antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Várnai Zseni és Peterdi Gábor gyermekei 1923-ban.
Várnai Zseni
Nevek
Azt mondtam akkor: legyen a neve Gábor, Gábriel, mely egy arkangyal neve, mert szép volt már az első pillanatban, és homlokán a csillagok jele.
Nagyobb és szebb volt minden újszülöttnél, szeme oly mély, akár a tengerek, zöld volt, és kék, majd szürke, és sötétlő, ma sem tudom, milyen színe lehet.
Legyen Gábor, mondtam egy sejtelemtől elkapva, és e betűk ereje megrázott, mint az áram, és szívemben kigyúlt a láng: nem lehet más neve!
Így lett ő Gábor, s neve szárnyat öltött, s mert szárnya nőtt, el kellett szállnia… mikor kislánykám megjelent a földön, mondtam: a neve legyen Mária!
Illett reá, s mintha szelíd szemével sugallta volna nékem e nevet, megértettem, s rátűztem homlokára, mint koszorút, mint tiszta, szép jelet.
Mert jel a név s viseljük mindhalálig, és Mária a Madonna neve, betűi, amint lágyan összefolynak, mintha egy arcon könnycsepp pergene.
S mintha Napkelet illatát lehelné az öt betű, mind más-más illatot, amit gyógyírnak szívünk bánatára tündéri kertek lelke hullatott.
Mirrha, áloé, rózsa, istenfa, alma: az: M, az: Á, az: R, az: I, az: A, fűszerben, fában, gyümölcsben, és virágban az illatok illatja: Mária!
Így élünk mind, nevünkkel megjelölve, mert sors a név s titkos mágia, egyik röpül, mert Gábrielnek hívják, a másik sír, mert neve: Mária!
A szépben az a legszebb, ami leírhatatlan, a vallomásban az, ami kimondhatatlan, csókban a búcsúzás vagy nyíló szerelem, egyetlen csillagban a végtelen. Levélhullásban erdők bánata, bújócskás völgy ölében a haza, vetésben remény, moccanás a magban, kottasorokban rabul ejtett dallam, két összekulcsolt kézben az ima, remekművekben a harmónia, részekben álma az egésznek, és mindenben a lényeg, a rejtőzködő, ami sosem látszik, de a lélekhez szelídült anyagban tündöklőn ott sugárzik.
Mindenre féltékeny vagyok. Kín marcangolja a szívem, Miért nem én suttoghatok Szél helyett szerelmet füledbe? Miért nem én ölelhetlek, Nap fényével önfeledten? Miért nem én simogatlak Álmodban Hold sugarával? Miért nem én dalolhatok Víz helyett vágyó dallamot? Miért nem nekem suttogod Párnád helyet: Kicsi párom? Miért? Mondd Miért?
Elküldetlen üzenetekben, be nem nyomott ajtócsengőben, egy üveg, bontatlan pezsgőben, földszinten veszteglő liftben, távolba meredő kilincsben, a "nemsokára" csonk ígéretében, s metszően éles "nincs"-ben. asztalon egy gyűrött szatyorban, hűtő jégvermében reszkető borban, énbennem, a "nem ő"-ben, helyettem, tán előttem, egy "majd"-ban és sok "talán"-ban, elvesztettben vagy nem találtban...
Szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Kosztolányi Dezső
Méz
A fájdalmam oly érett, mint a méz már, és bölcs és mély és terhes száz titokkal, és minden kincseket magába foglal, és hallgat és vár, sehova se néz már. Virágtalan bánat. De ez: a minden. Méz, tiszta méz, méz, mennyei ital, több mint a föld tünő virágival, ambrózia, virágok lelke, kincsem. Gyümölcs, nektár, melytől üdül a hívő, minden cukrot magába édesítő. Én csak röpültem és ezt szüreteltem kalászos rónán és szőlős hegyekben, ezt szüreteltem, mert én csak röpültem, és életem nehéz mézzé köpültem, bánattá, jajjá, könnyé, tiszta mézzé, egy csonk világban egy fájó egésszé. Ó lankák, ó virágok messze tája, ti telt gyümölcsök korhadt rúdakon, s ó könny, te élet mély esszenciája, megölt virágok méze, fájdalom.
Akihez szólott a legelső nóta: Zsóka menyasszony, férjhez megy a Zsóka... Még kurta szoknyás lány volt egy pár éve És nemsokára a más felesége... Így van megírva pár rövidke sorba, Mintha ez olyan természetes volna. Az a reporter mit tudta, hogy ebbe' Egy kész regény van végleg eltemetve, Bevégzett regény, be nem végzett álom: Zsóka volt az én első ideálom...
Megejt varázzsal édes, ifju emlék, Mintha most ismét az a régi lennék, Mintha még mindig könnyű vón' a nóta Mintha még mindig hű lenne a Zsóka, Mintha még mindig tudnék szőni álmot... ...Pedig meghaltak mind az ideálok... Ahogy elhangzott az az első nóta; Édes kis Zsókám, haldoklom azóta, Reményem, álmom mind, mind semmivé lett, Meghalt. Magával. Maga volt az Élet...
