Befektetési alapokban (magyarok) tartom a pénzem nagy részét, egy olyan (webes) alkalmazást keresek, amivel láthatnám a portfólióm alakulását, tudtok ilyet ajánlani? Eddig Excelben vezettem és a BAMOSZ-ról másoltam időnként az árfolyamokat, de ez kezd elég fapados lenni.
Egy pozitív élmény a jelenlegi bizonytalan pénzügyi helyzetben.
A story címe: Jó tett helyében, jót várj.
Négy éve kisebb összeggel befektettem az akkor induló Aegon Premium üzletághoz, és ebben az évben a héten voltam bent náluk felülvizsgálni a befektetéseimet, és meglepődésemre a konzervatív portfóliómon, ugyanis most negyedik évben is több mint 8%-ot hozott éves szinten, és úgy gondolom mostanra elért oda a kapcsolatunk, hogy szívből ajánlom másoknak is, akik egy megbízható befektetési lehetőséget keresnek.
Nagyon meg vagyok elégedve az ottani pénzügyi tanácsadóm munkájával, és szakmailag is nagyon képben van, talán ennek köszönhető ez a jó teljesítmény.
Elismerem a munkáját, és segíteni akarok neki is, és a befektetni vágyó embereknek is, ezért aki szeretné felvenni a kapcsolatot vele, az írjon nekem, és megadom az elérhetőségét.
ui.:Én pedig a kisebb összeget, nagyobbra cserélem :)
A rendszeresen felbukkanó hírek csak megerősítik, hogy Buffett nagyon régóta ajánlja ugyanazt az átlagbefektetőnek. Nem a saját alapját, nem másik aktív befektetési alapot, hanem olcsó, passzív index alapot. Már a 2004-es Berkshire részvényesi találkozón kifejtette ezt a véleményét:
Amennyiben egy nagyon olcsó index alapba fektet be lehetőleg nem egy időpontban a teljes összeget, hanem hosszabb időtávon egyenlő részletekben jobban fog teljesíteni, mint a befektetők 90%-a.
Amennyiben szeretne heti 6-8 órát foglalkozni a befektetéseivel, csinálja. Amennyiben nem, egyenlő részletekben, időben elnyújtva vásároljon index alapot. Ezzel biztosítja a diverzifikációt két fontos területen, eszközök között és időben.
A magyarok számára különösen fontos gondolat:
A legrosszabb befektetése ami lehet, a készpénz. Mindenki beszél arról, hogy a készpénz a király, meg hasonlók. A készpénz folyamatosan veszít az értékéből az idő előrehaladtával. De a jó cégek egyre többet érnek.
A Business Insider összegyűjtött 9 olyan könyvet is, amit - az interjúi és a részvényeseknek küldött levelei alapján - Warren Buffett szerint mindenkinek el kellene olvasnia. Az egyik közülük, Az intelligens befektető Buffett nagy kedvence magyarul is megjelent.
André Kosztolány 93 mozgalmas évet élt, ez alatt számos nagyszerű könyvet írt tőzsde tapasztalatairól, kalandjairól, melynek elolvasását mindenki számára kötelező jelleggel ajánljuk.
Néhány műve: Egy spekuláns bölcsessége, Kedvenc történeteim a pénzről, Mérlegen a jövő, Több mint pénz és mohó vágy, Tőzsdepszichológia (Kávéházi előadások), Tőzsdeszeminárium, A pénz és a tőzsde csodavilága, Mesterfokon a pénzről
Ebben a fejezetben ismertetjük, hogy milyen ökölszabályokat kell betartani, ha sikeresek szeretnénk lenne a tőzsde parketten. Megismerkedünk a stop-loss, a risk/reward, pozíció méretezés és a portfólió fogalmakkal.
Az indikátoroka technikai elemzés talán legjobb eszközei, melyek alapvetően a múlt eseményeinek tréderek által lereagált reakciók alapján készített matematikai algoritmusok.
Hogy mit is jelent ez?
A történelem általában ismétli önmagát, az emberek reakció pedig alig-alig változnak az idők során, így a múltból táplálkozva meg lehet jósolni, hogy hogyan fognak a tőzsdei szereplők reagálni 1-1 eseményre. Ezeket a tényeket felhasználva a professzionális tőzsdei kereskedők számos indikátort (matematikai algoritmust) készítettek, hogy minél biztosabban megtudják "jósolni", hogy merre is fog menni az árfolyam.
Korábban beszámoltunk az árfolyam alakzatokról, most kicsit mélyebbre megyünk és megvizsgáljuk a gyertyák mit is jelentenek illetve azt is, hogy milyen formációban hogyan értelmezhetjük jelzéseiket.
A történelem általában ismétli önmagát. A traderek rendszerint ugyan úgy reagálnak le bizonyos piaci körülményeket, híreket, eseményeket. Ezáltal számos már önmagát beteljesítő alakzat fedezhető fel az árfolyamok mozgásában.
Az alakzatokat érdemes figyelni, mert igen nagy megbízhatóságú jelzéseket várhatunk tőlük. Valószínűsíthetik a trend folytatódását, de fordulását is előre vetíthetik.
Az árfolyam mozgások általában valamiféle irányt vesznek fel, amely lehet
- emelkedő,
- csökkenő vagy
- oldalazó is.
