Keresés

Részletes keresés

Hobbiasztalos.blog.hu Creative Commons License 2017.10.21 0 1 144775

Nem az üvegvágóval van a hiba, hanem a gyakorlatoddal és az üvegvágó kezelésével. A mester aki nálam szabta az üvegeket egy filléres kommersz üvegvágót használt, de azt két vágás közben is műszerolajjal félig töltött bébiételes üvegben tárolta. A gond ugyanis az, hogy az üvegvágó kereke nincsen csapágyazva. Ha paszentos és még nem kotyog akkor maximum 2-3 métert tudsz vele szépen karcoltatni, utána a kerék kezd megszorulni mert kimegy belőle az olaj. Ha megszorult akár csak egyszer is akkor az már nem forog, és nem tudsz vele szépen egyenletesen karcolni. Ilyenkor az üveg letörésnél keresztbe betörhet az üveg, vagy csak nem a karcolás vonalon törik majd el hanem valahol össze vissza. Ha viszont a kerék már azért nem ül passzentosan a tengelyen szorulás nélkül, mert már kikopott akkor meg a büdös életben nem fogsz tudni többet egyenes vonalat karcolni. Csak látszólag lesz egyenes, de a kerék imbolygása miatt hullámos az a vonal. Ilyenkor megint nem jól törik az üveg. 

Az üveges úgy vigyázott arra a vágóra mint a szeme fényére, hiszen ezzel kereste a kenyerét. Hiába filléres tétel egy üvegvágó, egy olyat kell kifogni az üzletben amit nem hétfőn vagy pénteken gyártottak, mert ezek szarok. 

Nekem is ugyanilyen olcsó üvegvágóm van, használat közben nekem is olajban ázik. Amikor meg nem használom, akkor meg egy nejlonzacsiba olajosan betekerve várja a sorsát. Egy jó üvegvágóval gyerekjáték megtanulni vágni, én is meg tudtam tanulni azóta. De szarul kezelt vágóval sohasem fogsz megtanulni jól vágni. 

 

 

 

Előzmény: Mindenváró Ádám (144770)
rferi Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144774

Semmi extra nincs benne, de az üvegvágónak vágás előtt kell egy petróleumos, vagy WD40-es áztatás, hadd tocsogjon a hegye/kereke a petróban.

Nem túl erősen kell nyomni, és jó lesz.

Előzmény: Mindenváró Ádám (144770)
rferi Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144773

Kented petróleummal?

Előzmény: motor-os (144772)
motor-os Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144772

Pont így jártam. Vettem angol gyémánthegyű üvegvágót. Felvágtam vele két tábla bontott üveget. Kb.60x140cm. Két vágást nem tudtam vágni ami egyenesen tört le. Ha hosszú, ha rövid volta vágás, egy darabig egyenes, majd íves. Vagy a szerszám nem jó, vagy az üveg volt öreg. Vagy 40 éves.

Előzmény: Mindenváró Ádám (144770)
motor-os Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144771

Dehogy nem gyártottak.

Szép példája az ácstokos ajtó, ablak.

Voltak a profilgyaluk, amivel nagyon szép dolgokat csináltak.

Előzmény: Raidx (144759)
Mindenváró Ádám Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144770

No persze az ilyen egyedi gyártású dolgoknál azért más a matek, mint a széria nyílászáróknál.

Ahhoz tényleg nem éri meg hozzáfogni, hiszen pl idén tavasszal belső ajtót vettem fenyőből bruttó 25 ezer forintért... 

 

Minden esetre ez a munkád (is) megérdemel egy kalapemelést.

 

Az üvegvágással kapcsolatban: ezerszer terveztem már hogy valami üvegessel kitaníttatom magam, hogy mi a titok, de sose került rá alkalom.

Jómagam több féle üvegvágóval próbálkoztam már, de tízből egyszer sikerül úgy elhúznom, hogy végig szépen leváljon.

Lehet hogy a szerszámaimban volt a hiba, lehet hogy a kezemben, ma sem tudom.

