Csak megjegyzem, hogy a gnosztikus tanok jobban erthetok ha figyelembe vesszuk a sumer -> egyiptomi -> zsido/kereszteny/gnosztikus idobeli sorrendet. Ebbol most csak annyi a fontos, hogy a regiek az egitesteket istenkent kezeltek, es altalaban megvol a foldi parjuk is valamely szemely kepeben. Igy ha azt olvassuk, hogy xy isten csinalt valamit, azt lehet erteni az adott bolygo viselkedesere is. Igy a vilag teremtese valoban ugy tortent, hogy a nem tul stabil naprendszerbe bejott egy kulso bolygo es utkozott a Fold osevel (egyik felebol a Fold uj palyan, masikbol a mai kisbolygoovezet keletkezett), ezt az irasok altalaban mint az Istenek harcat mutatjak be. (Ma mar elfogadott egy meg ismeretlen igen hatalmas egitest hatasa a Naprendszerunkre, ne feledjuk hogy a kulso bolygokat is szamitasokkal talaltak meg.)
ígéretemhez híven az említett könyv bevezetője:
(következő alkalommal a gnosztikus nézet alapjait olvashatjátok. ezután csak részleteket fogok közölni, mivel elképzelhető, hogy a fordítás ki lesz adva teljes egészében könyv formájában)
Kicsit hosszú, ajánlom letölteni.
Kellemes szórakozást!
ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ
A könyvben öt írásgyujtemény található: a klasszikus gnosztikus (Széthi) írások, Valentinus írásai, követoinek munkái, Szent Tamás iskolájának írásai és egyéb, ezzel kapcsolatos válogatott írások. Minden gyujteményt egy történeti bevezeto eloz meg, mely megmutatja a gyujtemény körülményeit és tartalmának természetét. Amennyire lehetséges volt, teljes muvek lettek kiválasztva. Ahol szükséges volt, ki lettek egészítve töredékek és összegzések segítségével, melyeket egy vagy több antik író orzött meg számunkra.
Az elso rész a klasszikus gnosztikus írás, hiteles muvek, melyeket egy régi csoport olvasott, akik magukat gnosztikusoknak hívták - emberek, akiknek ismerete (gnosis) volt Istenrol. A gnosztikus elnevezés ennek a csoportnak a tagjaira vonatkozik. A modern iskolák nevezik oket még Szethiánusoknak, Barbeloitáknak, Barbelognosztikusoknak, Ophiánusoknak vagy Ophitáknak. A legtöbb írásuk nyilvánvalóan keresztény vagy keresztényiesített formában ért el hozzánk. A keresztény formát fordítottuk le. Sok iskola idegennek minosíti a keresztény részeket az eredeti szöveghez képest.
A második rész Valentinus, a gnosztikus teológia nagy keresztény reformerének írásait tartalmazza (i.sz. 100-175 tájékán). Az Igazság Evangéliuma is itt szerepel, melyet B. Standaert nyomán neki tulajdonítunk. Valentinus átdolgozta a klasszikus gnosztikus hagyományokat egy másik, a kereszténységtol teljesen eltéro formájának fényében (negyedik rész, Szent Tamás iskolája), tudatosan adoptálva az Újtestamentum nyelvezetét és az eredményben nyomot hagyott saját retorikai zsenialitása.
A harmadik rész Valentinus követoinek válozatos muveit illusztrálja. Ebben a könyvben nem volt lehetséges a valentinusi iskola teljes áttekintését nyújtani Keleten és Nyugaton, mivel a legtöbb kivonatosan és töredékesen maradt meg, melyek jelentoségét legjobban az eredeti görög részletezett megvitatása mutatja. Ehelyett, teljes muveket (egyetlen esetben egy hosszú régi összegzést) választottunk ki, hogy megmutassuk a valentinusi iskola ragyogását és a valentinusi kereszténység jellegzetességeit. A kiválasztott bibliográfiák segítenek az eziránt jobban érdeklodo olvasóknak a valentinusi teológia további megismerésében.
