az okozza a gondot, hogy míg a gravitáció alapvetően nem árnyékolható..
Honnan vetted ezt ? Egy aprócska logikai hiba miatt véli úgy a világ, hogy a gravitáció nem árnyékolható. Sajnos ezt a hibát éppen Eötvös követte el. Kár.
A dvag elmélettől csak annyit lehet megkövetelni, hogy a megszokott esetekben elég pontosan adja vissza a hagyományos gravitációt. :)))))
Most úgy tűnik, a paraméterek jó megválasztásával erre képes.:))))))))
Csak még azzal nem tud elszámolni, hogy mi lesz az elnyelt dvag részecskékkel.
Mivel a DVAG gravitonok részt vesznek az anyag felépítésében ezért a lehetőség adott. Egy példa: töltés részecskék megkötésével fotonná alakulhat. A foton felépítése: 1 graviton A + 1 graviton B + 1 töltés (+) + 1 töltés (-)
De az anyag is hasonló módon épül fel, pl a proton (tórusz) = 1 graviton B + 1 töltés (+)
Tehát a graviton az anyagi világ szerves része, ezért nem nehéz elszámolni vele.
A többiek meg csak károgjanak..
Ha a dvag olyan, amilyennek mondod, akkor fékeznie kéne a testek mozgását, nem?
Nem. Nem fékezi mérhetően. De a sötét energia sem fékezi a testek mozgását (mérhetően). És a DVAG = Sötét energia.
Nem ismerjük a graviton tulajdonságait, így nem tehetünk jóslásokat a viselkedésével kapcsolatban a mechanikus szemléletünk alapján.
Ha két konkurens elmélet van, akkor azok közt csak a megfigyelések dönthetnek.
A problémát az okozza, hogy a DVAG-ról szóló elmélkedés egyáltalán nem jutott el az elméletnek nevezhető szintig. Jelen pillanatban Astrojan mester hablatyolt valamit arról, hogy a DVAG áramlik az anyag felé, minden irányból, azaz az anyag nyelője a DVAG-ak, ha ezt egy másik anyagi test közelébe helyezed, akkor "leárnyékolják" egymás elől ezt az áramló közeget és ezáltal jönne létre a nyomó gravitáció.
Miközben ennek az áramló közegnek nincs viszkozitása, viszont kellene legyen impulzusa, kis része nyelődik el az anyagban és valamiért mégsem exponenciálisan csökken a fluxusa, hanem marad a szép négyzetes összefüggés. Az általam forszírozott eset egyszerűen csak arra jó, hogy az egyik oldali DVAG áramlás kizárásával be lehessen paraméterezni magát a DVAG-ot.
De belátható, hogy ez nem megy, mert magának az elnyelési mechanizmusnak nincs kidolgozva a matematikája, magyarán csak rizsázni lehet róla, de kvantitatív eredményt nem tudsz kicsiholni belőle.
Ezzel az erővel a láthatatlan, mindenüttjelenlévő rózsaszín egyszarvú átható pillantása is okozhatná a szívó-nyomó gravitációt és ezt is nevezhetnénk ezen az alapon egy versengő "elméletnek". :o)
De hát a dvag is mond róla valamit, ilyenkor az egyik irányból érkező részecskék nagyon nagy erővel a féltérhez préselik a tárgyat. Szerintem a newtoni se mondhat nagyon mást.
De félreértetted az érvemet. Ha két konkurens elmélet van, akkor azok közt csak a megfigyelések dönthetnek. Mi pedig ilyen extrém dolgokat nem figyeltünk még meg, amiről írsz.
Szóval a hipotetikus DVAG-ot feltételezhetjük, mert az olyan lyóóóó....
De egy sarkított gondolatkísérletről már visszapattanunk, mert az esetleg megingathat az eredeti feltevés jogosságában.
Az ilyen félterek hatását a newtoni modellel símán kezelni lehet, ha akarom a relativitás elmélet keretein belül is tárgyalható, annak ellenére, hogy ilyen terek nem léteznek tudomásom szerint sem.
