Sajnos Nálam is gyakran előfordul a véletlen kikapcsolás, főleg ha változatos vágásokat kell készíteni és forgatom a gépet.. Valami kis ketrec szerűséget szeretnék a kapcsoló köré tenni, hogy véletlen ne-lehessen kikapcsolni.
Bocsánat, a géptest megmaradt a 365 esetében, az került nemrég a 372-be, de a főtengelyt, henger, az mind cserés, de itt már akkora számokról beszélhetünk órában is,hogy ez idő alatt hozott mergbizhatósággal mind a két gép bőven-bőven visszakereste az árát, és megérte a vételt.
Pedig 5-6 éves intervellumon megeggyező ccm fűrészesekkel nálunk mgetörtént ,illetve még folyik is a dolog, nagyon rég óta fix fűrészeseink vannak, és pont ha a 365-t kell a 965HD-hoz hasonlítani akkor rávágnám,állítanám,hogy nem ér 50E többet, de a170ért már a 365 venném.
Régi 365 kb 5 évet ment, az első 965 meg legalább 4500 órát ugyancsak 5 évet, kuplungcsere volt ezidő alatt rajta. A 365-t már javíthatatlan volt szétkopott, a 965 pedig dugót kap és működik. Meglepődtünk amikor csak ennyi hibát találtunk, fater lleginkább, ha nem mondom neki,hogy szedjük szét ő már kidobta volna mert úgy gondolta, szátkopott a gép annyit ment már, de mégsem. :) :)
Nem mondom jobbank a 965-t, rosszabnak sem, inkább azt mondom,hogy a 30 ezres difit megéri a 365, de szerintem többet nem.
Időtállóságot meghosszabítja a szervízben töltött idő is ha azt nézzük, igaz a 720 megint szervízbe megy valószínű, a 2 db 965 meg látástól-vakulásig dolgoznak, és még csak a karbikhoz sem kell hozzányulni mert eldugul. Ennél jobb vételt még nem csinált fater fűrészekkel ezt már leszögezhetjük.
Egyébként Tunkernek azt mondanám mindegy melyiket veszi meg, én a 962-t venném, mert szinte 965 az egész gép, kis anyagbeli különbség van ami súlyban megjelenik, 965-t már nehezn fogsz találni, 962 meg még akad. 45 vezetővel dolgonak nem kell rá kisebb vagyis mi nem teszünk fel rájuk. 962-n van dekószelep is, egy kis plusz a 965 képest.
Beszéltem a szerszambirodalom.hu-val,--akiktől szoktuk rendelni az ajándékutalványokat évről-évre-- és idén felajánlottak támogatásként,az áruház nevében 2db 5 literes LM lánckenő olajat. Amit majd kisorsolunk!!! :-)
Szerintem teljesen korrekt, köszönjük szépen a felajánlást!
Nem naprakészen,de azért ismerem a Husi gépeket/régebbieket/,és ezért értetlenkedek.Hatvanpárezerért adni egy stihl MS231 szintű gépet/kereskedő mondta/,szerintem a mai viszonyok között korrekten nem lehet,vagy lehet,csak én nem értem,hogyan.Magyarázzátok el,ez hogyan megy igy,mert valami "trükkre"gondolok elsőre.Mert ha tényleg olyan a gép,mint a 231-es,akkor gyorsan venni belőle,mert elkapkodják.Két ismerős is "ráharapott"erre a gépre,csak pont az olcsó ár gyanus nekik.Mint a Tanu filmben:Az a gyanus,mi nem gyanus...
Szerintem nincs agyondícsérve.Egy belépő szintű,kicsit combosabb-hobby gép,ahogy a gyártó oldalán olvasható.Komfortos,kezes,igényes kivitelű kis gép,ház körüli munkákra(gallyazás,kisebb ámérőjű tüzifa kuglizása).A világot nem váltod meg vele. ;-))
Üdv Fűrészesek!Doki Stihl-361 gépére 325-ös osztásu lánckerék cikkszáma 000 642 1239,a Stihl boltban nézték meg.9 fogú,2850 Ft az ára,de csak rendelni tudják,mert polcon nem volt nekik,mivel eddig még senki nem kért ilyent.Továbbra is érdeklődnék az agyonreklámozott-agyondicsért Husi 135 felől,mert érdemi infót még nem tudtam róla szerezni.