Hobbi asztalosmunkához életem első felsőmaróját szeretném megvásárolni és ebben szeretnék tanácsot kérni. Mivel Tényleg hobbi célra, évente csak néhány alkalommal használnám, így nem szeretnék túl drága gépet, de használhatatlan gagyit sem. Praktikerben néztem a Bosch POF 1400-at, ami nagyon kézre áll hasonló árú és olcsóbb gépekhez képest, ezért nagyon tetszett. Viszont interneten szinte több a kritika vele szemben, mint mellette. Illetve ahogy néztem és olvastam, asztalba sem tudom szerelni átalakítás nélkül.
Ezért azt szeretném kérdezni, hogy 40.000 forintig milyen felsőmarót tudnátok ajánlani hobbi felhasználásra? Mire figyeljek vásárláskor?
Át kéne forgatni a cserepeket, meg kicserélni a rosszakat. Nagy esőben beázik. Megcsinálnám, de tériszonyom van. Úgy meg nem halad a munka, ha állandóan a kapaszkodót keresem, meg szorítom.
Az a szerencsésebb, ha azonnal megmondják, rossz helyen jársz. Engem hitegetett két, 'megbízható, profi, korrekt' tetőfedő is, pár százezres kisebb javítás elvégzésével. A tető a várakozást nem tolerálta, egyre rosszabb lett - végül, pár órás munkával egy ismeretlen, de a tetőhöz értő ember javította meg, az említett szakemberek által adott, ajánlati ár közelében sem volt a költség. Azóta nincs a tetővel probléma .
Ha az asztalod a boltban 100ezer forint, akkor ugyanaz az asztal egyediben elkészítve kb 300ezer. Nem megerőltető neki, hanem kockázatos, mert ritkán csinál ilyet, nem biztos magában, hogy elsőre sikerül. Meg nem is nézi ki belőled hogy simán kifizeted ezt a pénzt, és vita meg macera helyett elhajt azonnal.
Nem véletlen, hogy az ilyen asztalok általában furnérozottak, tömörfa lábbal. Annyi vele a munka, hogy az össz árhoz képest már nem nagy felár a jobb alapanyag, nincs értelme bútorlapból csinálni.
(ez kihúzva 295cm, és olyan "villás" amit szeretnél):
Szüleimnél hasonló volt az étkezőasztal de egy lábon állt. Igaz jó nagy talpa volt de semmi nehezék nem volt benne és nem borult ki a húsleves. Sajna már a ház sincs meg.
"Konyhabútort bárki össze tud rakni akinek volt legoja, ez meg sima ügy kellene legyen egy igazi asztalosnak."
Össze tudják rakni azasztalosok ezt az asztalt, aki pedig konyhabútort rakott már össze az még nem asztalos, egy hegesztő lehet másképpemn rakja össze azt a konyhát mint egy gyakorlott felszerszámozott asztalos.
Ipari tanuló koromban 2000-ben gyakszi után vagy iskola után mentem segédezni egy konyhás maszekhoz, egy héten 2 3 szor mikor hogy---nekik is "sima ügy" lett volna megcsinálni ezt azt de semmit nem vállaltak be 250.000Ft alatt mert túl sok a szöszölés vele és profit meg semmi, nem csak arról van szó hogy kell a pénz a bmw-re mert egyik sem járt bmw-vel de kellett a pénz a családjuk eltartásához.Egy kisebb szarabb bútorral, hokedlivel éppen annyi munka van mint egy méretben 2 3 szor akkorával, de a méret miatt nem tudsz egy szépen megcsinált hokedliért pénzt elkészíteni mint mondjuk egy 4 5 ször akkora asztalért(magyarán még te költesz rá hogy dolgozhass vele).
Most oda jutottunk hogyha még van is pénzed az iparosok éppencsak nem elhajtanak mert annyira elfoglaltak, akrtam vágni cnc lézervágott lemezt éppen csak nem küldtek el a picsába, én az egyetlen kicsi tételemmel befurakodok a nagy gyártóknak termelők közé, vagy mentem díszműkovácshoz 3 hónap alatt semmire nem jutottunk, jó majd beszélünk mert most sok a meló stb stb, nem haragszom rájuk felfogom elfogadom most ilyen a világ, és ha tényleg szeretném azt a kovácsolt akármit akkor még nekem kell rágnom a fülét a mesternek tetszik nem tetszik pedig azért az én kívánságom az olyan 350.000ft lett volna , de ezt is úgy visszadobják csak nézegetek,rá vannak állva a pénzesebb ügyfelekre ami érthető.
Köszönöm a gyors válaszokat Neked és Pacman123-nak is!
Ezek szerint simán működik ez a majdnem szó szerint fáék egyszerűségű asztal akkora méretben is amit mi szeretnénk, nem értem miért megerőltető ez egy asztalosnak. Konyhabútort bárki össze tud rakni akinek volt legoja, ez meg sima ügy kellene legyen egy igazi asztalosnak.
