antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
ó mennyi jellem mennyi érces égáldjon míg szívemben új és újabb utcákon visszakeringő nyár havában járva épphogy-eltűnt múlt időnket rójuk még lábunk álmom sátorában együtt lép míg pihetollát hullatja a nyárfa - vajon saját szívem mikor gyullad rám hogy szép antik pózainkon túladván mint bogár kínlódik hátára hullva vagy mint suta sánta jérce féllábon idétlen rángódva kelljen ugrálnom hogy kapálózni megtanuljak újra s hogy mint árva Hanswurst ki már félig sír mázolódjék pofámon a föstött pír szívtépő dallam kéljen trombitámban egy hős bohóc a fénykörben vergődjem s itt ez arctalan fejeknek elbőgjem hogy csak te vagy még mindig minden vágyam s így vetkőzvén új Tatjána pőrére szép csivózsebólje-korszak bőrébe egész valómmal visszabújjak én is: álarcosbálozgatunk itt nem félünk hogy szép antik jelmezünkben benn égünk ha a szívünktől lángra kapna mégis
Ha van közöttünk egy kis rész érintetlen, műveletlen, egy kis rézsű, mint valami rét és út között a mezsgye, ha maradt köztünk valami kis porlepte distancia, nem sok, csak annyi, amennyi; ha engem te mégannyira, s ha téged mégoly hévvel én, akkor is, holmi lapnyi rés kell, hogy legyen minden s minden között, egy kopásnyi hiba! - az majd örökre elenyész, egyik a másikhoz tapad, rád ragad emlékezetem, amikor föladom magam.
Én jól viselem a hideget, a havat annál inkább, de hagyjátok már ezt a bocsizást, nem hiba, ha valaki nem szereti, mindenkinek más a hőháztartása. :)
Lázár Ervin: A Mitugrálsz Hideg
Egy szép augusztusi napon nyitva maradt a Szaratov ajtaja. - Aha! -Mormogta odabent a hideg. - Most itt az alkalom. Féloldalasan kislisszant a résen. Megállt a konyha közepén és rettentő szemmel körbenézett. - Majd most én megmutatom nektek! Szisszente vészjóslóan. Kihúzta magát, behajlított karját vállmagasságba emelte, fitogtatta az izmait. Olyan izmai voltak, mint egy kafferbivalynak. A mozsár, a konyhaszekrény, a fületlen bögre, az ép fülű bögre, a kávédaráló, a háromlábú hokedli, a körömreszelő, a húsvágó bárd, a merőkanál, a bojtos butykos, a tejes köcsög, a piros fedő, a kék fedő, az alumíniumfedő, a burátlan lámpa, a konyhaasztal, és a kettőbe vágott paradicsom hökkenten nézett rá. A hideg, tánclépésben végiglejtett a konyhán, majd ökölvívó állásba helyezkedett. Vészjósló hangon kérdezte: - Melyikőtökkel kezdjem? Körülnézett és közben azt mondta: - Brrr! A konyhában mindenki behúzta a nyakát és azt gondolta: - Jaj! Nehogy rajtam kezdje! Csak a körömreszelőnek jutott eszébe: - Mit akar ez kezdeni? - A hideg meg azt mondta újra: - Brrr! De egy kövér verejtékcsepp megjelent a homlokán. Bal karján elernyesztette az izmokat, a homlokához nyúlt, elkente rajta a verejtékcseppet. Közben a bal lába is megroggyant. - Majd én most… - Kezdte volna újra, de csak szánalmas suttogásra telt és megroggyant a másik lába is. Óh jaj- Mondta a hideg és már patakokban ömlött róla a víz. Reszketett, de azért még egyszer próbálkozott: - Most megmutatom nektek!- Nyöszörögte és elcsúszott. Minden ízében reszketve feküdt a konyha kövén. - Segítség!- Mondta. - Segítsetek! Gyorsan odafutott hozzá a mozsár, a konyhaszekrény, a fületlen bögre, az ép fülű bögre, a kávédaráló, a három lábú hokedli, a körömreszelő, a húsvágó bárd, a merőkanál, a bojtos butykos, a tejes köcsög, a piros fedő, a kék fedő, az alumínium fedő, a burátlan lámpa, a konyhaasztal, és a kettőbe vágott paradicsom, betámogatták az elalélt hideget a Szaratovba és rácsukták az ajtót. - Ez még azért majd megmutatja nekünk, figyeljétek meg, decemberben! A többiek hallgattak, mert megértek jó néhány decembert, a mozsár egymaga 150et. A hideg meg gyógyulgatott a Szaratovban.
