Koncentrikus körök:/3 - középen egy pár/kézfogással. Külső körben játszó gyerekek kérdeznek - Belső körben játszó gyerekek válaszolnak.
HOL JÁRTÁL BÁRÁNYKÁM
Hol jártál, báránykám, Hol jártál, báránykám? Alapállás:kis terpeszállás,kézfogással.Testsúly jobb-bal lábra...ringó mozgás.Külső körben játszó gyerekek:kérdeznek...
Zöld erdőben, asszonykám. Zöld erdőben, asszonykám. Belső körben játszó gyerekek:válaszolnak...
Mért mentél, báránykám, Mért mentél, báránykám? Kérdeznek...
Kerestem az anyukám, Kerestem az apukám. Válaszolnak...
Zenei betét:A koncentrikus körökben ellentétes irányban körbe járás,középen a pár kaputartással körbe forog...,végén alapállás:ringó mozgás
Sírtam is én, asszonykám, Nevettem is, asszonykám. Válaszolnak... Sírtam is én, asszonykám, Nevettem is, asszonykám... Leguggolnak,középen a pár kaputartással körbe forog.
Ghymes: Hol jártál báránykám Szarka Gyula - Szarka Tamás - A nagy mesealbum
:-)))
Szemben álló két sor:Kérdés-felelet játéka.
ALUSZOL-E,TE JUHÁSZ?
Aluszol-e,te juhász? Kérdező gyerekek sora:refrén Ej-haj,nem is szunnyadom.Szóló válasz:refrén után...,a szemben álló gyerekek válaszolnak:refrén és egyenletes lüktetéssel tapssal kísérik.
Jártak-e itt farkasok? Kérdező gyerekek... Ej-haj,nem is angyalok! Szóló válasz...,gyerekek válaszolnak...taps...
Vittek-e el báránykát? Kérdező gyerekek... Ej-haj,nem is osztanak! Szóló válasz...,gyerekek válaszolnak...taps...
Zenei betét:Párban körbe forognak,végén visszarendeződnek szemben álló sorba.
Folyt-e annak a vére? Kérdező gyerekek... Ej-haj,nem is a teje! Szóló válasz...,gyerekek válaszolnak...taps...
Ugatták-e a kutyák? Kérdező gyerekek... Ej-haj,nem is kacagták! Szóló válasz...,gyerekek válaszolnak...taps...
Zenei betét:Párban körbe forognak,végén visszarendeződnek szemben álló sorba.
Futottak-e utána? Kérdező gyerekek... Ej-haj,nem is előle! Szóló válasz...,gyerekek válaszolnak...taps...
Megették-e a húsát? kérdező gyerekek... Ej-haj,nem is a csontját!Szóló válasz...,gyerekek válaszolnak...taps...
Zenei betét:Párban körbe forognak,végén kaputartás.
Szarka Gyula - Népköltés Aluszol-e te juhász Csak a világ végire...
:-)))
KAPUS JÁTÉK
Szemben álló két sor:Kaputartók sora - Kapun átbújók sora.
KEDVES ANGYALOM
Zenei betét:Egyenletes lüktetés kifejezése tapssal.
Sor csere - Kaputartók:Egymás mellett,láncsorban kaput tartva...előre indulnak...Átbújók:Egymás mellett,láncsorban,egyenes testtartással,csípőre tett kézzel előre indulnak...,- szemben -egymáshoz közelednek...,-főhajtással átbújnak a kapukon...Két szemben álló sor...alapállás:Zárt lábak,sarokemelések egyenletesen.:
Mikor kedves Laci bátyám Szépen hegedűlne, Akkor én is választanék Egy szép kék szeműcskét. Járnám vele ékesen, Más nézné keservesen, Kedves angyalom!
Zenei betét:Egyenletes lüktetés...taps... Sor csere...:
A királyné a cserdában, Nem fér a bőrébe. A királyné azt gondolja, Száz aranyat érne. De én azt megcselekszem, Hogy kendet ottfelejtem, Kedves angyalom!
Zenei betét:Egyenletes lüktetés...taps... Sor - egymáshoz közelednek - szemben lévő gyerekek párt alakítanak,körbe járnak.:
Betyár,pandúr fülén táncol A kör közepébe'. Betyár csördít,pandúr ordít, Úgy tesz a kedvére, Vigyázz jön a fokosnyél, Inkább hozzám siessél, Kedves angyalom!
Szarka Gyula - Szarka Tamás Kedves angyalom Csak a világ végire...
-Megjöttek a falevelek! Ancsa-Pancsa négyesztendős,és ha nem kislánynak születik,bizonyára gumilabda lett volna.Szüneteket is alig tartva ugrál a heverőn,padlón.Le,föl!Le,föl!...Ugrál a járdán is.Közben a járdaszélen kinőtt kis fákat nézi és ugrás közben ismételgeti:Megjöttek! -Megjöttek! -Ja,hát nem látod?Megjöttek a falevelek - mutogat a tavaszi reggelen rügyekből leveleket nyitogató ágakra. -Tudod-e,honnét jöttek? -Onnan... - Karjával körívet mutat,aztán hozzáteszi: - Onnét,messziről... -Hm,hm... - Nem tudom,hogy mit mondjak.Ezen a tavaszon valóban gyorsan ellepték az ágakat a kis zöld vitorlák,és visznek,visznek bennünket nagy sebesen a nyár felé.Alig vettük észre a rügyeket,máris nagy sebtében lobogtatják,feszítik leveleiket.- És mikor jöttek meg? Ancsa-Pancsa nem tétovázik a válasszal.Rávágja: -Tegnap! -Honnét tudod? Abbahagyja az ugrálást,tűnődik mielőtt felelne: -Sehonnét,de igaz.- És már is rákezd:le,föl!Le,föl! -Hohó!A levelek nem jöttek messziről,a levelek... Itt közbevág. -De jöttek!Te mondtad. -Én? -Igen - a gumilabda éppen pihen és liheg egy kicsit-,igen te mondtad,hogy a madarak is elköltöznek,és a levelek is...- vágja ki egyszuszra,aztán folytatja önmagával a labdajátékot.Le,föl és megint le,föl!mintha csak rugók löknék. -Csakhogy a levelek nem költöznek el sehova- mondom. -Neem?...- Csodálkozva megáll. -De nem ám! -Valahol csak voltak. -Nem valahol,itt voltak a fában. -Itt?- Elkerekedik a szeme,ugrani is elfelejt. -Igen,itt. -Minden levél?Az összes?- Kis kezével nagy köröket rajzol le a levegőben. -Az összes. -Itt az utcában?- kérdi,aztán folytatja az ugrálást. Mit lehet erre válaszolni? -Nem az utcában,a fában. -Ott laktak? -Hm,igen.A falevelek a fában laktak egész télen. -Mindegyik falevél a fában lakott? -Igen. -Nem utaztak el? -Nem? -A Balatonhoz se. Megint ugrál,és mintha huncutul mosolyogna is,amikor ilyesmit kérdez. -Oda se. -De mi elutazunk,ugye? -El...- mondom megadóan,de ezt meg kell magyaráznom,mert a szemecskéje is úgy ugrál ide-oda,mint valami rakoncátlan gumilabda.- mi elutazunk majd a nyáron,de a falevelek nem utaznak el. -Nem?Se vonattal,se repülővel? -Nem.Se vonattal,se repülővel.Mert a falevelek nem tudnak utazni...Hm,azaz ők csak a széllel szoktak utazni. -A széllel?Akkor nekik nem is kell legy...- mondja nagy komolyan Ancsa-Pancsa,és ugrálva kergetőzik a kis fa körül. Legy?Persze,persze,jegy!...Jegy az,és nem legy!- oktatgatom. -Jegy,jegy!- most már jól mondja. Én pedig vissza akarok térni a falevelekhez. -Bizony,a falevelek itt laknak a fában - kezdem újra.- Először rügy lesz belőlük. -Lügy?- kérdi vissza hamiskás mosollyal és tovább kergeti önmagát a kis fa körül,akár a kismacskák. Aztán,amikor nem szólok,csak nézek rá,nagyot nevet.Igen,várja,hogy kijavítsam. -Nem lügy,hanem rügy!- mondom újra,és újjammal meg is fenyegetem. -Az is a fában lakik? -Igen. -Tudom!Tudom!Estére bemásznak az oduba és reggelre... -Dehogy,dehogy!- Közbe kell szólnom,pedig jobb,ha ő beszél.- A rügyek télen a fában alszanak és tavasszal bújnak ki.A sok rügy olyan,akár a pólyás baba. -Akkor fababák!- vágja ki,és a kis fának támaszkodva lehajol,keze alól,fejét oldalra hajtva néz föl rám. -Dehogyis!Rügybabák!- mondom én is tanulva tőle.- Most még sokfelé pólyások,de nemsokára nagy levelekké nőnek.Aztán ősszel lehullanak és akkor viszi őket a szél...- magyarázom,magyarázom,de ő már nem figyel.Apró pulikutya után fut. -Én vagyok ez a kiskutya!- kiáltja.- Én vagyok! Kiss Dénes /Részlet:Ancsa-Pancsa varázslatai/ :-)))
Nap jön a menny hajlatán, - Karok:magastartás,tenyér nyitott újjakkal előre néz,újj mozgatás.../Nap/ arca nyíló tulipán, - Kézfejek szemben össze,újjakkal kehely forma.../tulipán/ ő legyen az én anyám, - Hajlított karok:testünk előtt,kézfejek egymásra,tenyérbe fektetve,jobbra-balra lendítés... /ringatás/ ő legyen az én anyám.