 

Előzmény: Hobbiasztalos.blog.hu (144768)
Hobbiasztalos.blog.hu Creative Commons License 2017.10.21 0 1 144769

És tudod mi a különbség az asztalos és az ács között?

 

Az asztalos akár tized mm pontosan is tud dolgozni, az ácsnak az 5-10 cm eltérés még pontosnak számít.

Ez nem vicc hanem komoly.

 

És ha már itt tartunk. Tudod e hogy mi a különbség a KFC és a BMV között a különbség? 

A KFC kirakja az indexet, a BMV nem :)

 

Előzmény: motor-os (144727)
Hobbiasztalos.blog.hu Creative Commons License 2017.10.21 0 2 144768

 

"Részemről szintén megfordult korábban az ablakkészítés gondolata, de hamar letettem róla, egyszerűen anyagilag nem éri meg.

Még ha csak fenyőből csinálnám (ami nem lesz tartós garantáltan :D), akkor se olcsóbb."

 

Na ezzel azért vitatkoznék. Több mint 20 évvel ezelőtt a 90-es években kezdtem el építkezni. elég határozott elképzelésem volt, hogy milyen ablakokat szeretnék. Tudom nem szokványos amit kitaláltam, és azt is tudtam, hogy készen nem fogok még csak hasonlót sem kapni, ezért arra gondoltam hogy legyártatom őket. Az ablakokat boltíves, belső osztásosra terveztem 3 rétegű üvegezéssel gáztöltés nélkül. Mind a 3 réteg üveg 4mm vastag, közöttük 10-12 mm alu távtartóval képzeltem el. Az ablakok mérete sem szokványosra terveztem. 3 darab 250 cm magas és 180 cm szélesre a nappalihoz, és további 3 darab ablakot 3 méter széles félkörívesre és ugyancsak osztásosra. Egyik ablaknál sem akartam nyitható részt, tehát így elég egyszerű és gondoltam olcsóbb is. Kértem árajánlatot asztalostól, ablak gyártó cégektől. Darabját 200.000 Ft-ért készítették volna el üvegezés nélkül. Csak az ablakok fa váza 1.200.000 Ft lett volna + az üvegezés további 300.000 Ft. Ez még most is nagy pénznek számít, akkor képzeld el, hogy a 90-es években mekkora összeg volt ez. Erre nem volt ennyi pénzem mert nem vagyok semelyik pártnak a tagja, és lopni, rabolni sem akartam. Ezért magamnak kellett elkészítenem szinte nulla szaktudással és majdnem nulla felszereltséggel. Egy lengyel piacon vásárolt orosz kézi elektromos gyalugépem, egy barkács felsőmaró gépem, egy kézi barkács szalagcsiszoló gépem és egy barkács dekopir fűrészem volt, meg egy rossz életlen vésőm és kalapácsom. Ezzel kellett mindent megoldanom.

 

Vettem a tüzép telepen 40.000 Ft-ért sima építőipari luc fenyő pallókat és mivel akkor még nem volt műhelyem így a padláson készítettem el az ablakokat és az ajtókat is amik szintén boltívesek és hőszigeteltek belül.

 

A háttérben az elkészült 250 magas ablakokkal, az asztalon meg a 300 széles ablak.

A padlásra csak egy létrán lehetett felmenni egy szűk felnyitható ajtón így a kész ablakokat és ajtókat csak a háromszög fal kibontásával tudtam kihozni onnan.

Egy tél alatt lettem kész velük, úgy hogy csak az eseti órákban 1-2 órát és a hétvégeket tudtam csak rááldozni. Amikor kész voltak az ablakok akkor azokat beépítettem a közben fedél alá került házamba (amit szintén én építettem fel saját két kis lapát kezeimmel). Utána egy üveg nagykereskedésben vásároltam ha jól emlékszem 12 tábla 4-es üveget, 120.000-ért, távtartót, és páraelszívó golyókat meg egy karton nagy tubusos tömítő pasztát. A szomszéd faluból áthívtam az üveges mestert aki a fiával 2 napig csak szabta az íves üvegeket, azért tartott ennyi ideig, mert 192 "kockát kellett" elkészíteni. Egy ablakon megmutatta hogyan kell összeragasztani a rétegeket és hogy kell meghajlítani ívesre a távtartót, hogyan kell megtölteni páraelszívóval és hogyan kell légmentesen lezárni az összeragasztott üvegeket. Utána a többit magam csináltam meg 1 hónap alatt a munka mellett. 

