antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Hm, hát nekem kezdődhetett volna jobban is... De mindegy már! :)
Délelőtt ugyan már nincs, tavasz meg még nincs, de:
Csukás István Helyzetdal
Nézzük például ezt a délelőttöt: a hegyen, a háztetőn, az elhagyott kertben a tél csontváza fehérlik, szinte a szemem láttára süpped, hová is? a bőrünk alá a tavalyi vacogás, a biciklilánc csattogása, a télikabát- gallér szamárfüle, mennyi szorongás, mennyi kacat, világot elöntő ócskapiac, fülledt eposzok medvebűzös odúi, fűbe törölt ragacsos kardok nyoma, az elfelejthetetlen s a felfoghatatlan, a fulladozó átöröklődés, a gének csömöre, az ezeréves helybenfutás, kormosüveg égbolt, levegőt, levegőt, üvegszilánkost, hérics hónalját hűsítőt, rügyek csipáit kitörlőt, hintázó cinkét fenékbe taszajtót, mert megfulladunk; hősiesen fütyörészve készülődök, az ablak szárnyait ráncigálom, zsebembe gyűröm a kitépett naptárlapot, mint az egyetlen érvényes igazolványt, mert tavasz van.
minden amit elhagysz csak fénykép marad kimerevített színes homályos kép furcsa alakok a háttérben kék tenger szerte- fröcskölve mint szódavíz átloccsan a bokádon szétfolyik a köveken a szíveken lelkek albumjai telnek sokasodik a bejárt föld és vidék történetek játszódnak kinyitott tenyereden arcok tükörképek
hol vannak a régi színek, meleg barnák, bíborok, gyermekkorunk édes íze, mesék, álmok, illatok, hol van már a tündérkert, hol aranyalma ring a fán, hol a mesebeli sárkány, aki nem is rossz talán, lombok árnyán szép királylány csókot várva szendereg, álmait rég elrabolták, feneketlen kútba dobták ködös, álmos reggelek, hol vannak a fiúk, lányok, a sok földi, égi jó, szegény Villon se találta, hová tünt a régi hó...
Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm.
Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.
Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, a s lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!
Ott egy autó: négy kereke a levegőbe, mintha egy kutya a hasát akarná vakartatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog.
A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten kevő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában.
!RÖS TLOPASC NESSIRF
Bent egy dülöngélő vendég - fejjel aláfelé - elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki.
Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport!
Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak, az özvegy sír, jajonganak az árvák... Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit - pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel - kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.
Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat.
A légikisasszony ide-oda lapozott a légi menetrendben. A kisujjában volt az egész, csak a biztonság kedvéért nézett utána. - Van egy szép gép, mely Bécsből indul, 16.10-kor érkezik Rómába. - Ez fog a kifutópályán fölrobbanni? - Hát bizony - mondta a légikisasszony. - Más baj is van - jegyezte meg az utas. - Mire beérek a városba, zárva lesznek az összes hivatalok. - Hát akkor ne Bécsben, hanem Prágában tessék átszállni. Ez a járat már háromnegyed egykor Rómában van. - Ez már jobban hangzik - állapította meg az utas. - Viszont Prágában három órát kell a csatlakozásra várni. - Megéri - mondta az utas. - A bécsi géppel ugyanis elvesztek egy napot. - Akkor jobb lesz a prágai géppel menni. Sajnos, ennek reggel hétkor van az indulása. - Nem ideális - mondta az utas. - Ha tudom, hogy korán kell fölkelnem, le se hunyom éjszaka a szemem. - Eszerint ön mindenképpen elveszít egy napot? - mosolygott rá a légikisasszony. - Akkor hát melyik géppel parancsol utazni? - Talán mégis inkább a prágaival - mondta az utas. - Majd beveszek este egy erős altatót. - Remélem, tudja - kérdezte a légikisasszony -, hogy ezzel a géppel is van egy bibi? - Én csak azt hallottam, hogy az Alpesekben szétzúzódik egy sziklán. Vagy ez nem az? - De igen. Ízzé-porrá megy széjjel - mondta a légikisasszony, s átnyújtván a jegyet, gépiesen hozzátette: - Jó utat.
Örkény István Tudnivalók, közlekedési korlátozások a február 1-i eseményekkel kapcsolatban
Mint ismeretes, holnapután, február elsején, egy keddi napon, délután háromnegyed hatkor vége lesz a világnak. Mindjárt utána az utolsó ítélet következik.
A fővárosi tanács illetékes ügyosztálya felkéri a lakosságot, hogy kerülje a pánikot. Másfelől viszont türelmetlenkedni is fölösleges, mert kivétel nélkül mindenki sorra kerül.
Nagyobb méretű közlekedési korlátozásokra nem lesz szükség, de az Alagutat - az esetleges beomlás veszélye miatt - délután háromkor lezárják. Ettől kezdve a négyes, ötös, ötvenhatos autóbusz a Lánchíd helyett az Erzsébet-hídon közlekedik.
A vasutak, hajók, autóbuszok menetrendszerűen járnak, sőt, a Vigadó térről egy sétahajó különjárat is indul, mely (elegendő számú jelentkező esetén) fellobogózott ravatalként úszik lefelé a Vaskapu festői vidéke és a Fekete-tenger felé.
Mindazokkal, akik életük meghosszabbítását akarják kérvényezni, máris közöljük, hogy kívánságuk nem teljesíthető. Még a terhes anyák és az újszülöttek sem képeznek kivételt, pedig néhányan jogosan panaszkodnak amiatt, hogy épp holnapután háromnegyed hatkor jönnek a világra, és ennek folytán roppant rövid életűek lesznek.
