Ez a fórumot Testaccio Rabja az alábbi sorokkal indította 2002. februárjában:
Ki szereti nálam jobban Rómát? A rómaiakon kívül ki ismeri nálam jobban Rómát? És kit gyötör nálam jobban az, hogy mégsem ismerem igazán? Ki vágyik nálam jobban Rómába? Ki akarja mindenét pénzzé tenni, hogy hosszabb időre mehessen? Ki ír könyvet Rómáról Vagy ha nem ír, ki beszél magában állandóan Rómáról? Ki őrült bele Rómába nálam jobban? Ki indul mindennap hajnalban? Kinek van kedve nálam is Róma-őrültebb lenni? Ki írna ide Rómáról? (Háromnapos turisták kíméljenek, bár a jobb kérdésekre nekik is felelek.)
Szeretnék ennek szellemében itt csak történelemről, épületekről és szobrokról, kertekről és szökőkutakról mesélni, és hallgatni mások élményeit.
Természetesen egy utazásnál fontosak a gyakorlati tanácsok is, ezért indítottunk egy másik fórumot Utazási tanácsok Rómába utazóknak címmel, ahol felteheted kérdéseidet közlekedéssel, szállással, belépőjegyekkel és hasonlókkal kapcsolatban.
Segítségedre lehet ebben a kereső is, illetve a fórummal szorosan összekapcsolódó http://roma-szenvedely.eu/ oldal, ahol rengeteg infót találsz.
Tartsd tiszteletben a topiklakók kérését, és szívesen látunk mindkét fórumon:)
Ó de jó, akkor én is láthatom remélem teljes pompájában majd a Spanyol lépcsőt. :) Pont ezen gondolkodtam, hogy mikorra lesz kész. Júniusban még javában dolgoztak rajta. Okt. 10-ig talán még csúszásokkal is belefér.
Olvasgatom én is a római híreket, bár a nagypolitikához és a focihoz nem sok közöm van, de azért a várost érintő egyéb cikkeket ami elém kerül a hálón elolvasom. Hamarosan, szeptember 21-én átadják a felújított Spanyol lépcsőt, több fellépő mellett a Santa Cecilia Orchestra ad koncertet. A 135 lépcsőfok és a kő korlátok restaurálása mintegy másfél millió euróba került, amit nagyrészt a Bulgari ékszer divatház fizetett. "A lépcső egy értékes és törékeny emlékmű - magyarázza Paolo Bulgari a cég elnöke amely támogatta a helyreállítás -. Nem engedhetjük meg, hogy a felujítas után minden maradjon a régiben. Nem hagyhatjuk, hogy a barbárok ott egyenek, igyanak, szemeteljenek nem lehet úgy használni, mint egy stadion lelátót, ahol az emberek órákon át ülnek, lerészegednek és eldobálják a cigarettacsikkeket. Ha nem történnek megfelelő intézkedések, néhány hónapon belül ismét káosz lesz. " Erre a szponzor plexi és üveg védőkerítés javasol a lépcső aljára amivel éjszakára lezárnák. Példaként Piazza Venezián a Haza Oltárát az "Írógép" lépcsősorát hozta fel.
A Római Kulturális Örökségvédelem főfelügyelője Claudio Parisi ellenzi a lezárást, azt mondja: "Palánkokkal nem tudjuk megőrizni az építészeti örökségeket , azoknak létezniük kell nappal és éjszaka egyaránt, így tervezték és építették hogy az embereknek lehetőségük legyen ott sétálni. A megelőzést az oktatásban kellene kezdeni."
Meglátjuk mi lesz. Én nem örülnék a korlátnak.
Azért én is látom az igyekezetet, hogy Rómát rendben tartsák, tavaly a Piazza Cairoli mellett laktunk, a tér brutál állapotban volt, most pár hete örömmel láttuk, gyönyörűen rendbehozták
Tartalmas 4 nap, és klassz beszámoló. Köszönöm. Egy pillanatig kerestem a hétfői programismertetést, de ha hajnalban indultatok akkor kizarasos alapon a 21303. hsz-ban van. :)
A Farnesinát végre én is megnéztem idén. A mellette lévő épület udvarába is belestem a nyitott kapun, amivel szemben egy szép falikút van. A Farnesina emeletéről a kerítésen túl több díszítőelem és kertreszlet látható. Gondolom, eredetileg mind a Villához tartoztak.