Hold jön a menny hajlatán, - Karok:magastartásba emelés,testünk előtt jobb-bal irányban félkör "rajzolás".../Hold/ húzza fehér égi szán, - Karok:magastartásban,karok táró-záró mozdulatok,tenyér nyitott újjakkal,újj mozgatás... ő legyen az én apám, - Hajlított karok: testünk előtt,kézfejek egymásra,tenyérbe fektetve,jobbra-balra lendítés... /ringatás/ ő legyen az én apám. Weöres Sándor :-)))
DONGÓ
Szedek itt, szedek ott fűvön ingó harmatot. Érzem sütni a napot, minden harmat elfogyott.
Szedek ott, szedek itt virágmézet, tavaszit. Már a méhek jártak itt, üres bimbó beborít.
Zum-zum-zum, zöm-zöm-zöm, tátogat a bödönöm. Mégis legyen örömöm, füled telizümmögöm. Weöres Sándor :-)))
KELTEGETŐ
Erdő pici zöld ablaka, benn álmodoz Árnyék Kata. Kelj fel szivem, Árnyék Kata, keltsen hideg éj harmata.
Márvány szoba tükrös fala, benn szunnyadoz Ékkő Lola. Ébredj szivem, Ékkő Lola, vár rád tüzes ég hajnala. Weöres Sándor :-)))
Egy nyári napon a hűs tornácon uzsonnáztunk,mikor apám egyszer csak fölmutatott a levegőbe és így szólt: - Ni,a gólya! Egy gólya jött szokatlanul nehéz röpüléssel.Egyszer csak leereszti a szárnyát és lebukik az eperfánkra. Az ágak megtöredeznek alatta és az udvarra hull.Csaknem élettelenül feküdt a porban. Odafutunk hozzá.Valaki meglőtte. - Bizonyosan gémnek nézte valami rövidlátó vadász - mondja az apám. - Mert gólyát nem szokás lőni.A gólya derék állat:pusztítja a békát,egeret,cserebogarakat.Azt tartják róla,hogy amelyik házon fészket rak,oda nem üt a mennykő. Azzal bekötötte a gólya szárnyát vizes ruhával.Puha vattával. Betettük a gólyát a nagy tyúkketrecbe,hogy ne zavarja semmi más állat. Szomorúan,bágyadtan feküdt ott. Szedtünk neki cserebogarakat,de nem nyúlt semmihez. Sajnáltuk a beteg vendéget,de nem segíthettünk rajta. Annál nagyobb volt az örömünk,amikor másnap reggel már állva találtuk a ketrecben.Búsan kelepelt ott,és amikor közel mentünk hozzá nagyokat ugrott.Félt tőlünk. De csakhamar észre vette,hogy jóakarói vagyunk.Néhány nap múlva már annyira megszelídült,hogy kíváncsian kukucskált ránk,mikor ennivalót vittünk neki,sőt a kezünkből is elvette a cserebogarat. Akkor kibocsátottuk. Megmaradt az udvaron és átvette az uralkodást. A macskát kivéve minden háziállat úrnak tekintette.Rendet teremtett a verekedő kakasok között.Elűzte a szomszéd kutyákat az udvarról,és amit kapott a konyháról,abból jószívűen juttatott a baromfiaknak is. Ma is magam előtt látom,amint ott áll komolyan és méltóságosan a konyhaajtó előtt,éspedig rendesen egy lábon,mintha a másik lába fölösleges volna. Hanem amikor kirepült egy darab hús az udvarra,egyszerre oda ugrál és egy erős csípéssel elűzi a cicát,felkapja a jófalatot és elnyeli. A cica eliramodik,és a kapufélfa tetejéről lesi haragos szemhunyorgatással,hogy a gólya mennyi jó ennivalót elkaparint tőle. Mikor künn vacsorázunk az eperfa alatt,akkor is ott ugrál körülöttünk,és a kezünkből fogadja el a kenyérdarabokat. Megszokott,jó barátunk lett a gólya.Ahogy a kutya őrzi más helyen az udvart,úgy őrizte a gólya a mienket.Idegen tyúk,liba nem jöhetett hozzánk.Haragos kelepelésével elverte azonnal. De jött az ősz.Az eperfa levelei megsárgultak,lehullottak. A magasban utazó gólyacsoportok szálltak el fölöttünk.A mi gólyánk félszemmel felnézett rájuk. És szomorú volt. Az utazó gólyák kelepeltek hozzá. Ő visszakelepelt. Vajon mit felelt nekik ezen a különös gólyanyelven? - Elrepülne a mi gólyánk is,ha tudna - mondotta az apám. Alighogy ezt kimondta,a gólya megcsattogtatta a szárnyát,és egy kereket fordulva,az udvar közepén fölrepült. Nyakát hosszan előrenyújtva,s a lábait hosszan hátraeresztve repül a magasban.Ott csak olykor-olykor lebbenti meg a szárnyát,mintha úsznék a levegőben.Darabig a házunk fölött szállongott,mintha búcsúznék tőlünk.Aztán elrepült dél irányában,s egy gólyacsoport után eltűnt a levegőben. Hát ezt kelepelték gólyanyelven. Mindnyájan kedvtelenek voltunk.Én is sírtam. - Ejnye,csúnya gólya - mondottam -,nem szép,hogy itt hagy bennünket. Az udvar puszta és elhagyott volt utána.Még a decemberi hóban is kerestem a lába nyomát,gondoltam,hogy tán megbánta tettét és visszajött. De csak tyúknyomok voltak a hóban. Hanem,amikor a tél elmúlt,egy tavaszi reggelen erős kelepelés ébresztett föl bennünket. - Kelep,kelep!Itt vagyok! Megjött a gólyánk. Büszkén és vidáman ugrált föl és alá az udvaron. Köszöngetett a tyúkoknak,libáknak,kacsáknak,kakasoknak.Még a cicának is. Aztán nem is egyedül volt,hanem egy másik gólyával.Elhozta valami jópajtását. Az új gólya bátortalanul álldogált az udvaron.Fölugrott a kút kávájára,mikor az apám kilépett hozzájuk.Látszott rajta,hogy idegennek érzi magát. Hanem bezzeg a mi gólyánk nem félt az apámtól.Olyan gólyatáncot járt körülötte,hogy színházban lehetne mutogatni. - Jól van,jól,bolondos gólyánk - szólt az apám.-Isten hozott.Vártunk is.Készíts itt a pajtásoddal fészket,s megleszünk jó barátságban. Egy rossz kereket cipelt föl a Gyuri inas az eperfa tetejére.Megkötözte fönn.Meg is drótozta gondosan,hogy le ne essék.A két gólya azonnal elkezdte a fészekrakást.Olyan szép,bogas fészket raktak,hogy egy királysas is meglakhatott volna benne. A nyár közepén már gyönyörű kis piros orrú gólyák kandikáltak le a fészekből,s a két öreg gólya buzgón hordta nekik a rétről az ennivalót.Néha a konyháról is. Azóta mindíg van gólyánk.Ősszel elrepülnek.Tavasszal visszajönnek. Hanem azt hiszem,ott a másik országban nem olyan vígak,mint itthon,mert mindíg bánattal indulnak el és mindig táncolva érkeznek vissza. Gárdonyi Géza :-)))
- A "nagyhét"-en fújó szeleket "Rókaszél-nek" nevezték,ez nem hajtott esőt. - Ha húsvétkor eső száll,pünkösdig az meg nem áll. - A Szentgyörgy napján hulló eső aranyat ér. - "Áprilisi esőzés kergeti a fagyot". - Ha áprilisban az ég zeng jó és hasznos időt jelent. - Hogyha korán dörög az ég, Tele lesz a húsos fazék. - Ha az esőcseppjei felszáradnak szél nélkül akkor nagyobb esőt várj. - Földigiliszták ha kijönnek,esőt éreznek. - Reggeli vörös ég esőt jelent,vagy szelet. - Derült virágvasárnap:jó esztendő, Nedves virágvasárnap:minden veszendő.
