antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Tegnap múlt 81 éve, hogy Cannes-ban (Franciaország) elhunyt William Butler Yeats, ír költő, drámaíró, elbeszélő, irodalmi Nobel-díjas, a 20. századi irodalom egyik kiemelkedő alakja.
William Butler Yeats
A víztükörbe aggok néznek
Aggokat hallottam így szólani: "Torz lesz minden, mi jó, Egymás után hullunk mi ki." Kezük mint kampó, görbe Lábuk mint vén fák törzse Hol sekély a folyó. Aggokat hallottam én szólani: "Elillan mind, ami Csak szép, mint a folyó."
Tegnap múlt 199 éve, hogy Nagybajomban elhunyt Pálóczi Horváth Ádám, költő, író.
Pálóczi Horváth Ádám
A Mátyás palotáján a specula
Hová lett dicsőséged, dicső Buda-vára? Ki formátlanitott el e csonka formára? Dubranovszkij csufot tett a Mátyás házábúl, Csillagvizsgálót csinált király lakásábúl.
Restelt tornyot csinálni magasabb hegyekre, Ahonnan kukucskálni kelljen az egekre; Kettős fényes tórnyunkat párotlanná tette, Ezt pedig Krasalkovits nem arra szerzette.
S hát te, ki most itt lakol, hazánk koronája, Megszenveded-e, hogy igy maradjon formája, Nem kűldöd a speculát vagy a Szent Gellérre [!] Vagy annál is magasabb napnyúgoti térre?
Ide Mátyás épitett a királyok számára; Vajha fejedelmeink a nemzet hasznára Ezt választnák legalább nyári lakásának Egy sokak felett fényes király udvarának.
[A Töredék eredeti szövege:]
Mátyás palotája
Hoválett dicsőséged? Dicső Buda-vára! Mért ősi fényességed nem hat onokára? Kiholtak örökösid a Mátyás házábúl, S így származtak gyilkosid ama mostohábúl.
Kívül-belül érdemed nagy vólt hajdanában, Míg vólt törzsökös nemed maga divatjában; De miolta fészkedbe a Sas beleköltött, Kígyó szállt kebeledbe s méreggel eltöltött.
Szemem milyennek leli most is palotádat? Sir szívem, ha képzeli hajdan pompádat, Mikor olyan magyarok s úgy tudtak szeretni, Kiket én csak akarok s nem tudok követni.
Mentéssen, kalpagosan jöttek udvarolni Annak, ki magyarosan tudott parancsolni; De nem rég Bécs németül írt csak egy-két rendet, S édes magyarom! ettül eltiltotta kendet.
Restelt tornyot csinálni magasabb hegyekre, Ahonnan kukucskálni kelljen az egekre. Kettős fényes tornyunkat páratlanná tette, Tanítni sogorunkat honyunkba vezette.
Derülj kies hajnalunk, ragyogj a szép égen, Adj győzedelmet minden házi ellenségen; Hozd fel ismét hajdani szabadságunk fényjét, Töltsd be hamar szívünknek régen várt reményjét.
Földiekkel játszó Égi tûnemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának A boldogtalan, S mint védangyalának, Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal Végig ûltetéd; Csörgõ patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal Fûszerezted azt. Gondolatim minden reggel, Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híjját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem; S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zõld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném.
Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erõm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem földbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mezõ kisûlt, A zengõ liget kietlen, A nap éjre dûlt. Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!
Tegnap múlt 215 éve, hogy Debrecenben elhunyt el Csokonai Vitéz Mihály költő.
Csokonai Vitéz Mihály
AZ ARATÁS
Mi az oka, hogy most a dólgos Céresnek Munkásokat széjjel zsibongva keresnek? Mi az oka, hogy a mezőnn köröskörűl A Céres bérese kaszákat köszörűl? Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat, Sárga kalászi közt reménységgel arat. Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek, Hogy főldjébe arany színű fejek nőnek. De addig is, míg tart szíve áldozatja, A búza-markokat sűrűen forgatja, Az öreg Céresnek két feltűrött karja A markokat szoros kévékbe takarja, És ámbár tüzei a kékellő égnek Kettős forrósággal feje felett égnek, S barázdás homlokát az izzadság árja Legörgő cseppjével sorjába eljárja, Víg aratóit (mert ő azoknak atyja) Tréfás szavaival szűntelen bíztatja. Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek Altató zefiri feléje sietnek, Ő is most már lassult, de hajdan vitézi Lépésit a hazamenésre intézi.
Vastag, nehéz hó-paplanok alatt a föld most tetszhalott; vagy havasálmú sóhajok között alszik egy jó nagyot.
