szo sincs rola h rossznak gondoltam az elnevezest, csak olyan furcsa h barmelyik oldalrol van szo van egy hangzatos elnevezes, ami nalunk egy ardenneki offenzivaval agyon van csapva bar ketsegtelen eleg nevetsegesen hangzana mondjuk a "kidudorodas csataja" :))
amit hirtelen összeszedtem itthon (és ami kifejezetten ezzel a hadművelettel foglalkozik):
-John S.D. Eisenhower: The Bitter Woods (Eisenhower fia írta) nem rossz
-Osprey kiadónak van egy sorozata: The Ardennes Offensive (ebből három van meg nekem, de érdemes venni őket)
-Danny S. Parker: Az ardenneki offenzíva (német visszaemlékezések) jó
-Charles Whiting: Az utolsó támadás (érdekes)
-Józsa Béla: Tigrisek az Ardennekben (erről Számvéber Norbert írt egy könyvkritikát, és túl sok hibát talált benne, nem ajánlom)
A neve, mint látod, angolul és többször Ardennes Offensive, tehát a mi használatunk nem rossz. A többi nehezen fordítható, és annyira nincs a magyar köztudatban, hogy így használjuk. Az amerikaiak jobban tudják mi ez. (Egyébként én a film alapján szoktam még a Halál 50 órájaként hívni, ami az idősebbeknek jobban beugrik.
Pedig Pétain is érdekes figura volt. Az I.VH hős francia tábornoka, aki a katonáival együtt gubbasztott a lövészárkokban. (Van egy híres fotó, ahol egy katona és egy pipázó tiszt, bokáig a sárban egy lövészárokban sebesültet szállítanak. Na az a tiszt - Pétain!...
Ja. Hát végül is Pétain is megmentette hazáját csakhogy egy kicsit visszatereljem a dolgokat a korszakba. Ezek a megmentések nem állták ki az idő próbáját. Úgyan valami rossztol megmentették, de attól még az ország ugyanúgy megmentésre szorult csak most részben a "megmentőtől"
köszönöm szépen, de ilyen megmentőkből inkább nem kérnék. gondolom így voltak ezzel azok a tízezrek is, akiket bebörtönöztek (sokszor köztörvényesnek álcázva), vagy végigvertek a pufajkások... ne legyünk már hályogkovácsok.
Kàdàr félig meddig megmentette az orszàgot, mint Jaruzelski. Viszont lenin porrà égette oroszorszàgot és ukrajnàt a fél vilàgot oroszorszàgért és màst hasznàlt fel ehez.....................
Itt megtalálhatók a SzU nyugati határainak védelmi tervei (1941 május 14 dátummal). Azokból kitűnik, hogy sehol semmit sem szedtek fel.
És van egy érdekes kitétel: ,,a határőr csapatok személyi állománya, legkésőbb 1941 június 10-ig, vonuljon a nyári kiképző táborokba, ahol végrehajtásra kerül a szokásos, tervszerű, gyalogos harcászatot célzó rutin-képzés."
Na, ennyit a nagy titokban visszavont határőrökről:(((
Oroszorszàgban mindig mindenre volt pénz meg ember csak arra nem amire kellet. A hàboru is mindig ezerszer anyiba került nekik mint mindenki màsnak de mivel volt mindent ezért mindig megnyerték.
Amit betettél - az Mengyelejev tankja:) A ,,Szuhoputnij Krejszer" (,,Földi cirkáló") képét már korábban kiraktad.
A 40 tonnás tank az Lebegyenko kerekes tankja (a cvilág legnagyobb valaha épült harckocsija; méreteiben). Megépíteni csak a Lebegyenko, és Porohovscsikov tankját sikerült.
(Amúgy az orosz Renault tankot is betettem.
Most meg berakom Lebegyenko Cár-tankját. Ajánlom a cikket, sok minden érdekes kiderül belőle.:)
...........................
A kerekes szörny.
1916. szeptember 28-án (a pravoszláv naptár szerint; amúgy október 11) az orosz vezérkar táviratot kapott a Nagy-Britanniában lévő ügynökétől az éppen megjelenő brit tankok taktikai és technikai leírásával. Ez, gyakorlatilag, az első, Oroszországba eljutott konkrét információ volt a külföldön folyó harckocsi-kutatásokról, amit november 20-án továbbítottak a Legfelső haditechnikai hivatalnak. A dokumentumon olvasható Mileant tábornok történelmi, anekdotába is beleillő rendelkezése: ,,22, XI. Ilyen szörnyeket nem fogunk gyártani, mivel már nekünk is van egy ehhez hasonlónk”.
Mire is gondolt a technikai bizottság elnöke? Az összes, ma ismeretes konstrukció közül – ami abból az időből származik – az ilyen megállapításnak csak egy felel meg – N.Lebegyenko kerekes harckocsija. Viszont meg kell jegyezni, hogy az orosz Hadtörténeti Irattár archívumának jelentős része a mai napig nincs áttanulmányozva. Lehet, sőt – valószínű, hogy amióta Oroszország megnyitotta a kutatók előtt saját irattárait, nagyon sok érdekesség vár még a kíváncsi hadtörténészekre. Hiszen a legtöbb, érdekesnek mondható tervet nem állami vállalatok, hanem magánszemélyek készítették, és ezért nem kizárt, hogy a napvilágot látott konstrukciók körüli munkák mindössze álcázták a valóban folyó kísérleteket. Egyes iratok arra a gondolatra ösztönzik az embert, hogy a harckocsik körüli kutatások Oroszországban jóval komolyabb, és jóval szélesebb körben folytak, mint ahogyan azt a modern hadtörténelem álláspontja szerint gondolhatnánk. Legalábbis magyarázatra szorul, hogy miért történhetett meg az, hogy a tárgy terén meglehetősen jó ismeretekkel bíró technikai és katonai szakértők ennyire maró gúnnyal illették az angolok vagy magánszemélyek hasonló kísérleteit és eredményeit.