 

A teljes költségvetés így durván 160.000 Ft lett az 1.400.000 helyett, plusz ebben a 160.000-ben mg benne van 3 db kicsi boltíves nyitható tűzfalra kerülő ablak is és a 2 db bejárati ajtó is még kijött az anyagból. 

Az ajtók és az ablakok azóta már többször át lettek festve, mégis jó a sima lucfenyő. Talán egy kicsivel sűrűbben kell festeni mintha boroviból készítettem volna.

 

Csak hogy értsd hogy milyenek az ablakok :

 

Na ez után is azt mondod, hogy nem éri meg házilag elkészíteni?

Előzmény: Hobbit_G (144736)
Raidx Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144767

Ha ilyen lett volna a házgyári ablakom tán sose lessz műanyag nyílászáróm. Az a Názáreti ács külmbet csinált mint a házgyárak. Itt a helyi házgyárba olyan fenyőből dolgoztak amin előző nap még a fenyőrigó fütyörészett. Mikor megkeptuk a kérót, reklamáltam mert a nagyszobai és a konyhai ablaknál a nyíló és a tok között 18 mm-es rés volt. Pénzt kínáltak de mondom, attól befúj a szél. Hoztak mégrosszabbat. Harmadik próbálkozás utánn csak a pézbe egyeztünk ki. Hetekig csiszolgattam a kis léceket a rések megszüntetéséhez. Ahogy kezdett kiszáradni a fa, úgy estek szét az ablakok. Ötből csak kettő maradt nyitogatható. Az út túloldalán épült házak már normális ablakot kaptak nem a középforgós házgyári kivitelezésűt.

Előzmény: Törölt nick (144763)
GPS Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144766

 

... vagy legalábbis azonnal adja meg annak a szentléleknek a címét és a telefonszámát  :-)))

.

Előzmény: Pillanatragasz (144765)
Pillanatragasz Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144765

Nekem ha most azt mondaná a feleségem, hogy a szentlélektől terhes lett amíg én németbe voltam , erősen elkezdeném vakarni a fejemet . :D

Előzmény: GPS (144760)
feketefelhoo Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144764

Most láttam FB-n : Alu-profil webshop :

 

https://www.aluprofilbolt.hu/

Törölt nick Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144763

Ezt jelenti az Eurofalc 18, még Elurofalc 18/12-nek is nevezik. Általában belül az anslagnál is van egy kis kéder, de az már nem a szabványos megoldás. Az Euronut ugyanilyen, csak a tokok van egy kis nut, amibe a nutos záródarab illeszkedik. 

Ehhez falcos záródarab jár. A rúdzár nut, ami a nyilón az anslag után az első falcon van, minden faablaknál ugyanaz. 

A luft a nyiló és a tok között, a rajzon 3mm, azaz összesen 6mm a két luft. 

Ez egy általános szabály az épületasztalosságba, ha kapu, ha belső ajtó falcos vagy falc nélküli, ha ablak vagy külső ajtó, a tok és a nyiló luftja 6mm. Erre van gyártva az összes vasalat: zsanérok, bevésős zárbetétek, stb. Ami még fontos, az az anslag (ANSCHLAG ) vastagsága, azaz a távolság a tok belső síkjától a nyiló belső síkjáig. Ez max. 19.5mm lehet. Másképp szabvány zsanért nem lehet szerelni rá.  

Törölt nick Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144762

Komplett késszett egy fajta profilra Eurofalc 18 zárfalccal, lapkás késekkel, kb.8.ooo-1o.ooo eurótól, olasz gyártmány. 

