A Supra tájékoztatójában írják, hogy a kockázat jelentős, illetve jelentős árfolyamingadozása lehet. Ez nem fedi le a 20-30%-os áringadozást? Szerintem aki elolvasta a tájékoztatóját, az tudja.
Az inkább probléma, ha az ajánlott 3-5 év alatt nem teljesít. A Suprával ezen a téren nincs gond, de a G10 valóban mínuszos 5 éves távon is, ami nem növeli a bizalmat, hogy ebbe tegye az ember a pénzt, pedig Büki dicsérni szokás itt a fórumon.
Szerintem az mindegy, milyen okból bukja el valaki a pénzét. Még a svájci frank előtti időkben írtam, hogy a Suprában simán van 20-30% kockázat. Nem voltam vele túl népszerű. Aztán jött az a januári nap, és most már mindenki tudja. Egy időben azt is mondtam, hogy 1-2 OTP-s alap (EMDA, G10) szerintem simán el tudja füstölni az egész tőkét, olyan eszeveszett kockázatot vállal. Ezért se kaptam dicséretet. Remélem nem jön el az a nap, amikor triviális lesz ez is.
Az is lehet, hogy ez egy ellenőrzésnem álcázott ösztönzés volt arra, hogy minden kockázatos dolgot adjanak el, mert jön a zuhanás a világban. Szótak nekik 30 millió volt az ára.
lattam en mar belulrol tobb nyugati nagy befektetesi bank rendszereit, ha arra alapoznek ami ott (is) van, akkor most tennem arannya mindenemet, es jol elasnam. vagy felgyujtanam, ntom. de h informatikai rendszerre nem biznam, az biztos.
ezzel a mi legnagyobbunkat szeretnem vedeni, de ha valaha latna egy felugyelet mi megy a banki informatikan... (tenyleg, es nem amikor csak random kijonnek), sztem ok is elsirnak magukat
Kb olyan, mintha fék nélkül mennék az úton és amikor a rendőr kiszed a forgalomból, arra hivatkozok, hogy majd beviszem a szervizbe a kocsit
namost ha ez után rendszerszerűen szabályos, ámde kockázatelkerülésbe fog átmenni az alapkezelő a rendszerszerű hiányosságok kockázatossága helyett, akkor haszon se lesz ááám, igaz, hogy a pénz se fog elúszni annyira
csak azt ne higgye senki, hogy ez az ellenőrzés és következményei, csak a legnagyobb alapkezelőre fog csak vonatkozni, hogy a működés kontrollja miatti változtatási kényszer, nem jelenik meg más alapkezelőnél.
A bírságösszeg meghatározásakor súlyosító körülménynek számítottak a feltárt rendszerszintű hiányosságok, azok kockázatossága, illetve az OTP Alapkezelő jelentős piaci részesedése. Enyhítő körülményként vette figyelembe a jegybank az alapkezelő együttműködő magatartását, és azt, hogy már a vizsgálat során számos azonnali intézkedést tett a hiányosságok megszüntetése érdekében, illetve azt, hogy átfogó intézkedési terv keretében bemutatta az MNB számára a jogszabálysértő hiányosságok megszüntetése érdekében megtenni szándékozott további intézkedéseket.
Sziasztok Gyerekik! Ez a legprofibb és a legfelkészültebb hely, ahol a pénzeteket egyáltalán befektetési alapban lehet. Ennél csak sokkal carabbak vannak. Tudtok ti nyugodtan aludni?
Köszi, megnézem majd, hogy mit tud a Yahoo/Google. Ha forintos számítást nem is, de a befalapok meg az ETF-ek közös kezelését elvben támogathatnák ezek az eszközök, mert az alapoknak van isin kódjuk, bár azt nem tudom, hogy ezek a külföldi eszközök látják-e magyar alapok árfolyamait.
ETF-ekre egy csomó ilyen van (Yahoo, Google Finance), forintos befektetésekre nem tudok hasonlóról. A kettő vegyítése, meg a különböző devizás elszámolások távoli álomnak tűnik.
Ugyanakkor valószínűleg megoldható excelben, csak az a kérdés mennyi munkát ér meg neked.
Tudtok olyan oldalt ajánlani, ahol egy helyen nyomon lehet követni a teljes portfóliót? Tehát mindent, alapokat, etf-eket, stb. hogy felveszem kézzel, hogy miből (ISIN) mennyit vettem, mikor, és ebből szép elemzéseket, grafikonokat csinál automatikusan, az aktuális értékről, az egyes befektetések eredményéről különböző időtávokon, az egész portfólió eredményéről, stb.
