Igen, "nyugodtan" végig ehet menni mindenhol..De még jobb lenne ha NYUGODTAN vigyáznánk is egymásra, jobb kéz ide, szilárd burkolat oda. Persze a szabályok, azok szabályok. De azokon túl és mögötte ott vagyunk mi emberek, vagyis csak azért, mert valakinek elsőbbsége van, ne üssön el senkit, ne menjen neki senkinek.Az lenne a cél, hogy mindenki épségben túlélje ezt a nagy állatkertet, ami az utakon, mint "közlekedési morál" uralkodik.Figyeljünk egymásra és akkor nem lesz baj:)
A közlekedési szabályokat nem zsebszerződések alapján alakították ilyenné, mégha abba az irányba is megyünk. Ebből következik, hogy kit érdekel, hogy neked mit mondott egy arrafelé lakó, aki még talán a lakcímét sem tudja pontosan megmondani. Hogy jön ez ide?
A szabályok egyértelműen meghatározzák, hogy egyenrangúnak minősülnek azok az útkereszteződések, amelyek szilárd burkolattal vannak ellátva és egyikük sincs alárendelve a másiknak egyéb jelzésekkel. Ezek után arról beszélni, amiről te, hát hogyan is fejezzem ki magamat, hogy ne sértselek meg... Az biztos, hogy te eddig még nem láthattál sódert, mert sem a Vörösmarty, sem a többi keresztutcák nem "sóderosak" hanem szilárd bukolatúak.
Ugyanakkor ajánlom figyelmébe azoknak, akik továbbra is kétkednének a "jobbos" keresztutcák jogosultságát illetően, hogy ha első látásra nem tudja eldönteni, hogy "szilárd burkolatú" avagy sem, akkor automatikusan az erősebb szabály lép érvénybe, vagyis jobbkezesnek kell tekinteni. Annál is inkább, mert a Batthyány utcát ezidáig semmilyen rendelkezés -tábla- nem minősíti főútvonalnak.
Csók: cucu
ui.: Az utóbbi egy évben előfordult ütközésekben -amióta elkészült a csatorna és útépítés- a rendőrök a jobbkézszabály megadásának elmulasztását rótták fel, mint kiváltó okot.
Bocsi, hogy beleuga, de nekem környéki lakó hívta fel a figyelmemet, hogy a Batthyányin végigmehetek nyugodtan, nem kell jobbra elsőbbséget adnom. Úgy ítélem meg, hogy Te tévedsz, mert pl. a Vörösmarty úgy szilárd, hogy sóderos. De végülis a föld is egy szilárd burkolat... csak a Kresz aszfaltról beszél.
Náunk viszont az a probléma, hogy az út és az árok között végig van egy púp, és emiatt a víz az útról nem tud lefolyni az árokba. most másodszor írtam az önkormányzatnak. Elsőre nem sikerült megoldani, csak az út rendbetételét. Remélem másodszorra már siikerül megoldani a Lakás-17 Kft-nek.
Lesz. A csatornázott utcák nagy részét ilyenenl borították azért, mert így jobb, mintha földút maradna. Én a Pásztortűz elején járok ilyen úton, ott csak a végén hullámosodott fel. Persze mondanom sem kell, hogy lopás itt is volt az alapból, és nem ámm amunkások loptak, hanem az egyik ottlakó szedett ki az alap nagyobb köveiből és az út meg a bejárat közé csinált belöle "járdát".
Azért van ez, mert az ország másik fele nem jut hozzá a kellő információhoz, mi több, még munkája is alig-alig van. Sajnos az ország jelentős hányada még mindig el van maradva. Igaz, mi itt pöffeszkedünk a net elött, de nem ez a jellemző! Ezért van az, hogy a szavazók "eddigi" többsége reális ismeretek hiányában döntött, amikor szavazni ment. Tehát nem volna helyes, ha magadból/belőlünk indulnál ki! Persze, hogy akik a helyzetüknél fogva tisztán látják a pártok törekvését, azok jobban meg tudják ítélni, hogy melyik a jobb, de ennek sok egyéb kritériuma van... Pl. Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani!
Én mondom nektek, hogy, ha azt a temérdek sok pénzt, amit a pártok elköltöttek erre az agyament kampányolásra, ha a belvízvédelemre költik, akkor most nem lenne annyi település veszélyben. Illik ide az a közhely, hogy az emberiség a leghülyébb állatfaj.
Ha egy párt azzal állt volna elő, hogy bocs, nem fogtok hallani rólunk, mert mi az összes kampánypénzünket elköltöttük a belvízvédelemre, mert most az a legégetőbb probléma, én biztos, hogy rájuk szavazok, de lehet, hogy meg is nyerték volna a vállasztásokat.
Bocs az offért, de láttam, hogy szóba jött a belvíz és eltűnődtem kicsit, miért van az, hogy minden évben ugyanaz a képlet és látszólag senkit nem érdekel...
Nem akarok veled kressz vitába keveredni mert láttam mivé fajult a tesco jobkezest illetően.
A Batthyányi u-nak elsőbsége van a beletorkoló utcákkal szembe.A nevezett u ASZFALTOZOTT a többi csak pormentesített.(murva,mart aszfalt,bitumenes permet).Ebből következik a keresztező utcák alárendeltek.
Az igazság persze az hogy ez menetközben nehezen látható, mert ha benézel a keresztező utcába rossz álapotu aszfaltnak néznek ki a mellék utcák.A batthyányi 10 méteres szakasza tényleg gáz.
