antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Tegnapelőtt Antónia napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Bálint Antónia Valéria műsorvezető. Artista akart lenni, hét éven át szertornázott. 1976-tól különböző reklámfilmekben szerepelt. 1991-ben megnyerte a Miss Hungary versenyt.
Tegnapelőtt múlt 120 éve, hogy Szmirnában (Törökország) megszületett Jorgosz Szeferisz, görög költő, író és diplomata, 1963-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.
Jórgosz Szeférisz
Jórgosz Szeférisz
SZTRATISZ TENGERIÉSZ TRANSVAALBAN
Itt nincsen aszfodelusz, jácint, sem ibolya. Hogyаn beszéljek hát a halottakkal? Csak e virágok nyelvén tudnak ők, azért hallgatnak, utaznak és hallgatnak, tűrnek és hallgatnak „itt, hol az álmok népe lakik, ott, hol az álmok népe lakik"
Ha dalba kezdek, zajt ütök és hogyha zajt ütök — arábiai kékes kacsóikat emelintve vagy libasor rebbenő szárnyaként az agapantuszok csöndre intenek.
Nehéz és kínos ez: az élőkkel nem boldogulhatok, először is, mert nem beszélnek, és aztán mert a holtakkal kell tudakolnom, merre vegyem utamat. Másképpen nem lehet: mihelyt elalszom, az ezüst kötelet elvágják a társak, s a szelek tömlője ürül. Töltöm, de ürül, töltöm, de ürül. Fölébredek és úszom, mint aranyhal villám hasadékán és szél és özönvíz és emberi testek és agapantuszok a csillapíthatatlan szomjú földbe szögezve, mint a sors nyilai, és rengenek vonagló sugallatoktól, akárha hajdani szekér tetején, mely rassz utakon, öreg kövesutakon döcög, agapantuszok, néger aszfodeluszok: hogy fogjam én föl ezt a vallást? Elsőnek amit teremtett az Isten, az a szeretet, utána jön a vér és a vérszomj, amit a test ivarmagja ingerrel,
akár ,a só. Elsőnek amit teremtett az Isten, az hosszú utazás; vár az a ház kék füsttel, öreg kutyával, mely visszatértem várja, hagy kimúljon. És én a holtak tanácsára szorulók, azokat meg az agapantuszok néma csendben tartják, mint tengermély és víz a pohárban. Drága egy Elpenórom, szegény bolond Elpenórom! S a társak Kirké udvarán maradnak. Vagy — netán látod is őket? „Segítség!" kiáltozzák a teljes pusztulásból.
Február 28-án Bátor napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Damdin Szühebátor (más néven Szühbátar; mongolul: Дамдины Сүхбаатар, azaz „Damdiní Szühbátar”; a KMNH szerint Damdinij Szühebátor) az 1921-es mongol kommunista forradalom vezére és 1923-ig Mongólia első számú katonai vezetője volt. Róla nevezték el Mongólia fővárosát Ulánbátornak.
Február 28-án Ákos napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Kovács Ákos, Kossuth-díjas dalszerző, zeneszezrő, költő, Ákos néven énekes-előadóművész. A magyar zenei élet egyik meghatározó előadója. Az egykori Bonanza Banzai együttes énekese, szövegírója, zeneszerzője, majd szólistaként is népszerű és termékeny előadó a kilencvenes évektől napjainkig. Saját stúdiójában dolgozik, saját lemezkiadója gondozza albumait. Ákos az éneklés mellett akusztikus- és elektromos gitáron, basszusgitáron, szintetizátoron és dobon is játszik. Boldog névnapot!
Ákos - 101-es szoba
Dalszöveg
Hit that frequency clear
Hangokat hallok Megfagy a vérem A hangszóró így szól: Figyelünk régen!