"többen meggondolják magukat a felszállók közül, mikor meglátják az ellenőröket."
A legnagyobb tanulság beszámolódból, hogy időnként elég -sportnyelven szólva- a focicipőt pályára küldeni. :)
Így nézve a dolgokat pl. nekem jobban fog menni a munka és a sport is.
Lám mire nem jó, ha az ember elolvas egy ilyen beszámolót?! :) :D
Az Ara Pacis nyilván nem a belépője miatt nevezetes.
Sztárépítész tervezőjének, Richard Meiernek két művét ismerem. Ez az egyik, a másik szintén Rómában van, a Chiesa Dio Padre Misericordioso vagy Jubilee Church ,
E kettőből úgy látom, hogy Meier fényből is legalább úgy tud építeni, mint más kőből, fából, betonból.
Kedvenc ételem, a 'pasta amatriciana'. Rengeteg paradicsom van rajta és mégsem túl sok.2013 júniusában ez a tészta volt a sláger Rómában.
Amatrice-ban jártunk 2011-ben kerékpárral Rómába menet. A város határában, Retrosiban szálltunk meg olcsón egy- kedves tenyeres-talpas gazdánál. Remélem ő és népes családja jól van.
Átsétálunk a Ponte Sistón, a Via Pettinarin van egy szicíliai kávéház, szép régi berendezéssel, kedves eladókkal. A vitrinben finom sütik, cannolik minden ízben, az árak barátiak, a presszó kávé 90 cent, ha asztalnál fogyasztod akkor is. Az ajtón matricák jelzik a sok elismerést, különféle díjakat. A Giubbonarin betérünk egy-két üzletbe, végül megálljuk vásárlás nélkül. A Venezián buszra szállunk, ellenőrök állnak mellettünk egyenruhában, de senkitől nem kérik a jegyeket ( nekünk persze bérletünk van ) a későbbi megállóknál jókat mulatunk, többen meggondolják magukat a felszállók közül, mikor meglátják az ellenőröket. A Repubblicán szállunk le, Diocletianus termáihoz megyünk, a Santa Maria dei Angeli e dei Martiri templomot a valamikori frigidarium helyén, annak falait felhasználva építették, Michelangelo tervei szerint. A templomban Galilei ingája a legnépszerűbb a látogatók körében.
"A 18. század elején XI. Kelemen pápa megbízta Francesco Bianchini csillagászt (aki egyben matematikus, régész, történész és filozófus is volt), hogy készítsen egy meridiánvonalat (=délkör) a bazilikában. A délkör egyfajta napórának felel meg. A munka 1702-ben elkészült, és három célt szolgált: a pápa szerette volna ellenőrizni a Gergely-naptár pontosságát, szükséges volt egy eszköz, amivel a húsvét időpontját meg lehet határozni, és végül, de nem utolsósorban, hogy Rómának is legyen egy olyan fontos délköre, mint a Giovanni Domenico Cassini által Bolognában, a San Petronio katedrálisban akkoriban elkészült délkör." wiki
Kis tanácstalanság után átmegyünk a Terminire, eszünk valamit a Ciao nevű önkiszolgálóban, és elmetrózunk a Spanyol lépcsőhöz. Még az aluljáróból felmegyünk lifttel a Trinita dei Montira, jól tettük, a lépcső még nincs kész, bár valamikor augusztus elejére ígérték. Megpróbáltunk bemenni a templomba, na nem mintha egy percig is azt hittük volna hogy sikerül. A Pincio dombon járunk, megnézzük a Medici Villát ami a Francia Akadémiának ad otthont. Kényelmesen továbbsétálunk, jobbról pálmák és kertek, balról a város panorámája. A Popolo felett megállunk, elolvassuk mit ír a könyv, próbálunk bemenni a Santa Maria del Popolo templomba megnézni a két Caravaggiót, persze már zárva találjuk. A Via di Ripettán van a Museo dell' Ara pacis, a Béke oltára. A művet a római szenatus rendelte meg Augustus hazatérése valamint a Hispániával és Galliával megteremtett „béke”, tulajdonképpen a két terület leigázása alkalmából. A tizenhárom eurós belépődíj rablás, egy Ken Domon nevű japán fotós kiállítása van még a modern épületben. A Tiberisz felöli oldalon tiszta üveg az épület fala, így kívülről is megnézhető a carrarai márványból faragott oltár. Benézünk egy-két boltba a Corsón, majd a Galleria Alberto Sordi egyik