Maga férjhez megy, édes kicsi Zsóka, Mást fog ölelni, másé lesz a csókja... Óh, legyen boldog majd avval a mással, Ölelje Magát olyan forró vággyal, Ahogy én egykor átölelni vágytam, Szerelem-éhes, boldog, ifju vágyban... Haljon el most már minden emlék, nóta, Feledjünk mindent: menyasszony a Zsóka...
A legnehezebb út önmagunkba vezet. Egyedül kell megjárnunk – nem nyújthat kezet senki a szűk ösvényen, ha szakadékhoz érünk, s a túlsó partra jutni pallónyi csak reményünk.
A legrejtettebb tó lelkünk tengerszem mélye, mit nem világít át csak belső énünk fénye. Apály-dagályos tükrén oly tisztán ring arcképünk, hogy bátorságos tett szemünkkel szembenéznünk.
Mégis, hogy élni tudjak, akarom én e képet. Hogy mérhessek – magamról kell vennem hű mértéket. S ha megtérek a mélyből, sugár ül homlokomra, mint megtalált világom parányi napkorongja
Az eltemetett szavakon tort ül az élő fájdalom. Szeretem én a küzdést, és bár törzsem vészesen inog, gyökerem még mélyebbre ás, s állva maradok, mint a fák.
Kérdem magam: honnan erőm, s megújulásom titka mi? Miért nem tudtak régi és új űzők s bajok kiirtani? S kérdelek téged: életem, mi célod lehet énvelem?
Felnyitni csillagok hunyt szemét: lásson minket a messze ég. Szívekről görgetni követ. Minden lenni valakinek.
Mint feldobott kő, földet érni. Sírókat álomba mesélni. Szánni a gyönge hősöket. Tán ezért lettem – másként minek?
Máma van, máma van Piros pünkösd napja. Holnap lesz, holnap lesz A második napja. András, bokrétás jól megfogd Lovadnak a zabláját, Hogy ne tapossa, hogy ne tapossa A pünkösdi rózsát.
Erre mentek a kisasszonyok Szép gombos ruhába Beleléptek véletlenül Pünkösdi rózsába. András, bokrétás jól megfogd Lovadnak a zabláját Hogy el ne tapossa A pünkösdi rózsát.
Hajh, gyerekek, hogyha néha Pohár mellett elmerengek, Mind ott vagytok oldalamnál, Kiket lelkem úgy melenget. Fölkapom a poharamat, Koccintanék szépen, sorba, - Magam vagyok, akkor látom S égő könnyem hull a borba.
Nagyon szép kis társaság volt. Egyik léhább, mint a másik. Átgondolok minden órát A keserű búcsuzásig... Mennyi kacaj, mennyi tréfa Hangzott el a kis szobában, Nem búsultunk, fülig úsztunk Borban, sörben, adósságban.
»Ha nincsen pénz, ád az Isten!...« - És ilyen volt minden elvünk, Nem gondoltunk soha arra, Hogy a sorssal harcra keljünk. Gazdag szívvel, víg kedéllyel Fittyet hánytunk a világnak, Ölelkező lelkeink tán Nem is itt a földön jártak.
Hajh, gyerekek, jó barátok, Oda szívem reménysége. Tudom jól: a szép napoknak Mindörökre vége, vége... A baráti kedves körből El kell szállnom, messze szállnom, Mi marad a drága multból? - Fájó szív és kínos álom...
De hagyjuk ezt. Nem miközénk Való ez a méla nóta. Csakis azért írtam, hogy rám Emlékezzetek meg róla. - »Szegény Bandi« - mondjátok majd »Vajjon merre van az árva« - - Fujjátok el a nótámat: »Meghalok én nemsokára...«
Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, Istenem, Istenem, Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: Te voltál mindig mindenben minden Boldog szimatolásaimban, Gyöngéd simogatásaimban S éles, szomorú nézéseimben. Ma köszönöm, hogy te voltál ott, Hol éreztem az életemet S hol dőltek, épültek az oltárok. Köszönöm az én értem vetett ágyat, Köszönöm neked az első sírást, Köszönöm tört szívű édes anyámat, Fiatalságomat és bűneimet, Köszönöm a kétséget, a hitet, A csókot és a betegséget. Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek Másnak, csupán néked, mindenért néked. Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó íze van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, Istenem, Istenem, Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy te leszel a halál, köszönöm.
"Magyarország hangulata nyomasztó, a sajtó levert. A Borsszem Jankó, ez a mindent és mindenkit kigúnyoló pesti vicclap június 3- i száma elején egy egész oldalas rajzot jelentetett meg: emberek tízezreinek tömege, az előtérben egy asztal, rajta papírlappal, a papírlapon tollat tartó kézzel. A kép aláírása a következőképpen hangzott: "Aláírjuk-e?" A vicclap sikert aratott- az emberek azonban nem nevettek, hanem sírtak rajta...
A Simonyi-Semadam Sándor vezette kormány június 4-én katonai készültséget rendelt el az összes csapattesteknél, csendőrösszpontosítások történtek és a városokban a rendőrőrszemeket megkettőzték.