A negyedik rész hagyományos keresztény írásokat mutat be Mezopotámiából, mely területnek patrónusa Szent Tamás volt (Didymus Júdás Tamás). Mezopotámiai eredete ellenére ezek az írások számos nyelvre lefordítva jártak közkézen a második századtól kezdve. Magában a Tamás írásokban nincsen nyoma gnosztikus befolyásnak. De egy misztikus elképzelést mutat be, a megváltás önmegismerésen keresztül történo folyamatát, melyek azonosak egyes valentinusi átdolgozások keresztény komponenseivel. Modern vitákban ez a rész olyasminek látszik, melyet más iskolák gnosztikusnak neveznek, de egyetlen esetben sem mutatható ki közvetlen kapcsolat az elso rész gnosztikus írásaival. A Gyöngyhimnusz is ebben a fejezetben található, mert a Tamás írások részeként jutott el hozzánk, története és nyelvezete megfelel a Tamás Evangéliuma és Tamás könyve szövegeinek mondanivalójának.
Az ötödik rész két másik korai áramlatot illusztrál, melynek lehetett hatásuk a fiatal Valentinusra: a Basilidák rendszere (Szent Iréneusz összegzésének megfeleloen) és a hermetikus írások, egy nem keresztény ezoterikus filozófia, amely a gnosztikus mítoszhoz és képzeletvilághoz áll közel. A hermetikus írásoktól eltéroen, a Basilida kereszény filozófia teljesen különbözo a többi, a könyvben tárgyalt írástól, ennek történeti jelentosége igen hományos kapcsolatban van Valentinussal. O i.sz. 120 környékén tanulmányait Alexandriában töltötte, ahol találkozhatott ezzel a két áramlattal. Korábbi tanulmányairól, beleértve a zsidó platónista Philo Judaeus exegézisét és a platóni filozófia aspektusait, a bibliográfiákban találhatnak adatokat.
Az öt rész illeszkedik egy elméleti családfába, mely a fókuszpontja a nagy reformer Valentinusnak.
GNOSZTIKUS ÍRÁSOK ÉS A KERESZTÉNY BIBLIA
Az osi keresztény történelem hatalmas kiterjedésu földjén az egyik legnagyobb vízválasztó Nagy Konstaninus i.sz. 306-ban történo trónralépésre. Ettol az idotol kezdve a kereszténység egyre nagyobb mértékben és egyre egyértelmubben lett adoptálva a római császári kormányzat vallásaként. Ezeknek az eseményeknek folytán az egységes, egyszerusített és ortodox egyház eszméje és valósága egyre inkább tért hódított. Három századdal Konsantinus elott nehéz lett volna találni bármit, ami megfelelt volna egy fo áramlatnak, ehelyett számtalan mellékfolyam létezett.
A könyvben szereplo írások jóval Konstantinus és az ortodox kereszténység elott íródtak. Ahhoz, hogy megértsük eredeti helyüket az osi egyházakban, vissza kell tekintenünk a második és a harmadik század kereszténységébe, méghozzá az ortodox utólagos éleslátás nélkül. A vizsgálatot legjobb, ha az írások fogalmával kezdjük.
Írások, kánon és különbözoség
Írás - a szó általános értelmében - az írott vallási irodalom magvát jelenti, mely vallás vagy csoport tagjai hit, vezetés, retorika és a gyakorlati teendok tekintetében határozottan állást foglaltak. Az írás gyakran tartalmaz egy szimbolizmust, melyben az olvasók eligazodhatnak és érzékelhetik azok kapcsolatait a valósággal, az istenséggel, más emberekkel. Egy ilyen rendszert gyakran történet formájában építik fel és késobb mítosznak nevezik. Sokszor elmondják, hogy honnan származik a vallás és tagjai, megmagyarázzák, miért oly egyediek és különlegesek.
Amikor a kereszténység megszületett, nagyon kevés írott irodalommal rendelkezett, mely kizárólagosan a tulajdona volt. Az új vallás a júdaizmus sarja volt, és a legtöbb korai keresztény eredetileg zsidó volt. Ahogyan Jézus is, olvasták, elfogadták és értelmezték a júdaizmus írásait - a zsidó biblia könyveit és késobb más könyvekkel együtt Újtestamentumnak nevezték el. De Jézus halála és feltámadásába vetett hit kezdete után a keresztények másképp kezdték értelmezni ezeket a könyveket, kihangsúlyozva bennük Jézus eljövetelét és a halálára utalásokat.
