antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Szervusz Bajkálifóka, szép estét, kellemes hétvégét Neked!:-)
(Miért volt ügyesebb az én Mikulásom?:))
Ágh Tihamér
Adventkor
Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek, a földön sárguló, elkínzott levelek. Az ég hólyagszemén nem tör át a nap sugárnyalábja felhőtlen megakad. Az ősz lassan lépked, majd télbe borul és ahogy megvirrad, be is alkonyul... Este tompa fények remegnek az utcán, megtörnek a tócsák fodródozó foltján. De a hétköznapok bágyadt szürkesége nem törheti meg azt, ami bennünk béke. Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás: Ránk köszöntött advent, boldog Jézus-várás...
Kis medve jött a házba Csokisdoboz-fedélen. Egy tulipán lett a barátja – Nem ritka barátság télen.
Egy fényes, hűs ablakkal Hamar összeismerkedtek. Ott álltak éjjel-nappal, De főleg: egymás mellett.
A tulipán tudta: a medvét Mért hívják Kis Doboznak… De még így sem hihették A kinyitást ekkora rossznak.
Kinyitottuk… Ő is várta! De attól fogva folyton Feküdnie kellett: állva Potyogott belőle a bonbon.
A tulipán nyugtalan lett A fekvő beteg láttán. Nem érzett többé kedvet Semmihez az ég-világán.
Mi nyomban megigértük: „Álltok még egymás mellett!” S ők azt felelték: „Kérjük, Siessetek valamelyest.”
A csokit sietve megettük, De a tulipán lehullott… Most már fekhetnek együtt – Vagy: most megint csak fekhetnek! – Kis Doboz s benne a Szirmok.
*******
Ma ünnepli 80. születésnapjátTandori Dezső, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, író, műfordító. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Írói álnevei: Nat Roid, Tradoni és Hc. G. S. Solenard. Isten éltesse!
Szép estét, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Csokonai Vitéz Mihály
A békétlenkedő
IV.
Tél
No eljöttél valahára, Gyászos tél, a főld nyakára, És az erszényt oldozod: Együk most már munkánk bérét, Igyuk saját testünk vérét, Már az inséget hozod. Igazán, hogy minél rosszabb A te részed, annál hosszabb, Életünkből majd fél rész A te napjaidba vész.
Elrablod a kikeletnek Tején hízott természetnek Gyönyörűségit magad; Mindent, amit a termékeny Nyár s ősz adott a vidéken, Fagyod tőlünk elragad. Csak számodra munkálódunk, Érted élünk és aggódunk, S midőn mindent elragadsz, Magad csak kedvet sem adsz.
Tömlöccé teszed szobánkat, Kertünket és gyümőlcsfánkat Zúzzal virágoztatod. És azalatt nagy lármával Kimormolsz szélhahotával S jégfogad vicsorgatod. Ne dúld fel minden kedvünket, Enyhítsd megúnt életünket, Bocsásd hozzánk a tavaszt, Szívszakadva várjuk azt.
Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére. Ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót, belebúj a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre, fehér már a város tőle: fehér már az utca fehér már a muszka, pepita a néger, nincs Fekete Péter, sehol de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye- de reggel az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Már tudom, hogy a csillagok nem akárhogy futnak fenn az égen, és nem csoda, és nem varázslat, ami ott tartja őket féken. ...és jó, hogy elkerülik egymást, és jó, hogy nincs találkozás, mert világokat törhet össze egy szörnyű égi robbanás.
Mind így vagyunk. Sodor a sorsunk. Távoli ívek közt szabály, vonzás − taszítás: ez az élet, s míg lefutunk az ég falán, vannak, kik elkerülik egymást. Jobb is talán...
József Attila emlékmű a balatonszárszói vasútállomással szemben, a Tóparti parkban. A költő halálának körülményeire emlékeztető mozdonykerekeken száguldó nyomóformákon híres verseinek sorai olvashatók. Az 1998-ban felállított emlékmű Ortutay Tamás szobrászművész és Sarkady Mária építész alkotása.
József Attila
Én költő vagyok...
Én költő vagyok, de nem kell dicsőség, ne ünnepelje bennem senki hősét, ily ünneplést én Istenre hagyok. Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb. Versem azé, ki szívem versbe kérte és nékem elég a barátság érte.
*****
85 éve, ezen a napon hunyt el József Attila, huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.
