nekem van egy ilyen szekrényem a pajtában, szerszám- és csavartároló. Pár éve nekiálltam felújítani, amivel addig jutottam, hogy az egyik kisfiókot lefestettem zöld zománcfestékkel :) Semmi előkészület, a port talán letöröltem előtte. Azóta is remekül tart.
Biztos, hogy le kell vakarni? Én adnék neki egy esélyt kaparás nélkül, ha nem lesz jó, még mindig visszalehet térni erre a pontra, így viszont sok festéket nem fog megenni, tehát kicsi lesz a veszteség, ha lesz.
Én egyszer egy 8*2,5 m melléképületnek 3 hétig csináltam csak a tetejét. (Jó néha esett az eső és akkor az a nap kimaradt.) Gyakorlat nem volt, a beton koszorú hullámos volt, ezért a szelemen alatt ki kellett egyenlítenem. A kármik kivágásakor a szarufákat egyedül fel-le próbálgatáskor jöttem rá, hogy ez tovább fog tartani, mint terveztem. Mondjuk gyönyörűen körbe is van lambériázva, a bádogos munkát is megcsináltam szakszerűen, stb, de egyedül nagyon viszi az időt az ilyesmi. (Minden éjjel azon gondolkodtam, hogy a másnapi tevékenységet hogyan oldom meg, meg a netet is nézegettem. Pedig volt határozott elképzelés előtte. Buktató szerintem sincs, de a TV-ben látott "48 óra alatt kertet átépít, meg házat felújít" műsorokat már csak az asszony hiszi el.
(Mondjuk nekem gérvágó fűrészem nem volt, nem is kellet, de egy kézi körfűrésszel mindent megoldottam. Az időben az is benne volt, hogy a kőműves 8 méteren 14 cm-t tévedett! Komolyan! és ezt megpróbáltam a tetőnél visszahozni, hogy normálisan nézzen ki.)
A nagyanyánk féle konyhaszekrények korából van egy olyan festék (jellemzően zöld), ami ajtókon is elő szokott fordulni, és nem zománc, hanem valami olajfesték féle.
Sajnos nagyon nehéz leszedni, mert a kromofág nem oldja rendesen, a melegítéstől hólyagosodik ugyan, de mint a rágógumi, ragacsos is lesz.
Nem tudom, hogy erről van-e szó, de ebbe a festékbe több alkalommal beleütköztem már.
A legdurvább úgy 20 éve lehetett, egy Garay téri lakás felújításánál. A nyílászárók TELJES festékmentesítése volt a cél egy 70 nm-es lakásban, ajtók, ablakok.
Nem tudom pontosan hány volt, talán 4 db kétszárnyú, 3 méteres ajtó, 2 db 9x210 ajtó meg 2 ablak.
40 liter kromofág kb 30 db kemping gáz palack, akármennyi csiszolópapír és 2 ember kb 10 napos munkája volt a festékmentesítés. Több réteg volt rajta természetesen, az alsó a zöld "olaj" (nem biztos, hogy olaj, de arra tippelek). Azóta ilyesmibe nem fogok bele ;-)
Én 10 körülre saccolnám, abból kiindulva, hogy az enyém milyen állapotban volt, és mennyiért vettem. Ha az orsók nem jók, akkor tkp a gyalupad funkció megszűnt, illetve javítani kell, így csak egy sima munkaasztal. Az, hogy esztétikailag hogy néz ki, nem fontos (nekem), ha nem nyekliknyaklik, akkor az jó pont, de az orsók tényleg szűk keresztmetszet. Szerintem 10-15-ből az nem javítható, vagy az nagyon az alja.
Szerintem a kétszárnyú ajtó gyártására szánna 2-3 napot.
Egy hagyományos asztalosműhelyben célszerszámok nélkül, egy geréb/pallótokos ajtó ami alul parapetes, felül osztott üvegbordás 9 óra a norma ideje(emlékeim szerint) ezt szorozzuk meg hárommal ami talán reális.
Ha 25.000/m2 -be kijön egy ilyen házikó - kompletten, kulcsrakészre átadva, ajtókkal, zsindelyes tetővel, lekezelve - anyaggal és szakszerű elkészítéssel együtt - akkor én azt mondom, hogy nincs elszállva az ajánlat.
