Szia. Kösz Neked is. Igen, értem hogy azzal kell állítani. Ennek ellenére beállítás után elindult kifelé. Az lett gyanús hogy a piros tekerentyűt menet közben mindig ugyanabba az állasba tekertem vissza akkor futott tovább szépen. Tehát lelazult.
Probald uresen jaratni hanyatt,kb 30-40 mp-et. latni fogod hogy a piros tekerentyu szep lassan lelazul. Körmös alátét van rajta, de ez edes keves. De lehet hogy csak az enyemnel tul laza ez a menet.
Járt nálam az esztergályos, sikerült szépen levenni a tengelyről a tárcsát. A tárcsa érdekessége, hogy a tárcsa hátlapján több légterelő lapát van öntve, hogy a tárcsa forgása során nagyobb lendületet adjon a lecsiszolt pornak. A mester készít egy tengelyt a tárcsának, ezzel együtt forgatja meg az esztergagépben.
Nagyon bízok benne, minden zökkenőmentesen fog menni. Ha elkészül a tárcsa, egyenlőre öntapadós csiszolópapírt ragasztok fel, mert vettem hozzá +3 darabot. Ha ezt a három papírt elhasználtam, veszek a tárcsára tépőzárat, és utána tépőzáras csiszolópapírral fogom használni. Jövőhéten már készen is lesz a tárcsa.
Én még nem használtam. Vásárlást követően ugyan a dobozból kivettem, beindítottam, terhelés nélkül nem mászik el rajta a szalag. A gép bal elején van rajta egy piros tekerő amivel a szalag futását lehet beállítani. Ha ezzel nem sikerül beállítani akkor valami baj van vele. Használat közben nem volna szabad nagyon csúszkálni a szalagnak. Ha kicsit elcsúszik az nem probléma, ez lehet attól is, hogy hol erősebben, hol pedig gyengédebben nyomod a csiszolandó faanyagnak. Legalábbis szerintem!
Ha nincs más anyag ne parázz, jó lesz az úgy ahogy tervezted. 100x200 anyag bőven elbírja. Csúszásmentesítéshez meg 5 centinként teljes szélességben egy 5mmx20mm gumicsíkot szegezz rá, mintha egy bordás csirkelétra lenne.
Ez a képről ítélve a 150-180mm-es kicsi gázelszívó venti. Szerinted az megfelelő szállítólevegő-mennyiséget tud a 100W-os motorjával produkálni porelszíváshoz?
Koszonom a tipped! Anyagvalasztasra meg van kotve a kezunk leven h ilyen adott meretu anyag all rendelkezesre tehat abbol foznenk amink van. (Bontott raklap anyag teljesen kezeletlen, "spröd" felulettel).
szia mondmeg neki hogy a 50es anyag felejtős. vegyen 15x7,5cm keresztmetszetű anyagot. ebből 2-2 összefogva egymás mellé hogy 30cm széles legyen. alulról heveder fával de akár keresztül fúrva menetes szárral összehuzva is jó. ez nem szakad le. nem kell gyalulni kicsit átdrótkefézni, picit megcsiszolni a szálkák miatt. aztán fáradt motor olajjal kenjétek le osztcsá
Gepjarmu felhajtot szeretne egy ismerosom fabol (50x100-as fenyo anyagbol), a kerdesem h mikent lehetne a feluletet csuszasmentesse tenni? Nem lenne meredek (roppant kicsi a jarmu hasmagassaga es alacsony az onsuly), kb 4m lenne a hossz.
Reszemrol az otlet 4-4 elere allitva, osszecsavarozva (kapupanttal v meretre vagott menetesszarral)
A "kezelt" felulet:200x4000mm lenne (oldalankent).
Szonyeg csikok rakapcsozva, csuszasmentes alulemez (tgk rakter padlo)? Kulteren tarolva, nem napi hasznalatos rampa lenne.
Láthatóan,pl,rendesen megnőtt,de redesen "megvárt",és megérettlehetett a kivágásra,és nem mai az alapanyag,az egyenletes irány miatt,nulla a feszültség,de nálunk szinte csak vacak van,és nem is található,kb!..
Egyfelől megtekerednek, másfelől talán már kellően "kirúgott" állapotban gyalulták készre, harmadsorban szerintem alulról meg van vasalva... Ha biztosítják az állandó páratartalmat akkor már nem mozog úgy.