20 évvel ezelőtt számomra az volt a legjobb mozdony ami a leggyorsabban ment. Most meg azt csodálom, hogy a piko br55-ös digitális mozdonyom szinte észrevehetetlenűl, de mm-ről, mm-re folyamatosan megy előre.
Valoban zavaro ez a szakaszkapcsolos megállás/ indulás ,de hozzzá kell tennni,hogy a látogatok nagy százalékát ez teljesen hidegen hagyja.Játékként tekintenek az egészre,fogalmuk nincs a gördülö állomány értékéröl.Nem egy lefehéredett anyukát láttam már egy mozdony árának a megtekintése után.Persze sok embert zavar is emellett ez,ahogy engem is ,és a még mindig sok helyen fénysebességel közlekedö vonatok.Én elhiszem,hogy érintkezési hibák,de lehetne törekedni kicsit a valosághüségre.
Én rendszeresen látogatom a kiállításokat, és rendszeresen kiábrándulok a modulrendszereken folyó "játékból". A tapasztalatom az, hogy a hagyományos felállás, ahol az "állomásfőnökök" vezérlik a vonatokat, képtelenek megoldani azt, hogy a vonatokat ne a szakaszolásokkal állítsák meg, hogy ne menesszenek rendszeresen szembe, hogy engedélyt kérjenek és megvárják a szomszédos állomás visszaigazolását. De miért?
Általában az "analóg" rendszereken "játék" folyik, a közönség szórakoztatása a cél. És mint olyan, elég pörgős az élet. Visszaszólni az előző állomásnak, hogy jöhet a vonat, beállítani a vágányutat és feszültségszintet; engedélyt kérni a következő állomástól, megvárni a visszajelzést (mindezt véletlenszerűen, hiszen menetrend nincs), ismét pontosan beállítani a feszültségszinteket, mindeközben odafigyelni, hogy a vonat 40-nel járjon be, megálljon – elég komoly odafigyelést igényel. Meg lehet csinálni profin (mintha a Linzbauer-féle könyvben szó lett volna még a különféle vezérlési szakaszok közti feszültségkülönbséget mérő műszerekről is), de erre nem igazán láttam példát (és az átlagvendég részéről igényt sem). És mennyivel vagányabb, ha lendületből csapkodjuk a szakaszszigetelő billenőkapcsolókat, mellette sörözünk, és közben még a közönséget is oktatjuk :)
Nos, szedjük ki a fentiekből mindazt, ami zavar: szétválasztjuk a mozdonyvezető, forgalmi szolgálattevő, esetleg tolatásvezetők szerepkörét, és egy csapásra elkezd működni a gyorsítás-lassítás, hiszen külön ember figyel rá; immár nem a jelző fogja meg a gépet, hanem a mozdonyvezető; nincs satufék és Vmax-os kitérő; legyen menetrend és megszűnik az improvizáció; legyen kötelező engedélykérés és visszajelentés, és megszűnik a szembemenesztés; ne legyen közönség, aki kérdezősködne, vagy panaszkodna, hogy nincs elég vonat; ne legyen sör... ja, de az mégis inkább legyen :)
A fenti sok különbség közül nyilván az első pont, a szerepkörök szétválasztása a kulcs. Ennek nyilvánvalóan meg kell legyen a műszaki háttere (analógban szinte lehetetlen, míg a Loconetet úgy tákolom, faragom a modulrendszerhez, ahogy akarom). Kérdés, hogy ez az egy pont a minőségi vasútüzem modellezésének szükséges, vagy elégséges feltétele? Vagy egyik sem? :)
(És ha valaki a második forgatókönyvben a FREMO-ra ismert, nem véletlen, hiszen a FREMO az, aki kötelezővé tette a felsorolt pontokat.)
Még élvezetesebb lenne, ha kicsit bátrabban vágták volna ki az érdektelen részeket, illetve ha észlelhető volna minimális törekvés a valószerű vonatsebességekre és -összeállításokra. Félelmetes volt látni a 20-as korlátozásokat kívánó fekszinthibákon teljes töltéssel átvágtató vonatokat. Amelyek két másodpercen belül elérik utazósebességüket, és nem kell több a megállításukhoz sem. Ez az analóg vezérlés bűne vajon?