Viszont rávilágit arra a problémára, hogy mégiscsak mondani kellene a DVAG kieszelőjének valamit arról, hogy ilyen esetben hogyan is alakulna a kísérlet eredménye.
De ilyen félterek nem léteznek, és nem tudjuk, mi lenne egy ilyen esetben. A dvag elmélettől csak annyit lehet megkövetelni, hogy a megszokott esetekben elég pontosan adja vissza a hagyományos gravitációt (olyan pontosan, ahogy ma mérni tudjuk).
Most úgy tűnik, a paraméterek jó megválasztásával erre képes. Csak még azzal nem tud elszámolni, hogy mi lesz az elnyelt dvag részecskékkel.
ezeket az árnyékolási bajokat még fel lehetne oldani azzal a feltételezéssel, hogy az elnyelés mértéke nagyon kicsiny.
Azért adódik gond így is. Képzelj egy végtelen félteret anyaggal kitöltve, amelyhez közel helyezed el a próbatestet. A féltér felől semmi nyomás sincs, viszont a próbatestedre akkor mekkora nyomó erő hat? Vagy arról tud-e nyilatkozni valaki, hogy mekkora sűrűségű és sebességű az áramló DVAG? Vagyis mekkora a fluxusa, mekkora impulzust közvetít? Mi határozza meg az anyag "hatáskeresztmetszetét" anyagfajtánként?
ezeket az árnyékolási bajokat még fel lehetne oldani azzal a feltételezéssel, hogy az elnyelés mértéke nagyon kicsiny. például a nap középpontján áthaladó dvag sugárnyaláb 99.9999%-ban átmegy.
Szerintem pont az okozza a gondot, hogy míg a gravitáció alapvetően nem árnyékolható, és ez egy lényeges eleme, addig a dvag hipotézis egy árnyékolási, elnyelési jelenségre épül, tehát soha nem lehet összhangba hozni a klasszikus elmélettel és a tapasztalatokkal.
Érdekes a cáfolók kategorizálása. Néhány ide írogató név nélküli jellemzése (pontosabban ezek szerintem archetípusok, akiknek megtalálható egy vagy több képviselője a fórumon):
1. Az okvetlenkedő oktató: A fizikát (és azon belül különösen a specrel-t) egyedül ő érti. Sem Einstein, sem az összes többi fizikus, sem az ide írók nem látják a specrel lényegét és következményeit. Emiatt kényszernek érzi, hogy állandóan kioktassa és rendreutasítsa őket. Minden vélt vagy valós kicsi hibába beleköt, de ha valaki az ő tévedését javítja ki, akkor vagy belemagyarázza, hogy az nem is úgy volt, vagy pedig kijelenti, hogy a másik csak kötekedni tud.
2. A fantáziáló gimis: Megrekedt azon a szinten amiről a legtöbb ember továbblép egy bizonyos kor után. Ez az amikor egy jó sci-fi vagy ismeretterjesztő mű felett elkezd azon morfondírozni, hogy mi ez az egész, a világmindenség meg minden és megpróbál valami fasza kis elméletet kitalálni, ami magyarázatot ad mindenre. Átlagos ember ezen túl lép: ha igazán és mélyen érdekli, akkor elmegy szakmabelinek (fizikusnak vagy csillagásznak), ha meg nem ennyire elkötelezett, akkor tisztában van vele, hogy ezek az álmodozások - azon kívül, hogy érdekesek számára - tudományos értelemben értéktelenek, mert használhatatlanok. Matekkal nem bajlódik, az elmélete erősen hiányos, sok mindent nem magyaráz meg, sőt, sok mindennel nem is foglalkozik, de ez nem baj, mert a fórumon úgyis csak azokra a kérdéskre válaszol, amikre képes valami választ összehozni. Ha a válaszát szétcincálják és megcáfolják, akkor már persze a továbbiakban nem foglalkozik vele. A legvalószínűbb magyarázat, hogy erős kognitív disszonancia lép fel nála (bár ez az összes alanyra igaz) és egyszerűen tudomást sem vesz ezekről a beírásokról.