kávézójában iszunk egy espressót, a fiúk söröznek, majd találomra felugrunk egy buszra, megkérdezem a sofőrt, hogy érinti-e a Kolosszeumot, így megspórolunk pár kilométert. A Basilica di San Clemente tavaly az orrunk előtt bezárt, most nyitva találjuk, 15-18 óra között van nyitva délután. Csak pár lépés innen a SS. Quattro Coronati Monostor és templom, ahol nem jutunk be a kerengőbe, hatkor mise kezdődik. Visszamegyünk a Colosseo metróhoz, és ismét a Popolón vagyunk Caravaggio ügyben. Mise van, nem engednek oda a képekhez, végül megbeszélem a sekrestyéssel, hogy mise után lesz 3 percünk zárásig, de ne menjünk ki a templomból, maradjunk a közelében. Végül még vagy tízen csatlakoznak hozzánk, előkerül egy egy eurós is megvilágítani a képeket. Hát ez nem volt könnyű, de megoldottuk. Egy elektromos kisbusszal a Veneziáig megyünk, ahol kedvenc 8-as villamosunk vár bennünket, este nyolcig érvényes a bérletünk, még bőven belefér a két megálló. A búcsúvacsorát a Carlo Mentában költjük el, pizzát rendelek, rég ettem ilyen jót. Veszek egy-két szuvenírt hazafelé, otthon még tétovázom kicsit, hogy kimenjek-e a folyópartra, de már túl fáradt vagyok, és reggel ötkor kelünk, gyorsan elszaladt ez a néhány nap.
Hajnalban a ház előtt vár ránk az előre rendelt taxi, a Gianicolo felé hagyjuk el a várost, viszlát Róma ! Novemberben találkozunk !
Aztán másnap reggel belenézek a telefonomba, és látom a szörnyű híreket, azóta is mérhetetlen szomorúságot érzek, megszakad a szívem a sok áldozatért, tönkrement életért.
Vasárnap a Piramidéhoz buszozunk, az állomás előtti büfében megreggelizünk, majd metrózunk egy megállót a Circo Massimo-ig, a Viale Aventino megállójában várjuk a 118-as buszt, innen egy megálló csak a Terme di Caracalla, de valami oknál fogva nem arra megy a Palatino bejáratánál szállunk le, innen kell visszagyalogolnunk. A fürdő romjai, falai lenyűgöznek bennünket, nem sok látogató van rajtunk kívül. Értelmezzük a térképeket, elolvassuk a történelmét, és ismét megállapítjuk, hogy ezek a rómaiak nem véletlenül uralták az akkor ismert világot. A nyári opera előadásoknak is pompás helyszín. A parkban van ivókút és elit bagno is. A hőség tetőfokára ért, ezért a bejárat előtti bibitásoknál veszünk inni- és harapnivalót, majd mindezekkel letelepszünk az árnyékban és szusszanunk egy kicsit. Visszasétálunk a buszmegállóba, és a következő busszal kimegyünk a Via Appia Antica-ra. A San Calisto katakombánál nagyüzem van, igazi bábeli hangzavar, egyszerre több nyelven indul a vezetés, egy moderátor mikrofonnal a kezében szólítja a különböző csoportokat, angol, olasz, francia, német, lengyel, spanyol nyelven indul a túra, mi szerényen megkérdezzük, hogy magyarul van-e vezetés, mert akkor csatlakozunk ahhoz a csoporthoz amelyiket a legjobban értenénk, négyen háromfelé. Van magyar vezetés is, egy indiai kispap, nyakában egy magnóval. Elmondása szerint Dél-Indiából származik, ahol a népesség három százaléka keresztény. Egy általános magnós ismertető után lemegyünk a katakombákba, időnként meg-megállva a jelentősebb sírhelyeknél ahol a kísérőnk bekapcsolja a magnetofont. Persze beszél angolul és olaszul is, így időnként kérdezgetünk ha valami felkelti a kíváncsiságunkat. Én már jártam itt tizennyolc éve, de persze ezúttal is érdekes. Talán húsz percig tart a túra, majd egy belső, árnyas úton, sétálunk tovább San Sebastiano katakombái felé. Cecilia Metella Mauzóleumába is érvényes a Caracalla Termében váltott belépő, szemben vele a Chiesa San Nicola a Capo di Bove. Nemsokára egy bicikli kölcsönző és egyben útszéli fogadóhoz érünk, ahol pihenőt tartunk, kis sütivel, fagyival. Hamarosan újabb látnivalóba botlunk, Capo di Bove archeologiai park, és épületkomplexum, nagyon