Mi lenne, ha nem csak mesélnél arról, milyen is az elméletd, hanem leírnád világosan, érthetően, a matematikai modell tiszta és világos megadásával?
Akkor értelmesen és konkrétan lehetne vitatkozni rajta.
Így meg dedós civakodás lett az egészből.
Ha esetleg azt gondolod, hogy ezt már megtetted, nagyon tévedsz. Tettél néhány kinyilatkoztatást, elhintettél pár szilánkot, de nem fogalmaztál meg semmiféle értelmes, összefüggő elméletet, értékelhető modellt.
Őszintén szólva azt gondolom, azért nem, mert nem is rendelkezel ilyennel. Helyette úgy írsz a saját állítólagos elméletedről, mint ha a Blikk laikus újságírója számolna be Penrose új eredményeiről... :-)
Ugy konsztruálok gravitációs elméletet, hogy azt modom ezt is elemi töltések okozzák, amik lokalizálhatók. Ez az elemi g-töltés a négy stabil részecske egy második invariáns tulajdonsága, az elemi e-töltés mellett. Ebböl ered aztán minden. A Lorentz erönek megfelelö kifelyezés is, amit viszont illö egy Hamilton-elvböl levezetni. A részecskék mozgás egyenlete is egy Lagrange egyenlet, ami természetesen egy egyenlet részecskesürüségek és áramsürüségek között, amik természetesen a folytonotossági egyenletet kielégítik. Az idöfüggö gravitációs mezö az még találgatás, mert kisérletekböl nem ismert. Ezért veszem a jól ismert e-dinamika invariáns egyenleteit, megfelelö módosítással. Hát hogy forrana fel az Univerzum a gravitációs hullámok miatt, ha ezt még az e-hullámok se forralják fel? Ez viszont a L. multiplikátorok miatt van így.
Ezzel nem menekülsz az "elméleted" vadhajtásától, a felforró univerzumtól. Ennek ugyanis semmi köze sincs vonzáshoz meg taszításhoz, csakis ahhoz, hogy úgy konstruálsz gravitáció elméletet, hogy vektoriális elméletben a Lorentz erő előjelét átfordítod. Innentől megy az egész a levesbe.
"Dehogy forr ott fel valami, mert a Lagrange multplikátorok megakadályozzák, hogy az elemirészecskék egymásba bele essenek!"
Ez a legnagyobb badarságok közé tartozik, amit életemben hallottam :) Felírom valahova, ha megengeded.
Ugyan már, mit fogna meg az a nevezetes h-vonás? Hiszen éppen fordított irányba megy a rendszer. Nem az alapállapot felé, hanem egyre nagyobb energiája minden részecskének.
A gravitációs sugárzás lehet ilyen meg olyan gyönge, de az Univerzumnak volt már vagy 13.7 milliárd éve... Ráadásul a folyamat a Te "elméletedben" exponenciálisan gyorsul. Mindegy, milyen lassan indul, iszonyú gyorsan megszalad. Ideje lenne gondolkodni. Meg beismerni, hogy erre nem gondoltál. Pedig állítólag olvastad Vizgint, aki leírja, hogy erre az instabilitásra (negatív mezőenergia) már Maxwell is rájött, ezért nem nagyon próbálkoztak vektoriális gravitáció elmélettel. Te minek olvasol könyveket, ha nem érted a tartalmukat, mondd? Vizgin könyvének (nem az egésznek, csak a vonatkozó fél oldalnak) a megértése megmentett volna eszement "elméleted" felírásától.
A Lagrange multiplikátor mint "deus ex machina"... vagy nevezzük Iszugyi-démonnak? Kezdesz teljesen szétesni.
A te kísérletednél én sokkal meggyőzőbbet végeztem: kidobtam egy egeret meg egy vele azonos tömegű kanárit az ablakon, és óriási különbség volt a földetérésük idejében! (Ugye nem fogsz azzal válaszolni, hogy "a kísérlet nem volt elég pontos a mérni kívánt jelenséghez"... túl ciki volna ez éppen tőled)
Bevallom, én piszkálódásból írom a Szabadesés Egyetemességét nagy betüvel, mert Galilei óta hisznek a fizikusok benne. Kisérletileg ez nincs alátámasztva, én nem is hiszek benne. Még akkor sem, ha állítólagosan |M(g) - M(i)| kisebb mit 10^-13. A bremeni kisérletem azt mutatta, hogy a szabadesés ezrelék nagyságban függ az összetételtöl. Abban viszont hiszek, hogy a négy stabil részecskénél (de csak ezeknél) egyenlö a súlyos tömeg a tehetetlen tömeggél. Minden más kötött részecskénél m(i) = m(g) - E/c^2 ahol E a kötési energia (tömeghiány!). A neutrínóknál 0=m(g)-E/c^2 amiböl m(i)=0 következik. Az instabil részecskéknél viszont tömeg többlet van. A részecskefizika csak a tehetetlen tömeggel foglalkozik, ahol viszont nem érvényes a tömegmegmaradás.
