Ha lehet ezt fokozni :) Én egy fél collos csövet fogtam be a satuba, és arra akasztottam a bringát, így állítottam be a váltóit. Igaz, a befogáshoz kellett még egy T csatlakozó, aminek a nagyobb átmérője gumibetétes, és négy csavar fogja össze a két felét. (Sajnos nem tudom a nevét).
Én is csatlakoznék, persze, hogy csak viccelődtünk, mert dehogyis van baj a biciklivel, csak már annyira ismerjük egymást, mint egy nagy család, tudjuk, hogy Te küllőket szortírozol, másoknak a menetesszárak a gyengéi, vagy éppen a satupadon is a gyerekgyártás technológiáját csiszolja.
Egyszerűen jópofa volt, ahogy a biciklit említetted.
Akkor engedd meg, hogy én is elmagyarázzam: csak vicc vóóót, teee !!!!!
Ráadásul nem is én kezdtem, hanem az egyik kolléga kuncogott a bicikli-bizniszeden - hogy mi mást is kéne satuba fogni, mint biciklikereket?
Erre jöttem én, az én hülyeségemmel, hogy akkor inkább méteres kormánylapátot kell befogni - ami pont annyira nem szokványos, mint a bicó-kerék :-))
Érted máááá? No meg aztán mindenki azt fog be, amivel éppen dolgozik.
Ráadásul ez a topik pont ez nem az a hely, ahol a kollégák csak egy valamivel foglalkoznának - mert itt aztán tényleg minden előfordul a palettán.
Figyelj oda ha vigyori-jel is van az üziben - mert azt úgy is kell kezelni, vagyis nem kell szó szerint venni.
Meg aztán ismerhetsz már annyira, hogy én is több mindennel foglalkozok és hogy tőlem aztán pláne nem idegenek az unortodox megoldások sem - bármi legyen is az.
Meg aztán én is centráltam már bicó-kereket satuban - úgy, hogy kölcsönkértem egy kopasz villát, azt fogtam a satuba és abban pörgettem :-)))
Endedd meg hogy elmagyarázzam. Biciklikereket írtam nem biciklit.
Sokat javítok bicikliket is. A kereket ha befogatom a satuba gumistól akkor pont annyira húzom be a satu pofáját hogy ne érje a felnit viszont stabilan függőlegesen álljon az asztalon. Ekkor a tengely kényelmes szerelőmagasságba kerül. Mivel hogy a kónusz és a kontraanyát össze kell ,,húzni,, ezért mindkét kezem foglalt és nagy segítség a satu.
Ezek után kérlek még egyszer gondold át hogy ténykeg hülyeség e biciklikereket satuba befogatni.
Szia! A satu alá szerelt talpról csak annyit tudok én is amiket a régi öregektől hallottam tanultam. Amit Tschaby belinkelt a peremes saturól, azt igazán jól csak egy ilyen keményfa köztes elemre lehetett jól felszerelni. nem minden satupad lapja volt 5cm vastag keményfából és azt a két csavart ami vizszíntesen kerül becsavarásra egy vékonyka puhafa vagy forgácslapba az nem sokat tart és mindenképpen kijjebb kellett kerüljön az asztal szélétől. A másik dolog pedíg az hogy akkor lesz kényelmesen használható , ha megfelelő magasságban is van a szorítóeszközünk. A mai fordított pofákkal működő satukra lehet nem vonatkoztatható ez a talpas megoldás, de én egy mai öreg vagyok és elfogadom az új dolgokat valamikor megvettem én is egy ilyet, de az évek alatt nem sokszor vettem hasznát a forgathatóságnak.
Azt nem kell magyarázzam, hogy összecsapolod és enyvezed a oldalt a háttal, az aljával és az első kötéssel, aztán színbegyalulod a tetején az éleket, utánna csapolod fel a tetőt. A tető nem fog hevenyedni, mert négy oldalról megfogják a köldökcsapok. A tető mind a négy élére préselj fel egy 5-6mm vastag fenyő blindet, hogy ne keljen agyoncsíszold a sturcot.
Zártszelvényből hegessz kurvapontos állványt, állítható géptalpakkal. Jó nagy felületűeket használj, tekergetősöket. Az akvárium alá kell valami vékony filc, hungarocell feszmentesítésnek, (vagy ami a divat mostanság) az alá egy bútorlap, az alatt meg a merevítések.
A zártszelvény azért is jó, mert el lehet benne dugdosni a drótokat, csöveket. alul 1 lyuk be, felül ki. Nagyon frankón meg lehet csinálni, nekem tán 15*15-ből volt egymás fölött 2db 80 literes. Fotó sajnos nem maradt fenn. Hmmm hirtelen felidéződött az az igazi akváriumszag.... hiányzik.
Van egy 45x45 cm-es akváriumom, ami kb 100 liter, és jelenleg egy (gyári) 18 -as vastagságú bútorlap állványon van. Az állvány semmi extra, 80 cm magas négyzet alakú, elején nyitott szekrény. Ahogy nézem fatipli és excenteres bútorösszehúzó tartja össze.
Ezt cserélném le ugyan ilyen formára, de ragasztott fenyőből, és lapostipli + ragasztás rögzítéssel. Persze lakkoznám is, de nem jellemző, hogy sok víz kerül ki az akváriumból.
A kérdésem az, hogy ekkora súlyt (max 150 kg) ekkora alapterület fenyőből kibír-e?
Na akkor jól leszóltam rferit , bocsi. Mentségemre legyen mondva hogy nekem kb 35 éve van forgatható satu, igaz annak még a hátsópofája mozog. Ez tévesztett meg.
Na itt van egy kis stikli. A régi magyar, lökhárítós satunak az elülső pofája ugyanott maradt, a hátsó mozgott. Az újaknál viszont a hátsó áll (ezt kell asztalelőlap-síkba tenni) és az első jön ki-be.
Én nem tudom , hogy kazánlemezhez vagy egy rövid (kb. 40-50cm-es ) keményfa palló darabhoz jutsz-e könnyebben hozzá? Mindenesetre a fát könnyebben tudod izlésed szerinti méretre szabni. Rferivel ellentétben ,azt gondolom, hogy előre is lógjon kijjebb mint az asztal széle. Pontosan ez a lényeg. nézd meg az öreg saturól felrakott képet, mennyivel kijjebb van a fix pofája. A satu magasságának a népi meghatározását is vedd figyelembe. Ha az álladhoz szorítod az öklödet akkor a könyöked ne támaszkodjon a pofákra max éríntheti, ezért is lesz jobb a palló (4-5cm).
Ne is mond, pont a jövő héten kell csináljak egy kormánylapátot.
Vagyis egy komplett, felcsapódó kormányt, felfogatással, csuklóval, rúddal mindennel - mert a sporttárs (mint afféle szezonzáró, ünnepélyes aktusként) - elvesztette a sajátját.
És most eszébe jutott, hogy anélkül nem fog tudni hajózni az idei szezonban - pedig szeretne :-)))