Még nem is tudom igazán milyen érzés :) Majd biztos alkotok, de ilyen picin még nem igazán veszi hasznát ilyesminek :), talán majd egy szép színes éjszakai fényt, ha el lehet helyezni valahova, vagy egyéb lámpabúrát.
Pénteken délután jönnek haza. Kíváncsi leszek, mennyire szereti meg a síelést, mert eddig sosem művelte. Hát ő nem egy fázós típus - én annál inkább (bocsi Cat:)), s a béna nálam túl enyhe kifejezés.:-)
Arany késként villan a napnak fénye a fák közt és füstölve siklik az úton a friss nyomokon s távol nagyokat hasogat a kemény levegőből, síkos arany domb őrzi ott örömét!
Ó, most síkos a lomha gond is, füttyentve kicsúszik melegéből és csönd s a havon vékony repedés jelzi tünése nyomát, míg nyugodt dobogással takarítgat utána a szív.
Nézd! asszonyod arany kontya s két síje külön megcsillan a lejtőn s eltünik lobogón; lenn hó pora bujtatja s egy enyhe kanyar.
Ó, fend hóhoz a léced! csisszen az s kinyitja előtted az erdőt és mögötted újra kezetfog a szél s az utat szegő fák sora tanakodva nézi tünésed!
(ESTE)
Jó fáradtság pirul és szerelem az asszonyok arcán s a ház falánál odakinn, csöpögőn sorakoznak a ködben a lécek. Ezüst esti világ ez! fölötte az égen sötét koszorúba gyűlik a holnapi hó.
mintha a holdat őrizné a mozdulat ott feszül benne a düh iszonyat dac menekülés ölelés ott remeg benne minden végigsimított színét váltó falevél minden távollét őrült énekléstől véresre horzsolt magányos éjszaka minden elfelejtettnek vélt és következő mozdulat amikor kócos hajadon kinyilik és elpihen végtelen nyugalommal
Tollászkodnak a sárga-lombú fák nyúlik az árnyék gyűlik mélyül személyesül a kép hívószó varázsige lássuk babám parázslik-e még a tűz a táltos-étető szeptemberi este harangot önt patkót veretne ősz szálait vedli mintha volna az ég
nézd ezt a görbefát ahogy önnön belső terében áll s hangtalanul szívósan őrli gyökerével a csontkopár sziklakövet tanuld fegyelmét ahogy az örvénylő időben kitartón dacol a szelekkel mint valami pompeji őrszem a lombját perzselő napot sebtépő fagyok éles körmét tűrve formálja magát véglegessé s bár tudja sorsa csak percnyi öröklét ágai között fészket óv csipogó életeket ringat kérge alatt álca báb áttelel csúcsán tollászkodik az esti csillag s vele együtt egy égboltot emel míg küldetését végre betöltve ős nyugalommal félelem nélkül zuhan alá a völgybe
Nincs szó, nincs jel, nincs rajzolt virág. Nem szállhat az égen szárnya tört madár.
Nincs jó, ami jó, nincs már, aki felel. Nincs hely, ahová visszatér, ki útra indul el.