'A g-töltések elöjelét (az e-töltésekkel szemben) .... megforditottam.' Hát ez nem helyes, rosszul idéztem. Tény az, hogy a töltések elöjele konvenció dolga. Konvenció, hogy a proton e-töltésének (q(P) = + q) + elöjelet adtunk. Épp úgy konvenció dolga, hogy a proton g-töltésének (g(P) = + g m(P)) is én + elöjelet választottam. Ez után az elektron kétfajta töltése q(e) = - q és g(e) = - g m(e). A statikus eröknél viszont váltás van a töltések szorzatánál: F(Coulomb) = + q1 q2/(4pi r^2) és F(gravitáció) = - g1 g2/(4 pi r^2).
Lingarazda, úgy látom Te a Lagrange elmélettel hadilábon állsz. Jó lenne, ha ide beolvasnád magad, pl. a M. Giaquinta, S. Hildebrand, Calculus of Variation I, The Lagrangian Formalism (Springer, 2004) jó erre. Különösen ajánlom ott Neked a Natural Boundary Conditions-t és az Isoperimetric Problems-t. Ezek mögött a részecskefizika nagyon fontos tételei rejtöznek, amik még nincsenek bedolgozva az alapokba. Ha megérted Neked is kinyílik a szemed és észreveszed, hogy a kétfajta relativisztikus mezöegyenletek Lagrange függvények és a Planck állandó nem más mint egy L. multiplikátor.
Lingarazda: "Ha univerzálisan vonzó, Lorentz invariáns elméletet akarsz csinálni, az egyetlen, amit tehetsz, hogy megfordítod a Lorentz-erőtörvényben az előjelet (mindkét tagban, különben nem lesz relativisztikusan invariáns). Vagy ekvivalens módon a Maxwell-egyenletek forrástagjainak előjelét fordítod meg. Ezt proponálja iszugyi is." Ha már idézel, idézzél rendesen: A g-töltések elöjelét (az e-töltésekkel szemben) ÉS A FORRÁSTAGOK elöjelét forditottam meg a relativisztikus g-mezö egyenletében. Ezentúl nem akarok universálisan VONZÓ gravitációs elméletet diszkutálni.
Az 1-es pontban leírtakkal egyetértek, és a többi is egész jó volt, csak a "d" pont nem egészen világos nekem. Hogyan kell ezt érteni?
Most ne a középponti megfigyelő forogjon, hanem a gömb.
Ez azt jelenti, hogy a felszíni megfigyelő is együtt forog vele?
A helyzet ugyanaz. A föld felszíni megfigyelő ugyanolyan cikk-cakk vonalat lát mindkét fényórában, míg a középponti nem. A felszíni megfigyelő szerint a két órának egyformán kell késnie, a középponti szerint nem.
Mivel egyelőre senki se látott ilyet, nem lehet tudni tényleg van-e ilyen objektum. Az altrel meglehetősen jól alátámasztott kísérletekkel és megfigyelésekkel, de egy ilyen gyűrű már elég távoli extrapoláció, én se veszem készpénznek.
Azért kérdeztem, mert egy ilyen gép nem ugyanolyan elven működik, mint a digitális, illetve itt nem kell szabályozni, hogy mikor rögzüljenek a képpontok, hanem automatikusan kiváltja a fény a reakciót a film felületén, amikor a blende nyitva van. De ha senki nem akar ebbe belemenni, hát nem erőszak.
Van egy modell, az altrel, amit meglehetősen nagy pontossággal ellenőriztek. Számtalan különböző módon. (csak néhány ezekből: fényelhajlás, perihélium forgás, atomórák, GPS, kettős csillagok periódusidejének változása)
De ezekkel nem azt ellenőrizték, hogy a modell mindig jól írja le a valóságot, csak azt, hogy ezeknek a dolgoknak a modellezésére jól használható.