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe.Minden évben ekkor emlékezünk Krisztus föltámadására,aki kereszthalált halt az emberekért,Peszáh-"kovásztalan kenyér"ünnepén/bárány/. Az ünnepkörben fontos szerepet kapott a víz tisztító,termékenység varázsló erejébe vetett hit:szépség,egészség...,érdekében meghatározott időpontban elvégzett fürdőzés,állatfürösztés. Legjellemzőbb népszokás a hétfői locsolkodás.Régen a legények kút tiszta vizével öntötték le a lányokat,miközben verseket mondtak.
Nagypénteken erre jártam, az ablakban rózsát láttam, el akart hervadni, szabad-e locsolni? Szépen kérem az apját, de még szebben az anyját, hadd locsoljam a lányát. Olyan legyen a haja, mint a pünkösdi rózsa, szívemből kívánom!
:-)))
Úgy viruljanak a lányok, Mint a cifra tulipánok. Szívemből ezt kívánom, A hímest meg elvárom.
:-)))
Húsvét másodnapján, Az a kívánságom, E háznak népire ezer öröm, S annyi áldás szálljon. E háznak kis kertjében Van egy rózsatő. Rózsakertben nevelte A jó Teremtő. Vizet öntök a fejére, Az Istentől azt kérem, Piros tojás legyen az én bérem.
:-)))
A tojás a termékenységet és a föltámadt Krisztust jelképezi. A hímes tojás készítése a lányok,asszonyok feladata volt,akik természetes anyagokat használtak a színezésre,festésre./hagymalevél,zöld dióhéj főzete.../Erre viaszoltak,karcoltak...hímeztek:a felület felosztása,díszítő elemek variálása évezredes hagyományokat őriz. Ügyes kezű emberek apró fémdíszekkel patkolt tojásokat is készítettek.
A locsoló fiúkat jellegzetes megszentelt húsvéti ételekkel kínálták:tojással,sonkával/sódar/,kaláccsal,húsvéti borral...
Újabban elterjedt hagyomány a "tojást hozó nyúl":-)...,mely a termékenységet jelképezi.
Nyitottad az ablakot: szállj be, napsugár! Hogy csivogott-csattogott rengeteg madár: aranymálinkó, pirók, feketerigó, sármány, vörösbegy, kukó, csíz, tavaszhivó, pinty, királyka, őszapó, volt vagy milliom, elsorolni nevüket én nem is birom. Azt tudom csak: valahány téged szeretett, mikor szobád ablakát nyitotta kezed, behajolt egy lombos ág, bimbós, eleven: mind ott ültek gallyain, aztán kezeden. Fuvolázták nevedet a kismadarak, mind másként! Hát nem tudom, hogy is hívjalak? Weöres Sándor
:-)))
A HÁROM NYÚL
Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közelében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek,
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott
s felkiáltott: -Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mint az urak --
- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -
felelték a három nyulak.-
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
most indulunk rókafogni! -
Csacsi szarka, nem elhitte?
Repült is már, a hírt vitte,
s buta róka is elhitte.
De hát hogyne hitte volna,
akármilyen ravasz róka,
mert a szarka így kiáltott:
-Egy jegenye fölött szállok,
mikor lenézek a földre,
három nyulak ülnek körbe.
Összebújva tanácskoznak -
Jaj, mekkora nyulak voltak!
Jaj, mekkora fejük, szájuk,
a medve egér hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak rókát esznek - -
Ennek a fele se móka!
Szedte is lábát a róka.
Futott ki az erdőszélre,
csak mielőbb odaérne!
Hát amint ott futott, szaladt,
szembe vele farkas haladt:
- Szaladj te is, komám, farkas,
jaj, mit láttam, ide hallgass!
az erdő közepén jártam,
most is borsódzik a hátam,
sosem láttam ilyen szörnyet,
ottan ültek három szörnyek!
Három nyúl volt, és akkora,
fél méter is volt egy foga!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak farkast esznek -
No hiszen egyéb se kellett,
a farkas is futni kezdett,
a rókával versenyt futott,
majdnem az orrára bukott!
Addig futott, amíg szembe
nem jött vele egy nagy medve:
a medve így szólongatta:
-Hova szaladsz, farkas koma? -
- Medve komám, ne is kérdjed,
szaladj, ha kedves az élted!
Erdő közepiben jártam,
jaj, mit láttam,
jaj, mit láttam!
Három nyulak ottan ültek,
éppen ebédre készültek.
Akkora volt foguk, szájuk,
kisegérke vagy hozzájuk!
Hát még miről beszélgettek?
Hogy eztán csak medvét esznek! -
Egyébre se volt már kedve,
szaladni kezdett a medve.
Elöl róka, hátul medve,
közben a farkas lihegve.
Így szaladtak erdőszélre,
szomszéd erdő közepébe.
Szaporán szedték a lábuk,
szellő se érjen utánuk -
Amíg futottak lihegve,
egy vadász jött velük szembe.
Nézi is őket nevetve:
együtt szalad róka, medve -
-No hiszen, csak ne nevessél,
vigyázz, nehogy bajba essél!
Szaladj inkább te is erre! -
kiáltott rája a medve. -
Az erdőben három szörnyek,
puska sem öli meg őket.
Három nyulak, de akkorák,
nem láttam még ilyen csodát! -
Szedte lábát a vadász is,
eldobta a puskáját is.
Ijedtében megfogadta,
most az egyszer érjen haza,
csak ne falják föl a szörnyek,
sohase vadászik többet -
Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben - Zelk Zoltán :-)))
BÁRÁNYKA
Be! Bárányka,be-e-e, szépen kérlek,jer ide! Tejet adok megitatlak szépen meg is simogatlak: Be!Bárányka,be-e-e, szépen kérlek jer ide. Gáspár János :-)))
A 40 napig tartó húsvéti előkészület idejének utolsó hete:Nagyhét-virágvasárnaptól húsvétvasárnapig tart. A virágvasárnapi szokásokban nálunk a pálmaágakat barkaágak helyettesítik.A megszentelt barkának/bárka, cica.../varázserőt tulajdonítanak:gyógyításra,tűzvész,villámcsapás ellen.
Palóc szokás a kiszehajtás,kiszejárás.A szalmából készített,menyecskeruhába öltöztetett kiszebábu,egyben a tavasszal megújuló öregasszony...,a telet,böjtöt személyesíti meg.A lányok énekelve vitték végig a falun,majd levetkőztették,vízbe dobták,vagy elégették.
Haj kisze, kiszéce, gyöjj be sódar, gömböce!
"Haj, ki kisze, haj! Jöjj be, sódar, jöjj!"
...
"Víllő, víllő, selemsátor! Vár meg, víllő, vár meg, hagy vegyem rám gyócsingem, kireleiszon, kriszteleiszon!"
