antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Szép napot kívánok Mindenkinek Advent Első Vasárnapján!:-)
Reményik Sándor
Béke
Valami furcsa összehangolódás, Valami ritka rend – Széthúzó erők erős egyensúlya, Mély belső bizonyosság idebent – Bizonyosság arról, hogy élni jó, Szenvedni elkerülhetetlen, Szeretni tisztán: megistenülés, Meghalni szép – S a Kifejezést meglelni mindezekhez, Megtalálni a felséges Igét: Az Igét mindezekhez: A Béke ez. Orkán ordíthat aztán odakünt, Robbanhat ezer bomba: kárbament, De kárt nem okozott. Bent: Csend. A Béke itt kezdődik. Bent: Csend. Isten hozott.
Mikor beköltözött az örmény negyedbe, Gyér udvarát kemény regulába szedte. Jóreggel harangszó, mise nyáron, télben, Rendre sorakozott kiki az ebéden; - Ő maga ült fejtül... Nagymesszire nézve, Nem látta, hogy keshedt az urak mentéje. Ír-olvas napestig - vadászgat gyakorta - Francia gróf izent - be sem bocsátotta, Mert a titulusban esett vala vétség, Fejdelmi személye várta, megkövessék.
- Gőgös magyar úr volt.
Aztán évek szálltak. Fakóbb a reménység, Megritkul az udvar, gyérebb a cselédnép - Ő a kályhatűznél, kis faragószéken Fúr, csiszol, vesződik - átizzad egészen - Gyönyörű szakála faforgácscsal teli, Csendesen elfordul... maga is neveti. De néha megborzong hűs, tengeri szélben, Fáradt lesz, elszunnyad forró, nyári délben, Fiát emlegeti; jön-e már, hol késik? Hogy ott van, reszketve simogatja végig...
- Csendes öregúr lett.
Évszázadok multak. S egyszer - mért, miért nem - Ócska sírt bolygatnak messze tengerszélen, Avatag koporsót felkapja ölébe Fújó gőzparipa - lihegve fut véle. "Diadal!" S kigyulnak kérkedve a máglyák. "Diadal - hazajön!" seregek kiáltják. Sok drága puskaport égbe lövöldöznek, Farsangos látásra asszonyok öltöznek, Tort ülnek, lakoznak, harsog a szó szörnyen.
Benn a koporsóban halkan összezörren Egynéhány reves csont
Üdvözöllek a Verseldében, szép verset hoztál! :-) Gyere máskor is, ha kedved tartja és időd engedi.
Füst Milán
Nyilas - hava
Ősz van, korán sötétül és künn esik. Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek. Magános lélek! S ködös éjjeken át didereg, S csak ködös hajnalidőbe derül, mikor rohanó, Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószívű szellem, Idegen szellem közeleg s tengerzöld Szőlőfürtöt tart bús arca elé...
Köszönöm Bajkálifóka, viszont kívánok Neked szép estét!:-)
Lévay József
Mikes
Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szél zúgását Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban!... Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó Rákóczinak lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában!
Peregnek a fákról az őszi levelek, Kit erre, kit arra kergetnek a szelek, S más vidékre száll a Csevegő madárka Nagy Törökországból... Hát én merre menjek, hát én merre szálljak, Melyik szögletébe a széles világnak, Idegen hazámból!?
Zágon felé mutat egy halovány csillag, Hol a bércek fején hókorona csillog, S a bércek aljában Tavaszi pompában Virágok feslenek... Erdély felé mutat, hol minden virágon Tarka pillangóként első ifjúságom Emléki röpkednek.
Ah, mért nem szállhatok hozzád, szülőföldem, Mikor minden bokrod régi ismerősem! Mért vagy szolgaságban, Gyászos rabigában Oly hosszú időkig? Ha feléd indulok, lelkem visszatartja Az édes szabadság bűvös-bájos karja, Vissza, mind a sírig!
Itt eszem kenyerét a török császárnak, Ablakomra titkos poroszlók nem járnak Éjjeli setétben, Hallgatni beszédem' Beárulás végett... Magános fa vagyok, melyre villám szakad, Melyet vihar tördel, de legalább szabad Levegővel élhet.
S egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szél zúgását Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban. Körülöttem lebeg sírjában nyugovó Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában.
******
194 éve, november 18-án született Sajószentpéteren Lévay József, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Azt mondják, hogy a szív égő sebére legjobb gyógyszer a száguldó idő! Én elhiszem, de egyre inkább érzem, hogy az a sebhely mind nagyobbra nő.
Talán azért, mert nem tudok feledni, nem is akarok, hadd fájjon, ami fáj! Csak hulljon könnyem a könnyek tengerébe, s fölötte én mint sikongó sirály
keringjek, míg majd utolér a sorsom: nyílvessző, ólom, bármi, ami öl... s nem lesz többé, mi fájni tudna bennem: se szív, sem emlék, ami meggyötör, ami összetör.
Az Égből dühödt angyal dobolt Riadót a szomoru Földre, Legalább száz ifjú bomolt, Legalább száz csillag lehullott, Legalább száz párta omolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Kigyúladt öreg méhesünk, Legszebb csikónk a lábát törte, Álmomban élő volt a holt, Jó kutyánk, Burkus, elveszett S Mári szolgálónk, a néma, Hirtelen hars nótákat dalolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik És meglapult az igaz ember S a kényes rabló is rabolt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő S nagyon adós a szeretettel: Hiába, mégis furcsa volt Fordulása élt s volt világnak. Csúfolódóbb sohse volt a Hold: Sohse volt még kisebb az ember, Mint azon az éjszaka volt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyuság a lelkekre Kaján örömmel ráhajolt, Minden emberbe beköltözött Minden ősének titkos sorsa, Véres, szörnyű lakodalomba Részegen indult a Gondolat, Az Ember büszke legénye, Ki, íme, senki béna volt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem, Valamely elhanyagolt Isten Életre kap s halálba visz S, íme, mindmostanig itt élek Akként, amaz éjszaka kivé tett S Isten-várón emlékezem Egy világot elsüllyesztő, Rettenetes éjszakára: Különös, Különös nyár-éjszaka volt.
síkon szénaboglya hegyen barlangi bolt – hej világ vetett ágy! nem éltünk hiába
ha meg hiába éltünk – ez volt, ennyi volt
******
November 13-án múlt 105 éve, hogy Gyomaendrődön megszületett Határ Győző, építész, Kossuth-díjas író, költő, műfordító, filozófus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Udvart, csűrföldet kisöpört, A konyhában főtt a vasárnapi ebéd, Ágyunkhoz hozta nagyanyám a süteményt.
Mikor kondult mély zúgással a harang Templomba indult nagyapám. Fején a vasárnapi kalap, Fehér inge tiszta,lelke patyolat.
A vasárnapi ebéd után Kiült a padra nagyapám. Szomszédok körüle, mellette nagyanyám, Sárga lombok fölöttük a fán.
Üres a pad, üres a délután, A csűr a régi gazdájára vár. Árnyékok libbennek a kék emlékfalon, Mintha ott ülnének mindketten most is ...A ház előtti padon...
Megmondom a titkát, édesem a dalnak: Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. Ne beszélj nekik a világról, Ahol most gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett – És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta – Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta – Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is cselekesznek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának a titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták –: Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor – A költő, a szamár, s a pásztor – Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik, – mennyből az angyal
Szép estét, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Buda Ferenc
Ne rejtőzz el
Ne rejtőzz el, úgyis látlak! Rádcsukom a szempillámat. Benn zörömbölsz a szívemben, s elsimulsz a tenyeremben, s elsimulsz az arcom bőrén, mint vadvizen a verőfény. Nagyon jó vagy, jó meleg vagy, nagyon jó így, hogy velem vagy. Mindenekben megtalállak, s öröm markol meg, ha látlak. Nézz rám, szólok a szemednek, ne fuss el, nagyon szeretlek!
*******
Tegnap ünnepelte 83. születésnapját Buda Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. Az Írószövetség Duna–Tisza-közi csoportjának titkára. Isten éltesse!