Ma van Advent 1. vasárnapja. Mindenkinek békés és örömteli várakozást kívánok!:-)
Rónay György
Advent első vasárnapja
Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, tudhatjátok, hogy közel van a nyár. Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg korcs ágaimon más, mint a halál? Amikor jelek lepik el a mennyet, álmunkból kelni itt az óra már. De ha hozzám jössz, pedig megüzented, angyalod mégis álomban talál. Meg akartál rajtam teremni, rossz fán; Nem voltál rest naponta jönni hozzám. Ajtóm bezártam. Ágam levetett. Éjszakámból feléd fordítom orcám: boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám! Szüless meg a szívemben, Szeretet!
kaparász dideregve a szellő. Duzzadt, mint tele zsák: hóval telik újra a felhő. Nincsen csillag, a fák feketéllő törzse hatalmas. Megfagy az őz nyoma is. Készül le a völgybe a farkas.
Elhervadt a virág, a fák koszorúi lehulltak; Sárga levélkéken nyargal az őszi vihar. A csalogány hallgat. Hol az erdő, mely visszaidézze Lengő bokrait és mennyei hangú dalát? A tavasz eljő még; erdő, bokor újra virítand: Nem fog-e a csalogány halva fekünni alant,
*******
218 éve, ezen a napon született Vörösmarty Mihály, költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.
Fekete vizeken – hali-hé-hali-hó! Száll a Knyáz Potemkin, a fekete hajó. Süvítő szélvésznek a szemébe néznek Jó hatszáz legények – – Hali-hé-hali-hó! – A fekete hajó.
Visz csempész dugárút vörös zászló alatt, Tiltott rakománya a szabad gondolat. Nyílt lázadást ringat, mint bölcső, fedelén Hatszáz hajós legény – – Hali-hé-hali-hó! – A lázadó hajó!
Batumnál megfúrták – hali-hé-hali-hó! – Krim alatt fölrobbant s tovább ment a hajó. A sárga vizeken vad örvény nyelte el – Vaj’ most hol vesztegel – Hali-hé-hali-hó! – Ababonás hajó?
Jár, jár szakadatlan, jár csendbe, csendetlen, Tovaleng bordátlan, kering feneketlen, És árbóca hegyén Lobogója a lengő piros északi fény – – Hali-hé-hali-hó! – A hazátlan hajó! –
És ahol megjelen és ahol partot ér, Erőre kap a kar, fölforr a tunya vér, Gőg, gazság elsápad, szem nyílik, lánc szakad És minden rab szabad – – Hali-hé-hali-hó! – A szabadság-hajó!
– Te ura viharnak, tengernek, hajónak! Ha elhívni látod poétádat jónak, Ha üt majd az órám – hali-hé-hali-hó! – – Pihenni mire jó? – Hadd jöjjön el értem Az a hajó!
A hatszáz legénnyel üljek ott egy sorba, Mint a rózsák ülnek együtt egy bokorba. Sívó pusztaságra, amely tikkad, szárad, Vigyük el tavaszát a szabadulásnak. – Hali-hé-hali-hó! – Te örök szent hajó
Jó reggelt, szép napot, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Kiss József
Tüzek
Ismeritek a vidám rőzselángot S ropogását a vályog-tűzhelyen? A nyílt arcokat, a nyájas világot, Hol tréfa és dal önként megterem? Recsegő gallytól, pattogó szilánktól Lestem el egykor a dal ütemét. Hol az a tűz? Mi lett a rőzselángból? Nekem elhamvadt – talán másnak ég.
S hova lett, aki játszva élesztgette Kis tarka köténnyel, a gyermekleány? És hova tűnt a fiu méla kedve, Ki ott lebzselt a leány oldalán? Együtt dobáltuk a háncsot a tűzre, A redveset úgy, mint a nyirkosat, És találgattuk, boldog álmot fűzve, Hogy a siró fa vajjon kit sirat?
Szálló időnek suhogó fövénye – Minek bolygatni, amit betemet? A rőzselángra más tüzek jövének, Emésztőbb láng ragadta lelkemet Hírért lobogni – istenem, mi dőre! Az igazságért – ó, mily elfogult! S míg örök lázban törtettem előre, Hajam megszürkült, lelkem elborult.