(Gímes, Nyitra )
...
" Kice, vice villő, Gyüjjön rád a himlő. Behoztuk a zöldágat, Kivisszük a kice-vicét Kice-vice villő, Gyüjjön rád a himlő Határainkat a jégeső el ne verje! Kice-vice villő, Gyüjjön rád a himlő!" (Kodály)
Majd a lányok és legények zöld ágakkal,a tavasz jelképével énekelve vonultak végig a falun.
"Bújj,bújj,zöld ág,zöld levelecske! Nyitva van az aranykapu,csak bújjatok rajta. rajta,rajta,leszakdt a pajta, leszakadt a pajta,benn maradt a macska."
"...Mert egyszerre elindult valami a földben,a levegőben,a vízben,a csillagok között.Világosodott valami,melegedett valahonnan,s a szívek és csírák legmélyén-amiről nem is lehet tudni,hol van - kis kalapácsok emelkedtek fel és ütöttek le,újra fel és újra le,milliárd kis kalapács,százezermilliárdszor,minden órában láthatatlanul,hallhatatlanul,érezhetetlenül..." "...el kellett tüntetni a fagy rágta sebeket,amire a moha a legalkalmasabb,s a moha - akárki akármit mond - értelmes növény,mert egyenesen a legmegfelelőbb helyre kúszott.Aztán meg kellett fogni a meglazult köveket,amire a repkény vállalkozott,és a munkát a tőle megszokott körültekintéssel el is végezte.Aztán beszélni kellett a széllel,hogy seperje ki az udvarokat,mert az emberek papírrongyai,újságfoszlányai még ott csúfoskodtak egymásra öltve nyelvüket az udvarokon,és most már érdemes ezzel is vesződni,mert nem jönnek többet újabb szemetekkel..." "...-Egy kis forgószél,ha megengeded... És forogni kezdett,és szívta szoknyája alá a szemetet,és az összes papír és falevél,madártoll forogni kezdett felfelé..." "...Aztán szét kellett osztani a fészkelőhelyeket is...és végül mindenki megtalálta a maga helyét,és midenik a legszebbnek látta,mint ahogy az is volt...A nap döntötte a meleget...a rügyek szinte lecseppenni készültek az ágakról,a bimbók fájdalmas boldogsággal hasadtak meg,és a méhek - tisztesség ne essék,szólván - részegek voltak már délelőtt..." "...Az iszap megpezsdült a víz alatt,mint a méhkas,amikor csepegni kezdenek az ereszek,és a harkály ünnepi ébresztőt dobol az odvak oldalán...Kis rákok nyüzsögtek barna szőnyegén,és a vízen korcsolyázni kezdtek a pókok.A halak koprsója megnyílt,és kiderült,hogy bölcső volt tulajdonképpen,amit látni is lehetett éledező mozdulataikon.A békák kimásztak a partra,mint a lábadozó beteg,és átsüttették a nappal dermedt bőrüket...és a folyó...a lenge sásgyökereket kivitte a...partra,míg a nádtorzsát már előbb elejtette.A szél egész hosszában elterülve aludt a domboldalon,így nem mozdultak a hullámok,s amikor mozogni kezdtek,a gyökerek már megkapaszkodtak az iszapban.Valami húzta őket le és valami húzta őket fel,de a gyökerek nem mozdultak,mert lassú lüktetés indúlt el bennük,csörgedezése a nedveknek...Az új hajtások fúrták magukat felfelé,valami meleg ragyogás felé... A nap pedig szitálta,egyre szitálta meleg aranyát a vízre,amiről most már egyáltalán nem lehettett tudni,hogy kék-e tulajdonképpen vagy zöld,van-e neve ennek a színnek,ami nem is szín,hanem fény,amit...elnyel és visszaad.Összetör és összerak,minden pillanatban más,és minden pillanatban ugyanaz... -Ung...,ung...kvekvekve!-megzendül a békaszerenád,jelezve,hogy a békaszívek tele vannak dallal és szerelemmel..." "Ezenközben múlnak a napok... A nyír már zölden pompázik,az utakat benőtte a fű,a vágásokban mérgesen ágaskodik a csalán,és száll a dal,mámorba hanyatlik a szerelem,készülnek a fészkek,millió új élet lüktet a csírák és a szívek mélyén,és egy reggel fehér nászruhájukban esküvőre hívják az erdei népeket a vadcseresznyefák. Az öreg tölgyek,a vén bükkök,a szíjas szilfák és a mogorva körtefák nehezen öltöznek,nehezen ébrednek,de az esküvőről,a nász ébredéséről elmaradni nem illik. Felsüt a nap,a vadcseresznyefák virágkoronája kitárja milló kelyhét az áldó nap felé,és a méhek lakodalmas népe zengeni kezd a szerelem,az élet,a tavasz orgonáján..." "...ez maga a Tavasz!!" Fekete István - novella részletek
Új tavasz! itt vagy, itt! fond füzérbe, karikába, míg szél borzol a föld hajába, rét és erdő ágait. Új tavasz! csip-csirip! most hajlíts karikába, füzérbe rétet, erdőt napsütésbe, míg madár a rügybe csip. Fond füzérbe, karikába, új tavasz! itt vagy, itt! rét és erdő ágait, míg szél borzol a föld hajába. Rétet, erdőt napsütésbe, míg madár a rügybe csip, új tavasz! csip-csirip! most hajlíts karikába, füzérbe. Rét és erdő ágait, rétet, erdőt nap sugarába fond koszoruba és karikába, csípj tavasz! ott meg itt! Weöres Sándor :-)))
KÉK A HAJNAL
Kék a hajnal, kék, harmat hinti még. Éledező tarka mező tavaszi csokra szép! Kék fönn az ég! Kék fönn az ég! Tavaszi szellő fújja hátunk, ragyog a kikelet, örül a lég! Nóta, meg ne állj, szállj te, szállj te, szállj! Fütty kanyarúl, arc kipirúl, szapora móka vár! Zeng, zsong a táj! Zeng, zsong a táj! Viola-kedvünk, szöcske-lábunk, röpül a cinege, dalol a száj! Weöres Sándor :-)))
Sándor napján megszakad a tél, József napján eltűnik a szél, Zsákban Benedek Hoz majd meleget, Nincs több fázás,boldog,aki él.
Már közhírré szétdoboltatik: Minden kislány férjhez adatik, Szőkék legelébb, aztán feketék, Végül barnák és a maradék. Weöres Sándor :-)))
Jőnek a fecskék /részlet/
JŐNEK A FECSKÉK
Jőnek már a fecskék,hazafelé jőnek, Szebbre fordulását érzik az időnek. Erdőkön,mezőkön,tengereken által, Vidámcsicsergéssel fecske-csapat szárnyal. Benedek Elek :-)))
ITT VANNAK A FECSKÉK
Mikor szép csendesen ,leszállott az este, érkezett meg hozzánk,a legelső fecske. Fáradt volt szegényke,leszállt aztán nézte: vajon megvan-e még az ő puha fészke.
És jött a második és jött a harmadik, aztán jöttek többen,mondottak valamit. Mit?azt én nem tudom,talán vitatkoztak. Íme beteljesült,mire vágyakoztak.