N.Lebegyenko katonai találmányokkal foglalkozó privát laboratóriuma (a későbbiek során: ,,A Lebegyenko mérnök által vezetett Kísérleti, Hadügyminisztériumi laboratórium”) Moszkvában székelt, Scserbakov herceg kétemeletes házában, ami még manapság is a Szadovaja-Kudrinszkaja utcában található. Ma még egy emléktábla sem emlékszik meg arról, hogy itt készültek Oroszország haditengerészeti aknáinak tervei, első klór és foszgen harcászati mérgező anyagokra irányuló kísérletei, sőt, még a mesterséges vérplazmát és az égési sérülések ellátására szolgáló ,,műbőrt” is itt próbálták előállítani először. Nem a tudósok hibája, hogy találmányaik az idő homályába vesztek. 1914-ben, miután vállalta, hogy megteremti az új ,,Ilja Muromec” négymotoros bombázók számára a bombavető berendezéseket, Lebegyenko, mivel zsebében volt a nemesi gyűlés elnökének, Lvov hercegnek ajánlólevele, N.Zsukovszkij világhírű tudóshoz fordult segítségért és tanácsért, illetve, kikérte, mint szakértő véleményét arról, miként is végezze el a szükséges számításokat. Zsukovszkij egyik keresztfiát ajánlotta, a Moszkvai Műszaki főiskola diákját, B.Sztecskint, aki decembertől – hosszas ellenőrzések után (,,Nem e tagja forradalmi diákszervezetnek, és nem e bombagyártásra akarja használni a laboratórium adta lehetőségeket”) – elkezdett dolgozni Lebegyenkónál. Nemsokára egy mérnökre volt szükség, vázlat készítéshez, és ismét Zsukovszkijhoz fordultak bizalommal. Ő, hosszas töprengés után, unokaöccsét, ugyancsak a műszaki főiskola diákját, A.Mikulint ajánlotta.
Ebből következik, hogy Lebegyenko egy megbízható, jól működő ,,agytrösztöt” hozott létre hivatalának fedele alatt. Erre támaszkodva, meg tudta valósítani a nagy kerekű harckocsi tervét, ami akkor született meg agyában, amikor a Kaukázuson járva látta a hegylakók nagykerekű ,,arba” szekereit. A laboratórium szinte kalandregénybe illő hangulatban dolgozott. Egyszer Lebegyenko félrehívta Mikulint és Stecskint, és megkérte őket, hogy írjanak alá egy titoktartási ígéretet. Ezután megkérdezte: ,,Beleegyeznek e önök abba, hogy az általam feltalált gép terveivel fognak foglalkozni? Az ilyen gépek segítségével mi egy éjszaka alatt áttörjük a Germán-frontot, és Oroszország győz ebben a háborúban!”
Lebegyenko egy olyan feladat elé állította a fiatalokat, ami Mikulint mérnöki szempontból érdekelte, Sztecskint pedig műszaki paramétereiben. Egy olyan harci gépet kellett tervezniük, ami 2,5 ezer pudot nyomott (40-44 t), és egy óriási tüzérségi állványra hasonlított, amelynél a kerekek 9 m átmérőjűek voltak. A minimális fordulósebesség10 fordulat/percenként-re volt megszabva, méghozzá úgy, hogy az áttétekkel működő motorok ne melegedjenek túl. Úgy számolták, hogy ilyen sebesség mellett a monstrum könnyen leküzdi a lövészárkokat, árkokat, függőleges falat, képes összenyomni egy házat, stb. Percenként a ,,szekér” 280 métert elméletben tett meg, ami nagyjából 17km/h sebességnek felel meg (ezzel szemben, és ezt meg kell írnom, több, más forrás 4km/h sebességről ír, ami ugyancsak szép teljesítménynek mondható).
Nagyon érdekesek a Lebegyenko által kifejlesztett erőáttételek, és a nagy fordulatszámmal rendelkező motorok redukciójának kérdése (az áttét viszony 250!). Minden egyes kereket egy önálló ,,Maibach” 240LE teljesítményű motor hajtott, 2500 fordulat/percenként fordulatszám mellett. A motorokat egy lelőtt német zeppelinről kölcsönözték. A magas, küllős, biciklikerékre hasonlító futóművet Zsukovszkij tervezte. A kerék tengelyrészét fa borította, amihez két egy vasúti kocsitól kölcsönzött laprugó gumihengereket (két gépkocsikereket) szorított – ezek hozták mozgásba az óriási futóművet. A hengerek közvetlenül az erőműre voltak kötve, kúp-alakú fogaskerekű áttétekkel. Amennyiben a kerék beragadt valami akadálynál, a gumírozott kerekek tovább forogtak, és nem engedték, hogy a motor túlmelegedjen. A vezetést a terepen úgy látták el, hogy a az irányító kerék szerepet az állvány farán lévő henger-kerék látta el ezt a szerepet.
Úgy tervezték, hogy a frontra a gépet szétszerelt állapotban, szekciókra bontva fogják szállítani, és majd a helyszínen fogják összeszerelni, csavarok segítségével. A tervezett fegyverzet: két ágyú és 3-10 géppuska. A ,,Nyetopir” (némi szarkazmussal így nevezte alkotását a tervező; mitikus, denevér-féle torzszülött) konstrukciójának számításait Sztecskin végezte. A tervet fiatal hídépítő mérnökök rajzolták meg.
Elkészítették a gép méretarányos modelljét, 30-centis nikkelezett kerekekkel, amelynek a meghajtását egy gramofon rugó adta. A modellt egy luxus-kivitelű vörösfenyőből készült, aranyozott zárakkal ellátott dobozba tették, és előbb Lvov hercegnek, majd a hadügyminiszternek mutatták be. Végeredményben Lebegyenko megkapta a Legfelsőbb Audiencia lehetőségét a cárnál. A modell rendkívüli hatással volt a cárra, II.Miklósra. Több mint egy félórán át a Birodalom uralkodója és a feltaláló négykézláb mászkáltak a szőnyegeken, mint a gyerekek, csodálkozva a szerkezet ügyességén, mivel az könnyedén átugrált a cár által elibe hajigált ,,Orosz Birodalom törvénykönyve” kötetein. Amikor a könyves-szekrény kiürült, II.Miklós megkérte Lebegyenkót, hogy hagyja nála a játékot, és arról rendelkezett, hogy a kutatások számára nyissanak bankszámlát.