A korai keresztények általában városi, gazdaságilag megfelelo környezetben éltek, viszonylag sokuk tudott írni és olvasni. Így keresztény írások kis gyujteményei halmozódtak fel, ezekben az írásokban gyakran elofordultak a vallás vezetoinek és értelmezoinek inspirált meglátásai. Ezek az írások különbözo célokat szolgáltak és sokféle írott formában jöttek létre a templomokban használt funkciójuknak megfeleloen.
Nagy mennyiségu korai keresztény írás maradt meg napjainkig az elso, a második és a harmadik századból, bár sokszor töredékes formában - nem csak az Újtestamentum 27 könyve, hanem más könyvek, mint: episztolák, tudós könyvek, kinyilatkoztatások, életrajzok és útleírások, Jézus passiójának beszámolói, a keresztény gyülekezeti élet szabályai, vitairatok és teológiai értekezések.
Ha a korai keresztények egy csoportja egyetértettek abban, hogy a szöveg vagy szövegek gyujteménye magán viseli az sugalmazott autoritást, akkor a szöveg az írás rangjára emelkedett, egyenlo tekintélyre emelkedett a zsidó írással, esetenként túl is lépve azon. Egyes esetekben a munkák teljesen különleges célból íródtak - pl. Szent Pál levelei Fülöpnek a menekülo rabszolgáról - késobb szereztek írási rangot. Ritka esetekben ezek a munkák támadták vagy felülbírálták korábban elfogadott írások egyes részeit ("Ez nem úgy van... ahogyan Mózes leírta..." mondja a Titkos Könyvek Jánosnak (22:22f) gnosztikus írója.).
A korai keresztény írások sokszor mutattak be olyan üzenetet vagy nézopontot, mely egy másik írásnak ellentmondott. Ez nem meglepo, mivel az elso három században csak szórványos kapcsolat létezett a különbözo keresztény csoportok között és semmi esetre sem létezett központi egység. Ezért teljesen természetes volt, hogy egy csoport elfogadottnak ítélt egy szokatlan könyvet, míg egy mások csoport másutt kevésbé fogadta el vagy teljesen el is utasította.
Valójában, a korai keresztény írásokban az egység hiánya egészen szembeszöko volt, mutatta a korai keresztény vallás alapveto különbözoségét, talán csak elég visszamenni a Jézus halála utáni 30. évhez. Habár történetileg elfogadható a korai kereszténységrol, mint egy vallásról beszélni, de ugyanakkor leírható, mint különbözo csoportok, szekták, pártok és felekezetek bonyolult hálózataként is. Ugyanolyan mértékben az írások különbözosége a kultúrlis, szociális és nyelvi környezetek esetleges eltéréseire - Mezopotámiában és Rómában jelen lévo vallási kifejezések között lévok - is visszavezetheto. Továbbá következik egymás mellett élo, de alapvetoen különbözo, Jézusról szóló teológiai vélemények és hagyományok eltéréseibol, melyek közül sok olyan régi, mint maga a kereszténység - tradíciók Jézusról, mint csodatevorol, a tudás megtestesítojérol, kinyilatkoztatóról, Izrael Messiásáról, prófétáról, vagy másik világ emanációjáról. Az lehetoségek széles skáláján, melyekre a koriai keresztény teológusok rábukkantak, egyesek ismerosnek tunnek a mai olvasónak, mások pedig bizarrnak.
A gnosztikus írások a második kategóriába tartoznak, a bizarrba. A legtöbb olvasó úgy találja, hogy szimbólumok, csodálatosan bonyolult mítoszok, a menny különös benépesítése, és a szokatlan költészet lélegzetelállító világába viszik el oket - egy világba, mely sem a modern kereszténységnek vagy júdaizmusnak, sem pedig napjaink régi világi kultúrájának nem felel meg. Természetesen a gnosztikus világ ismeretlensége a korai irodalom szokásaival szembeni távolságunkból is fakad. Nagyobb részben azonban a korai gnosztikus teológusok elszántságából, mivel nem kevesebbre vállakoztak, mint az isten elméjének teljes feltérképezésére, és ez alapján egyaránt megmutassák a világ szépségének és tökéletlenségének eredetét. Szokatlan a nagyigényu misztikus liturgia miatt is, melyet a gnosztikus írók, különösen a valentiánusok magukkal szemben felálítottak, errol részletesen a továbbiakban.