Az én mezőmön nem értek kalászok, Az én aratásom egy marék virág, Az én gyönyöröm az álomlátások, Az én világom egy álomvilág. Kialvó lángok pernyéje szitálva, Szürkén, szomorún csak esik, esik – Félek, hogy álmaim összezilálja, S elhagynak, mire beesteledik.
Hideg van... Fázom... Friss szenet a tűzre! Gyilkos melegét hadd fújja reám, Mint macska teszi, a madarat űzve, Akit felvert gyanútlan éjszakán. Ó milyen tűz ez! Mi más, mint a régi! Nem erdőn termett, a mélység dobta ki: Világforrongás volt az anyja néki És forradalmak az ő fiai.
Hogy zúg, hogy dohog, hogy kattog, hogy lármáz, Hogy mormol, veszekszik a kürtő alatt! Mintha rab démonok az ajtót ráznák, Hogy börtönükből szabaduljanak. Haragvó isten! Mi lesz a világból, Ha egyszer a kőszén öntudatra jut, S a buta rög megindul magától S a sistergő katlan majd egyszer kifut.
Ha összeomlik mindaz, ami korhadt, Mi évezredek véres bálványa volt, És oduikból elővánszorognak A rászedett, a megcsalt milliók... Látom mozdulni, – látom keveredni – Egy új Marseillaise gyujtó hanginál, Az ócska tetőkbe üszköket vetni... Míg az utolsó is véres lángban áll!
– S amíg lelkemmel káprázatok játsznak S jövendő tüzek délibábja von, Amelyek távol ég alján cikáznak – Valamikor – beomlott síromon, Itt ülök némán, magamba rogyva, Míg száll az óra, mint egy pillanat, És félig ébren és félig álomba’ Piszkálgatom a húnyó parazsat.
*****
Tegnap múlt 175 éve, hogy megszületett Kiss József költő.
Pitt-patt, csitt-csend, a fákon, az ágon, az egész világon, csitt-csend, most hajlik, pitt-patt, most mozdul, ütődik, hívja csengetőit, csenget és kovácsol, ág-bog hull a fáról: kis üvegcsonkok, tűhegyes fogak, a ritkás levegőben fölvillámlanak; szél zúg, zeng, most, szél fönn, lenn, most; síneken utazik, fejszefogba ütközik, forgács lesz belőle: ej-ha!
****
Tegnap múlt 85 éve, hogy megszületett Horgas Béla, költő, író, szerkesztő, publicista.
A vers nem vallomás csak alkotás mindenkinek szól és senkinek sem teneked is és teneked sem üzenet sem és rejtelem sem nem csábítás nem ámítás nem rábeszélés nem kibeszélés nem akar semmit csak ezt a semmit nem kell komolyan venned s nem lehet félrevetned nem szabad zokon venned s nem kéri rokonszenved nem lehet szaván fognod s nem lehet megtagadnod nem is kell rá felelned csak nem lehet feledned virág mit bárki leszakít de amiből kinyílt a vágy a mag azért te vagy.
ahogy egész nap sértetlenül és semmit se sértve surran a törékeny és nyaktörő tárgyak között ahogy mindig megtalálja az egyetlen megoldást ahogy mindig meglátja az egyetlen kiutat a dolgok beláthatatlan labirintusából
******
Tegnap múlt 98 éve, hogy megszületett Somlyó György, költő, író, esszéíró, műfordító, a párizsi Mallarmé Akadémia tagja, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.
Ma megfogta kezem S ki, a határba vezetett a bánat, Nézni A hó alatt a gyönge, gyér fűszálat S nézni süppedt, régi sirok felett Az örök, élő repkénylevelet.
Akartam tudni: mit álmodtanak Karácsonykor a fák, S a törzsek most is oly hatalmasak S büszke fejük a vihart éppúgy állja, Mióta letört S lehullott a mi fejünk koronája? Fürkészni mentem távolát az égnek. Hogy ép-e még a kékje, Mióta minket darabokra tépnek? És mentem látni: régi még a táj, Mióta a mi szívünk jobban fáj?
S láttam: a táj a régi, régi volt. A nagy határban szűzi csend honolt. Az ősi fűzek hallgatagon álltak, Láttam a hó alatt a gyér fűszálat, Az örökélő repkénylevelet Süppedt sírok felett... S lehajtottam lassan a fejemet,
Kerestem a közömböst, a nagyot, Valamit, ami nem változhatott, Valamit, ami régi És amibe még megfogódzhatok, S mikor megtaláltam a régi tájt, Az is fájt.