rendben van a hely, igényes minden, a modern szobrok a gondozott kertben, a feliratok, tájékoztató táblák, a feltárások. Van wifi, és mosdó is. Az úton az óriási római köveket időnként kisebb kocakövek váltják fel, a pineák tövében mindenhol római síremlékek, épületek maradványai. A Nap már nem merőleges tűz le ránk, gyönyörűen lehet fotózni. Vasárnap van, meglepően nagy a forgalom, rengeteg biciklis, sok kutyasétáltató, és persze turisták lepik el a történelmi utat. Még kisebb lovas csapattal is találkozunk. Néha egy-egy autó ér utol bennünket, sok elegáns villa van az út mentén, néha benézünk egy-egy kovácsoltvas kapun. Bicajjal sem könnyű haladni, a legtöbben a földes úton verik fel az antik port, mi is váltogatjuk a kövezett utat a mellette kitaposott ösvénnyel. Sokáig magamban bandukolok, nagy öröm itt járni, régóta tervezgetem, nagyon hasonló kép élt a gondolataimban, a nyári késő délután, a kövek, a ciprusok, pineák. Hálát érzek mindezért, szerencsésnek érzem magam. Több órája jövünk már, de nem érzek fáradtságot, szerencsére Lacus egy fehér sírkövet keres -( tudjátok, az az angol öreglány beszélt róla az egyik filmjében, mármint a kőről :) )- így még jó sokat megyünk. A Villa dei Quintili kapuja már zárva, még kicsit tovább gyalogolunk, de vár még ránk egy jókora szakasz visszafelé is. Alig pár percet várunk a 765. buszra ami elvisz a Laurentina metróhoz, a Piramide körül buszra szállunk, aztán a Trasteverén megvacsorázunk.
Először Toulouseban láttam ilyet, ott a városházának van egy nagyon széles homlokzata, arra vetítettek. Tavaly pedig óriási szerencsénk volt, mert a Strasbourgi katedrális óriási oldalfalára vetített hang és fényjátékot az érkezésünk előtt 2 nappal kezdték vetíteni. Nem is tudtunk róla, csak azt láttuk, hogy elég sokan álldogálnak az épület előtt.
Minden este háromszor lement a program, mi hatszor láttuk.
Köszönöm, mi sajnos november elején megyünk. De hátha lesz jövőre is. Két külön dolog az Augustus és Cezar fórumain? A lapon jegyvásárlást kínál, de nem lehet ráklikkelni. Mennyibe kerül?
Az utcánk végében áll a Villa Farnesia, ami már az olasz állam tulajdonában van, az Accademia de Lincei működik benne. A második napot itt kezdtük. Agostino Chigi bankár építtette (1508-1511) csodás reneszánsz épület, a kertje is gyönyörű, a freskói meseszépek. 6 euró a belépő.
Innen nem mentünk messzire, az út túloldalán van a Palazzo Corsini, méreteit tekintve sokkal nagyobb mint a Farnesina, és kicsit komolyabb a benti hangulat, nem oly könnyed mint a szomszédban. A Biblioteca sajnos zárva volt augusztusra való tekintettel, de a nagyszerű képtárban sok időt eltöltöttünk, klassz térképes ismertetőt lehet találni minden teremben, és így jól beazonosíthatók a képek. A kertjében a pálmákon papagájok hangoskodnak. 5 euro a belépő. Egy rövid kötelező látogatás a Trevihez ahonnan gyorsan el is menekülünk, elviselhetetlen a tömeg. A kút gyönyörű, vakító fehéren ragyog, a víz tiszta mint egy uszodáé. Kicsit nekem túl szép lett. A Pantheonnál is tömeg, külön sor a befelé menőknek, külön a kifelé jövőknek. Az oszlopoknál korlát, nem szabad leülni a tövükben. Ez rendben is van, de a gagyibazár úgy tűnik senkit sem zavar a bejáratnál. Egy közeli árnyékos utcában lehuppanunk egy teraszra, mint később rájöttem két vendéglőhöz tartozik, kitaláljátok mi melyikhez ültünk ? a :) nagyon drága vagy a b.) -olcsó és szerintem tök jól néznek ki a kaják. Persze az elsőhöz :) Cacio e pepe spagettit ettem és sört ittam hozzá. A Szent Ignác jezsuita templom hűvösében megcsodáljuk a freskókat, és a barokk pompát, majd betérünk a Gesú-ba is ha már arra vezet az utunk. Ha bárki azt állítja, hogy eltévedtünk, vagy rossz buszra szálltunk az hazudik. Az