Felfűzől több kést a tengelyre (ami magasságban állítható az asztalhoz képest) és egy állítással megcsinálod az összes marást és csapolást, egy állítás a nyilónak és egy a rámának- (a marógépnek kell legyen gépí előtolása). Kiveszi az üvegécet, sorol, összeállít csapot két darabból, középenfelnyiló ellenprofilját is megcsinálja, stb. A csapolási mélysége 13omm, az ajtót is megcsinálja.

A lapkákat is kell cserélgetni elég sűrűn. Kell egy rámaprés is az enyvezéshez. 

Olyan technológia, hogy a falcokat ne kelljen egyáltalán csíszolni, 25oe euró induló ár. 

A legtöbb munka a festése, min. 8 évet kell tartson a déli homlokzaton a felületkezelés. Ehhez szárazon 2oomikron kell legyen rajta a lakkréteg, ami kb. nedvesen kb. 2x 21omikron lakkot jelent. A lakkrétegen kivül van még 3 réteg, egy gombavédő uniformizátor, egy pác és egy színtelen filler alapozó, amit kell csíszolni is. Ez transzlucid (azaz valamennyire átlátszó) vizes alapú kezelés esetén. Az opák (nem átlátszó) felületkezelésnél kell egy gombavédő, egy szállekötő, színezett filler alapozó és egy réteg színezett lakk.

Ezen kivül kellenek mindenféle spéci tömítőanyagok a csap és a friz illesztéséhez is, hogy ott ha reped, ne folyon be a víz- mert vagy a nyiló vagy a tokon ez az illesztés vízszintes.

A logisztikája a felületkezelési anyagoknak egy agyrém. 

Főleg, ha egy megrendelésnek kell még egy-két pótlás három év után. 

 

Előzmény: motor-os (144757)
fejes.i Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144761

Dehogyisnem lehet azt megfenni. Azért kíváncsi lennék, mennyire más, mint egy gyengébb véső

Előzmény: Pillanatragasz (144752)
GPS Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144760

 

Nagyon régen asztalosok sem voltak. Akkoriba ácsnak hívták a fával bütykölőket akik azért készítettek ablakot is.

 

Így van. Az egyik legrégebbi, ismert szakember Názáret és környékén, illetve Jeruzsálem vonzáskörzetében dolgozott - kb. 2 ezer évvel ezelőtt.

Csak később - más irányú elfoglaltságai miatt - felhagyott a szakmával.

.

Előzmény: Raidx (144759)
Raidx Creative Commons License 2017.10.21 0 0 144759

És mikor még nem voltak gépek nem gyártottak ajtót-ablakot az asztalosok. Igaz. Nagyon régen asztalosok sem voltak. Akkoriba ácsnak hívták a fával bütykölőket akik azért készítettek ablakot is.

Előzmény: motor-os (144757)
traktoros82 Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144758

Bocsi, hogy ráharapok a témára...... tudom én is, hogy nem ide tartozik.

Az élezéssel mindig bajban vagyok. Igaz én elsősorban késekkel. Valahogy nem sikerül soha igazán élesre de főleg tartósra megélezni.

Tehát milyen köveket is használsz és hogyan csinálod?

Előzmény: Törölt nick (144755)
motor-os Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144757

Nem CNC! Sima marógép.

Külön egy szerszám az ablakszárnyhoz kívül,egy belül egy a csapra egy a résre, Ugyanígy a tokhoz. És ugyan így az ajtóhoz. Van még szerszám a sorolóhoz. Az üvegléchez stb.

Előzmény: mezcalito (144750)
motor-os Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144756

Ezért kell csinálni a ciklon és a porszívó közé egy biztonsági szelepet.

Előzmény: 409 (144749)
Törölt nick Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144755

Dehogynem :)

 

Akkor macerás ha kicsorbul, mint nekem az egyik. Na azt melós volt kicsiszolni belőle de találtam még régen vett durva fenőkövet. A többit meg simán 800-1200-4000 szemcséjű vizesköveken. Jó ... nem annyira simán, mert csaltam. Én kézből nem hinném hogy szépen tudnék élezni, ezért használtam ezt a sablont.