Végül, a gnosztikus írás különös, mert fellázadt olyan fontos hittételek ellen, melyeket a legtöbb korai keresztény és zsidó elodje osztott, hittételek ellen, melyek a szokásos nyugati júdaizmus és kereszténység magját alkotják - különösen a Teremto mindenhatóságában és jóságába vetett hit ellen: a gnosztikusok hiszik, hogy a Sátán teremtette a világot. A szokásos nyugati perspektívából nézve a gnoszticizmus egyszerre keresztény és keresztény-ellenes, zsidó és zsidó-ellenes: a paradox különbözoségének ereje tette az eretnek írások klasszikus példájává.
A könyvben lefordított régi keresztény írások nagyon széles skálán jelentek meg, a nézopontok, melyeket képviseltek, gyakorta álltak szemben egymással. Mivel egy személy viszonylag gyorsan és könnyen bárhova eljuthatott a római birodalom szárazföldi és tengeri útvonalain, gyorsan átvehették más keresztények teljesen különbözo nézeteit. Ahogyan a különbözo keresztény írások közkézen forogtak az egész birodalomban, a nyitott lehetoségek száma megtöbbszörözodött azoknak, akik elolvashatták vagy meghallgathatták, és a különbözo csoportok egyre inkább kommunikálni kezdtek egymással. Ezt megerosítették azok a történészek, akik ismerik a régi keresztény irodalom elterjedését, a helyeket, ahol kéziratokat találtak, és a nyelveket, melyekre az írásokat végül lefordították.
Sok keresztény vezeto ezért elkezdte védelmezni tagjait attól, hogy nemkívánatos eszmékkel és irodalommal találkozzanak, e cél érdekében listákat állítottak össze az elfogadott és az elutasított írásokról. Az eredeti motíváció ezen listákkal kapcsolatban teológialiag tisztán építo volt. De a formális elfogadásnak volt egy fontos hatása, mégpedig az, hogy semmit sem lehetett ezekhez a listákhoz hozzáadni, legalábbis a sugalmazott muvek listájához semmiképpen. Ezért ez a tisztán sugalmazott írásgyujtemény egy fontos fegyverré is vált a rivális korai keresztény csoportok konfliktusaiban. Meg kell jegyezeni, hogy éppen emiatt számos nagy keresztény mu került a harmadik csoportba - nem kerültek sem az elfogadott, sem az elutasított listára - hanem oktató, gyarapító írások közé. Napjainkban a korai keresztény irodalom semleges elnevezés is ezekre az oktató célzatú munkákra utal.
Modern szóhasználatban, a sugalmazott írásokat egy bizonyos csoport olvasta, amit az o írásuk kánonjának (canon - mérorúd) hívtak. A modern római katolikus és protestáns egyház például elfogadja az Ótestamentum könyveit és a keresztény írások 27 könyvét (Újtestamentum) saját kánonjaként. Habár nincsen teljes egyetértés a tartalmat tekintve (a katolikusok és protestánsok között kb. 15 könyv, illetve egyes ótestamentumi könyvek bizonyos részei esetében nincsen egyetértés), a mai modern nyugati egyház kánonja már a második század bizonyos egyházaiban le volt jegyezve. Mai nézopontból ezek az egyházak kánon szempontjából proto-ortodoxnak tekinthetoek. (elorevetítve a késobbi ortodoxiát).
Nehéz megmondani, hány második-harmadik századi keresztény kongregáció osztozott ebben a proto-ortodoxiában, de valószínuleg nem túl sok. ... Ha egy utazó elhatározta, hogy bejárja a római birodalom keresztény egyházait i.sz. 200 körül, bizonyára szembeötlo volt számára a használatban lévo kánonok nagy száma - közöttük sok teljesen öntudatos, sok informális, még ki nem alakult állapotú, vagy egyszeruen csak a helyi szokásokat tükrözték.