Most én is hó-ruhát kapok: s a szívem tán azért sajog, azért ily árva, elhagyott, mert olyan tiszta, jó vagyok, ahogyan csak a hó ragyog; - de majd telnek a hónapok, s ha engednek a zord fagyok, a bánatom eloldalog, én is, én is "felolvadok", sugárba, fénybe roskadok, - s megkönnyeznek - a csillagok...
Tegnap Angelika napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Maria Callas
Giacomo Puccini: Angelica nővér
Az Angelica nővér Giacomo Puccini egyik egyfelvonásos operája, a Triptichon második része. Szövegkönyvét Giovacchino Forzano írta. Ősbemutatójára 1918. december 14-én került sor a New York-i Metropolitan operaházban.
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam. Akkor a többi nem is érdekel, szerencse, balsors, kudarc vagy siker. Hadd mosolyogjak gondon és bajon, nem kell más, csak ez az egy oltalom, még magányom kiváltsága se kell, sorsot cserélek, bárhol, bárkivel, ha jókedvemből, önként tehetem; s fölszabadít újra a fegyelem, ha értelmét tudom és vállalom, s nem páncélzat, de szárny a vállamon. S hogy a holnap se legyen csupa gond, de kezdődő és folytatódó bolond kaland, mi egyszer véget ér ugyan – ahhoz is csak jókedvet adj, Uram
Köszönöm Bajkálifóka, viszont kívánom én is Neked!:-)
Szabó Lőrinc
Tücsökzene
Budapest
November-éj, 18 ősze. A mundér még rajtam. No de most hova? Eddig a vonat tudta célomat: "Pest, Pest!", s hozott. De most?! A kapukat zárták mögöttem, s rossz volt a magány, ahogy ott, legfelső lépcsőfokán a Keletinek, álltam s néztem a nagy Baross-tér holdhideg palota- sorait: sehol egyetlen rokon! Egy koffer könyv volt minden csomagom, meg egy kenyér, anyám sütötte még Debrecenben. S ez itt Pest. Szörnyüség mégis, így, vakon nekivágni a világnak, pénztelenül, tétova ábrándok után! Mint hangos bilincs, gúnyolt a szabadságom. Vissza? Nincs - csak oda nincs út! De hát hova van? Sehova? Mindegy: nem hagyom magam!
Tegnap múlt 181 éve, hogy Boriszpilben (Ukrajna) megszületett Pavlo Platonovics Csubinszkij, ukrán költő, néprajzkutató, Ukrajna himnuszának írója.
Pavlo Platonovics Csubinszkij
A Csubinszkij tanyán (napjainkban – Kijev megye, Boriszpil város környéke, Horányszkij utca 14; abban az időben Poltava tartomány) született egy nyugalmazott tiszt, Platon Ivanovics Csubinszkij szegény családjába. 1884. január 29-én halt meg Kijevben. Ukrán etnológus, néprajzkutató, költő, társadalmi aktivista, az ukrán himnusz költője.
(Az ukrán himnuszt nem teszem be, mert már többször szerepelt itt.)
Budapest éji, nagy álmát hozom. Be víg város vagy, én bús városom, Zsibbadtan tapint fáradt két kezem, Cigánnyal, borral, nővel érkezem.
Budapest éji, nagy álmát hozom.
Én vagyok a mámoros, kusza est. Egy városom van: szegény Budapest. Máshol keserű borom és söröm,
Itt számba ömlik az édes öröm. Én vagyok a mámoros, kusza est.
Én hozom az álmot, Léthe-vizet És Budapest ujjong, dalol, fizet.
Bizáncban is nőtt feledés moha, De így feledni nem tudtak soha. Én hozom az álmot, Léthe-vizet.
Itt mindenkinek utolsó tor int, Itt a cél: esti öt vagy száz forint, Itt estenként mind királyok vagyunk, Holnap már letörünk, vagy meghalunk. Itt mindenkinek utolsó tor int.
Itt mindenkit temető-láng vakít, Itt mindenki gyászol már valakit. Rossz asszony, váltó, betegség, kaland, Rossz férfi, vak bűn, ártó hírharang. Itt mindenkit temető-láng vakít.
Itt mintha a víg Halál lengene, Színház, kávéház, cigány, bor, zene, Csók, ájulás, láz és mai siker, Mit bánjuk ma, a holnap mit mível. Itt mintha a víg Halál lengene.
Hajszás nap után éji örömök, Kigyúlnak a szívek, ha én jövök. Ugye, hogy jó az éji merés? Ugye, hogy jó a vidám feledés? Hajszás nap után éji örömök.
Holnap majd újra jövök, érkezem, Most a hajnal vad szagát érezem. Bús Budapest száguldj, rohanj tovább, Szedd össze a jövő éj zálogát, Holnap majd űjra jövök, érkezem.
1945-ben ezen a napon a szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja az Auschwitz és Birkenau területén található auschwitzi koncentrációs tábort.