Ki-ki reátalált a maga fészkére, mindenikben egy pár,pompásan elfére. Ottan meghúzódtak,halkan csicseregtek, aztán szép lassan,mind elszenderedtek. Benedek Elek :-)))
Sok katonája volt az osztrák császárnak.Aki beállt magától,az kapott egy kupa bort meg egy ezüst pénzt.Aki pedig nem állt be,azt megkötözték,elagyabugyálták,és úgy lett katona belőle. Ebben a hadseregben szolgált úgy száznegyven évvel ezelőtt egy berecki legény,akit Gábor Áronnak hívtak.Eszes és fegyelmezett katona volt.Teljesítette a parancsokat,mindíg tiszta volt az egyenruhája,fényes a fegyvere,egyenes a járása,nem ismerte a fáradtságot,pontosan lőtt célba,s a rossz puskákat is meg tudta javítani. Így hát a kapitány egy napon magához hívatta és megkérdezte: -Látom,jó katona vagy.Van-e valami kívánságod? Erre Gábor Áron tisztelgett és így szólt: -Alázatosan jelentem,szeretnék tüzér lenni. -És miért akarsz tüzér lenni?-érdeklődött a kapitány. -Azért,mert ismerni akarom az ágyúk szerkezetét is. -Ez szép dolog-bólintott a parancsnok.-Éppen ezért azt tanácsolom,hogy miután leszerelsz,menj kovácsnak vagy lakatosnak.De beállhatsz harangöntőnek is. Így aztán Gábor Áront leszerelték,hazaküldték,mert nem akarták,hogy többet tudjon,mint amennyit illik.Hazament,dolgozott,tervezett,vizsgálta,hogy miképpen kattannak a zárak,hogyan lesz a vörösre hevített vas hajlékonnyá. Ekkor történt,hogy az öccsét elfogták,és éppen tüzérnek sorozták be.Gábor Áron gondolt egyet,az öccsét felváltotta,ő ment tüzérnek helyette.Rövid idő múlva tökéletesen tudta kezelni az ágyút,megismerte minden alkatrészét.Ő lett az ezredes első tüzére. -De amikor a katonáknak járó zsoldot fizették,tíz krajcárt adtak neki.Volt egy katonacimborája,attól érdeklődött,hogy mennyi zsold járna. -Én bizony nem tudom-mondta a katonapajtás-,nekem is tíz krajcárt adtak. Nem szóltak semmit,gondolták,hogy majd csak rájönnek a számítási hibára.Mert a többi katona mind három ezüstöt kapott. De a következő hónapokban megint tíz krajcárt fizetett az ezredpénztáros. -Kihallgatásra kell mennünk-mondta Gábor Áron a katonapajtásának.-Jelentsük a kapitánynak. Úgy is tettek,a kihallgatás napján odaálltak a tiszt elé: -Kapitány úr,rosszul számították a zsoldunkat.Tíz krajcárt kaptunk. A kapitány összeráncolta a homlokát. -Hát mennyit kellett volna kapnotok? A többiekenek három ezüstöt fizettek-jelentette Gábor Áron. A kapitány szúrós szemmel mérte végig. -Azok osztrákok-közölte szigorúan.Nekik annyi jár. Gábor Áron fegyelmezett katona volt.De egy pillanatra elvesztette a nyugalmát. -Kapitány úr-mondta akadozva,nem értem,hogy a saját hazánkban,a tulajdon szülőföldünkön,becsületes szolgálatunkért miért kapjuk az osztrákok zsoldjának egyötödét. Erre a kapitány üvölteni kezdett. -A császár kenyerét eszitek!És így háláljátok meg,hogy lázadtok?A kenyeret sem érdemlitek meg,amit a császár ad nektek naponta! -Engedelmet,kapitány úr-szólalt meg a román legény.-A búza a mi földjeinken terem! -Lázadók!-üvöltötte a császári kapitány.-Minden föld a császáré,minden ember a császáré,minden ágyú a császáré.De a császárnak tömlöcei is vannak. Ezzel befejeződött a kihallgatás.Gábor Áron és a pajtása ettől kezdeve várták,hogy mikor verik őket bilincsbe. De múlt az idő,és nem történt semmi.Aztán egy nap behívták őket az ezredirodába,és közölték,hogy bizonytalan időre szabadságolják őket. -Nem kell nektek ágyú-mondta tréfálkozva a tiszt. Gábor Áron ismét hazament,nem adott sokáig hírt magáról,megint kitört a harc a császár ellen.De hiába voltak bátor katonák a szabadságharcosok,tüzérség nélkül nem sokra mentek,ágyújuk pedig nem volt.Megtudta ezt Gábor Áron,megjelent Sepsiszentgyörgyön,és csak annyit mondott: -Lesz ágyú. Igy lett ő a szabadságharc legendás hírű ágyúöntő mestere. Bajor Andor :-)))
Gábor Áron rézágyúja
Gábor Áron rézágyúja felvan virágozva. Indulnak már a tüzérek messze a határba. Nehéz a rézágyú,fölszántja a hegyet völgyet. Édes rózsám,Isten véled,el kell válnom tőled.
Véres a föld,magyar tüzér vére folyik rajta. Csak még egyszer gondolj vissza szép magyar hazádra! -Anyám,te jó lélek,találkozom-e még véled? Holnapután messze földre,hosszú útra kélek.
"Gergelyjárás":I.Gergely pápa,az iskolák megalapítójának és támogatójának tiszteletére,Európa szerte elterjedt hagyomány.Ma már egyre kevesebb tájegységen élő népszokás. Régen,a tanévkezdés és-zárás időpontja,egyben adomány gyűjtő és iskolába csalogató nap volt. A szegényebb sorsú gyerekek,hogy folytatni tudják tanulmányaikat házról-házra járva gyűjtöttek.Később színesedett...,az új tanulók megnyerésére,játékos,verses,énekes,jelmezes formában mutatták be az iskolai életet.Jó kívánságokkal kedveskedtek. Püspököt választottak,a szereplőknek különböző katonai rangot adományoztak,magukat Szent Gergely vitézeinek nevezték.Katonásdit játszottak,kardjukat forgatták,villogtatták-"vágok,de nem sértek". Az elmondott versek,dalok már a tavasz beálltára is utaltak. A kapott adományt a "tarisznyás",átadta tanítójának...amit közösen elfogyasztottak,vagy az iskolai élethez szükséges eszközöket vásároltak belőle.
GERGELYJÁRÁS
Szent Gergely doktornak, Híres tanítónknak nevenapján, Régi szokás szerint, Menjünk Isten szerint iskolába, Régi szokás szerint, Menjünk Isten szerint iskolába.
"...Az alvó élet tehát elindult..." "...És ekkor megjelenik a harmadik szín az erdőn:a kék.Még csak itt-ott, elbújva a bokrok meleg szoknyája alatt,de körülötte édes illat omlik a földre,és szerényen szétnéz kék szemével a tavaszodó világban:az ibolya.Illatát aztán elkapja a szél,játszik vele,meghordozza a csalitokban,az öregerdőben,hol néma odvakban vadméhek aludtak eddig,de most a meleg illattól megzendül az odú,és álmos tántorgással kirepülnek az első méhek..." "...A mókusok kidörgölik szemükből az álmot a harkály elhallgat értelemetlen kopogtatásával a beteg fák mellkasán,a patak száradó partján vidáman futkos a barázdabillegető-aki szintén most érkezett külországi útjáról-,a földben megmozdulnak a giliszták és egyéb dermedt férgek,a hangyabolyban akkkora a sürgés-forgás,mintha vásárra készülnének,a tavak hideg,téli kékje meleg barnára válik,s a halak megmozdulnak iszapágyukban,ahova még októberben feküdtek..." "...Az...élet...elindult...","...Csodálatos életet élnek a növények!..." "...nem mag már,hanem növény.Mégpedig-akármilyen fiatal is-előrelátó növény.Meggondolt.Nem siet a napvilágra küldött levélkével,hanem először apró gyökeret ereszt,megkapaszkodik a földben,kitapodatja az élelmet,a vizet,a megélhetési viszonyokat,és a csírából csak akkor kezd kibújni az első levél.Rettentő erővel igyekszik a föld fölé.Ha göröngy állja útját,elbújik alatta,ha kemény,kérges a föld,repedést keres,ha falevél esett útjába félretolja.Élni akar! Közben gyökerei megerősödnek,és mire a zöld levéke hónaljából újabb levelek bújnak elő,a mag,...már üres,mint a kagyló héj,mert eddig belőle élt a növényke,mint a gyermek az anyatejen..." "...Búg a galamb,dongnak a méhek,esténkén óvatosan megszólal már a feketerigó,és fuvolájára kipattanik a füzek ezüst barkája,de meghallják a denevérek is,s amikor elhallgat a rigó,a sziklák hasadékaiból,...öreg odvakból apró árnyak szállnak ki némán,mint titkos gondolat,hogy van-e már élelem odakint:repkednek-e az éji bogarak?..." "...Ezenközben múlnak a napok..." "...a fűz barkái helyett leveleit suhogtatja a szél,és hozzák,egyre hozzák a tavaszt az érkező vándorok.A dél végtelen ege elküldi a pintyet,a csízt,az éneklő rigót,és mindenki hozza magával a kishangszerszámát,ki a fuvoláját,ki a citeráját.Minden reggel fényesebb a nap..." Fekete István-novella részletek :-)))
"...Mennek a fuvarosok, aluszik a köpönyegük, ők maguk éberek - az uton a kikeleti lombokon a szekerek erezete iramodik - ágyban kisfiu és huga mennyei hintafa ágain ezer üvegizmu, salátabokáju, kakukfejü tarka lovat lát." Weöres Sándor :-)))
Nyitnikék
Szőlővessző venyige Rászállott egy cinege Egy icinke-picinke Dalos csőrű kis cinke.