elsődleges célom a római buszközlekedés tanulmányozása volt, és csak azért kötöttünk ki a San Pietro pályaudvaron, mert az is nagyon érdekes hely. A hűs lakásban aztán végigizgultuk az olasz vizilabda válogatott bronz meccsét, amit ugye megnyertek a fiúk, legszívesebben mindegyiket megölelgettem volna. A Carlo Menta lehet, hogy nem a gasztronómia csúcsa, de én ott mindig jót ettem, a késői ebéd miatt csak egy kis csirkét vacsoráztam salátával. A nyolcas villamossal kimentünk a Veneziára, felmentünk a Capitoliumra, a Forum kivilágított oszlopait, falait még a telihold is beragyogta ezüst fénnyel. Lementünk a lépcsőn sokáig bámultuk a megunhatatlan látványt, még ücsörögtünk egy kicsit egy lépcsőn, Septimus Severus diadalíve mellett, nagyon jó volt ott lenni, béke és nyugalom áradt mindenből. A Via dei Fori Imperiali tele volt emberekkel, görkorisok, bicajosok kerülgették a holdfényben sétáló rómaiakat és turistákat. Lent szabadtéri mozi ahol hang és fényjáték mutatta be Róma dicső történelmét, a képet a házak falára vetítve. Körbejártuk aztán a megújult Colosseót, ott is üldögéltünk kicsit, majd egy metro-busz kombinációval hazamentünk.
Hetekig ültem a laptopom előtt, körülöttem az összes valamire való Róma útikönyvvel, de nem mentem semmire. A tablet már tele volt jegyzetekkel, képernyőről rögzített képekkel, busz útvonal térképekkel, ennek ellenére úgy indultunk útnak, hogy nem volt megközelítőleg sem pontos útiterv. Az indulás előtti utolsó pillanatban úgy döntöttem a tablet marad itthon, és egy huszáros megoldással egy pár szandált is kivettem a bőröndből. Négyünknek foglaltam egy klassz lakást a Trastevere északi felén a Gianicolo alatt a Via Riarin. Nagyon korán Rómába értünk, Luisa, a lakás toszkán tulajdonosa a "Tea Mussolinivel" c. film hölgyeire emlékeztet, művészféle, a lakás berendezése, és tárgyai kissé eklektikusak, de az egész nagyon jó hangulatú az óriás kristálycsillárral, öblös régi fotelekkel, spalettákkal az ablakokon. A takarítással még nem végeztek, az előző lakói a háznak 11 körül érkeznek csak vissza a bőröndjeikért, így mi is lepakoltuk a cuccainkat, és abban maradtunk Luisával, hogy hív majd ha mehetünk. Még megnézzük vele együtt az óriási tetőteraszt, ahova aztán többet nem is megyünk fel. A Piazza della Scala egyik teraszán iszunk valamit, ráhangolódunk a városrész hangulatára, megnézzük a patikát és a templomot, majd a Garibaldin felsétálunk a Gianicolóra, útba ejtve kedvenc kutamat a San Pancrazio sarkán, aztán a meredek lépcsőn az Acqua Paolához, végül a Garibaldi térre. Kegyetlen hőség van, a kő párkánynál szinte senki, mindenki az árnyékot keresi. Sajnos most nekem is feltűnt, hogy nagyon rendetlen a környék, elborít mindent a szemét, szerencsére a következő napokban nem láttam hasonlót sehol.
A Dar Poeta pizzeriában épp befejeztük az ebédet, mikor megcsörrent a mobilom, kész a lakás. Hajnali négykor keltünk, én szinte semmit sem aludtam, ezért kis sziesztával kezdtük 2-3 óra alatt regenerálódtunk, és tettünk egy sétát a Trasteverén, fagyiztunk, megvettük a 72 órás bérletet, majd átsétáltunk a Navonára. A pincér haverom a Navona Notte-ban puszikkal, öleléssel fogad, így a főnöktől megkapjuk a legjobb, legkevésbé billegő asztalt a teraszon. A finom vacsora után ugyanúgy mint pár évvel ezelőtt az Angyalvárhoz megyünk, hogy végigjárjuk a Passettót. Ideálisak a körülmények meleg nyári este, telihold, de szomorúan vesszük tudomásul, hogy nincs többé kollektív botorkálás a folyosón, csak regisztrálva, vezetéssel, naponta kétszer angolul, kétszer olaszul, délelőtt 10-kor és 11-kor, délután 16 és 17 órakor " Il Castello segreto" néven, a belépőn felül plusz 5 euróért. Az est a Tevere partján lévő sátras buliban ér véget.