Elbánunk veled Ürügy se kell Az 1-0-1-be Zárunk majd el
Én bevallok mindent Csak ne vigyetek oda A legrémesebb álom A 101-es szoba
Azt mondtad, találkozunk még Ott, ahol nincsen sötétség Zúg a fény, nincs sötét soha Vár ránk a 101-es szoba
Nézd, milyen gyilkos Nézd, milyen szép Dolgozik, csillog A politikus gép
A hatalom célja A hatalom maga Mindenkinek mást rejt A 101-es szoba
Hiba vagy a mintán Egy selejtes darab Hát hiába kértük Hogy javítsd meg magad
Azt mondtad, találkozunk még Ott, ahol nincsen sötétség Zúg a fény, nincs sötét soha Vár ránk a 101-es szoba
Azt mondtad, találkozunk még Ott, ahol nincsen sötétség Álmom az állam tulajdona Vár rám a 101-es szoba
Önmagában a fájdalom Nem mindig elég A hatalom papjai kilúgoznak És új tudatot öntenek beléd
Pribékek, gyerünk Vigyetek oda Ha nem megyek, hát értem jön A 101-es szoba
Azt mondtad, találkozunk még Ott, ahol nincsen sötétség Zúg a fény, nincs sötét soha Vár ránk a 101-es szoba
Azt mondtad, találkozunk még Ott, ahol nincsen sötétség Álmom az állam tulajdona Vár rám a 101-es szoba
Szövegírók: Kovács Ákos, Hauber Zsolt, Menczel Gábor
Február 28-án múlt 151 éve, hogy Párizsban elhunyt Alphonse de Lamartine, francia romantikus költő, liberális politikus.
Alphonse Marie Louis de Prat de Lamartine
MAGÁNY
E nyájas hegytetőn, ez ódon tölgy tövében: alkonyat idején gyakran merengek itt: borús tekintetem végigszáll a vidéken, s elnézem lenn a völgy változó képeit.
Kígyózva hömpölyög a folyó habos árja, s a párás messzeség ködébe vész amott; odább nyugodt vizét az alvó tó kitárja, s ringatja kék egén az esti csillagot.
Az erdős ormokon, hol már a mély homály nő, még búcsúsugarat villant az alkonyat; foszló felhőiből kiszáll az éjkirálynő, fehérre festve túl a messzi partokat.
És ekkor fönn a gót toronyból messzehangzó dallam csendül; megáll a vándor és figyel, amíg a falusi, áhitatos harangszó egybesimul az est végső neszeivel.
De sivatag szivem közönyében nem ébred e meghitt képeken se derű, se remény; úgy nézem már csak a földet, mint egy kisértet: nem éled a halott az élők melegén.
Sóvárgó két szemem ha dombról dombra rebben s száll déltől északig, kelettől nyugatig, hiába fürdik a hullámzó végtelenben: számomra itt öröm már sehol sem lakik.
Mit ér nekem e völgy, e kunyhók és a várak? Mind meddő váz csupán, kihunyt varázsa már. Erdők, szirtek, folyók s ti hajdan kedves árnyak: ha benne ő nem él, halott világ a táj.
Hajnalodjék a nap, vagy dőljön éjszakába: egykedvűn követem, amerre íve tér: ringassa fényes ég, vagy rejtse köd homálya: olyan mindegy! Szivem tőle már mit se kér.
S repülnék véle bár pályája tág körében: csak pusztaságot, űrt találna lenn szemem; ragyoghat a világ fénye bolygó tüzében: mindenség! kincseid nem kellenek nekem.
De túl szféráin, ott, hol az örök egekbe amaz igazi nap árasztja sugarát, mulandó testem unt porhüvelyét levetve megláthatnám talán vágyaim csillagát.
És ott, az áhitott forráson ittasodva meglelném újra a boldogságot s gyönyört s az eszményt, akiért sóvárgok szomjuhozva, s akinek a nevét nem ismeri a föld.
Auróra szekerén, ó álmaimnak álma, miért is nem lehet száguldanom feléd! Mért gyötrődjem tovább vak börtönömbe zárva? Nincs hozzá több közöm, mert nem hazám a lét.
Midőn az őszi lomb lehull a száraz ágról, zúdul az éji szél s vele száll az avar. Fakó levél vagyok, lehulltam a világról: sodorj el engem is, vad északi vihar!
