Friss OSB3-at próbáltam vízbázisúval festeni. Nem sikerült. Nem terült el, összeszaladt cseppekbe a festék. Azt mondják, várni kell vele legalább 1évet, akkor majd rajta marad. (ezt még nem próbáltam)
"Az itthon kapható OSB lapok többségében impregnált, vízzáró felületűek (OSB-3), viszont az oldalaikon a nedvesség, a csapadék és a pára bejuthat a tábla belsejébe.
Így az anyag rostjai elkülönülnek, illetve a rétegek elemelkednek egymástól, ami tönkreteszi a felületet, tehát a festést is. Nélkülözhetetlen kiküszöbölni ezt a problémát, hogy a festés után a végeredmény megfelelő legyen.
Első megoldás az akril latex festék, mert teljesen befedi az anyagot, ezáltal megszünteti a problémát. A festék beszivárog a résekbe és elzárja azokat.
Másik megoldás lehet a glettelő anyag használata, bár ettől enyhén matt színű lesz a végeredmény. Mindkét esetben fontos, hogy az összes oldalt kenjük le és várjuk meg, míg teljesen megszárad az OSB lap felülete. Amennyiben az alapozás színe eltér a véglegestől, az alapozó réteget olaj bázisú színező festékkel kell fedni.
Amennyiben valamilyen vízbázisú festéket használnánk, vagy ha kihagynánk az alapozó réteget, a felület idővel felpattogna, az anyag szerkezete idő előtt meggyengülne és tönkremenne.
A megfelelő alapozás és felületkezelés dekoratív és időtálló anyagot eredményez. Kövesd a leírtakat, és így te is egy időtálló anyagot kaphatsz."
rétegeltlemezt kentem vele, de vélelmezem (hangsúlyozom, nem tapasztalat), hogy az OSB-hez is tapad. Szagtalan, pasztillával tudják színezni, és olcsóbb, mint sok sima zománcfesték. Vennem kell majd mostanában egy dobozzal, ha érdekel, kipróbálom egy darab OSB-n, bár nyilván tartóssági tesztet nem tudok csinálni, de hogy kenés közben és pár nappal utána mi a tapasztalat, azt meg tudom írni.
Ha megjegyezhetem, én pont az ecetes szaniter-szilikont nem ajánlanám semmilyen alkalmazásra.
Akkor már sokkal inkább az ecet-mentes, Mester - márkájút - az tényleg egy bevált dolog, nem penészedik, rohadtul tapad, rugalmas marad évekig - szóval egy jó termék, ezt 2 év távlatából állítom, méghozzá szabadtéri alkalmazásban, nyáron 40, télen -10 fokos, állandó UV-nak kitett környezetben.
Igaz, több mint duplájába kerül, mint a sima ecetes - de szerintem megéri.
Nikecell szigetelés szóba jöhet? Ha nem kell nagy hőszigetelés, 2-3 centi is ér valamit, rá a glett, és kimeszelni, ha a színnel nem akarsz vesződni. Tartós, és szép is.
Lehet, de azért találtam az ebay-en olyant, amiről már a reklámfotón hiányzik a fog. Mármint 3-ból 1. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy minden darab ilyen, de azért a kereskedő/gyártó részéről azért nem túl nagy odafigyelésre utal.
Szóval ebből arra gondol az ember, hogy nem feltétlenül minőség.
Amúgy épp azért vettem collos patront is a tritonhoz, merthogy hátha abba olcsóbbak a marókések.
Ezeknek ez az áruk, mert a világnak van olyan része, ahol a gyártónak/kereskedelemnek nem az az elsődleges célja, hogy kifossza a vevőt. Másodsorban meg coll-os méretű a száruk, és azok jóval olcsóbbak.
Ja es eleg 5 oszlop, azaz 2db. 6 meteres ablakprofilbol kijon, a ket oldalt ossze kell koldokcsapozni, 4db. 8-assal.
Szoval kell 1 tabla 3ooox12oox22 hossztoldott lap, es 2 darab 6 meteres ablakprofil. Meg egydeszkak es egy szal foszni, az agydeszak lecenek. Brutto 12o euro a faanyag.
ilyen csapolast kell keszits az oszlopra, ami 72x72 pedaul, de 72x86mm is ls csak lecsiszolod es legombojited az egyik elet. Be kell csapol 22 mm melyseget. Furhatsz 3db. 8mm- res koldokcsapot az oldal es az oszlop illesztesenel, biztositasnak.
A oldal nem fog kiforduljon, mert a oldal lefele az oszlopon kikepzett vallra terhel. De az agydeszkakat le kell csavarozni, hogy az is fogja ossze a ket agyoldalt. Van egy 4ox4o-es profil szerelve az agyoldalra, pont szinben az oldal also elevel, arra kell szerelni agydeszkakat. Ha veszel egy vekon 10cm szivacsmatracot (lehet kapni az Ikeaban, jo es olcso), akkor a gyerek nem tud kiesni, mert 9cm van meg az agyoldalbol. 25-4-2-10=9. De szerelhetsz 4ox3o-as profilt es meg nyersz 1 centit.