 

Szóval vegyél jó fenőköveket, vagy gyémántlapokat aztán jó lesz az. De addig is jó forgácsolást vele :)

Előzmény: Pillanatragasz (144752)
motor-os Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144754

Egyszerű,de nagyszerű. Elég hozzá egy asztalosfűrész.

Előzmény: SeresZoli (144745)
Pillanatragasz Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144753

Én is tervezem hogy egyszer körbebiciklizem a balatont .

Előzmény: GPS (144707)
Pillanatragasz Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144752

Ma végre kipróbáltam a cseresznyés vésőmet. Húdekurvára vág érzés fogott el. Aztán az hogy sose fogom tudni úgy megfenni ahogy gyárilag van megfenve.  Bogot is véstem vele meg se látszik az élén.  

Előzmény: Törölt nick (144724)
Pillanatragasz Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144751

Azért biciklivel mégse indulj el. 😀

Előzmény: X.G. (144703)
mezcalito Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144750

Durván 80ezertől felfelé már lehet velük dolgozni, dolgoztam olyan maszeknál is ( a maszekok többsége ilyen) ahol csak alapgépek (egyengető,vastagoló,körfűrész,szalagfűrész stb)vannak és azokkal is lehet ablakot ajtót készíteni szép minőségben, nyilván ahol egy erre tervezett automata/többtengelyes/ cnc gép van az az ablakprofilgyártásban verhetetlen persze a hozzávaló szerszámmal. Nem akarok árversenybe bocsátkozni, csak arra próbáltam rámutatni a lelkes ablakot készíteni akaró embernek hogy egy ablakszögmarásnak drága lehet a felszerszámozása, persze mint már beszéltük mindenki abból főz ami van, én nem állnék neki egy ablakkészítésnek 1 db passzítófűrésszel, 1 db keretesfűrésszel és 1 db kézigyaluval és egy falcgyaluval igaz meg lehet ezzel is csinálni.

Előzmény: motor-os (144740)
409 Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144749

"Mit használjak hordónak tartálynak? Használt festékes, ragasztós tartály jó ennek?"

 

Festéket/ragasztót sok fajta edényben tárolnak, hogy most nálad melyikről van szó, azt csak Te tudod. Mindenesetre, ha valami műanyag/vékony lemez vödör, hordó, azt a porszívó jó eséllyel össze fogja szívni. Nekem a hamuporszívóhoz egy 60literes bordázott acéllemez hordó van a ciklon alatt, de még az is szokott egyet-egyet hangosan pattanni, amikor befogom a cső végét.

Előzmény: antaljanos (144712)
Pillanatragasz Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144748

Én is megcsináltam a fahordót meg a bafle porleválasztót pacman kolléga útmutatása alapján ,nagyon jó lett.  Érdemes belevágni.

Előzmény: Mrteo (144722)
SeresZoli Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144747

Így van!

Az a jó, ha az ember tényleg tudja, hogy honnan való, és mi volt rajta. Én se használtam volna fel a konyhába, ha nem lettem volna biztos abban, hogy mi is volt rajta, és hol tartották :)

Előzmény: 409 (144746)
409 Creative Commons License 2017.10.20 0 0 144746

"Ja! Mert előtte gyomirtót, vagy állati antibiotikumot tároltak rajta."

 

Ez részigazság. A raklap egy gyűjtőfogalom, sok mindent takar. A nagy többség (miután mással nem igazán találkozott) a szabványos EUR palettát érti alatta. Ezt tényleg érdemes kerülni, mert valóban akármi is lehetett már rajta, meg kötelezően gomba és rovarirtó kezelt. Ráadásul a jót nem adják ingyen. Viszont rengeteg egyéb egyszer használatos raklap is van, amiről tudható, hogy mit szállítottak rajta. Többségében még örülnek is, ha elviszed ingyen. :))

(Legutóbb egy 250x420-as palettából nyertem ki 7db 250 hosszú 4x8-as staflit. Polikarbonát lapokat szállítottak rajta. Az csak nem mételyezte meg a fát...  :))  )

Előzmény: motor-os (144725)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!