Gondolom, hogy a "2-3 nap szabit" erre a munkára csak afféle viccnek szántad - mert ennyi nem elég az anyagok beszerzésére és az udvaron való szétválogatás-összerendezésére sem.
És utána jöhet a szabás, összeállítás - arról nem is beszélve, hogy van ennek a melónak egy része, ami már nagyon nem "egyemberes" (bár van aki egyedül is meg tudja csinálni, de nem irigylem tőle).
Aztán le is kell kezelni a kész munkát valamivel - amit minőségiben elvégezni szintén nem 2 fillér és nem is fél óra meló.
Ha vannak fasza gépeid és hozzá némi szaktudás is - akkor természetesen prímán meg tudod csinálni magad is - de mindenképp meg fogsz lepődni, hogy a projekt látszólagos (!) egyszerűségének dacára, mekkora meló mire kulcsrakészre átadsz egy ilyet.
Ismerek embert, aki egy hasonló építményt készített (igaz, meglehetősen korrektül, szigetelten, stb.) - de a rendes, 8 órás munkahelye mellett, majdnem egy teljes nyara ráment úgy, hogy szinte minden szabadidejét erre áldozta (a család nem kis megrőkönyödésére, természetesen).
Én csak egyet tanácsolok neked és akkor nem lesz csalódás: ha belevágsz, akkor ne becsüld le a munka volumenét és időtartamát - és akkor közmegelégedés lesz a vége a projektnek.
Létezik egy https://www.virustotal.com/ oldal. Oda feltöltve a fájlt szinte az összes létező víruskergető progi megvizsgálja és ad egy listát, hogy melyik mit talált. Van telepíthető feltöktője is. Ami jobb klikkes küldés menűbe épül be. Win10 alatt a beépített kerékkötőt (Defender) már ki sem lehet írtani! Akkopr is ő akar dolgozni, ha van normális vírusirtó telepítve.
egy 4x4es kerti tárolót szeretnék csinálni. neten keresgetve találtam is ezzel foglalkozó cégeket, de azt látom, hogy kb az anyagár duplája a végösszeg vagy inkább több...
nettó 400.000+áfa meg ettől nagyobb számok röpködnek...
csináltatnék neki beton alapot, 5x10es anyagból csinálnám a paneleket kb 80cm oszloptávolsággal, most először OSBt kapna kívülről a gyorsaság miatt, aztán majd lambériát vagy ha úgy alakul akkor EPS és ugyanazt a színt mint a ház. Tetőnél szintén 5x10 szarufák erre jönne OSB majd zsindely, vagy cserép
szeretek szerelgetni, de ekkorát még nem csináltam. nézegetem a netes leírásokat, a 90 fokos vágás, csavarozás nem okoz gondot. Tetőnél már kicsit vakarom a fejem.
Kéne vennem a egy gérvágó/fejező fűrészt, milyet ajánlotok?
szeretnék rá egy 120as kétszárnyú ajtót, de ezzel kicsit gondban vagyok.
persze full kényelmes lenne megrendelni és nézni ahogy készen van, de valahogy az a 200.000 ft amivel olcsóbban kijönnék az azért nem mindegy. 2-3 nap szabit erre szívesen kiveszek :)
Szemezgess a találatokból. Ha Miskolc környéki vagy mondom hogy hol találtam ilyennel is foglalkozó boltot (most fejből nem is tudom a címüket/nevüket csak ha elmegyek arra :-) )
Aztán talán lineáris tengely a megvezetés (edzett felület, nagyobb kopásállóság miatt gondolom ilyenből készült). Én a csiszológépeimhez amit építettem innen vettem:
Mivel én már megvettem azokat a csapágyakat így nem váltottam, de neked érdemes meggondolni a fenti poszt intelmeit, illetve megvárni fahobby kollágát hogy elmondja, ő miből építette és neki hogyan szuperál - azért itt bőven éri por a megvezetést/csapágyat.
Az asztal anyaga nem tudom mi - tán' textilbakelit? Az kb. "aranyárban" van, de majd talán ezt is elmondja a mester miből/hogyan:
Amíg nem láttam, úgy voltam vele, hogy ha használatra kész állapotban van, akkor még talán többet is adnék érte 2 ezernél, illetve ha ingyen megkapom, még melózom is vele valamit, de ez a szitu... Jó ismerős szeretném vele ezt korrekt módon intézni, vagy lezárni.