a köldököm fölött pár centivel balra és jobbra. Lehet e ez a méh növekedésétől valamilyen izomfájdalom? Vagy a beleimre gondoljak???
Semmire ne gondoljal, hanem szolj az orvosodnak legkozelebb. Amugy, nem szerencses, ha valaki terhesseg alatt vizsgalgatja magat, mert igy sok minden "erdekeset" fog talalni.
Próblom röviden leírni a problémámat. Addig is míg el nem jutok dokihoz, megnyugtató lenne egy válasz. 25 éves vagyok és sosem szedtem antibébi gyógyszert. 29 naposak mostanában a ciklusaim (bár legtöbbször jelentkezett a 14. napon is közti vérzésem, tehát voltak gondjaim a ciklusommal), most 5 napja késik ami még sosem fordult elő. Napok óta 37,0 a hőm (előtte nem mértem sajnos). Ebben a hónapban néztem először, hogy van-e peteérésem, és volt, ennek bizonyítékai: ovu teszt; billings módszer és éreztem a petefészkemeimet is ebben az időszakban és mindhárom ugyanarra a napra, a 15.-re tette a pé.-t. A 32. napon csináltam egy terhestesztet ami negatív, bár legtöbb honlapon azt olvastam, 7-10 nappal a mensi kimaradása után érdemes megcsinálni. Tehát volt peteérésem, a hőm fent van, akkor a babán kívül mi lehet még oka a mensi késésének/elmaradásának. Pl. tüszőérésem volt de tüszőrepedésem nem.....vagy egyéb?
Egy görcsös varakozas a terhessegre is okozhatja. De a dolog egyszeru, a 7-10 nap menzi utan az jo, csinalj egy terhessegtesztet es az el fogja donteni a kerdest.
na úgy állok (pesti tali, negatív teszt, fogadás Mikolttal), hogy 8 mm-es petezsákot láttam ma uh-n. Tudom, hogy nem értelmezel leletet, de hogy a halálba lehet ez? utolsó vérzés: aug. 31, és utoljára szeptember 13-án éltem szexuális életet, hidd el nekem, hogy ezt biztosan tudom. Szeptember 21-én csináltak egy uh-ot, ahol koraterhesség jeleit látták és valszeg petezsákot, 2 mm-eset.
Ugy lehet, hogy nem azt lattak a 2mm-es meres eseteben. A petezsakot az elso 4 hetben nem is lehet latni ultrahangon. Utana az alapszabaly az, hogy minden nap kb 1 mm-t nő a petezsak. Tehat a 8mm-es petezsak az 5 het 1 nap terhesseget jelez. Ami egyket millimeteres elmerest beleszamitva vegulis lehetseges. A 2 mm-es meres viszont nem azt latta. Amugy ha mindez egy pozitiv teszttel is jarul, akkor gratulalok.
Nem akarom túlragozni, de nehogy úgy értelmezzétek, hogy ha baba lenne, nem örülnénk és ezért stresszelek......jön amikor jön. Nah, további szép napot mindenkinek! Ha csak ennyi lehet a probléma, az nekem jó hír.