Képzeljünk el egy noi utazót, mivel abban az idoben a nok aktív szerepet játszottak a régi keresztény kapcsolatokban. Rómában és majdnem mindenhol máshol a mi utazónk olyan közösségeket találna, melyek tagjai voltak annak a híres szellemi mozgalomnak, akik egy olyan kánont olvastak, mely nagyon kevés könyvbol állt (i.sz. 145-ben Markion állította össze), ez magában foglalta Lukács evangéliumának kivonatát, Pál módosított leveleit, az Ótestemantumból semmit - és semmi többet. Rómában utazónk találna más használatban lévo kánonokat is. Alexandriát elérve, különbözo keresztény frakciókat fedezne fel, gazdag, arisztokrata és muvelt közösségekkel, akik nem csak az Ótestamentumot, hanem a mai Újtestamentum majd minden könyvét ismerték, de ezenkívül (ugyanolyan fontossággal) a Zsidó Evangéliumot, Péter kinyilatkoztatását, Péter prédikációit, Barnabás episztoláit, Klementinus episztoláit, Máté hagyományait, A tizenkét apostol tanításait, Péter Evangéliumát, Pilátus aktáit, Klementinus visszaemlékezéseit, Ignatius visszaemlékezéseit, Pál aktáit és a Pásztort (utóbbi kettorol részletesebben a továbbiakban). Utazónk Észak-Mezopotámia térségébe érve szíriai keresztényekkel találkozhatott, akik Szent Tamást tisztelték, mint alapító apostolt, és életében a vándorló aszkéta modelljét látták. Megállapíthatta azt is, hogy ez a közösség Jézus tanításairól az autoritatív Tamás Evangéliumából olvas. (melynek fordítása a könyv negyedik részében található) Ezenkívül gyakran forgatták Jézus életével kapcsolatosan az Evangéliumok Harmóniáját (Diatessaron), amely ügyes kombinálása volt Máté, Márk, Lukács és János evangéliumainak Tamás Evangéliumával. Két nyelven publikálták, valószínuleg a két nyelven író teológus, Tatian által. A Diatessaron egészen az ötödik századig használatban volt a szír keresztény egyházakban. Más írások is készültek Tamásról, a vándroló misszionáriusról, a Tamás könyve, amelyben Jézussal való beszélgetései találhatóak. (szintén a negyedik részben található a fordítása)
Ez a három földrjazi példa egy áttekintést adhat a kánonok sokféleségérol, melyeket egyidoben használtak i.sz. 200 tájékán. Sok olyan munkát írásként olvastak, melyek még azelott készültek, hogy korlátozott keresztény kánon fogalma megjelent volna, ezek egyszeruen túlélték az idok viszontagságait különbözo csoportok használatában. De még a korlátozott kánon megjelenése után is a keresztény írók fenntartották az igényüket, hogy sugalmazott írásokat hozzanak létre, s hogy ezeket fel is vegyék a kánonba. Valójában, a kereszténység egyes modern ágaiban ez a folyamat ma sem ért véget. Sokszor ezek a szövegek úgy lettek elnevezve, mintha egy múltbéli elfogadott autoritástól erednének. Mások azt mondták, hogy muvük isteni kinyilatkoztatást adó látomásból ered.
Így, például, i.sz. 150 tájékán egy görögül beszélo felszabadult rabszolga, Hermász - a hagyománynak megfeleloen, mint I. Pius pápa testvére - öt allegórikus látomást rögzített, melyet A Pásztornak hívtak, melyet morális instrukciók fejezeteivel bovítettek ki. A Pásztor széles körben elfogadott volt görögül beszélo egyházakban egészen a negyedik századig mint teljes kánoni írás, s fel is lelhetok az ez ido tájt írott bibliákban. Vagy ahogyan egy Efezusz (mai Törökországban) mellett élo második századi presbiter, aki elso kézbol megírta Pál bibliográfiáját, belefoglalva a pszeudo-pauliánus "Harmadik episztola a korintusiaknak", és kikiáltotta ot zseninek. Ennek a munkának a teológiáját nevezeték anti-gnosztikusnak. Ahogyan történt, eme mu, a Pál aktái saját kézbol megjelenése után a presbiter leleplezodött és meg is büntették. De sok olvasója figyelmen kívül hagyta ezt a kínos tényt, vagy egyszeruen nem fogadták el, közöttük olyanok, mint Szent Hippolitus, Cyprian és a tanult Origenész. Habár az Aktákat általábban elutasították a görögül beszélo egyházak, mint apokrifet, lefordították kopt nyelvre az egyiptomi egyházak részére, és a Harmadik korintusiak még a mai napig megtaláható örmény egyházak réges-régi bibliáiban.