Dalrafakadt nyitnikék, Nyitni kéne nyitni már Legyen szép zöld piros kék, Erdő-mező rét határ. Kiss Béla :-)))
Ébresztő
Ébresztőt fújnak fürge rigók: ledobja kertem a hótakarót. Ébred a hóvirág, körültekint, meglesi alvó testvéreit. Parányi harangja messzire cseng: -Tőzike,ibolya, ne szenderegj! Salamonpecsétje, téltemető, Sáfrány és kankalin, bújj csak elő! Bőrlevél,jácint, ébredjetek! Itt az Év reggele: a kikelet. Gyárfás Endre :-)))
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember meg egy szegény asszony. Nem volt nekik egy csepp gyermekök sem, pedig az asszony mindig azon sírt-rítt, mindig azon kérte az Istent, hogy áldja meg őt egy fiúgyermekkel.
Egyszer az ember kint volt a tanyáján, szántogatott két ütött-kopott girhes ökrön, az asszony meg azalatt ételt főzött neki.
Amint ott főzögetett, amint főzögetett, megint eszibe jutott, hogy milyen jó volna, ha most egy fia volna, aki kivigye az apjuknak az ételt: "Ó én Uram, Istenem - mormolja magában -, csak egy akkorka kis gyermeket adj, mint egy babszem, holtomig mindig áldalak érte!" Alig mondta ezt ki, ott termett egy babszemnyi kisfiú előtte a padkán, elkiáltotta magát:
- No, édesanyám, itt vagyok! Hanem mármost nekem főzzön gombócot, mert olyan éhes vagyok, mint a farkas. Azután majd kiviszem édesapámnak az ételt, ha jóllaktam. De úgy főzzön kend, mintha huszonnégy kaszásnak főzne.
Főzött neki az asszony fél véka lisztből gombócot, kitálalta elibe. Babszem Jankó az utolsó falatig megette. Kérdezi tőle az anyja:
- No, fiam, jóllaktál?
- Dehogy laktam, édesanyám, még fél fogamra is kevés volt, azért főzzön még kend!
Megint főzött neki fél véka lisztből, megint mind egy falatig megette Jankó. Kérdezi megint az anyja:
- No, fiam, jóllaktál-e már?
- Dehogy laktam, édesanyám, tán még éhesebb vagyok! Jó lenne, ha főzne még kend!
Megint főzött az asszony egy véka lisztből, azt is megette a fiú. Kérdezi az anyja:
- No, fiam, jóllaktál-e már valahára?
- Ettem, édesanyám, ettem. Hanem mármost hol van az az étel, hadd vigyem édesapámnak!
Kitálalta az asszony egy szilkébe az ételt, azt belekötözte egy kasornyába, s nagy sok ellenkezés után - mert eleinte nem bízott benne, hogy elbírja - odaadta Jankónak, hogy nohát vigye. Fejére kapta Jankó, szaladt vele ki a tanya felé. Amint ment, mendegélt, előtalált egy hatökrös szekeret egy béressel. Jankó el volt fáradva; kapta magát, feltette az ételt hátul a szekérre, maga meg bebújt az egyik ökör fülébe. Amint így mentek, elkezdett a béres fütyölni. Csak hallgatja Jankó, egyszer aztán nem állhatja szó nélkül. Kiszól az ökör füléből:
- De hegyes, haj! De majd nem lesz az olyan hegyes; voltam a kovácsnál, hogy reszeljen el belőle.
Hallja ezt a béres, nézeget szét, hogy ki beszél hozzá, de nem lát senkit. Megint elkezd fütyölni, megint kiszól Jankó:
- De hegyes, haj! De majd nem lesz az olyan hegyes; voltam a kovácsnál, hogy reszeljen el belőle.
Megint fülel a béres: "De már itt csakugyan beszél valaki!" Néz mindenfelé, nem lát senkit.
"No - gondolta magában -, talán csak a szél volt." Megint rákezdte a füttyöt, megint kikiáltott Jankó:
- De hegyes, haj! De majd nem lesz az olyan hegyes; voltam a kovácsnál, hogy reszeljen el belőle.
Erre aztán megijedt a béres, nem mert többet fütyölni, hanem meglapult, mint a légy Szent Mihály-nap után. Egyszer - jó idő múlva - szól az ökörnek:
- Csálé, Bimbó!
Jankó kikiált az ökör füléből:
- Csak azért is hajsz, Bimbó!
Megint szól a béres:
- Hajsz, Csákó!
Megint kikiált Jankó:
- Csak azért is csálé, Csákó!
"De már itt sehogy se megy istenesen a dolog" - gondolja a béres. De azért még egyszer megpróbált szólni az ökörnek:
- Csálé, Bimbó, hajsz, Csákó!
Megint kikurjant Jankó:
- Csak azért is csálé, Csákó, hajsz, Bimbó!
De már erre a béresnek is inába szállott a bátorsága.
Itt akárhogy, mint, de ördögnek kell lenni! Uccu! - mintha ostorral csapnák, megoldotta a kereket, elszaladt, hogy az agár se érte volna utol. Jankó pedig az ökörhajtó ostort kezébe vette, elkezdett vele cserdíteni, hajtotta az ökröket az apja tanyája felé.
Az apja, amint ott szántogatott két ütött-kopott, girhes ökrön, egyszer látja, hogy megy arra egy hatökrös szekér, de senki sincs körülötte. Az ostor is csak magától pattogott. Megijedt erre, szaladni akar, de Jankó elkezd utána kiabálni:
- Ne szaladjon kend, édes apám uram, csak én vagyok, a kend fia, ételt hoztam.
Erre megállt az apja, elvette az ételt, hozzáfogott az evéshez. Míg ő evett, Jankó befogta a hat ökröt az ütött-kopott, girhes ökrök helyére az ekébe, elkezdett rajtok szántani. Nem kellett nekik segítség, még maga se csinált semmit, csak az ökör füléből pattogtatott. De azért úgy meg lett szántva a föld, hogy jobban se kellett.
Ezalatt arra ment egy nagy úr négylovas hintón; Jankó éppen akkor volt a fordulónál, mikor ott mentek el, nézi az úr a hintóból, hogy az ökör magától megy, az eke magától szánt, az ostor magától kongat.
"Miféle csuda ez?" - gondolja magában.
- Eredj, Pista inas, kérdezd meg, hogy ki hajtja azt az ökröt, ki tartja azt az ekét, ki kongat azzal az ostorral, aztán hídd ide azt az embert, aki amott eszeget!
Előhítta Pista inas azt az embert.
- No, szegény ember - kérdezi az úr -, ki csinálja mindezt a csudát?
- Hát biz azt, nagyságos uram, csak a fiam, Babszem Jankó, aki az ökör fülében ül, onnan kongat.
- Adja el kend nekem ezt a gyereket, megveszem jó pénzen.