Egy dolgot nem értek még, hogy az asztal közepén lévő láb mitől olyan drága? Kell bele súly, oké, de a boltiban is van amit haszonnal százezer környékén már meg lehet venni, és ötletem is lenne hogyan illeszthető rá az asztallap és a nyitó szerkezet, de igazából ez már tényleg csak a hab a tortán, jó lesz a négy láb is. :)
Ma elkészültem a vésőélező géppel. Nem saját ötlet, ebben a Hauch Tamás által készített jó oktatóvideóban láttam a szerkentyűt https://www.youtube.com/watch?v=2r9zH5j3FQI és megtetszett.
Nem lett egy Tormek a régi Baumaxos köszörűből, de a célnak megfelel, egyenes vésőt szépen és gyorsan lehet vele élezni.
Az első tekerővel a gépet lehet előre-hátra mozgatni, a felsővel pedig az asztalt, vele együtt a vésőt lehet billenteni.
Nos, ez a tesztelés kicsit csúszott de ma feltettem a szalagfűrészre az éledzett lapokat. Első körben a legszélesebb (16mm, 6tpi) lapra voltam kíváncsi. Vágtam fele 23x110x500-as cseresznyét, nagyjából 3 vékony lapra (~7x110x500) nyestem. Meg kapott kis gőzölt bükköt is. Sokkal szebben és haladósabban vágta az anyagot, mint a gyári lap. A nagyobb vágási sebességen teszteltem.
Itt látszik a különbség a két fűrészlap között - az alsó az éledzett, a felső a szalagfűrészhez gyárilag adott Maki lap:
A fog alakja kevésbé "mély" és ívelt, lehet ez a legfőbb oka hogy könnyebben és szebben is lehet vágni vele. Legalábbis keményfát. Persze ez 0km-es lap, de a gyáriban sincs túl sok vágás. Egyébként vékonyabb a lap is a gyáritól, remélem hogy nem lesz kevésbé tartós és nem fog szakadni. De elsőre úgy néz ki nem kidobott pénz.
Előzményben a forrás, akit pedig érdekel: az ára eszerint alakult (emailben kaptam az ajánlatot):
Sziasztok, a segítségeteket szeretném kérni, mert egyszerűen nem találok szakembert (nem csak nevében asztalost) aki képes egy nyamvadt asztal megépítésére, így kénytelen leszek magam nekiállni. A legnagyobb bajom, hogy az eddig felhívott asztalosok azt se tudják mi az a villás kihúzású asztal, a bútorüzletekben is alig lehet a végein meghosszabbítható asztalt venni, többségében közepén széthúzható és pótlap(okk)al megnagyobbítható asztalokat lehet venni.
Jelenleg egy olyan villás kihúzással rendelkező étkezőasztalünk van ami a végein hosszabítható meg, az új lakásban viszont egy lényegesen nagyobb, összetolva ~170x95-ös, kinyitva viszont ~260x95-ös asztalt szeretnénk. Vasalattal megoldható asztal is érdekelne, de amit találtam vasalatot az 200ezer forint önmagában és mivel az év 350 napján összecsukva használnánk ez eléggé földtől elrugaszkodott befektetés lenne.
Nem gondolkodunk semmi különleges alapanyagban, Egger bútorlapból is tökéletes lenne, mert úgy legalább biztosan megegyezne a konyhabútor színével (és anyagával), készre gyártott rozsdamentes lábakkal, bár a legjobban úgy tetszene ha az asztal a közepén lenne alátámasztva.
Fentiek alapján vagy egy asztalost keresek aki érti miről beszélek és ismeri az 1950-es években kiadott faipari alapismeretek tankönyvet amiben benne van a villás kihúzású asztal, vagy az asztal méretezéséhez interneten fellelhető anyagra, esetleg ha van ötletetek megfizethető vasalatra.
Hát nem építettem, de tisztítás céljából szedtem szét csendes ipari gépeket. Náluk gumiágyban van az egész motor, többrétegű fokozatú szűrőrendszer csillapítja a szívó és kimenő levegőt ami jelentősen csökkenti áramló levegő zaját. A motor nagyjából egy centiméteres filcszerű anyaggal van körbevéve és csend van kb. annyira, hogy nem kell felemelni a hangom, ha valakivel beszélgetek munka közben(pl. csiszolás).
Attól fűgg mennyi ideig kell neki menni. Nem szereti a hosszú meneteket, melegszik. Ráadásul hangos is a hamuporszívó. Célszerű valami leválasztást alkalmazni mert drága a filter. Pacman kolega kisérleteit érdemes megnézni.
Nekem van egy alapkészlet, igaz hogy BETA. A kiegészítő méreteket Abraboro-ból pótoltam. Fémet vágtam vele, lassú fordulaton, bőséges kenéssel. A 40x60-as zártszelvény hegesztett oldala nem nagyon tetszett neki, bár annak a hegesztésnek a sima vasfűrész se örül. Hogy ez az Aldis készlet milyen? Próba cseresznye... Végül is nem egy ökör ára, akár lehet jó is.