Lebegyenko részvénytársaságot alapított, és elkezdte a gép felépítését. A bele fektetett összegek meghaladták a 210.000 arany rubelt. A kiadások fő súlyát az ,,Orosz városok szövetsége” és a Hadügyminisztérium technikai bizottsága viselte. A ,,Masztodont” (ilyen neve is volt a tanknak) testét adó szelvények összeszerelése a Hamovnicseszkij kaszárnyák melletti lovas-manézsba történt, közben a kerekeket Dimitrov mellett gyártották. A munkákat szigorú titoktartás övezte.
A háborús időszak nehézségei némileg módosították a munkálatokat – a gyakorlatban a páncéllemezek vastagsága meghaladta a számításokban szereplőket, ezért az egész szerkezet súlya másfélszer több lett, mint ahogy azt tervezték. A ,,Maibachok” teljesítménye, ebben az esetben, több mint kétséges volt. Egy Dimitrov melletti erdőben, Orudjevo állomás közelében, ami 60 km távolságra van Moszkvától, kitisztítottak egy szerelőteret, bekerítették szögesdróttal és egy kis nyomtávú vasutat vezettek a helyszínre. A terület védelmét kozák járőrökre bízták. A szerkezet összeszerelése 1915 júliusában kezdődött, Mikulin vezetésével, és úgy zajlott, ahogyan azt a fronton akarták végrehajtani (már nyomtatásban is megjelent a szerelési utasítás!). Augusztusban a hadsereg képviselői előtt, elkezdődtek a teszt-próbák. Mikulin felmászott a lépcsőn és beült a sofőr helyére. Sztecskin beindította a motorokat. A gigantikus kerekek lassan megmozdultak, majd elindultak. A harckocsi megmozdult, és mint egy gyufaszálat, összetörte az elibe került nyírfát. A figyelőrésen át Mikulin jól látta, ahogyan a jelenlévők elkezdtek tapsolni, és a katonák egyszerre ordítottak ,,hurrát”. Amíg a jármű a gáton haladt – ez pedig csupán tíz méter – minden rendben ment, de amint puha talajra értek, a hátsó kerék árokba szorult és a ,,Masztodont” úgy állt meg, mint akit beástak. A motorok erőlködve üvöltöttek, a kerekek forogtak, de nem volt erő arra, hogy kihúzzák a beszorult társukat. Ezzel, gyakorlatilag, a próbák be is fejeződtek. Nyilvánvaló volt, hogy növelni kell a hátsó kerekek méretét, és minimum egy 300LE teljesítményű motorra van szükség.
Egy ilyen kétütemű motor fejlesztését, AMBS név alatt, Mikulin és Sztecskin 1916-ban folytatták, a hadügyminisztérium pénzén. A kísérleti példányt az ,,Ot & Weser” cég építette, Zamoszkvarecsjében. Az összeszerelést a moszkvai műszaki főiskola diákjai végezték. Az első indításnál a próbamotor 1-1,5 percig dolgozott, miután beégett: deformálódott a test, elgörbültek a dugattyúk.
Ezután, nemsokára, a kísérleteket felügyelő technikai bizottság abbahagyta a finanszírozást és nem folyósított több pénzt, amit a konstrukció tökéletesítésére szántak: először is, az AMBS motor még sok további munkát követelt; másodszor, időben felfedezték a harckocsi gyengéit, ami katasztrófához vezethetett a harcmezőn. A ,,Cár-tank” (létezett ilyen elnevezése is, sőt – ez került bele a szakkönyvekbe; analógia a Moszkvában található ,,Cár-ágyúval”[1]) a mai napig a világ legnagyobb harckocsija, amit valaha építettek, az emberiség történelme során. Nem kell túl nagy fantáziával rendelkezni ahhoz, hogy elképzeljük, mekkora pusztítást tudtak volna eredményezni a kerekek küllői között a srapnel-lövedékek, vagy milyen iszonyatos vesztességeket jelenthettek volna az ellenséges ágyúk a magas, jól kivehető célpontra irányozott gránát-össztüze. Mellesleg, a kerekek legkisebb sérülései is hosszabb időre kiiktatták a harckocsit, és igen bonyolulttá vált ezek után a szervizelése. A már említett hiányosságokon kívül meg kell említeni a nagy, talajra gyakorolt nyomást, és azt, hogy a géppuskákat és ágyúkat nem lehetett használni azokban a szektorokban, amiket a masszív kerekek takartak.
Több évig pihent az erdőben az egyetlen példánya ennek a kolosszusnak, amit a helyi parasztok elkezdtek szétszedni. A vég 1923-ban következett be, amikor a megmaradt részeket beolvasztották a kohók. Így semmisítették meg egy hajdan volt nemzet technikai vívmányának utolsó emlékét. Új kor kezdődött, ahol az ember nem volt többé ember, mindössze egy csavar, a Lebegyenko által tervezett tanknál nagyobb, irgalmatlan gépezetben.
Néhány szó arról, hogyan alakult a ,,Cár-tank” alkotóinak sorsa. Alexandr Alexandrovics Mikulin akadémikus lett, több repülőgépmotort tervezett (többek között az IL-2 számára). Borisz Szergejevics Sztecskin – akadémikus, a hidro-aeromechanika kimagasló tudósa és hőerőművek tervező-mérnöke. (Unokája tervezte a híres APSz pisztolyt) A Moszkvai Műszaki főiskola professzora, a világhírű Nyikolaj Egorovics Zsukovszkij lett az igazgatója a Központi Hidro-dinamikai intézetnek (CAGI), ami rengeteg fegyvert, repülőgépet és hajót tervezett. Nyikoláj Nyikolajevics Lebegyenko… ,,Valószínűleg meghalt valahol, a polgárháború során, - írta emlékirataiban Sztecskin. – Egy olyan emberről, mint ő – ha élne – biztosan hallanánk mi is és a világ is. Ezek szerint, nincs már életben – legalább hozzánk, tanítványaihoz, biztos, hogy beköszönt volna!”