A szegény ember nem akarta. De akkorra Jankó is odament, bíztatta az apját, hogy csak adja el, majd visszaszökik ő nemsokára. Így hát megalkudtak egy véka aranyban, ezüstben, a szegény ember - aki most már gazdag ember lett - befogta a hat címeres ökröt a szekérbe, rátette a sok kincset, hazament, olyan úr lett, mint egy kiskirály. Az úr pedig papírosba göngyölgette Jankót, beletette a dolmánya zsebébe, hazavitte, otthon meg se nézte, hanem papírostul beletette egy kis aranyládába, azt egy nagyobb ezüstbe, azt meg egy még nagyobb rézbe, azután mindegyik ládát bezárta hármas zárral. Másnapra aztán összehívta a tenger sok vendéget, nagy dínomdánomot csapott. Mikor vége volt az ebédnek, behozta a hármas ládát, mondta, hogy mutat ő most valami furcsát, amilyet még sohasem láttak. Bámultak a vendégek a ládára, mint borjú az új kapura, várták, hogy mi lesz már ebből. A házigazda lassan nyitogatta egymás után a zárakat, kivette a kis papírost, elkezdte kifelé göngyölgetni, csak göngyölgeti, csak göngyölgeti, egyszer csak szétesik a papíros, az úrnak kezében marad a - nagy semmi. Nevettek a vendégek, a gazda meg irult-pirult, dühös volt, szégyellte is magát, de hiába, arról már nem lehetett tenni.
Babszem Jankó pedig, aki még az út alatt kiszökött a papírosból, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer előtalált tizenkét szekeret vassal megrakva. Az egyik szekér egy kátyúban megfeneklett, sehogy se tudták kihúzni, pedig huszonnégy ökröt is fogtak bele. Jankó is odamegy, mondja, hogy ha neki annyi vasat adnak, amennyit elbír, kisegíti a szekeret; az emberek megígérték neki, gondolták magokban, hogy ez bizony egy jó nagy szeget se bír el. Amint az alku megvolt, megkapta Jankó a szekér rúdját, úgy kirántotta a sárból, mintha ott se lett volna, azután elkezdte az első szekéren, az utolsóig mindnyájáról leszedte a vasat, mind a vállára vette, azzal, mintha teher se volna rajta, ballagott. Az emberek, egy szó nem sok, de annyit se tudtak szólani a nagy bámulás miatt, csak tátották szemöket-szájokat, s amire aztán eszökre jöttek, Jankó már hegyen-völgyön túl járt, üthették bottal a nyomát.
Vitte aztán Jankó a sok vasat, ment vele egyenesen egy kovácshoz, arra ráparancsolt, hogy neki abból a száz mázsa vasból csináljon egy buzogányt, de jó erősen megcsinálja, mert neki olyan imilyen-amolyan munka nem kell. Megcsinálta a kovács, ahogy tudta, mikor készen volt, felkapta Jankó, felhajította egyenesen az ég felé, azzal bement, hozatott magának egy akó bort, azt szép csendesen megiszogatta. Mikor a legutolsó pohárral is megitta, akkor esett vissza a buzogány, bement három ölnyire a földbe. Kihúzta Jankó, hát kétfelé volt esve. Megint ráparancsolt a kovácsra, hogy csinálja meg erősebben. Elkészítette a kovács, mikor készen volt, megint felhajította Jankó. Míg a buzogány odafenn járt, azalatt Jankó megevett egy véka lisztből készült gombócot, megivott rá egy cseber bort. Mikor az utolsó falatot lenyelte, az utolsó pohár bort megitta, akkor esett vissza a buzogány. Lefúródott hat ölnyire a földbe, kihúzta Jankó, nézte, hát megint ketté volt repedve. Megint ráparancsolt a kovácsra, csinálja meg azt, de ha most is kettéreped, akkor jaj neki. Összeforrasztotta a kovács. Mikor kész volt, megcsóválta Jankó, felhajította, amint csak bírta, azzal bement aludni. Mikor már jól kialudta magát, felkelt, kiment. Éppen akkor esett vissza a buzogány, lefúródott tizenkét ölnyire a földbe. Kihúzta Jankó, nézegette, hát nem volt semmi baja.
Megörült Jankó, vállára kapta a buzogányt, ment vele hetedhét ország ellen. Amint ment, mendegélt, előtalált tizenkét zsiványt, azok elébe állottak nagy fennyen, hogy majd így, majd úgy fosztják ki, de Jankó sem ijedt meg a maga árnyékától, rálegyintett a haramiavezérre a buzogány nyelével, hogy elnyúlt, mint a béka, nem evett többet az Isten kenyeréből. Megijedt erre a többi zsivány, térdre estek Jankó előtt, hogy csak az életöknek kegyelmezzen meg, megválasztják vezéröknek. Megkegyelmezett nekik Jankó, a vezérséget is elvállalta, megitták rá az áldomást. Még aznap este el is mentek lopni egy gazdag ember házához. Ott Jankó bebújt a kamra ablakán, kinyitotta az ajtót, azzal elkezdett kifelé hányni mindent, amit csak a kamrában talált, egész oldal szalonnát, disznóhúst, egész zsák búzákat, de amellett ordított torkaszakadtából:
Hiába csitították a betyár pajtásai, hogy ne kiabáljon. Mindegy volt neki, még annál jobban kiabált, a nagy lármára felébredt a gazda meg a sok béres, kocsis, a betyárok megijedtek, elszaladtak, otthagyták Jankót. Ez aztán szegény mit csináljon? Hová bújjék, hogy meg ne lássák? Ott volt egy nagy korpás zsák, abba ugrott bele, s meghúzta magát a korpa közt. Az emberek egy darabig keresték, hogy hova lett az a betyár, aki a kamarában volt, hogy aztán nem találták - mert egyiknek se jutott eszébe, hogy a korpa közt keresse -, hát csak megint lenyugodtak. Hanem az egyik béresnek eszébe jutott, hogy most egy bajjal adni kellene a tehénnek is, telemerített hát egy szakajtót korpával, vitte ki az ólba.
Itt mi történt, mi nem - tudom, úgyis kitalálnák, de csak mégis elmondom -, Jankó is közibe keveredett annak a korpának, amit kivitt a béres, megette a tehén.
Másnap a szolgáló, mikor fejni akart, rálegyintett a tehénre:
- Farta, te!
Jankó is kikiált a jó meleg kvártélyból:
- Csak azért se farta, te!
Megint szól a szolgáló:
- Farta, te!
Megint kikiált Jankó:
- Csak azért se farta, te!
Megijed a szolgáló, nézeget mindenfelé, szénatartóba, jászolba, sehol se lát senkit. Még egyszer szól a tehénnek:
- Farta, bocikám!
- Csak azért se farta, bocikám!
De már annyi bátorsága csakugyan nem volt a szolgálónak, hogy tovább is ott maradjon. Szaladt a gazdához.
- Gazduram! Gazduram! Jöjjön hamar, valamennyi ördög, boszorkány, mind az istállóban van!
Kimegy a gazda, nézeget széjjel, nem lát semmit. Szól a tehénnek ez is:
- Farta, te!
Kikurjant Jankó is:
- Csak azért se farta, te!
"No, már itt - gondolja a gazda - csakugyan nem jól megy a dolog, itt boszorkánynak kell lenni." Felkap egy seprűt a bal kezébe, egy másikat telehint sóval, keresztbe fekteti a küszöbön, egy koszorú hagymát az ajtó sarkára akaszt; azzal elkezdi a seprűvel verni a tehenet.
- No már erre csakugyan elmegy az a kutya boszorkány!
De biz az a sok munka mind kárba veszett, mert akármint verték a tehenet, Jankó csak nem tágított, mindig kiabált.
Utoljára mit volt mit tenni? Le kellett vágatni a tehenet. A húsát elmérték, a belet odaadták egy szolgálónak, hogy vigye ki a folyó partjára, mossa ki. Kivitte a szolgáló, elkezdte darabolgatni a beleket egy éles késsel.
Amint ott darabolgatja, észreveszi Jankó, hogy késsel forgolódnak körülötte. Megijed, elkiáltja magát a pacal közül:
- Meg ne szúrj, te!
A szolgáló majdhogy hanyatt nem esett ijedtében, elhajította a belet, futott haza, elmondta, hogy ő többet hozzá nem nyúl annak a tehénnek semmijéhez, ha mindjárt felakasztják vagy kerékbe törik is, mert akörül minden oly ördöngös, úgy tele van az ördöggel, boszorkánnyal, hogy még olyat senki se hallott. De hisz ő többet hozzá nem nyúl egy ujjal sem; nem ő!