Bónusznak még az is jó lenne, ha megadott devizában is tudná ezt. Pl. hogy HUF-ban is ki tudná mutatni, hogy mennyi érnek a befektetések úgy, hogy az adott más devizás (EUR, USD) befektetéseket mindig az aktuális árfolyamon HUF-ra konvertálja.
Szóval egy oldalt keresek, ahol megadott infók alapján egyből látni, hogyan állok éppen, illetve százalékosan, grafikonokal, stb. gyors áttekintést ad az eddigi eredményekről is.
Meg lehet, hogy Te kivételesen fegyelmezett vagy, és alulteljesítés esetén sem pánikolsz be, de a többség be fog, így rajtad kívülálló okok miatt egy eladási lavina indulhat el egy kisebb ETF-nél, és egy méret alatt már nem éri meg a kibocsátónak. Plusz (külső) kockázat a stratégiádban.
A Deutsche Bank szokott indítani egzotikus ETF-eket, aztán egy csomót be is zár. Nem hogy itthon, Európában is el van maradva az ETF-ek piaca az USA-hoz képest, ezért is van az, hogy a 3 említett piacvezető sokkal kevesebb ETF-et árul Európában.
Csak nagy kezelőtől szabad venni, mert ott általában alaposan felmérik az igényt, meg presztízsveszteség miatt sem bajlódnak bizonytalan témájú ETF-ekkel. Vanguard, iShares, SPDR.
"szinte biztos vagyok benne, hogy komoly ceg komoly alapjaval/ETF-jevel "rendes, fair" megoldasra lehet szamitani"
Igen, ezt nem említettem, de a cikkekben is szerepel. Az alapkezelő számára minden bezárásnak van egy reputációs kockázata, így érdemes nagy alapkezelőket választani az alternatívák közül.
Egyáltalán nem amatőr kérdés. Az ETF-eknél nem annyira érdemes a múltbeli teljesítmény miatt bezárni az alapot, ez elsősorban aktív alapoknál működik. A legtöbb ETF indexált termék, így a bezárása után is tudni lehet a teljesítményét. Persze itt is vannak kivételek, aktív, egyedi döntések alapján működő ETF-ek, de ez csak kis százalék, aki ilyet vesz, remélhetőleg tisztában van a kockázatokkal (nincs tisztában).
Az ETF-eket általában gazdasági döntés alapján zárják be, és az oka mindig ugyanaz: nem lett elég népszerű. Ez teljesen logikus, az alacsony alapkezelői díjakból csak megfelelő állomány mellett jön össze annyi pénz, amiért megéri csinálni. Az amerikai piacra nagyjából azt mondják, hogy azt az ETF-et, amelyikben nem jön össze legalább 100 MUSD a bevezetés után 2-3 évvel azt a bezárás fenyegeti. Tehát a likviditás mellett célszerű az állományt (AUM) is figyelembe venni.
ETF bezárással még nem volt kapcsolatom, de jobb azt mindenképpen elkerülni. Valószínűleg az történik, hogy visszaszolgáltatják az ETF-ekben szereplő részvényeket, és adogathatod el őket egyenként... Szerintem a befektetési szolgáltatódon sok múlik, a bezárás, tőzsdei kivezetés bejelentés köteles folyamat, az a kérdés időben eljut-e hozzád az információ... jobb nem kipróbálni.
Tehát az általad említett nagy ETF-ek esetében elhanyagolható ez a kockázat, ez főleg kicsi, speciális ETF-eket érint. Ha ilyeneket veszel, célszerű időnként ránézni a napi forgalom, és állomány értékekre és ha rossz irányba mutat a tendencia inkább megválni tőle.
addig OK, h a nagyok kozul valasztok ishares, vanguard.
TFH. jon a kovetkezo crach, es felere esik az index. engem -elmeletben- nem zavar, hosszu tavra tervezek, majd rendbe jon.
DE: mi van akkor, ha ekkor bezarjak az ETF-et? Tehetnek ilyet?
nekem a bef. alapoknal mindig is gyanus volt, h a nagyon rossz idoszakot ugy rejtik el, hogy egyszeruen uj alapot inditanak, a regit meg bezarjak. igy az ujnak nem lesz rossz track recordja.