Ez a nap a holokauszt nemzetközi emléknapja.
2005-ben az ENSZ közgyűlése egyhangú határozattal az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját a holokauszt mintegy hatmillió áldozatának nemzetközi emléknapjává nyilvánította.
Tegnap Vanda napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Kovács Vanda A csinibabában
színésznő
Kovács Vanda a Csinibaba Etelkájaként robbant be a köztudatba, de szerepelt a Zimmer Feri-filmekben is. 2013-ban a Kossuthkifli című sorozatban és a 2014-es Fapad-ban is feltűnt. 2004 óta a Vidám Színpad deszkáin is megfordul.
Tegnap Paula napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Paula Mézga családból
Géza felesége. Igen jó háziasszony és nevelgeti a csemetéit. Folyton panaszkodik a férjének valami miatt, ezért általában ekkor szabadul el a pokol MZ/X küldeménye kapcsán. Az első széria filmjei végén folyton azt mondja, hogy „Bárcsak a Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül!” A harmadik szériában kiábrándul Pistiből, és ekkor azt mondja, hogy „Soha nem akarom hallani ezt a nevet”. Gyakran úgy tűnik, hogy a családban ő hordja a nadrágot, mivel általában basáskodik a férje fölött, aki megtörik az ő akaratának. Többször titulálja Gézát szerencsétlennek, pipogyának, lelketlennek, brutálisnak, ámokfutónak, attól függően, hogy a férje milyen baklövést követ el. Paula kezeli a családi kasszát is. Ennek ellenére azonban a végletekig kitart a családja mellett, ha a szükség úgy hozza. Az ő rokonsága valahol a balatoni Kecerakoncán lakik, ahová Mézgáék egyszer egy esküvőre mennek. Születési neve Rezovits Paula. Hangja Győri Ilona volt (aki szintén a Balaton vidékéről származott), ő azonban 2001-ben meghalt. A negyedik sorozatban a helyét a hozzá hasonló orgánumú Tóth Judit vette át.
Tegnap múlt 165 éve, hogy Párizsban elhunyt Gérard de Nerval (er. Gérard Labrunie), francia író, költő, műfordító.
Gérard de Nerval
Ábrándozás
Egy dal zsong bennem s nékem többet ér, akár egész Mozart, Rossini, Weber, vágyódó, vén ütem, borongva lépdel s titkos varázsa már csak bennem él.
Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet, a trónon Tizenharmadik Lajos, lankás vidék… az alkony épp megérett, a domb arany, az ég aranyhabos,
s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok, lábát folyócska mossa álmatag, körül hatalmas park, húnyó virágok, s a színes ablakok piroslanak.
S egy ablakban fönn épp egy dáma lebben, sötét szem, szőke haj lobog felém… talán egy másik, régvolt életemben már láttam egyszer – s most emlékszem én!
44. Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek, mivelhogy ilyen kettős ez az élet, a szó csupán egyik szárnya a csöndnek, a tűzben mindig ott egy rész hidegség.
Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni, hogy a végtelent mindig újrakezdjem, s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni, azért van az, hogy néha nem szeretlek.
Szeretlek s nem szeretlek, mintha mindig a boldogság kulcsát s egy ismeretlen balsors esélyét tartanám kezemben.
Szeretlek hát kétéltű szerelemmel, ezért szeretlek, mikor nem szeretlek, s ezért szeretlek, amikor szeretlek.
Et statuent tumulum et tumulo sollemnia mittent. VIRG. Aeneid. VI. v. 380.
Állj meg, Te nagy lélek tünő szárnyaiddal, Mellyek Parnassusra visznek Musáiddal, Közölj egy pillantást hiv onokáiddal, Kiket már utánad emelsz tollaiddal!
Nézz le, hogy röpdöznek Duna mellyékéről, Hogy füstöl temények Musák tüzhelyéről, Hogy szóll furuglyájok őseik lelkéről, Hogy nyög, hogy mosolyog Gellért tetejéről?
Szebben ragyog Fébus köztök sugarával, Hangosb a pacsirta pihegő torkával, Flora többet festi réttyét virágjával, Többet játszik Zefir rózsák illattyával.
Miolta eljöttünk Tanais partyáról, S nyilak nem csüggenek magyarok válláról - Nem keltek illy napok világunk sarkáról, S nem törött annyi ág Apollo fájáról.
Ha ezt mind megláttad, menny repülésedben, Könyveztesd Murányi Kálipsót versedben! De magad mosolyogj érzékeny szivedben, Hogy még van, ki örül versszerző tüzedben.
Mi pedig elmenünk Gömör vármegyében, Hol egy borostyánfa enyészel tövében, - Ott áldgyuk lelkedet polgárink nevében, Rózsát s ciprust hintvén sirod tetejében!