Február 27-én múlt 103 éve, hogy Budapesten megszületett Devecseri Gábor, író, költő, műfordító.
Devecseri Gábor
Belerohan a nyár az őszbe!
Belerohan a nyár az őszbe, e napfűtötte gyorsvonat. Törik sorompó, perzselődnek a lombok, ágak hullanak. Én mondtam neki, hogy ne menjen tovább, hogy baj lesz, hogy nagyon boldogok vagyunk véle. Füstölt, rohant, roncsolt, roncsolódott. Bebocsátást-esdő esők siratják riadt-zárt ablakon.
Igen, az idén kicsit korábban érkezik a tavasz. Lánykám is küldött fotót, hogy már bújik a nárcisz és a tulipán. S a múlt héten olvastam, hogy megérkezett az első gólya is!
Kosztolányi Dezső
Ének a tavasz elé
Kelj, bársonylombú, halk lehelletű, borús tavasz a völgyön és hegyen, hogy majd ha eljön az idő, legyen a sebre fű.
Tavaszi erdő, jó szorosra fond sűrű, sötét lombod hálozatát, hogy majd ha éjjel elbúvunk alád, födjön a lomb.
Kegyes Természet, szánd meg a magyart, adj néki ágyat, sátoros vadont, nőjön a sebre ír, a búra lomb s a sírra hant…
Ha menni kell, magammal sokat vinnék, Az egész édes, megszokott világot, Rámástul sok, sok kedves drága képet És egy pár szál préselt virágot, Vinnék sok írást, magamét, meg másét, Sok holt betűbe zárt eleven lelket, S hogy mindenütt nyomomba szálljanak: Megüzenném a hulló leveleknek.
Vinném az erdőt, hol örökké jártam, Hintám, amelyen legelőször szálltam, A keszkenőm, mivel rossz másba sírni, A tollam, mert nem tudok mással írni, Vinném a házunk, mely hátamra nőtt Az utca kövét küszöbünk előtt!
Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék! Én Istenem, mi minden futna át Gyötrődő lelkem alagútjain - Olvasgatnám az ablakok sorát, Simogatnám a fecskefészkeket, S magamba színék minden verkliszót, Mint bűbájos, mennyei éneket...
Utánam honvággyal tekintenének Az ajtók mind, és mind a pitvarok, Szeretnék mindent, mindent magammal vinni - És mindent itt hagyok
Páskándi Géza, erdélyi magyar író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója. A Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1992–1995 között elnökségi tagja.
Páskándi Géza
150.000
Egy szótár megjelenésére
Nincsenek hadaim - döbbenek rá olykor dühödten. S ímé, most 150. 000 válogatott katona feszeng és toporog mögöttem. Több, mint a Rákóczié, mint a Mátyásé s én is toboroztam néhány százat örök seregemhez. 150.000 magyar szó! Bajszos öreg katonák, pelyhező' állú szó-fiókák, költők állandó hadserege, elég vagy minden győzelemhez!
Drága Unokámnak, Bálintkának nagyon boldog születésnapot kívánok!:-)
Köszöntő... egy két éves kisfiúnak
Születésnapodra!
Boldog szülinapot kíván minden lakója az erdő rejtekének. Tündérek, manók, vidám, kis éji zenészek húznak neked ma édes altatót szelíd hangú hegedűkön, - s álmod puha felhő leple lesz kísérőd majd, e gyönyörű... csillagfényes este.
Gyóni Géza, evangélikus teológus hallgató, költő és újságíró.
Gyóni Géza
IRÍGYSÉG
Irígylem a szellőt, mely hajával játszik, Irígylem a lombot, mely fölé hajol, Irígylem kertjének színes kis virágit S amit fehér keze érint valahol.
Irígylem a sugárt, mely felkölti reggel, A felhőt, mely után sóváran tekintett, Irígylem a bokrot, hol megpihent egyszer, Irígylem - s megáldom mégis százszor mindet...