Valaki dúdolt: régi volt a nóta S én mégis tudtam, Tudtam, hogy minden, minden más azóta
Szép estét Neked Tereska és az ide látogatóknak is!
——————————————————————————
Pilinszky János
Novemberi elízium
A lábadozás ideje. Megtorpansz a kert előtt. Nyugalmas sárga fal kolostorcsendje háttered. Kezes szellőcske indul a füvek közűl, s mintha szentelt olajjal kenegetnék, érzékeid öt meggyötört sebe enyhületet érez és gyógyulást.
Bátortalan vagy s ujjongó! Igen, gyermekien áttetsző tagjaiddal a nagyranőtt kendőben és kabátban, mint Karamazov Aljosa, olyan vagy.
És olyan is, mint ama szelidek, kik mint a gyermek, igen, olyan is vagy, oly boldog is, hisz semmit sem akarsz már csak ragyogni a novemberi napban, és illatozni toboz-könnyüen. Csak melegedni, mint az üdvözültek.
Te győzz le engem, éjszaka! Sötéten úszó és laza hullámaidba lépek. Tünődve benned görgetik fakó szivüknek terheit a hallgatag szegények
A foszladó világ felett te változó és mégis egy, szelíd, örök vigasz vagy; elomlik minden kívüled, mit lágy erőszakod kivet, elomlik és kihamvad.
De élsz te, s égve hirdetik hatalmad csillagképeid, ez ősi, néma ábrák: akár az első angyalok, belőled jöttem és vagyok, ragadj magadba, járj át!
Feledd a hűtlenségemet, legyőzhetetlen kényszerek vezetnek vissza hozzád; folyam légy, s rajta én a hab, fogadd be tékozló fiad, komor, sötét mennyország.
******
97 éve, ezen a napon született Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.
Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még önmagamnál tovább nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi, de hogyha van is, isten tudja hogy van? Vak dióként dióban zárva lenni s törésre várni beh megundorodtam.
Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm. Csak nyilam szökhet rajta át: a vágy - de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok : magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa.
*******
Tegnap múlt 135 éve, hogy megszületett Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.
Köszönöm a választ, s a válaszhoz szükséges kutakodást!:-)
Babits Mihály
Esti kérdés
Midőn az est, e lágyan takaró fekete, síma bársonytakaró, melyet terít egy óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja s oly óvatossan, hogy minden füszál lágy leple alatt egyenessen áll és nem kap a virágok szirma ráncot s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot és úgy pihennek e lepelnek árnyán, e könnyű, síma, bársonyos lepelnek, hogy nem is érzik e lepelt tehernek: olyankor bárhol járj a nagyvilágban, vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban, vagy kávéházban bámészan vigyázd, hogy gyujtják sorban a napfényü gázt; vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel nézzed a lombon át a lusta holdat; vagy országúton, melyet por lepett el, álmos kocsisod bóbiskolva hajthat; vagy a hajónak ingó padlatán szédülj, vagy a vonatnak pamlagán; vagy idegen várost bolygván keresztül állj meg a sarkokon csodálni restül a távol utcák hosszú fonalát, az utcalángok kettős vonalát; vagy épp a vízi városban, a Ríván, hol lángot apróz matt opáltükör, merengj a messze multba visszaríván, melynek emléke édesen gyötör, elmult korodba, mely miként a bűvös lámpának képe van is már, de nincs is, melynek emléke sohse lehet hűvös, melynek emléke teher is, de kincs is: ott emlékektől terhes fejedet a márványföldnek elcsüggesztheted: csupa szépség közt és gyönyörben járván mégis csak arra fogsz gondolni gyáván: ez a sok szépség mind mire való? mégis csak arra fogsz gondolni árván: minek a selymes víz, a tarka márvány? minek az est, e szárnyas takaró? miért a dombok és miért a lombok s a tenger, melybe nem vet magvető? minek az árok, minek az apályok s a felhők, e bús Danaida-lányok s a nap, ez égő szizifuszi kő? miért az emlékek, miért a multak? miért a lámpák és miért a holdak? miért a végét nem lelő idő? vagy vedd példának a piciny fűszálat: miért nő a fű, hogyha majd leszárad? miért szárad le, hogyha újra nő?