Múlt hétvégén került megrendezésre a győri vasútállomás várótermében a már szokásosnak mondható kiállítás. Erről készült egy videó, de kétféleképpen feltéve "Mit lát a mozdonyvezető?" címmel.
Készítettem egy szegmensasztal tervet és az ő útmutatásai alapján meg is rajzoltam hozzá a dominó biztbert. Igaz ez az asztal így sohasem fog megépülni, de a kapcsolás jó és pont három vágányra van méretezve.
Kedves fórumozók a segítségeteket szeretném kérni: szeretnék otthonra egy Dominó 55 biztosítóberendezést építeni három vágányos állomáshoz. Igazából nekem maga a biztosítóberendezés modellezése a lényeg, nem a modellvasutazás, az csak a külső téri szerelvények miatt épült meg. Nos a baj az, hogy bár temérdek ötletem van és egy jó könyvem "Dominó 55 rendszerű állomási biztosítóberendezések" címmel, mégsem tudom hogyan álljak neki, milyen jelfogókkal dolgozzak, mert őszintén bevallva eddig nem sokat foglalkoztam az elektrotechnikával.
A kezelő készülékhez beszereztem pár mezőegység-fedőlemezt "burkolatként" (tudom, hogy teljes mezőegységekhez hozzájutni lehetetlen). Kicsit foghíjas a készlet, ha minden kötél szakad, akkor megrajzolom számítógéppel a "kockákat", bár a hatás úgy nem az igazi...
Bármilyen ötletet, segítő kezet hálásan köszönök előre is.
Tipp1: csekkold a Roco weboldalán, hogy kapható-e az alkatrész. Ha nem, akkor tök mindegy, hogy hol rendeled meg...
Tipp2: ha nem kapható, akkor másik Taurus alkatrészjegyzékéből nézz hasonlót! Lehet, hogy pl. szürke helyett feketét kapsz, vagy hasonló, de gondolom, az is jó lesz (átfesthető, stb)
Édesapám 1967-es gyártású Piko E44 villamosmozdonyát négyéves koromban leejtettem, és az egyik pantográf megsérült. Ha éppen ki tudtuk nyitni, elég csálén állt. Azóta eltelt 20 év, és édesapám 60. születésnapjára szeretném felújíttatni/megjavíttatni a mozdonyt.
Ismert hibák:
egy pantográf sérült,
egy vontatómotor nem működik,
nem látható alkatrészek (csavar) hiánya.
Szeretném a fenti hibákat orvosolni, valamint a digitalizálást elvégeztetni. Az sem lenne rossz, ha 2,1 mm magasságú vágányon is lehetne használni.
Tud bárki ajánlani nekem egy megbízható, jó áron dolgozó szakértőt?
Ez három darab 9°-ra átgondolt XI-es kitérő FREMO modulokra, két PIKO A rendszerhez tervezett kitérő amelyek azonban nem részei a geometriának, egy TT 15°-os hármas váltó, és egy készülő két angolváltós hózentróger szintén egy FREMO modulra.
Nem kell adagoló, de sok légecsethez adnak a flakonhoz való csatlakozót olyan (ha jól emlékszem) csavarmenettel, ami rámegy a flakonra. Ezen szokott lenni egy csavaros szabályozó, amivel egy kicsit lehet szabályozni a nyomást.
Nagyon egyetértek. Elég sokat festegettem kezdetben ilyen flakonos levegővel. Az a legbosszantóbb, amikor kimerül az utolsó flakon egy festési szeánsz közepén! Akkor ott állsz egy előkészített festéssel, minden szanaszét és nem tudod befejezni. Hozzá kell tenni, hogy - ahogy írtam a cikkben is - érdemes a flakont egy langyos vizes fazékba beletenni, mert a használat során erősen lehül és emiatt a nyomása is jelentékenyen lecsökken. De nem lehet a fazékban a víz túl meleg sem, mert akkor felforr a propán és belefröcsköl a légecsetbe! De anyagilag sem egy kifizetődő megoldás.
Festettem egyébként régen pótkerék levegőjével is. Az meg olyan, hogy kezdetben túl nagy a légnyomás, aztán ahogy fogy, egyre kisebb. Aztán elkezdesz imádkozni, hogy még kitartson a végéig... :-))
