Ehhez nem árt tudni, hogy a magyar 410-esek között állítólag nem volt két egyforma. Eleve nem volt mind ugyanaz a porosz sorozat (nem vagyok biztos a G5-ben, nem G8 volt?). Egy részüknek belsô vezérműve volt. Tehát aki átalakítja, annak ki kell választani egy 410-est, értelemszerűen azt, amelyik a legjobban hasonlított a BR55-höz, és azt modellezni.
Így aztán megtörténhet a közeljövôben, hogy egy klub-terepasztalon 3 ugyanolyan számú 410-es fut majd, mert mindenki ugyanazt modellezte ;-)))
Szerintem semennyire. Nagyobb a kereke, és 2C1 (Pacific) , míg a DV 109-es 2C (Ten-Wheeler). A tengelytávokat majd megnézem, de kötve hiszem, hogy egyezik. Ugyanis ha jól emlékszem, az S3/6-nak egyenletes a hajtókerék távolság- kiosztása, míg a 109-esen a hátsó hajtókerék távolabb van a középsôtôl, mint az elsô.
> 411-et a - úgy emlékszem - Gieffici gyárt
Ezt nem tudom, de az angol Model Loco árul egy S160-as kitet (az S160 volt a 411-es amerikai jelölése). Ez egy kompozit kit, fehérfém öntvényekkel, réz alkatrészekkel és Romford kerekekkel. Ahhoz, hogy 411-es legyen, el kell rajta végezni az összes átalakítást, amit a MÁV is elvégzett az S160-asokon, mire 411-esek lettek. Ebbôl a legcikisebb a mozdonysátor magasítása.
Károly Imre épített-átalakított már egy párat. Szépek!
A 410-es stimmel, az volt kb. a BR55.
Volt még ezen kivül egy érdekes magyar gép, a BR42 "kabintender"-es gép (emlékeztet a BR52-re külsőleg). Ebből futott a MÁV-nál 501 sorozatként 5 példánya. Liliput gyártja.
Hali!
Bocs, de javítanom kell! A BR55 az egykori porosz G5 volt, ebből volt pár darab a MÁV-nál, de 410-es sorozatként
Eredeti kérdés: magyar gőzös nincs forgalomban. A BR52-ből lehet magyar "Hruscsov-dízelt", azaz 520-ast csinálni, a "wannen-tenderes" változatából, vagy hogyis hívják németül ezt a fajta szerkocsit. A Tillig gyárt ilyen BR52-őt, van a börzén is egy magyarított változat, de csillagászati áron.
csíkos
P.S.: lehet, hogy a BR55 magyar sorozatjelét rosszul tudom, javítsatok, ha tévednék.
Szvsz. általában a tengelyelrendezés sem egyezik a gyártott modellekkel.
Most tárgyalják a nagyvasúti topikban, hogy a bajor S 3/6 mennyire hasonlít a 109-302-re.
Br55, Br52-öt még a is PIKO gyártott.
411-et a - úgy emlékszem - Gieffici gyárt, ez rézmodell, és nem lehet itthon kapni.
Ezeket át kell alakítani, hogy a magyar változatnak megfeleljenek.
Talán a Br55-ből lehetne 402-est csinálni - ez a 424 tehervonati változata, 2 db készült belőle -.
Új 4 tengelyes szerkocsi kell hozzá, a mozdony átalakítása mellett.
Szia Sorstárs!
Amikor volt a RocoAlpine kiárusítás, én is vettem egy ovált kis dízelmozdonnyal, néhány kocsival. Nekem 0-ás asztalra kellett kiegészítőnek. Ezért nem terveztem váltót (meg a pénz is kevés volt...), de most már sajnálom.
A kiárusításkor a vágányok ára 500/db volt, s nem sokkal később a börzén kínáltak 1000/db áron... Mintha lett volna váltó, de ezek után meg sem kérdeztem... :-(((
Amúgy hogy vagy megelégedve vele? Mert én nagyon.
pg
Akkor navigálj el a http://kep.tar.hu oldalra, van két új kép a vasútmodell albumban, meg a repülésben is van két új (A "bedöntve" kép alján a kopasz fejtető én vagyok, bősz videózás közben.)
Más.
A "Matizék honlapja" a www.vasutandmodell.hu
Üdv!
steve
Én kicseréltem egy-két Piko kocsin a kerekeket amerikai RP25-ös JayBee gyártmányúra. A probléma csak az, hogy annak kb. 2mm-rel hosszabb a tengelye. Ezt szépen le lehet köszörűlni, de ehhez mind a két kereket le kell szedni. A szigetelt könnyen lejön, de a másik nagyon rá van szorítva. Viszont a kicserélt, gyárilag feketített kerekek nagyon szépen néznek ki!
