Előre bocsátom: a mentőszolgálat dolgozóit mindíg is nagyra becsültem és e cikk után is így fogok tenni.
A történet július 21-én játszódik.
Az Örs vezér téri aluljáróban, a lépcső alján egy 60 év körüli bácsi mozdulatlanul fekszik, feje alatt sötét vértócsa és néhány járókelő meg az "akciócsoport" embere segítően körülötte vannak.
Én 16.45-kor mentem arra és rögtön megkérdeztem, hívtak-e mentőt. A válasz: igen, már rég. Közben mondtam a vérző bácsinak, hogy látom, szerencsére nincs nagy baj! Ezzel próbáltam nyugtatni.
Közben a ráérő járókelők felmentek figyelni a mentőt, de az csak nem jött.
Eközben én is láttam, hogy két toyota mentő kanyarodott, az egyik a Gépmadár utcába, miután zöldre váltott a lámpa, a másik a Nagy Lajos király útjára, jobbra kis ívben, ráérősen.
17.15-kor rákérdeztem a 104-en, hogy ma még küldenek-e mentőt ide, az aluljáróba. Mondták, hogy úton vannak. Többet nem beszéltem, nehogy feltartsam a vonalat.
17.22-kor megérkezett a várva várt mentő, mercedes, esetkocsi (gondolom). A rendszáma alapján Rákoskereszttúrról jöhetet. (EXR 082)
A mentősök minden sietséget mellőzve leballagtak az aluljáróba, jó hangosan megkérdezték a bácsitől, hogy "mennyit ivott", majd annak rendje és módja szerint felsegítették a lépcsőn és beültették a mentőbe.
Mindenki megkönnyebbült.
A kérdésem az: hogyan fordulhat elő, hogy egy ilyen frekventált helyre háromnegyed óra kell, amíg a mentő odaér? A környéken előforduló toyota mentők egyike miért nem kanyarodott oda, hiszen egy vérző emberről volt szó. A vérzés elállításához pedig elegendő egy jólképzett ápoló is, nem igényel kifejezetten oxyológus szakembert.
Valahogy úgy éreztem magamat -míg a mentőt vártuk- mint a 70-es években, amikor ugyanennyit kellett várni rájuk és a sérült a szemünk elött halt meg.
Ha valakinek van a mentőkről véleménye/tapasztalata, várom hozzászólását.