3. A találékony: Matek? Ugyanmár! Minek az! Helyette szép kis példákat talál ki, amik az idő előrehaladtával egyre bonyolultabbak lesznek. A lényeg egyre inkább elsikkad, emiatt persze nem aggasztja magát, mivel nem megérteni akarja a folyamatot. Van egy téves és nagyon homályos elképzelése a dologról, amit matek nélkül nem tud ellenőrizni és emiatt jönnak az újabb és újabb feladatok és gondolatkísérletek. Állandóan megsértődik, mert mindig előjönnek a misztikus kulcsszóval (gyk.: matek), ami persze szerinte csak a gyengék utolsó menedéke ("fut a gyáva!", hogy a fekete lovagot idézzem).
4. A meg nem értett zseni: Egyszer csinált valamit, ami tudományos tevékenységnek tűnt. Ez lehet egy kísérlet, egy elmélet kidolgozása, bármi. Ezután ahhoz görcsösen ragaszkodik. Nem baj, ha sok kísérlet ellentmond neki, az egyedüli jó kísérlet úgyis az övé. Ő nem irtózik a matektól, sőt képes egy csomó bonyolult szóösszetételt vagy képletet egyből visszamondani, ezek közül néhány már alapigazságokká nemesült, amit aztán minden általa látogatott topicba beír legalább minden második hozzászólásába. Ezeket a mantrákat nem lehet megcáfolni, ha valaki megcáfolja A mantrát, akkor azzal védi ki, hogy nincs igazad B mantra miatt. Ha B-t cáfolják meg, akkor pedig C-re hivatkozik. Az elméletét emiatt persze lehetetlenség megcáfolni. Ezt saját maga megerősítésének veszi és később gyakran hivatkozik arra, hogy "ezt XY sem tudta megcáfolni".
A legtöbbször persze ezek keverednek. Alapvetően közös bennük, hogy tisztán láthatóan semmiféle érvek alapján nem hajlandóak elvetni az elképzelésüket. Tök mindegy, hogy ki magyaráz, hogy mennyire jól magyarázza el, hogy milyen bizonyítékokat hoz, őket nem lehet meggyőzni. Ami furcs, hogy ezt az összes topicba író ember is látja, de mégsem adják fel. Összeszorított foggal küzdenek, ez az ő keresztjük, egy örök átok ami alól csak a halál adhat feloldozást. Nekünk Mohács kell! :)
Nem oldja meg. Ha 1000-ből is meg 900-ból is 100-at nyel el, akkor nyilván 100-ból is 100-at fog elnyelni. Vagyis ha 2 körlapot egymás mellé teszünk, akkor a második körlap már nem tud elnyelni semmit, mert nincs miből. Vagyis 2 körlap gravitációs hatása ugyanaz lesz, mint egy körlapé. Még jobban sérül a tömegarányosság.
Ezt a problémát megoldja, ha nem százalékos mennyiségben nyeli el a DVAG-ot, hanem bizonyos nagyságú tömeg bizonyos darabszámút nyel el. Tehát a példádban minden egyes körlap 100 gravitont nyel el fixen. 1000-ből is, meg 900-ból.
Csak ott a baj, hogy amint a B és V korongot egy testnek tekintjük (és miért ne tekinthetnénk), az rögtön 200 dvag részecskét fog elnyelni, nem 190-et.
Akkor most melyik az igaz. Azon múlna a gravitáció erőssége, hogy a testet gondolatban hány részre osztjuk?
Vagy hogy a fénysebesség nem állandó, csak rosszul mérjük... vagy, hogy van éter, csak nem lehet kimutatni... vagy, hogy a specrel ellenkezik a józan ésszel... számos variáció van.