Ezeket a mozgásokat, trendeket felismerve megrajzolhatjuk a mozgás csatornáját, amely segítségével nagy biztonsággal megjósolhatjuk az árfolyam további mozgását.
Alapvetően kétféle megközelítése létezik a részvénypiaci elemzésnek, ez a kettő a technikai elemzés és a fundamentális elemzés.
Fundamentális elemzés: jellemzően ezzel a módszerrel szokás megvizsgálni a tőzsdei cég jelenlegi és jövőben pénzügyi állapotát, kilátásait. Ezt a fajta elemzést leginkább a részvény legalább közép, de inkább hosszú távú vásárlására szokták használni. Rövid távú vásárlásra, spekulációra is rendkívül alkalmas ez az elemzési módszer, amennyiben az információk kellően napra készek és hitelesek. Gyakori jelenség a bennfentes kereskedés, amely a részvények vásárlását vagy eladását jelenti olyan hír vagy információ alapján, amely a nyilvánosságra hozatal előtt kerül az egyén tudomására (jellemzően a cég tulajdonosai, alkalmazottai illetve ismeretségi köreibe tartozó személyek).
Technikai elemzés: ez a spekulánsok legfőbb eszköze. Ennek segítségével lehet elég nagy megbízhatóságú beszállási és kiszállási pontokat meghatározni. Továbbá megvizsgálni a trendet, a támasz és ellenállási szinteket, melyek segítségével a kockázat / hozam arányokat is megkapjuk, amely alapján el lehet dönteni, hogy érdemes -e vételi vagy eladási pozíciót nyitni. Az árfolyam alakzatok segítéségével, akár a kitörési pontokat, akár a trend fordulókat meg lehet jósolni.
ha közép távon nem is, de hosszabb távon (értem: mikor az olaj kezd majd fogyni és megy fel az ára) már érdemes lehet befektetni. vagy nem érdemes ennyire előre gondolkodni?
Napenergiába talán érdemes fektetni (ezt nem tudom), de konkrétan ebbe a napenergiacégbe én nem tennék pénzt. Napenergia cégeknek nem áll a zászló amíg az olaj ennyire nyomott áron forog.
- Amennyire visszatudok menni a cégadatok történelmében, soha nem volt stabilan nyereséges
- Az éves vesztesége évente megduplázódik
- Tele van hitellel, d/e=3
- a WC éppen 0 (most)
- Cash burner, FCF=-2.3Mrd $, ami a teljes kapitalizációval összemérhető, de a saját tőkéje csak mintegy harmada cash flow deficitnek
Amit rálátásom megenged, aszerint nem is várható pozitív EPS a következő 2-3 évben és nem úgy néz ki, mint ami kézben tudja tartani belátható időn belül a mérlegét. Ezzel együtt persze lehet spekulálni vele, de a kockázatokkal tisztában kell lenni.
napelemgyártó cég részvényei, nagyon alacsony áron. ha valamibe ma érdemes belefektetni, akkor az a napenergia, ugyanis végtelen :D nem ugy mint az olaj
Mit kell tartalmaznia az értékpapír nyilvántartásának?
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99500117.TV 5.mell. II.5 pont
a) A magánszemély a tulajdonában vagy birtokában lévő összes értékpapírról, valamint az ilyen értékpapírra vonatkozó, őt megillető vételi, jegyzési, eladási vagy más hasonló jogról nyilvántartást vezet. A magánszemély e nyilvántartási kötelezettségét a befektetési szolgáltató által kiállított bizonylat megőrzésével teljesíti, amennyiben az értékpapírt befektetési szolgáltatónál helyezte el (vagy az értékpapírt számára befektetési szolgáltató tartja nyilván), és a bizonylaton minden, az adókötelezettség teljesítéséhez, a teljesítés ellenőrzéséhez szükséges adat megtalálható.
b) Az értékpapírok nyilvántartása a következő adatokat tartalmazza:
- az értékpapírkód;
- az értékpapír megnevezése (így különösen befektetési jegy és más kollektív befektetési értékpapír, kötvény, részvény, üzletrész, vagyoni betét);
- az értékpapír típusa (bemutatóra vagy névre szóló);
- az értékpapír fajtája (így különösen ideiglenes részvény, törzsrészvény, osztalékelsőbbséget biztosító részvény, dolgozói részvény, dolgozói üzletrész, kamatozó részvény, átváltoztatható kötvény, jegyzési jogot biztosító kötvény);
- a kibocsátó neve (cégneve, elnevezése), székhelye;
- a kibocsátás időpontja;
- az értékpapír névértéke;
- az értékpapír megszerzésének időpontja;
- az értékpapírra vonatkozó jogra történő utalás, ha a megszerzés vagy az átruházás értékpapírra vonatkozó vételi, jegyzési, illetve eladási jog (más hasonló jog) gyakorlása révén történt;
- az értékpapír megszerzésére fordított érték
= bizonylatának sorszáma vagy más azonosítója,
= teljesítésének időpontja,
= összege;
- az értékpapírra fizetett hozam (így különösen kamat, osztalék)
= megszerzésének időpontja,
= összege;
- az átruházás (ideértve a bevonást, az átalakítást, a kicserélést, a felülbélyegzést, a lebélyegzést is) időpontja;