Valamikor réges-régen, a világnak kezdetén, minden állat békességben éldegélt a földtekén. Ki volt akkor nagyobb úr, mint a kutya, meg a nyúl!
Erdőn, mezőn együtt jártak, együtt éltek, együtt háltak: megosztották, amit fogtak, Szóval: jóbarátok voltak.
Egyszer, hogy a tél beállott, és a földre sok hó szállott, azt mondja a füles nyúl: - Rakjunk tüzet, kutya úr!
- Rakjunk tüzet, aki lelke: Ne reszkessünk a hidegbe! Nosza hamar gallyat szednek, tüzet raktak, melegszenek, Melengetik bundájokat, általfázott irhájokat.
Hej, de jó a meleg, télen, a havas zord erdőszélen! azt mondja a vidám nyúl: - Játsszunk egyet, kutya úr! - Mit játsszunk? - Tán lakodalmat! - Jól van: játsszunk lakodalmat: Cincogjunk meg brummogjunk, ugrándozzunk, táncoljunk.
Felszökken hát a víg nyúl. Szembe véle kutya úr, ugrándoznak, bokáznak, keringélnek, cicáznak, S hogy a táncot szebben járják, egymást hopp, hopp!
Hanem íme mi történik! Az állatok így regélik: ahogy ottan ugrándoznak, nevetgélnek, bolondoznak, meglökte a kutyát a nyúl, s tűzbe ugrott a kutya úr.
- Vaú! - üvölt a kutya! Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott, a farkába kaffantott.
A nyúl, uccu, vesd el magad! farka nélkül tova szalad.
Nem kergeti a kutya: leégett a papucsa!
Azóta csepp a nyúl farka, s meztelen a kutya talpa, s azóta van, hogy a nyúl fut ha jön a kutya úr.
Űzik már a fársángot, Bor, muzsika, tánc, múlatság, Kedves törődés, fáradság, Kik hajdan itt múlattatok, A közhelyről oszoljatok!
Kongatják a harangot: Űzik már a fársángot!
Fussatok hát, víg napok! Tíz hete már, hogy vígsággal Játszodtatok e világgal, De itt lepnek a papok: Fussatok hát, víg napok!
Pszt! minden táncpaloták! Ürűljön boros asztalom, Némúljon meg a cimbalom, Szűnjetek meg, hahoták! Pszt! minden táncpaloták!
Könyvhöz, dáma s gavallér! Elég volt a sok ördögnek, Kik belőletek köhögnek. Itt van, itt a szent pallér: Könyvhöz, dáma s gavallér!
Itt a bőjt: koplaljatok! Itt van: s ízetlen olajja A csókokat majd lenyalja. Szent ételt is szopjatok:
Itt a bőjt: koplaljatok!
Vége már a nőszésnek, Kiknek nem jutott házaspár: Úton-útfélen elég jár. Csont azoknak, kik késnek; Vége már a nőszésnek!
Élni kell a bőjtbe is. Azért aki szép párt lele, Nem zsíros az - élhet vele. Kukrikol a csirke is! Élni kell a bőjtbe is!
Jaj, siessünk, híveim! Mit érzek? - mi szent szag? wer da? - - Jaj! jön, - jön a hamvas szerda! Béhamvazza szemeim: Jaj, siessünk, híveim!
Víg lelkek! nem láttok már! Bár nem láttok: de tőletek El nem válok és véletek Leszek: s ez így legyen bár; Víg lelkek! nem láttok már.
Most veszek már maskarát! Köz-helyen nem szabad lennem: Azért álorcát kell vennem; Hogy ne lásson pap s barát, Most veszek már maskarát.
S fársángolok véletek, Rejtőzvén szent maskarában. A vallás álorcájában Negyven napig nevetek S fársángolok véletek.
Most nyúgodjunk: Ádiő! Pislog a dáma s gavallér: Beteg, s oda a sok tallér. - - Majd megjön tán egészsége, Hervadó kedve s szépsége; A kőltség is tán kijő: Most nyúgodjunk: Ádiő!