[1] Az orosz nyelvben a ,,Cár-ágyú” egyenlő a nagy, értelmetlen dolgokkal.
Tudomásom szerint az első orosz tank Land Cruizer néven futott, amely szintén kisérlet volt. Képem van róla 1915- ből de adataim nincsenek..A második a Cártank volt amely csak prototipus volt és a súlya 40 tonna
(hmm, még ez is összeesküvéselméletnek hangzik, de majd találunk rá másik szót Kadasman-Bél-lel, kivéve ha az általad már megnevezett beszéden kívül kapok valami bizonyítékot is)
-------------------
Nos nem kívánok ezen vitatkozni.
Csak megjegyzésként.
És nemcsak Szuvorov védelmében, ugyanis ez mindenkire vonatkozik, aki történeti kérdésekkel egy kicsit is foglalkozik.
Az összeesküvés elméletről nyilatkozás sem más, mint egy elmélet amely tulajdonképpen nem más, mint a kényes problémák, témák szőnyeg alá söprése evvel a jelszóval.
Ha elolvasunk a témában csak öt visszaemlékezést is- amely ugyan önként cenzurázott adatokkal is tele van- kialakul bennünk egy elképzelés a témáról.
Kérdezem.
Mi van akkor, ha tíz visszaemlékezést-emlékiratot- olvasunk el vagy az összest?
Akkor óhatatlanul adatok tömegéhez jutunk, amelyet szakszóval kifejezve esetleg forráskritákának (forráselemzés) is alávetünk, akkor is sok információt nyerhetünk és kialakul bennünk egy kép amely nem biztos, hogy az irányadó vélekedésekkel egyezik.
Továbbá mi a helyzet akkor, ha a témával kapcsolatosan elérhető teljes emlékiratot elolvasunk?
Az első orosz tank. ,,Vezgyehod".
Köztudott, hogy a harckocsik az első világháború során a brit hadseregben volt rendszeresítve először, de nagyon kevesen tudják, hogy az első tankot Oroszországban építették fel. A történelem nem ismer részrehajlást, és a tények, illetve számok önmagukért beszélnek…
Oroszországban, a háború kitörését követően, a különböző hernyótalpas harcjárművek tervei szinte elárasztották a haditechnikai Főhivatalt, de egyik sem volt jóváhagyva, és egyik sem kapott állami támogatást a terv megvalósításának érdekében, pedig mai szemmel nézve sok terv megvalósítható volt, és igen érdekes elképzelések, ötletek szerint készültek. Mindössze kettő került megvalósításra: a fentebb említett Lebegyenko féle ,,Cár-tank”, és a ,,Góliát” merő ellentétje – Porohovscsikov ,,Vezgyehod” kistankja.
1914 augusztusában a Sztavkának (Legfelsőbb parancsnokság) benyújtotta tervét A.A.Porohovscsikov feltaláló és mérnök. Mivel a cári hadsereg műszaki iskolájának tanára volt, hosszas tanulmányozás után jutott el a ,,Vezgyehod” ötletéhez. Elsősorban nyilvánvalóvá vált számára, hogy az akkori hadviselés és katonai doktrínákban áthidalhatatlan ellentétek tátongnak: teljesen felborult az egyensúly a támadás és védekezés eszközei között. Hosszadalmas huzavona után, valamilyen csoda folytán, a terv és a hozzá mellékelt – Porohovscsikov által leírt – jelentés a vezérkari főnök asztalára került. A gép felkeltette a cári haderő főparancsnokának érdeklődését.
1915. január 13-án a feltalálónak kiutaltak az állami kincstárból 9660 arany rubelt, hogy felépíthesse a harckocsi prototípusát. 1915. február 1-re, a Rigában elszállásolt Nizsegorodszkij ezred kaszárnyáiban befejezték egy technikai bázis felállítását, majd a ,,Vezgyehod” gyártásához hozzálátott 25 gépészmérnöki végzettséggel rendelkező katona, és ugyan annyi gyárból odarendelt szakmunkás. A munkák felügyeletével Poklevszkij-Kozello mérnök-ezredest bízták meg. Három hónappal később – 1915. május 15-én - a világ első tankja elhagyta a szerelőműhelyt. Három nappal később, május 18-án, elkezdődött a jármű tesztelése.
A ,,Vezgyehod” konstrukciója saját nemében egyedülálló, és semmire sem hasonlít. A hajtómű négy üreges fémhengerből állt, amiből három a támasztó kerekek funkcióit töltötték be, a negyedik, elülső henger töltötte be a vezető kerék szerepét. A hengert egy nagyon sajátos csuklós áttét hajtotta meg, amit kardán kötött össze a motorral. A hátsó hengert ráadásul a 20 LE teljesítményű motor közvetlenül is meghajtotta. A hengereken egy széles hernyótalp futott, ami biztosította a harcjármű számára az alacsony talajnyomást, és, ennek köszönhetően, rendkívül jó volt a terepleküzdő képessége, ráadásul az egyetlen, nagyméretű hernyótalp kizárta azt, hogy a tank alváza elakadjon a talajban. A hernyótalp feszítését lehetett szabályozni azáltal, hogy a vezető kereket egy kereten belül lehetett mozgatni, és különböző módon rögzíteni. A hernyótalp felső ágát az hozta létre, hogy a harckocsi fenéklemeze alatt futó lánctalpat egy belső hengerrel szorították vissza, az alsó ág irányában. A hengereket egy acélszerkezethez erősítették, ami a tank váza is volt egyben.