Mi a francért nem tudtok a témánál maradni?! Elindult egy érdekes topic, sokan kiváncsiak lennénk a témára, így hát tessék nem felvenni a kesztyüt. Aki piszkálódni akar, hadd piszkálódjon, nem kell lereagálni. Udvari biztos azt gondolja magáról, hogy az Úrtól azt a feladatot kapta, hogy a katolikusok, a gnoszticizmus stb. ellen harcoljon, hát hadd tegye s eközben kapcsoljátok be a billentyűzeten az IGNORE ON gombot, különben ezt a topicot is szétkefélik.
Szenny egy Isten lenne az aki nem hagyna időt :)))) Az újszülött meghal a kórházban, mehet a pokolra, kész :))) Ez aztán az igazságos Isten mintapéldánya :))))
Mellesleg jellemző minden tévszektára ez a sietség de még egyiknek sem jött be. Persze ez nem zavarja a vezetőiket, alapitanak egyre újabbakat.
Többek között azért tart itt a világ, mert egyesek a történelem folyamán mindig sziklaszilárdan meg voltak győződve arról, hogy birtokukban van az Igazság.
persze, de holnap ajánlom figyelmedbe a könyv előszavát, mely a kanonizációról fog szólni, azaz a korai keresztény időszakban a gnosztikus írások autoritatív rangúak voltak, akkoriban csak (2, 3. század) a proto-ortodox egyházak tiltakoztak ellene, de az ő számuk ekkoriban még kevés volt.
Nem vetem el, hogy igazad lehet ebben, és nem is kívánom megvédeni az eszmét, csak ismertetni, az neked sem árt. Bár ha a másik oldalról közelítjük, nem mindegy, hogy a Sátánnak szolgálsz vagy az Atyának, mert a gnosztikusok pont ezt állítják azokról, akik az Óstestamentumi Izráel Istenét azonosítják a mennyei Atyával.
Én sem fogadom el, de vannak azért meghökkentő dolgok: Ialdabaoth hazug kijelentése magáról, mint Istenről és Jézus kifejezése "A Hazugság Atyja" az Evangéliumban!
Na de ez az elmélet legalább nem tagadja a Sátánt és mondjuk és a maga módján válaszol azoknak, akik nem osztják a két szövetség azonosságának tételét, mert az Ószövetségi Istent kissé gyanúsnak tartják. (megbánom, megharagudott, stb stb)
Mindenesetre azért érdemes megismerni, hogy gondolkoztak a régiek. Nem?
t_matey: inditsd el az agyadat maskor, mielott billentyuzetet ragadsz. Ott all olvashato betukkel, hogy ez nem a gnoszticizmus megvedese, hanem ismeretetese. Kesobb valaszt fogsz kapni a kerdeseidre.
Amugy gratula a topic inditojanak, kivancsian varom a folytatast.
Na, most el is olvastam azért amit írtál, Biga :)))
Annyira nem rossz, de sosem kedveltem amikor valaki számokkal és nevekkel dobálózott.
Ahogy Isten teremti ezek szerint a világot, az eléggé hasonlít a CWG leírására, csak ott okokat is mondanak. Ezzel nem azt akarom mondani hogy a CWG jobb vagy több, csak épp azt is megéri elolvasni, hátha több mozaikból jobban összeáll a kép.