A "cáfolóknak" nem azzal van baja töbnyire, hogy mit mérünk, hanem azzal, hogy szerintük ez nem a valóság, hanem csak látszat. Azaz a kontrakció miatt nem lesz ténylegesen rövidebb valami a megfigyelő rendszerében, az órák járása sem lesz más, csak úgy látjuk... :o)
Lenne egy kérdésem a „cáfolókhoz”. Voltaképpen (és röviden fogalmazva) az a problémátok, hogy pl. 1 m hosszt v sebességgel haladva √(1-(v^2/c^2)) -ként mérünk?
Vegyünk 2 nagyon vékony, egyforma körlapot, ezeket tegyük egymástól R távolságba, párhuzamosan állítva. A bal oldali körlap legyen A, a job oldali legyen B. Az egyszerűség kedvéért most a dvag sugárzás csak két irányból érkezzen, a két körlapra merőlegesen jobbról és balról.
Tegyük fel, hogy a körlapok a dvag sugárzás 10-10%-át nyelik el.
Az A körlapra balról érkezzen mondjuk 1000 db dvag részecske. Akkor jobbról nyilván 900 db fog érkezni, mert a másik körlap már elnylet 10%-ot.
Az A körlap a balról érkező 1000 részecskéből elnyel 100-at, ezek fogják őt jobbra nyomni. Tegyük fel, hogy ennek a 100 részecskének a nyomása 100 egységniy erőt jelent. A balról érkező 900 részecskéből elnyel 90-et, ezek fogják őt balra nyomni. Ez 90 egység erőt jelent balra.
Az A körlapra tehát összesen 10 egység erő hat, jobbra. Ez eddig rendben is van.
De most tegyünk egy C körlapot szorsan a B mögé. (B és C körlap távolsága legyen elhanyagolható az A és B távolságához képest).
Ekkor hogy néz ki a dolog.
Jobbról: Az A körlapra továbbra is 1000 részecske esik be, amiből 100 nyelődik el benne, ez 100 egység erő jobbra.
Balról: A C körlapra is 1000 részecske esik be, ez ebből elnyel 100-at, marad 900. Ebből a B körlap elnyel további 90-et, marad 810 részecske. Ezek érkeznek meg az A körlaphoz. Ebből az A elnyel 81-et, ami 81 egység erőt jelent balra.
Tehát balról 100, jobbról 81, a különbség 19. Összesen 19 egység erő hat most az A körlapra, jobbra. Pedig ebben az elrendezésben kétszer akkora tömegnek pontosan kétszer akkora vonzó hatást kellene kifejtenie, mint egynek.
Hol a hiányzó 1 egység erő?
Persze a számítást le lehetne vezetni gömbökre meg gömbszimmetrikus dvag térre, csak sokkal bonyolultabb lenne, de a lényeg ugyanaz lenne:
Az elnyelés (vagyis a tömeg) exponenciálisan csökkenti a dvag áramot (mert nem csökkentheti másképp). A gravitáció meg a tömeggel egyenesen arányos.
Esetenként akár 85 000 km es úthossz különbség is előállhat s ez csaknem 0.25 sec.
Igen, de a visszaverődési időtartamok ingadozásának valahogy csak a Holdnak a Föld körüli mozgásához van köze, a Földnek a Nap körüli mozgásához nem. Pontosabban kifejtve: egy-egy holdperióduson belül tapasztalható minimális és maximális visszaverődési időtartam mindig ugyanannyi milliomod másodperc pontossággal, pl. az év első 28 napjában ugyanannyi, mint az év második 28 napjában. Ez olyan, mintha a Föld állna az éterhez (DVAG-hoz) képest, hiszen ha mozogna hozzá képest, akkor az elképzelésed szerint ez a mozgás is befolyásolná a Földhöz viszonyított fénysebességet és egyben a visszaverődési időtartamokat. Szerinted ez nem furcsa?
"Sebességük c2, a gravitonokkal kijelölt tér nem görbe."