Érdekesen volt megoldva a jármű menetben végrehajtott fordulása. A vázszerkezet mindkét oldalán, a harckocsi középpontjához közel, két kerék kapott helyet, amik egy-egy függőleges tengely mentén fordultak, és közvetlenül a kormányhoz kapcsolódtak egy elég bonyolult erőáttételes karokból és rögzítő-villákból álló rendszeren keresztül. A kerekek jobb vagy bal-oldalra történő forgatása az egész tank fordulását eredményezte. Úgy tervezték, hogy kemény burkolatú utakon a ,,Vezgyehod” a kerekeken és a hátsó hengeren fog közlekedni, és a földutakon, vagy közvetlenül a fronton – a hernyótalpon.
Szilárd burkolatú úton a harckocsi biztosan haladt, függetlenül a meglehetősen gyenge motortól, sőt, az 1915. június 20-án végrehajtott hivatalos teszt-kísérleteken elérte a 25 verszta/óra sebességet, aminek köszönhetően őt nevezhetjük az első világháború leggyorsabb tankjának. A jó terepleküzdő készséget a harckocsi igen kis tömege is elősegítette – mindössze 3,5 t, torony nélkül. De azt is meg kell említeni, hogy a harckocsi egyáltalán nem tudott haladni a mély, friss hóban. Ezenkívül, a teszt-kísérletek kimutatták a futómű újabb hiányosságát. Kiderült, hogy nagy sebességeknél a hernyótalp állandóan lecsúszik. Hogy ezt a továbbiakban kizárják a dobhengerek oldalán kialakítottak egy-egy háromrészes vezetőtárcsát, illetve a hernyótalp felületén – három-három vezetőbarázdát a széleken.
A vezető és a parancsnok (utóbbi még géppuskás is) a páncéltest közepén foglaltak helyet, váll váll mellett, két, egymás mellé telepített ülésen. A fegyverzetet (1-2 db 7,62-mm Maxim-géppuska) egy henger alakú toronyba tervezték telepíteni. Figyelembe kell venni, hogy a ,,Vezgyehod” soha sem kapott fegyverzetet, és leginkább kísérleti járműként szolgált. Amikor 1915. május 15-én a próbapéldány gyártása befejeződött, a vázra fából készült páncéltest-makettet szereltek, és hogy kompenzálják a súlykülönbséget – ballaszt-zsákokat raktak a járműbe. A páncéltestet a futóművel párhuzamosan készítették. Minden egyes elemét géppuskával végrehajtott teszt-lövetésnek vetették alá. Ezután az egész páncéltestet felrakták egy személygépkocsi alvázára, és alávetették a szilárdságot és golyóálló készséget bizonyító kísérleteknek.
Külön meg kell említeni a tank szokatlan formáját és a több-rétegű páncélzatát (ma ezt ,,szendvics-páncélzatnak” nevezik). A páncélzat több rétegből készült, ami egy 2-mm-es, cementált acéllapból állt, ami lószőrből és száraz tengeri hínárból készült párnákon amortizált, majd ezután következett még egy réteg, 6-mm acéllemez. A teljes páncélvédettség 8 mm-t jelentett. Elképesztő a páncéltest formája. Amikor az ember végigböngészi a jármű fotóit, óhatatlanul is felmerül a kérdés, vajon valóban e olyan körülményes volt 1915-ben a technológiai és gyártási folyamat, mint ahogyan azt elképzeljük manapság? Lehet, hogy éppen ezek a ,,technikai bonyodalmak” késztették Porohovscsikovot arra, hogy az újabb páncéltestet már egyszerűbb, ,,szögletesebb” idomokból rakja össze.
A ,,Vezgyehod” páncéltestének szerkezete lehetővé tette, hogy vízhatlanra készüljön. Ezt a lehetőséget is figyelembe vették, és a távolabbi jövőben kétéltű harci járművet is szándékoztak építeni bázisán.
A tank utómunkálatai már Petrográdban folytak. 1916. december 29-én a ,,Vezgyehod” elérte az igen sokáig harckocsiknál abszolút rekordnak számító 40 verszta/órás sebességet, ami igen kimagasló teljesítménynek mondható. Ekkorára már 18.090 arany rubelre ,,rövidült” meg az állami kincstár. Az ügy nagy hasznot ígért, a járműnek szép jövőt jósoltak, de hirtelen a munkák abbamaradtak…
Sajnos erre a találmányra a cári Oroszországban szomorú sors várt. Egyetlen olyan akadály állta a tank útját, amit az képtelen volt leküzdeni – a Hadügyminisztérium haditechnikai Bizottsága. Ennek képviselői arra a következtetésre jutottak, hogy a kemény burkolatú úton közlekedő ,,Vezgyehodnak” ,,nincs semmi előnye a gépkocsikkal szemben”, és hogy ,,adott formájában a projekt nem érdemel különösebb figyelmet”…
Porohovscsikov ,,Vezgyehodját” néhány hónappal korábban gyártották és vetették alá a teszteknek, mint az angolok ,,Kicsi Williét”. Viszont az angolok, tesztelve járművüket 1916. január 30-án, az azonnal rendszeresítették, és hamarosan Európa csataterein megjelentek az Mk-I tankok.
1916 szeptemberében a sajtóban megjelentek az első hírek, az angolok által bevetett új fegyverről – a ,,szárazföldi páncélos flottáról”. Ezeket, a francia sajtóból vett híreket, megjelentette a ,,Novoje Vremja” újság, 1916. szeptember 25-i (régi pravoszláv naptár szerinti) száma. A hírösszefoglaló után, a minden lében kanál újságírók fülébe jutottak a Porohovscsikov tervéről szóló információk, és már ugyan annak a lapnak az 1916. szeptember 29-i (régi időszámítás szerinti) számában megjelent egy leleplező cikk, ,,A szárazföldi flotta – orosz találmány!” címmel, ami a széles nyilvánosság elé tárta a haditechnikai bizottság igen könnyelmű magatartását, aminek köszönhetően visszautasításra kerültek az orosz mérnökök harckocsi-tervei.