Másfelől viszont különleges szerencse éri mindazokat, akik ebben az időpontban amúgy is elhaláloztak volna. Ezek most jót röhögnek a markukba.
Igen. Imádom Spanyolországot, és többször volt alkalmam arra járni. volt, mikor fent, északon nézelődtem, de kedvencem azért a délvidék volt: Malaga, Granada, Gibraltár, Marokko:)))
nem olyan vagyok mint mások azazhogy éppen olyan vagyok mint mások sose érkezem meg időben s mindig nem vártan bukkanok fel azt mondják nincs semmi jövőm s hogy a múlt után kutatgatok folyton mindig csak az árnyékban állok s cipelem ezt a barna kézitáskát (olyan könnyen felejtek) ám álmodozni is tudok arról álmodni hogy időben bukkanjak fel a megfelelő helyeken mivel: valamit elmondanék ott szívesen azaz szeretném hallatni a hangomat olyan örömmel mondanám el: hogy láttam itt mindezt hogy mindezt itt megőriztem magamban
Kiszolgáltatsz a boldogságnak, s már nem is tiltakozhatok. Elmentél s nyomodban esi kezdett a hó, hogy itt maradjon belőled valami.
És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből attól piros a képem: járok azóta hömpölygő huzatban, utcákat fölsebző zenében.
S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket ahol velem szerettél volna járni- A hajad, a hajad fészket kereső fecske, a Napba akar szállni.
Elképzelem a szerelmet is, de csalódom: jobban szeretsz te, jobban: Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék hazátlan pillanatokban.
A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben. Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok. A nyár ideszalad, a tavasz itt topog S homlokod homályából csapkod felém egy lepke.
Most zsong a tűz és meghúzódsz mellettem s pattognak bennem, kis nóta- szilánkok. Áldom az Istent, hogy ily szelíd lettem, ölelem benned az egész világot.
Apró, kis bolond nóta- töredékek, csillogó,csendes,csip-csup cserepek -amikből nem lesz soha, soha ének- játékosak, pajzánok, gyerekek.
Szeressed őket! Ártatlan koboldok. Születnek és aztán vígan meg is halnak, csak az az óra csendes, szelíd, boldog, amikor bennem ilyenek fogannak!...
Van úgy az ember, hogy `álmodozni` vágyik, mégsem jut messzebb: - riasztó úton - csak a valóságig.
Van úgy az ember, hogy bár `szólani` vágyik, mégsem jut messzebb: - tétova úton - csak a hallgatásig.
Van úgy az ember, hogy `bátorságra` vágyik, mégsem jut messzebb: - bénító úton - a megalkuvásig.
Van úgy az ember, `őszinteségre` vágyik, mégsem jut messzebb: - ösvényes úton - csak a hazugságig.
Van úgy az ember, hogy `építeni` vágyik, mégsem jut messzebb: - vak-sötét úton - csak a rombolásig.
Van úgy az ember, hogy bár `szállani` vágyik, mégsem jut messzebb: - ingoványon - az elnyelő mocsárig.
Van úgy az ember, hogy az `Összhangra` vágyik, mégsem jut messzebb: - veszejtő úton - lelke káoszáig...
Bizony, van úgy az ember: otthagyná gőgös, 'koronás' helyét; sóváran nézi buksi kutyájának lélek-gyémántként csillogó szemét: és sírva simogatja egy őzgidácska ártatlan fejét:
Ám úgy is van az ember, haragra, bosszúra készül elôre, de egy kedves hang csendül, - és szelíd barátság sarjad belôle.
És úgy is van az ember, hogy balsorsára készül már elôre, de egy tiszta fény villan, - s búvó remény, öröm sarjad belôle:
Mert úgy is van az ember - sorsáért bármily balszerencsét átkoz -; egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz, és mégis eljut, eljut önmagához, - kalandos úton - legjobb Önmagához.
Ha örökre együtt lennénk, örökre egymásból ennénk, örökké egymásból innánk, egymásónk lenne a hintánk, együtt szállnánk örökre rólunkról ránk, egyőnkről egyre.
Annyi minden van, mit úgy szeretnél Néha bánt, ha tudod, távol a cél Vagy tán épp a cél előtt Tűnik úgy, most fogytán van erőd S te mégis továbbmész
Lehet égbe nyúló csúcs, ami hív Néha oly magasra vágyik a szív Sűrű útvesztőkbe érsz De a csúcsra gondolsz És csapdáitól többé már nem félsz
Mert te is fényre vágysz, mint minden, ami él De mikor célhoz érsz, és boldog lehetnél Máris új tervre gondolsz, máris új útra indulsz És az életben épp ez a szép
Oly sok ember merész álmokat sző De a siker árát sokallja ő És csak arra vár, hogy majd arra jár a Fortuna De kár ebben bízni
Mert a gyémánt és arany fénye szép De tiéd ez a fény akkor lehet csak Ha érte a mélybe lemész, érte mész Hát indulj, és hozd fel onnan Fénye kárpótol majd minden nehéz percért
Nem csak gyémánt és arany lehet szép Téged tán egész más után hajszol most a vágy Indulj hát, hidd el, nem lesz nehéz az út Mit végigjársz, ha gondolsz rá Hogy jön, mit úgy vársz
Érdemes volt
Akkor meglátod, hogy érdemes volt Tudom, rájössz, érdemes volt Harcolnod így
Zsengébb koromban is nagyon szerettem ezt a dalt....