Ez a c2-es dolog a legviccesebb az egész elméletben. Micsoda eszméletlen véletlen, hogy mi pont olyan hosszúság- és idődefiníciót találtunk ki még a fény sebességének megmérése előtt, amelyben a fény sebességének négyzete pont kiadja a gravitonok sebességét! Milyen jó, hogy nem a mérföld/secundum terjedt el, mert akkor nem lenne ilyen szép sebessége a gravitonnak.
Mondjuk az persze azért megzavarja az egész dolgot, hogy a gravitáció terjedési sebsségét sikerült megmérni és körülbelül c-nek adódott. Nem baj, majd módosítja Astrojan a mértékegységet úgy, hogy a fény sebessége pont 1 legyen benne és akkor is igaza lesz. :)
De persze az is lehet, hogy egyszerűen nem válaszol azokra a kérdésekre amikre nem tudja a választ. Ez is egy taktika.
A gravitonoknak nincs tömegük önmaguknak. Részt vesznek a tömegalkotásban. Én nem mondtam, hogy nem nő az anyagok (csillagok, bolygók, föld, BH) tömege, de elsősorban hő termelődik, ettől melegszenek fel a csillagok a képződésük során, amint írtam neked 47355 -ben. Véleményem szerint nő a tömeg valamilyen mechanizmus szerint a DVAG elnyelés hatására. Na nem gyorsan..
akkor néha csak találkoznak egymással, és ütköznek, vagy nem?
Ezt nem tudom megkockáztatni, mert a gravitonok tömeg nélküli részecskék, legalábbis az alkotórészei (A és B). Inkább a neutrínók egymás közti ütközéséhez lehetne hasonlítani a gravitonok ütközését, ha egyáltalán van értelme erről beszélni. Bizonyára a szóródásra és az árnyékkúp élességére volnál kíváncsi, szerintem nem nagyon szóródik.
Még a fény is elég jól képes milliárd évekig egyenes vonalban haladni, s az a része amely leképezhetően a Földre megérkezett egy távoli galaxisról az biztosan nem szóródott semmilyen ütközéssel.
Hát a gázmolekulák állandóan ütköznek miközben kalimpálva rezegnek és forognak ezért az útjuk nem egyenesvonalú hanem összevissza cikkcakkos. Az ütközések miatt nyomást okoznak.
A DVAG gravitonok egyenesvonalú egyenletes mozgást végeznek úgyszólván semmitől sem befolyásolva a tömegen átsuhannak mint a neutrínók. Sebességük c2, a gravitonokkal kijelölt tér nem görbe. Gigászi mennyiségükkel alkotják a világegyetem 70% -át, míg a látható anyag csak 5%. Ezen hatalmas mennyiségű graviton igen kis része nyelődik el az anyagban arra nyomóerőt gyakorolva, a többi továbbmegy a Föld másik oldalán kilépve folytatja útját az eredeti irány megtartásával.
ivivan47718, ugyanezt mondtam én is, ha a megtett utat osztod a utazáshoz szükséges idővel akkor az egész útra vonatkozó sebességet kapsz.
De amikor szembemész a fotonnal akkor nem az egész útra keresel információt, sebességadatot, hanem csak az ütközés pillanatára. A foton útja, sebessége és menetideje a Holdig meg vissza attól semmit nem változik, hogy te gyorsan mozogsz vagy nem mozogsz gyorsan az észlelés pillanatában. Akármekkora fénysebességet is sikerülne mérni a gyors mozgású megfigyelőnek, az csak a becsapódás pillanatára vonatkozik, a Holdig tartó fénysebesség, meg a foton visszaútja a becsapódásig független a te méricskélésedtől akármilyen gyorsan mész is.
És a Hold távolságát nem azért ismerjük mert már voltunk ott... :)
Gergő47719, Bármikor is csináljuk ezt, a lézerimpulzus indítása és visszaverődése között mindig ugyanannyi idő telik el milliomod másodpercnyi pontossággal.
Látod Gergő az ilyen képzelgések vezetnek a relelm vakon történő elfogadásához is. Esetenként akár 85 000 km es úthossz különbség is előállhat s ez csaknem 0.25 sec. Nem ám milliomod, hol élsz te?