A megoldas a komplex sikvideki vizrendezes lenne. Csak eppen penz nincs ra. Mi anno 26-an vegeztunk mernokok, akiknek ez lenne a feladata. Na egyikunk sem tudott elhelyezkedni a szakmaban. Ezek utan nincs min csodalkozni.
Viszont árkot ásni, nem hagyni betemetődni, gazolódni, nem bevetni stb. azt lehetne. Biztos vannak olyan helyek, ahol nincs mit tenni, de az a gyanúm, hogy nagyrész lenne megoldás.
Én úgy tudom, hogy pl. a kertben is hasznosak a fák, mert a talaj nedvességét magukba szívva csökkentik a belvíz lehetőségét. Na de ahol kipusztítják az erdőket...
Ilyet nem is mondtam, de gyors, és (viszonylag) olcsó. A sárnál meg jobb.
Mifelánk full földút minden. Mostanában bokáig lehet sűlyedni, ha nem figyelek. Persze ebben nem kis szerepet játszik, hogy az első dolga az új építkezéseknél a kivitelezőnek, hogy a vízelvezető árkot betemesse. Igy könnyyebb bejutni a telekre. Aztán ez így is marad örökre, mert a rosseb sem ássa ki, minek? vagy lebetonozzák, vagy bevetik fűvel. (sík területen könnyebb nyírni) Ilyenkor az a hülye víz, meg csak ottan áldogál, ahelyett, hogy elfolyna.
Írtam még tavaly önkormányzatnak, hogy aki betemette az árkot, ne kapjon használatbavételi engedélyt + kötelezzék a helyreállításra.
Ugyan ez a helyzet a Batthyány utcával hegyen. Amikor a Melczer felöl bekanyarodsz, az első 10 méteren tankcsapdákon kell átvergődni, persze minimum kettőbe kénytelen vagy belemenni.
Utána már "lehet" 60-al menni, mert semmi sem hívja fel az autós figyelmét, hogy jobbkezesek a keresztutcák.
Ráadásul annyira keskeny ez az utca, hogy bármennyire is jó az út, normális ember itt legföljebb 40-el mer menni. De hát ez van. Az önkormányzat befejezettnek tekinti a munkálatokat...
Asszem ezt bitumenes zúzött kőnekvagy minek nevezik. Idővel az ott járó autók lenyomják és megkeményedik. Olcsó, és ha csak szgk forgalom van néhány évig elmegy. A sár ellen hasznos, de kétségtelen nem tartós bevonat.
NODE!!!
Ilyet még tuti nem pipáltatok. Nagyjából leaszfaltozták a Pesti út külső részét. Egy-két kb 10 méteres szakasz maradt ki számomra ismeretlen okból
ÉS....
akár százzal át lehet menni a csatornafedeleken. Nem ráz, nem üt észre sem venni!!! :-))
UGYANIS AZ ÖSSZESET LESZFALTOZTÁK!!!!!!!!!!
No, erre varjatok gombot. Eddig szépen szinteztek, mittudomém. Jött az aszfaltos, kikerülte, majd rájöttek, hogy nem sikerült, kivágták, felbontották, "megcsinálták".
Mostanitten új technológia van. Úgysem sikerül, tehát mingyá a bontással kezdik, nem bohóckodnak, holmi szintbe állítással.
Egyrészt előre sajnálom azolat,akik majd megveszik a lakásokat,másrészt magunkat sajnálom leginkább.
Ez egy családi ikerháznak indult vagy tizenöt éve,de abbahagyták,és eladták egy vállalkozó ismerősüknek,aki 6 lakást akar csinálni belőle.Az alaposan feltöltött telken már a szuterén is olyan magas,mint a mi földszintünk,ez lesz 3 emelettel kibővítve.Ez nem is lenne gond egy lakótelep mellett,de mi a kerület legszélén,nyugodt,csendes családi házas övezetben lakunk,direkt ilyesmik miatt építkeztünk ide,vállalva az Isten háta mögöttről bumlizgatást.Erre most kapunk egy ilyen monstrumot és nyüzsgést a közvetlen szomszédunkba.Fel nem foghatom,hogy lehet ilyenre engedélyt adni...
Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni! 14 - én találtunk egy bűbájos kiskutyát. Tuti, hogy meglógott, mert tiszta jól ápolt, nyakörv van a nyakában. Valahol biztos keresi a gazdija. Ha ismertek olyat aki elvesztette a kutyusát, szóljatok! Rákoscsaba kellős közepén akadtunk rá, a Szabadság sugárút - Füzesabony utca kereszteződésében. A kutyus úgy néz ki, mint a foxi, kistestű, foltos. Előre is köszi. Üdv.
Erről jut eszembe, úgyis mindig megy a gyalázás, hogy mia rossz a kerületben. Kiváló példával szolgálhatok:
Nem tudom, tudjátok-e, hol van a Bél Mátyás utca. Mész a 80-assal a vasúti átjáró felé(az elág felöl), és nem a bánya melletti, hanem egyel előtte levő utca (balra, mert jobbra nincs:)).
Na most ez azt utca le lett aszfaltozva...nem emlékszem, 1-2 éve. Érdemes megnézni.
Nem arról van szó, hogy szarul alapoztak, vagy ilyesmi, és mára megsüllyed. Nem ám. Ez szinte mindig ilyen volt. Kiszórtak valamit, ami nem igazán alkotott egységes felületet, és most már gödrös is. Ezt hívják aszfaltnak nálunk. Hogy hová került az anyag, azt senki sem tudja.