A cikket követően, szinte azonnal, az Állami Duma elé citáltak egy tervezetet, ami az orosz hadsereg tankokkal történő ellátását irányozta elő. A közvélemény nyomása alatt a haditechnikai Bizottság főnöke engedélyezte egy tökéletesített ,,Vezgyehod N”2” tervezését, vagy ahogyan akkoriban a dokumentumokban szerepelt - ,,1916 mintájú terepjáró”. A tervet hamarosan titkosították, majd 1917. január 19-én ez elkészült, és a haditechnikai Bizottság asztalára került. Ismét kezdetét vette a hivatali huzavona, ami tíz hónapon át tartott.
A terven kívül Porohovscsikov felépítette a ,,Vezgyehod-2” modelljét. A futómű hernyótalpak és gépkocsi-kerekek kombinációjára épült (hasonló kerekes-hernyótalpas tankokkal kísérletezett a ’20-as évek elején a ,,Vickers” cég). Az új jármű abban különbözött elődjétől, hogy a hajtóhengerek oldalára kerekeket szereltek. A szilárd burkolatú utakon a járműnek ezeken kellett haladnia, majd amikor nyílt terepre ért, a kerekek belemélyedtek a talajba, és a további utat a harckocsi hernyótalpon tette meg. A fordulást, mint ahogy elődjénél is, ugyan ezekkel a kerekekkel akarták megoldani.
A jármű külső elrendezése is megváltozott. A motor és a hajtómű szerkezeti részei korábbi helyükön maradtak, de a harci és a vezető részlegek különváltak, a már ismert klasszikus elrendezés szerint – a vezetői részleg a jármű elején kapott helyet, a harci küzdőtér a jármű közepén.
A páncélzatnak itt is 8 mm-nek kellett lennie. A fegyverzetet 3 vagy 4 db géppuska adta volna. Két-három géppuskának egy igen érdekes lövegtoronyban szántak helyet, ami lehetővé tette volna minden egyes fegyver külön-külön mozgatását.
1917. október 19-én a ,,Vezgyehod-2” terve a haditechnikai Főhivatal Gépkocsizó részlegéhez került elbírálásra, amely a következő zárójelentést írt róla: ,,Az eszköz nincs eléggé kidolgozva, ezért a kincstár, tervezet végrehajtására szánt dotációit, jelenleg nem tartjuk célszerűnek. A technikai bizottság még egy indoklást is tűzött a terv mellé, ami már érdekesebb, és szakszerűbb választ ad a harckocsi építésének befagyasztására: ,,A három géppuska egyidejű munkája a lövegtoronyban lehetetlen, nincs differenciál-mű, a gumiból készült hernyótalp állandóan elcsúszik a dobhengereken (és amúgy is sérülékeny), kicsi a gép terepleküzdő készsége a szántóföldön, rendkívül körülményes a forgatása.” Lehet, hogy idővel Porohovscsikovnak sikerült volna kiküszöbölni a konstrukció hiányosságait, de 1917-ben erre már nem volt ideje. Ráadásul a frontnak is inkább olyan tankokra volt szüksége, amik képesek széttépni a szögesdrót-akadályokat (ami gumírozott hernyótalp esetén igen kétséges vállalkozás lett volna), le tudják küzdeni az árkokat, és végig tudják ,,vasalni” az ellenség állásait.
(A ,,Vezgyehod” hernyótalpának egy része ma az Orosz Hadsereg Központi Hadtörténeti múzeumában látható, Moszkvában.)
Mellékelem az ,,Orosz-Renault" tankról írt cikket. Hátha segítségedre lesz.
.......................................
Az első szovjet tank.
1919 márciusában a 2. Szovjet Ukrán hadosztály csapatai harcot vívtak Berezovka falunál (Dél-Ukrajna) Gyenyikin fehér tábornok csapataival, és a segítségére siető francia páncélvonattal, illetve tankokkal. A harcok során a vöröskatonák itt zsákmányoltak egy francia ,,Renault FT-17” tankot, amit ajándékba küldtek Leninnek. Az 1919. május 1-én rendezett katonai díszszemlén ezt a tankot B.I.Rosszinszkij pilóta vezette.
A harckocsi a kor egyéb, hasonló katonai járművökhöz mérten elég jó terepleküzdő készséggel rendelkezett, ráadásul páncélos védettsége is elfogadhatónak számított. Egyik legfőbb erénye a 37-mm-es ágyú toronyban történt elhelyezésében rejlett, ami lehetővé tette a folyamatos célkövetést és a tűzirány gyors változtatását, miközben nem kellett ehhez megváltoztatni a harckocsi haladási irányát.
Leninnek az ajándék rendkívül megtetszett: éppen erre volt szüksége az ifjú Vörös Hadseregnek, hogy ,,leküzdjön minden külső és belső ellenséget”. 1919 nyarán javasolja a Hadiipari tanácsnak, hogy a ,,Renault” bázisán kezdjék el a szovjet tankok gyártását. A terv, technikai dokumentáció és építési munkálatokkal a Szormovszkij gyárat bízták meg. Itt már komoly tapasztalatokkal rendelkeztek a páncélos eszközök gyártásának terén. Csak ez az egy gyár 30 páncélvonatot, 50 páncélozott vagont és egy tucatnyi nehéz ágyúval felszerelt tüzérségi vasúti platformot adott a Vörös Hadseregnek.