Budapest állandó telefonösszeköttetésben állt Párizzsal. A nagy sajtóorgánumok kiadóhivatalai előtt nagy tömegek lesték a kirakatban időnként megjelenő friss hírközleményeket. Az utcák kora reggeltől nyugtalansággal voltak tele. Az emberek arcán szorongás és fáradtság látszott. Az utcán sem zajlott az élet olyan hevesen, ahogyan szokott.
Tíz óra után pár perccel jött egy hír... egy végzetes hír. Megkondultak a harangok. Előbb Pesten, aztán az ország többi területén is elterjedt a hír... Két órán át tartott a harangzúgás. Az egész ország területén zúgtak a harangok.
Budapest gyászba borult, az emberek feketébe öltöztek. Gyászlobogók lengtek mindenhol. Az emberek, a férfiaktól az asszonyokon át a gyerekekig és az öregekig mind zokogtak. Emberek rázták haragosan az ég felé az öklüket. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta: "Hát ezért?"
Az utcákon ismeretlen emberek borultak egymás nyakába, mások a zokogókat vigasztalták. A rikkancsok hangja vágott bele időnként ebbe a gyászos hangulatba: "Rendkívüli kiadás!" A lapok gyászkeretben jelentek meg, az emberek hangosan olvasták egymásnak a vezércikkeket.
A Múzeum körúton az emberek a Himnuszt kezdték énekelni.
A templomok hamar tele lettek síró emberekkel, papok próbálták vigasztalni az elkeseredett embereket.
Az ország összes italmérése bezárt. Minden zárva volt, csak a harangok zúgtak, siratták az elhunytat. Az iskolában nem tanítottak, a diákok és a tanárok egyaránt siratták az elhunytat.
Az elhunytat, az ezer éves Magyarországot.
Miközen Magyarországon ez a síron túli hangulat uralkodott, valahol Párizs mellett, a XIV. és XV. Lajos francia királyok által építtetett Trianon-kastélyban megcsonkították hazánkat.
A ma rendelkezésre álló adatok alapján Magyarország vesztesége számokban kifejezve a szerződés alapján a következőképpen oszlott meg: (Kerekített értékek)
Magyarország területe (Horvátországgal együtt!) 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre és lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Ugyanekkor több mint 3 millió magyar került az új határokon túlra, holott ezek jobbára összefüggő tömbben az új utódállamok határai mentén éltek. Ily módon került számokban kifejezve 1,6 millió magyar Romániához, kb. 1 millió Csehszlovákiához, félmillió Jugoszláviához, és kb. 26 ezer Ausztriához. Így szinte minden harmadik magyar idegen állampolgárrá vált. Területileg nézve Magyarország kétharmadát (71%-át) elveszítette, miközben a csehek és románok területe megduplázódott. Románia például nagyobb területet kapott -103 ezer négyzetkilométer-, mint a meghagyott, csonka Magyarország. A szerbek területe ötszörösére gyarapodott és lakossága 4 millióról 13 millióra emelkedett. A háború többi 'bűnöse' esetében viszont Németországtól területének csak 13%-át és lakosságának 10%-át vették el. Bulgáriától 8%-nyi területet csatoltak el, az ennek megfelelő arányú lakossággal, Törökország pedig csak azon területeit veszítette el, melyeknek lakossága nem volt török.
A trianoni döntés értelmében tehát, melyről Magyarországot senki sem kérdezte meg, a magyar állam területének 71,4%-át, lakosságának pedig 64%-át elveszítette. Hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vasútvonalainak zömét szintén elveszítette… Az új határ pl.:. pont a vasúti csomópontok után került meghúzásra… Losonc, Rozsnyó, Kassa, Csap, Királyháza, Szatmár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Szabadka…
Tehát Magyarország mind ezt elveszítette anélkül, hogy lakosságát megkérdezték volna.
A viták elkerülése miatt egyoldalú döntés született, mert a jogszerű birtokosokat a tárgyalásból kizárták, a magyar felet csak akkor hívták meg, mikor szentesítenie kellett – késel a torkán - saját országának megcsonkítását.
A 3 millió magyarnak, akiket idegen uralom alá hajtottak, az elnyomás és üldözés jutott osztályrészül.
Az akkori francia külügyminiszter így vélekedett: "Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás."
Nos, Magyarországot megalázták, de nem vált becstelenné: mert a "Nem, nem, soha!", az "Igazságot Magyarországnak!", a "Mindent vissza!" és a "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!" jegyében megpróbált küzdeni az igazságtalan békediktátum ellen…"
Könnyáztatta földi sírok, Romba dőlt, színes álmok. Hol békét vár az ember, Hol félelem már nem nyer.
Osztva adja kenyerét. Koldusnak, kinek szíve még jó. Mert ember az, aki az marad. S nem vár érte túl sokat.
Ó, mennyi színes álom nem válik valóra. Ahol sírok közepette állsz, ott alusznak ők. Ha látnák most a kék eget, halkan így felelnének. Mentsd meg, ki még menthető.