antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Borong a hegyormon a lomha homály, az ér kanyarogna, de köd lepi már, hogy sápad az év, s komorúl a vidék, ha tél veszi át a vig ősz örökét.
Barnák a mezők, meredeznek a fák, eldobta a nyár a vidám cicomát; bolyongva hadd hordom a bút egyedül: hogy üldöz a sors az időm de röpül!
Mily hosszú az élet s hogy kárba veszett, mily röpke csupán, ami még a tied, mily képeket ölthet az ősi idő, mily szálakat tép el a sors, a jövő.
Mily ostoba vagy, mig a csúcs hivogat, fentről csupa árny, csupa kín az utad! Silány ez a sors! - de a sír nem a vég, kell még mibe bízzon az emberiség.
Születni kell, újra meg újra, Indulni kell a háborúba, És harcolni kell, meghalni és szeretni Még nem elég.
Születni kell minden nappal újra, Álmodni azt, ami nem válhat valóra, És harcolni kell, meghalni és szeretni Még nem elég.
Ég és föld között repülj velem, Vezess át az életen, Napot fess a szürke holdra! Ég és föld között repülj velem, Vezess át az életen, Vigyél át a túlsó partra, igen!
Csak körbe-körbe forog velem. Minden, ami egyszer volt s újra lesz, Csak körbe-körbe forog velem. Te álmodj tovább, kedvesem!
Nincs senki más, aki helyedre léphet, Itt születtél, és itt kell élned, Nincs másik hely, nincs más idõ, Meghalnod is csak itt lehet.
Keresem a hajnali fényben, Vakító nap tüzében, Hol van az a csillag az égen, Virágom, el ne hervadj, hiszem, hogy megtalállak.
Ég és föld között repülj velem, Vezess át az életen, Napot fess a szürke holdra! Ég és föld között repülj velem, Vezess át az életen, Vigyél át a túlsó partra, igen!
Réved a hajnali sziget, súlyos ágakról csönd szitál: lágy füvön pávák lejtenek, hintál a fán egy papagáj, s a mázas tengerre hullt képére kiabál.
Kikötjük magányos hajónk, s örökké itt bolygunk tovább kéz-kézben, hangunk súgva zsong a réten át, a síkon át, ezt súgja: elhagytuk a nyugtalanság honát,
miénk a legmélyebb magány, tárt ágak sátra ránkhajol, így lesz szerelmünk indián csillag, tüzes szív-meteor, s egy velünk a szárnycsapás fénye, az ár, ha forr.
s a súlyos ág s a kő-galamb, mely száz napon át így zokog: árny-lelkünk kószál itt, ha majd a tollas úton est huhog, s lábnyomunk a szunnyadó víz partján párolog.
Csak azt szeretném mondani, így egyszerűen, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek. Ezt nem tudom másképp mondani, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Félek, az éjszakának mindjárt vége, És félek, hogy reggel majd idegennek érzel. És gyűlölöm a hajnali napsugarat, És gyűlölöm, hogy újra egy napig várnom kell téged.
Annyi mindent szeretnék mondani, S remélem, te is ugyanígy érzed. Gondolatban minden egyszerű, Ha kimondom, nem biztos, hogy érted.
Félek, az éjszakának mindjárt vége, És félek, hogy reggel majd idegennek érzel. És gyűlölöm a hajnali napsugarat, És gyűlölöm, hogy újra egy napig várnom kell téged.
Le kellene higgadni végre, nem sírni többet, megnyugodni kissé, s nem gondolni annyit a szerelemre, mint a hogy ősszel nem idézi senki az eper ízét, mert elmúlt évszak gyümölcse.
Le kellene higgadni végre, nem várni már a nagy csodára, és nem gondolni semmi szomorút, ha a kislányunk táncolni tanul vagy a fiunk későn jön haza este.
Le kellene higgadni végre. Hátrafésülni símán a hajunk, s gyakorolni a szelíd bólogatást, mely azt jelenti fiatalok láttán: "Bizony, bizony, elmúlik az idő."
Le kellene higgadni végre, megszokni azt a mozdulatát a kéznek, mellyel a csészét ingatjuk körbe, lassan, hogy kávénk alján olvadjon a cukor, s megtanulni egy könnyű patienceot.
Lennél e menedékem, Ha teljesen eláztat az eső Lennél e menedékem Ha nem is próbálnék erősnek látszani Megsimogatnál akkor is, Ha mocsárba merültem előtted Lennél e menedékem Ha siralmas kiszolgáltatottságom Egyetlen érintésért könyörögne Megvigasztalsz akkor is, ha majd Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba Lennél e a menedékem, Akkor, mikor magam elől menekülök ... talán pont hozzád...
Szia, Teresa,:) szia, Buff:) (az előbb lemaradt a :)...) Nekem hibát jelez, ha képet szeretnék felrakni..:(
Ákos: Örök április
Sebzett vagyok És könyörtelen A világ egyre csak Pöröl velem De Te megláttad Hogy kábultan Bámultalak És felragyogott a Nap
Készül a pusztulásra Minden a világon Engem csak Te menthetsz meg
Hol vagyok otthon Nem tudom De ha fáradt leszek És elbukom Simítsd le arcomról A rémálmok Ólomporát Az éjjelt virraszd át
Készül a pusztulásra Minden a világon Engem csak Te menthetsz meg Mert én benned virágzom Hírül hozom Neked Ha addig élek is, Az én nevem mindig ez volt: Igazi Örök Április.
Szerelmes az elmúlásba Minden a világon Engem csak Te menthetsz meg
Valamit kérnek tőled Megtenni nem kötelességed, Mást mond a jog, mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja:Nézd, tedd meg ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.
Messzire mentél Fáradt vagy, Léptél százat . Valakiért még egyet kellene, De tested, véred lázad. Majd máskor! - nyugtat meg az ész. És a jog józanságra int, De egy szelíd hang azt súgja megint: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél , Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. Tán összetörte szívedet. Az ész is azt súgja: Minek? De krisztus nyomorog benne - És a szelíd hang újra kérlel: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.
Óh, ha az a harmadik egyszer első lehetne, és diktálhatna, vonhatna, vihetne! Lehet, elégnél hamar. Valóban esztelenség volna De a szíved békességről dalolna. S míg elveszítenéd Bizony megtalálnád az életet! Bízd rá magad arra a harmadikra! Mert az a Szeretet!