Lenin rendelkezése és a zsákmányolt tank 1919 augusztusában érkezett a gyárba. A gyár vezetősége 1919. augusztus 22-ei ülésén úgy döntött, hogy az első ,,munkás-paraszt” tankot már kilenc hónap múlva elkészítik, és 1920 végére legyártanak 5 páncélos egységet. Egy-egy ilyen egység két géppuskás és egy ágyús tankból állt, azaz a gyár összesen 15 harckocsi gyártására vállalkozott. A munka során a Szormovszkij gyárnak kooperálnia kellett más vállalatokkal. Így, például, az Izsorszkij gyár szállította a páncéllemezeket, vagy a moszkvai AMO a motorokat. Miután a szétszerelt (és részben hiányos[1]) ,,Renault” megérkezett, azonnal elkezdődött az alkatrészek másolása. A munkákat G.K.Krimov, P.I.Szaltanov, V.A.Moszkovkin, V.Kalinyin mérnökök végezték, I.I.Hruljov és F.I.Nefedov főmérnökök vezetésével. Ahogyan a szovjet szakkönyvek írták: ,,a szormovi munkások minden erejüket odaadták, hogy teljesítsék a pártvezetés nemes feladatát”. Így is mondhatjuk. A munkatervekkel elég gyorsan elkészültek, de a további munka során vért izzadtak az emberek. A munkák nehézségét két dolog tetézte. Először is – az AMO gyár motorjai állandóan késtek, ráadásul az Izsorszkij gyár nem tudta legyártani a szükséges páncéllemezeket, mivel túl volt terhelve egyéb katonai megrendelésekkel. (Végül a Kulebakszkij bányász- és fémipari üzem szállította a szükséges lemezeket, de mivel semmi tapasztalata nem volt ilyen lemezek gyártásánál, az első tank páncélteste rendkívül rideg acélból készült, ami már a géppuskákkal történő próbalövetésnél megrepedt. Itt, például, érdekes lehet Lenin 1919 júniusában, a páncéllemezeket gyártó üzemnek küldött távirata: ,,Gratulálok a gyár fémmegmunkáló munkásainak, a henger-üzem, és a bandázsoló üzem dolgozóinak, hogy vállalták a páncéllemezek napi 15 tonna, és a bandázsoló elemek napi 16 darabos gyártását a Szovjet Köztársaság számára. Ez lehetővé teszi a Szormovi gyár számára, hogy tankokat gyártson a Vörös Hadseregnek… A Szovnarkom elnöke, Uljanov (Lenin).”
Másodszor, - a szállítás közben ellopott, vagy egyszerűen elveszett alkatrészeket (többek között a sebességváltó blokkját) újra kellett tervezni. Amikor a munkák már-már a zsákutcába torkoltak, mindig segített a tapasztalt mérnökök találékonysága, és I.H.Haugel komiszár. Az utóbbi feladata volt a munkák ellenőrzése és propaganda, de gyakran a politikai felvilágosításon kívül Mauserje segítségével is lelkesítette a dolgozókat. Ezenkívül a gyár vezetése, hogy jó pontot szerezzen a pártnál, előrébb hozta az első tank átadásának idejét. Ahogyan a szovjet harckocsikról szóló könyv írja: ,,A legjobb mester-technikusok – I.I.Volkov, S.I.Jasztrebov, I.S.Miskin, M.I.Telogrejev, I.M.Orlov, és mások – napokig nem hagyták el a gyárat, és rekord idő alatt összeszerelték az első szovjet tankot”. Hiába, ilyen idők járták akkor – volt aki valóban proletár hivatástudatból és lelkesedésből dolgozott, volt aki néha a válla fölött Haugel komisszár Mauserjére sandított.
Végül, 1920. szeptember 1-én Haugel táviratozott Leninnek: ,,Jelentem, hogy 1920. augusztus 31-én mozgásban is kipróbáltuk az első tankot.”
Ez egy hét tonnás hernyótalpas harckocsi volt. A páncéllemezeket szegecseléssel rögzítették az acélkerethez, és 6-16 mm vastag volt, ami nagyon jó védelmet nyújtott a legénységnek a puskagolyók és tüzérségi repeszek ellen. A páncéltest három részre oszlott: a vezetőfülkéből, a küzdőtérből, és a motorházból tevődött össze.
Az első részlegbe kapott helyet a vezető ülése, és a harckocsi irányítását, vezetését szolgáló irányítókarok, illetve pedálok. A ki- és beszállást egy háromrészes csapóajtó segítette elő, ami a tank homlokpáncélja is volt egyben.
A második részleg (küzdőtér) magába foglalta a 360 fokban mozgatható lövegtornyot és a benne lévő fegyverzetet. A harckocsi parancsnoka, aki egyidejűleg volt az irányzó és a lövegkiszolgáló is, itt helyezkedett el, állva, vagy félig ülve, egy vászon ülőhevederben. A nyolcszög alakú tornyot (a francia Renault-nál ez szinte kerek volt) páncéllemezekből szegecselték össze. Ennek tetején volt a nem mozgatható parancsnoki torony, az oldalaiban kivágott kémlelőnyílásokkal, amit egy kis páncélkupola takart. A beszállónyílás a páncéltorony hátlemeze volt egyben.
A lövegtorony elejébe volt beszerelve egy 37-mm-es Hotchkiss, 16,5 kaliber hosszú ágyú. A lőszer-javadalmazás csak repeszgránátokból állt, melyek hatásos lőtávolsága elérte a 2.000 métert. A tűzgyorsaság 10-12 lövés volt, percenként. A félkilós lövedék 442 m/sec sebességgel hagyta el a löveget. Ugyancsak a harci-részlegben tárolták a lőszer-javadalmazást is – 250 repeszgránátot. Az ágyú függőleges mozgatását válltámasz segítségével oldották meg, miközben a torony mozgatását – és egyben vízszintes célravezetést, célkövetést – háttámasszal lehetett véghezvinni.
A harckocsi hátsó részében kapott helyet a négyütemű, négyhengeres AMO motor. A futómű – hernyótalp, traktor-típusú. Minden egyes eleme külső kereteken pihent. Minden egyes keret kapott egy vezető kereket, illetve támasztó és vezető görgőket. A 32 szelvényből álló hernyótalp körbefogta a keretet. A szelvény szélessége 335 mm volt, ami a félkemény felfüggesztéssel kiegészülve (a harckocsi páncélteste a vezető kerekek tengelyén pihen, illetve elől, két függőleges rugón át – az oldalsó keretek átlós csúszó-szánjaira) egész jó terepjáró képességgel ruházta fel a tankot. A szélesebb árkok leküzdését szolgálta a hátul felfüggeszthető ,,farok” (sarkantyú).