Innen viszont ellenszenvet vált ki belőlem a dolog - Barbelo 10 gyereke, azok gyerekei és azok gyerekei, mindenféle számban és nemben, Atyaúristen....... Mintha tudhatnák hogy Isten miből mennyit teremtett. Ezt csak Isten tudná elárulni, de nem hiszem hogy megtette, és azt sem hiszem hogy foglalkozna ilyesmivel, hogy számmisztika vagy egyáltalán törődne mennyiségekkel. Mellesleg biztosan befolyásolta volna a folyamatot, hisz ha már mindenható és látja hogyan alakulnak a dolgok amik belőle jöttek létre és tulajdonképp részei, nem hagyta volna, hogy valamelyik "kárára" tehessenek mások.
Nietzsche mondására emlékeztet ez az egész: Isten meghalt.
Ja, és ott ki teremtette Ádámot és Évát? És ha kb. olyan szinten álltak mint Ialbad-valaki akkor miért hagyták hogy anyagba zárja őket? Ha alacsonyabban álltak miért nem védte őket senki?
Ha Isten nem foglalkozik azzal hogy Ialdab* visszatérjen hozzá miért foglalkozik azzal, hogy az emberek visszatérjenek, és ha velünk törődik akkor miért nem ment meg "csak úgy"? Hisz megtehetné, ha lenne igazságérzete. Hagyja, hogy egy őrült szórakozzon velünk?
Na igen, a lényeges momentum, hogy én sem támadom most igazán a gnoszticizmust, hisz nem ismerem mélységeiben, inkább csak megmutatnám, hogy milyen témákban szeretnék többet olvasni a hitükről :)
Kösz, BC
Abból az alkalomból indítom el a topicot, hogy kezembe került egy majd 300 oldalas angol nyelvű könyv, a The Gnostic Scriptures, melyet elkezdtem lefordítani.
Ajánlom a topicot mindenkinek, ugyanis a könyv szerzője teljesen objektívnek tűnik, egy igen alaposan, történeti szempontból felépített mű, az első részei kizárólag a korai kereszténységgel és a kanonizáció folyamatával foglalkoznak. Ezért hithű keresztényeknek is hasznos lehet. Aztán ők legfeljebb nem olvassák tovább, bár ismétlem a mű teljesen obkejtív és rámutat a gnoszticizmus más rendszerekkel való (platónizmus) hasonlóságaira is.
Célom, hogy a könyvet teljesen lefordítsam, holnap olvashatjátok az általános bevezetőt és a korai kereszténység kialakulásáról szóló részeket (már akit érdekel)
Bevezetésképpen, az én első benyomásaim a könyvről és mondanivalójáról. Rengeteg új dolgot tudtam meg a gnoszticizmusról és a korai kánonokról és közben megértettem azt is, hogy miért oly eretnekek ezek a nézetek. Első olvasatként megpróbálom felvázolni a gnosztikus nézetet, amely nem más, mint kísérlet a teremtés tökéletes voltának és a bűn megjelenésének a megmagyarázásra, röviden szólva: mi történt a Genesis 1:1 előtt.
Akinek van türelme és érdekli a téma, szálljon be a játékba.
A gnosztikus szó a Gnosisból ered, jelentése "emberek, akiknek tudásuk van Istenről".
A gnosztikusok az Első Princípiumnak nevezik a Mennyei Atyát, akin kívül nem létezik más, a mindenhatót, az örökkévalót. Az Első Princípium hozta létre kiáradásával (emanatio) a szellemi világegyetemet. Arra a kérdésre, hogy mi szüksége volt egy eleve tökéletes lénynek, hogy létrehozzon, a gnosztikusok a következő nézőpontú modelleket állították fel:
i) Mivel semmi sem létezett rajta kívül, az Első Princípium (Atya) egyetlen lehetősége volt a gondolkozás, de gondolni csak saját magára tudott, mivel más nem létezett. De amint a gondolat megjelent, a tárgyiasult gondolat már egy "teremtmény" volt, a Második Princípium
ii) A Tökéletes Mindenható egy visszatükröződő folyékony közegben úszik és egyetlen lehetősége a látás, de látni csak magát láthatta, mivel nem létezett más. De amint a tükröződő felületen megjelent Mindenható képe, ez lett a teremtmény, a Második Princípium.
iii) A Mindenható az örökké folyó élet vize, melynek egyetlen lehetősége a túlcsordulás. A túlcsordulás a Második Princípium.