A belet pedig, ami ott maradt a vízparton, egy kódorgó, éhes farkas megette Jankóval együtt. El volt aztán Jankó egy darabig szép csendesen a farkas gyomrában, hanem két-három nap múlva unni kezdte a dolgot: "Nem jól megy ez így sehogy, ki kellene innen valahogy jutni." De hiába volt minden okoskodás, ha egyszer benne volt a farkasban, amúgy könnyűszerrel biz onnan nem jöhetett ki. Volt ugyan két kijárás, de az első - a farkas szája - veszedelmes volt, a hátulsón meg Jankónak nemigen volt kedve mászkálni. Mit csináljon? Mit csináljon? Holta napjáig csak nem maradhat a farkas gyomrában! Utoljára aztán azt gondolta ki, hogy elkezd kiabálni:
- Elébe a farkasnak! Elébe a farkasnak!
A farkas megijedt a nagy kiabálástól, elkezdett szaladni, de mentől jobban vágtatott, annál jobban kiabált Jankó. A farkas nem mert megállani, egyszer aztán csak felfordult, végignyúlt a földön, búcsút vett az árnyékvilágtól. Erre aztán Jankó is szedte-vette a sátorfáját, kimászott a száján, széjjelnézett, hogy melyik sarkán lehet a világnak. Hát mit látott? Nem mást, mint egy szép palotát. Nemigen gondolkozott sokáig, felment bele, hogy akárki lakik ott, megtudakolja, melyik szeglete ez a világnak. Akkor aztán, ha ezt megtudja, elindul valamerre.
Felment a palotába, benyitott a legszebb ajtón, belépett egy cifra szobába, hát ott látta az apját meg az anyját egymás mellett ülni a nagy uraságban. Megörült ő is, de még azok is, elmondták neki, hogy az egy véka aranyból-ezüstből gazdagodtak így meg.
- De most már, kedves gyermekünk, ne is menj sehova, menjünk együtt, éljünk együtt holtunk napjáig.
Jankó is beleegyezett, otthon maradt. Tán még most is élnek a nagy uraságban, ha meg nem haltak. Arany János :-)))
Ez az a hónap,amiről nem tudni,mikor lett,mikor vette át a havat a jeget vagy a sarat,a meleg szobát és az utcai didergést,az olvadást és a folyók hánykolódását,az istállókat,és az ólakat és az odvakat,a kertet...ahol látszólag nem történik semmi..." "Méteres hó vastag takarója alatt alszik a föld.A havon ujjnyi jégkéreg-a múltkori havas eső maradéka-,és ezen az azóta hullott hó vadul nyargalászik ide-oda a szél szeszélye szerint. A föld csonttá fagyva,de ebben a fagyos ágyban mit sem tudva a hóról,hidegről...,öntudatlan álomban alszik az élet...Egyszer magában a magban,egyszer pedig a földben. Ha azután eljön a tavasz,felszakad a fagy,omlik a föld,beszivárog a víz és a meleg.Megmozdul a csíra,és a nap felé kinyújtja karját millió élet. Az egyikből virág lesz,a másikból fű... Az idő azonban még a Tél kedvéért sem áll meg,és a nap február vége táján rendszerint elsepri a havat,és kitakarítja a határt az érkező tavasz fogadására. Ez idő tájban...néha éles viták vannak a Tél és a Tavasz között.A Tavasz itt van már,de a Tél még nem akar menni.A nap a Tavasznak ad igazat,a hold a Télnek,és a vége az,hogy nappal a Tavasz az úr,éjjel pedig a Tél...,a föld felületének...felső kérge átmelegszik,sáros lesz a kiolvadt fagytól,és szétlapul,éjjel pedig újra megfagy,és ezt a kétujjnyi vastag kérget a hideg összehúzza...fagynak és olvadásnak játéka..." "...az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőnek,lent a völgyekben megpuhul a szél hordta avar,és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre,hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet. Mert ilyenkor már van valami a levegőben,amitől elcsendesedik a fák orgonája,figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök,és a som rügyeit is úgy csiklandozza valami belülről,hogy már alig férnek a bőrükbe... Hideg van még ilyenkor,s a hidegnek nincs más színe,csak a fehér.Utána jön a sárga,a kék,a lila,a rózsaszín...égőpiros...De ez messze van még.Az erdő,a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt,sem illatot adni. De nem is kell.A természet éledése lassú és lágy,mint a simogató anyai kéz.Nem melegedik fel egyszerre,mert ez elpusztítana mindent,hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést,az állatok magukon a téli bundát,melyet-ha hirtelen melegedne fel az idő-nem vehetnek le és tehetnek molyzsákba,mint az emberek. Rendre,rendre,sorjában! A fehér szín után jön a sárga:a hóvirág után...a sombokrok sárga csokrai... És ha felsüt a nap,az öreg erdő mélyén,mintha a tavasz orgonája szólalna meg,búgni kezd az első vándor,távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve:búgni kezd a vadgalamb. Lágy ez a hang,nem kiált,nem harsog,nem rikolt,csak szétfolyik,mint a sóhajtás,és meghallja mindenki... A napsütötte erdő felett reszketni kezd a levegő,melynek érintésétől elindulnak a nedvek a fákban,és az alvó rügyek duzzadtak lesznek,mint az élet ígérete..." "...Ma még hó és jég alatt alusznak a csírák.Fölöttük szilaj szélnótára kopogózik a Tél,és a millió csíra névtelen álmában ott szunnyad a vágy,az élet..." "Van,amelyik gyökérben őrzi életét,és van amelyik magjában,s van,amelyik-az ember sosem tudja-mindkettőben...teremnek és elmúlnak,hogy megújuljanak." Fekete István-novella részletek :-)))
Tél eleje,tél közepe: havas a hegyek teteje, sehol egy árva virág- zúzmarás a fán az ág.
Ám télúton egy reggelen, csoda történik a hegyen: kibújik a hóvirág, s megrezzen a fán az ág.
Öröm rezzen ágról ágra: itt a tavasz nemsokára, kizöldülnek mind a fák- Isten hozott,hóvirág! Zelk Zoltán :-)))
Közeledik-e a tavasz?
Lám,lám,Tél úr nem fogott ki rajtunk!Mindig mondtad:olvad,fagy,megint olvad! Aztán egyszerre leesett a hó. Az is elolvadt,s újra havazott. ... Tél és tavasz kicsit olyanok,mint amikor a gyerekek vitáznak.A tél a nagyobb,a tavasz a kisebb,ezért erősködik néha úgy a tél.Mutogatja azt,hogy ő az úr.Mutogatja,ameddig csak bírja,amíg a tavasz nem elég erős.Aztán egyszerre minden megváltozik,mert a tavasz hirtelen nő meg. Itt a parkban,lenn a hó alatt virágok várják a tavasz erejét.Most még semmit nem látni belőlük,mert a hó az ,ami mindent ellep.Aztán,ahogy szakadozni fog ez a hatalmas,fehér takaró,egyszerre csak itt-ott előbújnak. Apró zöld kis szigeteket látsz majd:hóvirágok pici szigetét.Amikor a levelek megjelennek,bízhatsz abban:erős már a tavasz. De a tavasz ilyenkor még szelíd.Szinte engeszteli a gyöngülő Tél urat. Mintha ez lenne a hóvirág -ez az első tavaszi virág- olyan fehér,mint a tiszta hó. Most már tudod,honnan látod meg:erős-e a tavasz vagy még gyönge. Figyeld a parkot,figyeld a havat,hogy szakadozik-e a takaró. Tarbay Ede :-)))
Hóvirág
Jó,hogy látlak hóvirág Megkérdezem tőled Mi hírt hoztál?Mit üzensz erdőnek,mezőnek?
Szedd a szárnyad szaporán vidd a hírt madárka útra kelt már a tavasz itt lesz nemsokára. Zelk Zoltán :-)))
Mednyanszky László:Virágzó fák
Tóth Rozália:Évszakok
Kis szekér :-)))