A motort kézi erővel lehetett beindítani, egy kurbli segítségével – mint kívülről, úgy a harckocsi belsejéből is. Híradási vagy kapcsolattartó, jelző rendszerrel a tank nem rendelkezett.
A páncélost olívzöldre festették, ami a mai napig a szovjet és orosz harckocsik üzemi ,,bázisszíne”.
A kor divatjának megfelelően a tank nevet is kapott, bár ez sem ment zökkenőmentesen. A gyártási papírokban mint ,,Borec” (,,Küzdő”) szerepelt, a jelentésekben mint ,,Za Szvobodu” (,,A szabadságért”), a politikai biztosok pedig követelték, hogy ez is viselje Lenin nevét. Végül megszületett a kompromisszum – az első szovjet harckocsi a ,,Borec za szvobodu tovariscs Lenin” (,,A szabadság harcosa, Lenin elvtárs”) nevet kapta. Ezt írták fel a jármű oldalára, kiegészítve egy vörös csillaggal, és egy ,,RSFSR”[1] rövidítéssel.
1920 második felében a járművet átadták tesztelésre a Centrobrony technikai hivatalának. Szormovótól Kanavinig az utat a jármű saját lánctalpain tette meg. Az egyik ember éppen Iván Hrisztianovics Haugel volt, aki valamikor mérnök volt a gyárban, utána a Centrobrony politikai megbízottja az üzemben, mivel valamikor a flottánál szolgált, és később vezető beosztásba került a páncélvonatok gyártásával foglalkozó bizottságban.
Az út-menti falvak lakossága összesereglett, meglendültek a templomi harangok és nagy ribillió támadt. Az asszonyok keresztet vetettek, a gyerekek sírtak, és a papok jósolták a világvégét (mondjuk, nem is álltak olyan távol az igazságtól). Közben a harckocsi könnyen átgázolt egy leégett házon, átvágott a Variha falun, a Galeta domb mellett átevickélt egy mocsaras részen, felkapaszkodott a hegytetőre, és eltűnt mögötte, ,,égi harsonák”, dübörgés és füstfelhők kíséretében…[2]
1920. december 1-én jelentés érkezett Lenin nevére, amelyben, többek között, ez is olvasható: ,,A Hadiipar Tanácsa ezennel elküldi Önnek az első orosz gyártmányú tank előállításáról szóló jegyzetet. Minden munka önerőből lett végrehajtva, az orosz munkások és technikusok legjobb tudásának megfelelően. Három ilyen tank (2 géppuskákkal, 1 ágyúval) egy páncélos egységet képeznek, és tavaszra 5 ilyen egységet kell legyártanunk (avagy – 15 tankot).”
Így, 14 hónappal Lenin rendelkezését követően, 1920. december 15-én, a terepen végrehajtott tesztelés után, a harckocsit elfogadták, majd elküldték Moszkvába.
Az 1921-es év folyamán a Szormovi gyár a Vörös Hadsereg rendelkezésére bocsátotta a ,,Párizsi kommün”, ,,Proletár”, ,,Vörös harcos”, ,,Vihar”, ,,Győzelem”, ,,Ilja Muromec”, és más tankokat. Eleinte a járművek vagy ágyút, vagy géppuskát kaptak, de később vegyes fegyverzettel szerelték fel – a lövegtorony jobb-oldalán kiképeztek egy lőállást a géppuska számára. A gyakorlatban ez nem növelte a tank gyakorlati értéket, ugyanis a kis toronyban lehetetlen volt egyszerre használni az ágyút és a géppuskát. Az első sorozatot nem követte újabb – közrejátszottak az adott kor politikai, és, elsősorban, gazdasági nehézségei.
Mint már említettem, a polgárháború során a Vörös Hadseregen belül felállítottak 80 gépkocsizó páncélos csoportot és 11 gépkocsizó harckocsi-csoportot. A 7. harckocsi-csoport, amit teljesen szovjet gyártmányú tankokkal töltöttek fel, részt vett az 1922. február 23-án megtartott katonai díszszemlén, a Vörös-téren.
Az idő nem kímélte meg az első szovjet tankokat – egy sem maradt meg napjainkig. Mindössze múzeumi makettek léteznek, és két másolat. Az egyik, teljesen korhű, a Moszkvai Katonai Körzet Kantyemirovszkaja hadosztály laktanyájában található, a másik a Nyizsnyij-Novgorodban található autógyár bejáratánál áll.
A cikk végén el akarom mondani, hogy mi a probléma az első szovjet harckocsi nemzetközi elnevezésével. A szovjet történelemírásban szinte mindig ,,A szabadság harcosa, stb…” név szerepel, ,,Renault” gyökereit igyekezték nem említeni. Nyugaton nagyon népszerű a KS (,,Krasznoje Szormovo” – a gyár neve után képzett rövidítés), vagy az M (a ,,malij” - ,,kis” szóból) elnevezés. Több modern orosz hadtörténész rámutatott arra, hogy még a szovjet idők irattáraiban, illetve a gyártási papírokban is az ,,Orosz-Renault” név szerepel (,,Reno-Russzkij”), úgyhogy valószínűleg ez a jármű helyes elnevezése.
[1] Rosszijszkaja Szovetszkaja Federatyivnaja Szocialisztyicseszkaja Reszpublika – Orosz Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság rövidítése.
[2] A jelenetet később Haugel kevésbé humorosan írta le jelentésében.
[1] Egyszerűen szállítás közben a vagonból kilopták az alkatrészek egy részét.
Az ,,Orosz Renault" a helyes elnevezése a harckocsinak! A ,,KSz" (,,Krasznoje Szormovo")és egyébb nevek fantázia nevek, mint a ,,Szabadság harcosa - Lenin elvtárs" is.