Hol az arc, hol a kéz ? Akiért, s csak azért ? Hol a tér, ahol a fény hozzád még elér ?
Kell, te legyél, ki Nap lesz Éj után - te légy, aki megtalál egy régi balladát.
Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény - Ki szívét osztja szét, az élet, csak övé - Ki szívét osztja szét, követik merre jár, hegyeken és tengereken túl értik majd szavát.
Így légy te a jel, ki új útra talál, ki elmeséli valamikor egy lázas éjszakán.
Ami volt, s amiért : - az minden a miénk ! - de szava lesz a megbocsátás, szava a szenvedély.
Az légy, ki sose fél, ki a szívek melegét összegyűjti két karjába, mit nem téphet senki szét
Választott, ki a múltat, magában oldja fel, őrző, ki érzi a hajnalt, tudja ébredni kell.
Ha félsz, gyere állj mellém - szívem, szívedhez ér…
Gyermekkoromban sokat kérdezősködtem arról, hogy hol van az álmok hazája, de senki sem válaszolt. Persze nem azért mert nem akartak, hanem mert senki sem tudta a választ. Aztán egyszer álmomban odajött hozzám egy alacsony, kopasz emberke. Fehér kabátot viselt, olyan volt, mint egy picike angyal.
- Még sohasem mutatkoztam be neked. - mondta. - Én vagyok az Álomküldő.
Kicsit megilletődötten nyújtottam a kezem, és megmondtam a nevem. Az emberke mosolygott. - Én küldöm neked az álmokat. - mondta. - Tudod, van egy nagy fiókom, olyan, mint amilyenben te a zoknijaidat tartod, és ott vannak az álmok bent egy nagy könyvben. Én választom ki őket, aztán az álmodókhoz küldöm. De te is megrendelheted őket, ha akarod.
Egy pillanatra eltöprengett, aztán hozzátette: - De az emberek nem nagyon szoktak álmokat rendelni.
Nagyon megörültem az Álomküldőnek, és nyomban ezernyi kérdésem támadt. - Milyenek az emberek álmai? - kérdeztem. - Te olyan sokat ismersz, mondd, van különbség egy felnőtt és egy gyerek álma között?
- A gyerekek álma színesebb. - mondta. - Ők még mernek álmodni, és szeretnek sokat nevetni az álmokon. Ezért ők vicces álmokat kapnak tőlem. A felnőttek többsége már nem engedi be a fejébe ezeket az álmokat. Hiába küldök nekik játékos tündéreket, ők gonosz manókká varázsolják őket. Nem tudom, hogy mit tehetnék. - tárta szét tanácstalanul a kezét.
Szótlanul ücsörögtünk egy darabig.
- Mondd, hogyan rendelhetnék tőled álmot? - kérdeztem aztán.
- Mi sem egyszerűbb. - felelt az Álomküldő. - Fogj egy darab papírt, és írd rá: ma estére ezt az álmot szeretném, megrendelni, aztán írd rá, hogy mit szeretnél. Tedd a papírt a párnád alá elalvás előtt, és már nincs is más dolgod, mint várni az álmot.
Ekkor felébredtem. Egész nap az Álomhozó járt a fejemben, majd este elővettem egy darab papírt, és felírtam rá, amit álmodni akartam. Elalvás után, aztán egyszer csak ott találtam magam ugyanazon a helyen, ahol előző este. Az Álomhozó hangosan felnevetett, amikor meglátott. - Na, mit mondtam? - kacagott. - Ugye, hogy így kell csinálni? Ezentúl mindennap olyan álmot rendelhetsz magadnak, amilyet csak akarsz. Most pedig sicc, még sok dolgom van, messze még az éjszaka.
Megköszöntem hát a segítségét, és magára hagytam. Attól a naptól kezdve soha nem felejtettem el felírni a kívánságaimat. Ha most benéznél a párnám alá, most is ott találnál egy darab papírt, és rajta az álmaimat.