Ha ennyire nincs időd, nézz körül a NET-en!
pl.:web.matavnet.hu/bygcmode,
vagy:www.modell.hu ...
De Matizék lapján is sok cimet találhatsz!
Küldik postán.
Üdv! b.
Üdv!
A Szili elmegy a 2,1-es sínen,a két vagonra meg vegyél a M&h-nál 8 db.kereket,ha egyelőre ennyi cuccod van teljesen felesleges a síncsere, arról nem beszélve, hogy tényleg ez a jövő.A régi Piko-t ne vegyél, minden új modell, mozdony, vagy vagon elmegy a 2,1-esen.A boltok csak akkor cserélik felár ellenében a kerekeket, ha ott vetted, és akkor.Utólag ritka, mert mit csináljon a régi kerekekkel? Inkább megvetetik veled az újat, de ez a célszerű. Sziasztok
Köszönöm az eddigi javaslatokat, úgy látszik a kerékcsere lesz a nyertes.
lelketlen:
>(Némely boltokban ezt meg is teszik a vevő
>kérésére némi felár ellenében.)
Esetleg tudsz mondani egy konkrét boltot? Sajnos az egész napom elmegy melóhelyen (mire kijövök, már minden modellbolt zárva), max. szombaton tudok nem sokkal zárás elött berohanni valamelyikbe.
Egyébként függetlenül a szerencsétlen elözményektöl érdemes a Roco-t választani? Ahol eddig boltban megfordultam pár percre, mindenhol a köágyazatmintás síneket nyomták, nekem viszont a "hagyományos" kéne. Ár/minöség szempontból is érdekelne, mert elég korlátozottak az anyagi lehetöségeim (tudom, akkor ne akarjak terepasztalt - de hát ez van).
Ps: a wintrack proginak van angol verziója? A honlapján nem láttam, német tudásom pedig lekorlátozódik cimmer feri szintre...
Üdv. sorainkban!
Csatlakozom rezgarashoz!
Mint kezdőnek azt ajánlom cserélj kerekeket!
(Némely boltokban ezt meg is teszik a vevő
kérésére némi felár ellenében.)
A ROCO-nál valóban kétféle 2,5 létezik.
4-el kezdődő modell line,5-tel a hobby line.
Az előzőből van-volt nagyobb választék, (bár
mintha valóban kifutó lenne a széria!)
Utóbbit viszont mintha nem a ROCO gyártaná ...
Nem téma, a gyártás alatt levő sínekhez sem egyszerű hozzájutni - ez van. Azon gondolkodom, hogy a következő asztalomhoz, jobb későn mint soha elvet követve már most elkezdek síneket vásárolni. Bár még azt sem tudom, hol lesz és milyen, de az eddigi tapasztalatok alapján.... Ez már a hobbyval jár.
Én mintha úgy láttam volna Roco-éknál, hogy a 2.5 sínrendszer kifutó széria. Szerintem kiszórják a raktárt aztán huss neki.Úgy jársz te is, mint én a Oe Alpinline-al. Tavalyelőtt bevásároltam járműállományból meg sínből ami volt, nyáron megcsináltam a kertben a pályát csak váltók hiányában nem tudtam hurkot csinálni a két végére. Aztán 3 heti e-mailezés és keresgélés után Svájc-ban ráakadtam egy segítőkész és jóindulatú vasútmodellezőre, aki Interlaken-ban meg tudott venni egy párat. A bibi az, hogy a két váltó került annyiba, mint az egész pereputty. (Számokban: 100E). És k..va boldog voltam, hogy kaptam....
> a 2.1mm-es sínen a kocsik a sínszál helyett a lefogó csavarok imitációján futnak...ezért a 2.5mm-es sínt javasolták.
Én bizony a helyedben nem lépnék kettôt vissza! Egyszerűbb kicserélni a kerekeket. A mozdony is ugrál? Ha igen, azon le kell esztergálni a nyomkarimából. Nem nagy ügy...
> Így az 1 hónapig csiszolgatott tervrajzom fabatkát sem ér
Ez így igaz, a két sínrendszer a geometriát tekintve köszönôviszonyban sincs egymással. Szvsz. az újnak jobb a geometriája! Tehát megint csak: cseréld ki a kerekeket!
Persze ha ragaszkodsz hozzá, elô lehet keresni a régi sínek leírását is. Bár ezzel még nincs minden nyúl lelôve! Ugyanis kétféle "régi" Roco sínrendszer van! A szokásos, ami a katalógusokban szerepel, meg egy "Hobby Line" nevű, amit Magyarországra is szállítottak, de Nyugaton szvsz. nem árultak. Ez utóbbinak amerikai geometriája van. Tehát megint csak: maradj a 2,1mm-esnél és cseréld ki a kerekeket!