Nagyon szép utad volt és nagyon jó az útleírásod. Nekem azért tetszik mert olyan helyekről írsz ahova eszem ágában (pláne időm) sem volt elmenni. Ez néhány esetben most megváltozott, a többi esetben legalább egy kicsit megismertem, a képeiden keresztül láttam azokat.
A eddig meglátogatott, ill. a meglátogatandó kerengőkről nincsen véletlenül egy listád?
Várom a lazább napokat. Nagyon jó stílusod és Neked is van türelmed megosztani az élményeidet másokkal. A nők ebben sokkal jobbak. Az olasz topikokban erre sok jó példát találunk.
Mára belvárosi laza bóklászást gondolok, mióta megjöttem, még nem is voltam a centroban.
Villamossal a pz. Cairoliig, aztán via dei Giubbonari, Campo de’Fiori. Mögötte felfedezem, hogy a passetto del Biscione restaurálása befejeződött, eredeti pompáját mutatja. Argentina, via dei Cestari, piazza della Pigna, majd a Sant’Ignazio tere.
Habozom, hogy bemenjek-e, nem szeretem túlzottan a barokkot, láttam már többször is, de két plakát is kiállítást hirdet, meg akarom nézni. A bejárattól jobbra és balra az első kápolnákban fotó kiállítás volt, a világ különböző részein lévő jezsuita rendházakról. A másik az élet gyökerei címet viselte, fémből alkotott fákkal volt tele a templom, volt mandula, alma, füge, gránátalma, olajfa, szőlő, stb, mindegyik mellett pár sor utalás bibliai történetekre. Legalább egy tucat, kár lett volna kihagyni, tetszett.
Pantheon után ebéd gyanánt ettem egy jó nagy fagyit a Palmában, a via dei Portoghesi sarkán álló palazzo Scapucci udvarán megnézem a restaurált szarkofág kutat, utoljára még dolgoztak rajta, amikor láttam.
Elmegyek a San Agostino mellett, aminek a főbejárata nyitva van, pedig siesta kellős közepe van. Ha már így adódott, bemegyek. Sokadszorra sem tudok megbarátkozni Caravaggio sötét színeivel, de a Raffaello freskó mindig is tetszett.
Benézek a Navonára, megvan-e még, aztán egyszer csak ott állok a Santa Maria della Pace előtt, ami szintén nyitva. Utána séta a via dei Coronarin.
Az Ermitázs kincseiből van kiállítás (Dialogo sulla Misericordia) a San Salvatore in Lauro konventjében, de siesta után csak 4-kor nyitnak, addig még van idő. Akkor látom, hogy ez a templom is nyitva, eddig mindig zárva találtam. Bent megkérdem a kegytárgyakat áruló kislányokat, mi ez a rendkívüli nyitva tartás, ő világosít fel, hogy a Szentévre való tekintettel sok templomban így van.
Kint még ücsörgök, várom a kiállítás nyitását. Már elmúlt 4, mire jön két leány, bemennek, de maguk után zárnak, később jön egy fickó, ő már nyitva hagyja, így bemegyek utána a kerengőbe. Egyszer voltam már itt, most újból körülnézek, két udvar is van, múlatom az időt. Végül megunom, és eljövök, 25 perccel az elvi nyitás után még zárva a múzeum ajtaja, és semmi mozgás. Szeptember 25-ig még tart a kiállítás, ha valakit érdekel, neten van fent katalógus is.
Sassiától busszal a Trasteveréig, egy grattachecca pont jól esik, a híd lábánál. Otthoni pihenő után irány a szokásos vacsorázós helyem.
Jogos, pongyolán fogalmaztam: ott IS játszódik. Ezek szerint az elején. Újra meg kell néznem a filmet:) Az Una vita violentát viszont még nem sikerült megtalálnom, a könyv után megnézném.