Ezek a modellek természetesen csak a hogyan kérdésre és nem a miértre felelnek. Erre más elméletek próbálnak választ adni.
Ezt a második Princípiumot nevezik Barbelonak (valószínűleg egyiptomi eredetű szó, egyetlent, örökkévalót jelent, ezután nevezik a gnosztikusokat barbeloitáknak is) aki által az előbb leírt folyamatnak megfelelően ismétlődő entitások jöttek létre, melyet a görögben aiónoknak hívnak. Az aión, vagy tartomány, vagy királyság felölel időt, teret és entitásokat. Barbelóból 10 aión áradt ki, valamint a Krisztus, a mennyei képmás. Az aiónokban is létrejöttek a különböző teremtmények, melyek tisztán szellemi jellegűek voltak, utolsó képviselőjük a Tudás (Sophia).
Ezután történt, hogy egy teretmény hozzájutott "anyja", Sophia energiájának egy részéhez, kikiáltotta magát Istennek és a szellemi univerzum mintájára anyagi világot kezdett el teremteni. Ialdabaoth-nak, vagy Samaelnek, Sakklám (a héber Sátán)-nak hívták. Ialdabaoth teremtette a világot, s bár nem volt rosszindulatú lény, de tökéletlenséget hordozott magában. Az Atya és Sophia megtévesztette Ialdabaoth-ot és annak kikiáltására ("Én vagyok az Úr, nincsen más Isten rajtam kívül") megjelentek. "Válaszként" Ialdabaoth az eredetileg szellemi lényegű Ádámnak és Évának testet teremtett és létrehozta a halált, a démonokat, de az ő nevéhez fűződik összesen 365 entitás teremtése is, köztük az angyaloké, erőké. Ez a teremtő ezenkívül létrehozta a Sorsot, mellyel rabszolgájává tette az emberi fajt. Erre szolgált ellenlépésként Krisztus missziója.
Az Atyaisten Szeth-ben és annak leszármazottaiban energiát jutatott vissza és elküldte a Krisztust, hogy a megtért lelkeket összegyűjtse és lehetőséget adjon a hozzá való visszatérésre. Krisztus, a mennyei Megváltó feladata, hogy a lelkeket magában visszavigye az Atyához, a szeretetbe.
Erről részletesebben a fordításban.
A könyv elolvasása után teljesen nyilvánvalóvá vált, miért ennyire üldözött ez a nézet:
1) Izráel Istene (az Ószövetség Istene), nem más, mint Ialdabaoth és nem a Mennyei Atya.
2) Krisztus a Hazugság Atyján Ialdabaoth-ot érti (aki mondja "Nincs más Isten rajtam kívül...")
3) A menny az Atya tisztán szellemi világa, a pokol pedig az Ialdabaoth által a szellemi világ mintájára (lenyomataként) teremtett anyagi világ
4) A pokol büntetése az anyagi világban való újjászületés.
5) Ebből arra a szörnyű következetésre lehet jutni, hogy a Biblia Ótestamentumban leírt (valóban különböző az Újtestamentumi Mennyei Atyától, pedig tudjuk az Isten változatlan) Úr nem más, mint a Sátán
Az Isteni Kiáradás hatalmas folyamata tehát a következő volt
i) Kiáradás és a szellemi unvierzum megteremtése
ii) Entitások és aiónok létrehozása
iii) Energiaveszteség és egy teremtmény hatalomhoz és teremtő erőhöz jutása
iv) Krisztus segítségével a megváltás, az energia visszajuttatása a Mennyei Atyához
Szó lesz az evangéliumokról, köztük Tamáséról, mely érdekes módon történeti és nyelvészeti szempontból nem gnosztikus (nem áll kapcsolatban a klasszikus gnoszticizmussal), Valentinus próbálkozásáról, melyben "keresztényibb" köntösbe próbálta öltöztetni a gnoszticimzust.
Ha van kedvetek nézzetek be ide holnap is!
Ismétlem, a topicot nem a gnoszticizmus megvédésre, hanem megismertetésére indítottam.