Na most, ha ez a modell minden eddigi kísérlettel és megfigyeléssel összhangban van, akkor a fizikusok bíznak benne. Egészen addig, amíg valami olyat nem találnak, ami kilóg a sorból.
Ld. 9352-t ami ellen az a kifogásom, hogy A GRAVITÁCIÓ nem csak VONZÓ, hanem taszító is. Azoknál az elemirészecskéknél ahol az e.m-erö vonzó ott a gravitáció taszító. Így a gravitáció például a proton és az elektron között TASZÍTÓ. De épp úgy taszító a pozítron és az elektron között is, meg a proton és az elton között. Lorentz, Einstein és Nordström nem vették észre a Lagrange mutiplikátorok jelentöségét.
Valóban bele akartam kötni ebbe a "biztosan" kitételbe, de most már inkább azt kérdezem, hogy mi a különbség a biztosan, és a bizonyosan között? Utóbbi talán azt jelenti, hogy csak bizonyos határok között biztosan, vagy mi?
Semmitmondót mondtál ezzel. Úgy rémlik, Roger Penrose írta: egy pohár forró teában bármikor létrejöhet spontán módon egy jégkocka. Ennek valószínűségét kiszámolta és az nem nulla! Tehát nem lehetetlen. Csak épp évmilliárdokig kéne figyelni a melegen tartott poharat, hogy a véletlenek összjátékaként egyszer, pár másodpercig láthassuk: létrejött benne a jég, s körülötte forrásba jött a víz.
Mert ez a példa viszont nagyon sokat mond, nem igaz? Mindenesetre kíváncsi lennék arra, hogy ezt miből és hogyan számította ki.
Nem vallás, hiszen számos tény szól mellette. Ellene pedig eddig semmi!
Dehogynem, többen is szóltunk már ellene. De azért kíváncsi lennék azokra a tényekre is, amelyek teljesen alátámasztják a specrel igazát.
Ma már meggyőződésem, hogy nincs nála egyszerűbb és sokatmondóbb ismert elmélet.
Én nem állítanám, hogy nincs egyszerűbb. Vagy Neked talán minden más elméletet tovább tartott megérteni?
Ami pedig az ócska retorikát illeti, annak itt Te is már jó néhány szép példáját adtad!
Persze azt kellene tudni, hogy a Lagrange multiplikátorok a folytonotossági egyenletek következményi. Ezek például megakadályozzák, hogy az elemirészecskék egymás körül gyorsabban mint a c 95%-a mozogjanak.
Dehogy forr ott fel valami, mert a Lagrange multplikátorok megakadályozzák, hogy az elemirészecskék egymásba bele essenek! Egy ilyen L. multiplikátor például a Planck állandó, ami 'megfogja' az elektront a H-atom alapállapotában, ahol az elektron (jó megközelítésben) nem tud tovább kisugározni... A gravitációs hullámzás meg úgyis sokkal gyöngébb mint az e.m.-sugárzás.
Ha jól értem az álláspontodat, akkor eszerint minden egyes mozdonyhoz képest van egyidejűség, csak az összes mozdony rendszerében nincs.
Még ez sem egészen igaz. Az egyes mozdonyhoz rögzített rendszer sem inerciarendszer, és ebben sincs egyidejűség. Amit lehet mondani, hogy a mozdony pillanatnyi sebességének megfelelő inerciarendszert tekintjük. Ilyen létezik, ebben van egyidejűség, és lehetséges pillanatfelvételt készíteni.
Viszont egy tetszőlegesen kis idő múlva a mozdony sebessége már más irányú, elhagyta a korábbi inerciarendszerét.
Hasonlóan, rögzíthetünk az 1. mozdonyhoz egy inerciarendszert, a 2. mozdonyhoz egy másikat. Ez két külön, egymáshoz képest mozgó inerciarendszer, ami egyikben egyidejű, nem feltétlenül egyidejű a másikban.
Pl. tegyük a következőt. Kibocsátunk egy körszimmetrikus fényjelet a kör közepéről, és mikor ez eléri a mozdonyokat, mindegyik helyzetéhez rögzítünk egy inerciarendszert, és minden inerciarendszerben készítünk egy pillanatfelvételt. Ezek a pillanatfelvételek nem lesznek összeilleszthetőek, térben is időben mindegyik másképpen torzul. Emiatt minden további nélkül lehetséges, hogy az 1. mozdony felvételén egy megjelölt talpfa éppen az 1. a mozdony alatt van, a 2. mozdony felvételén pedig a 2. mozdony alatt.
Ez mutatja nagyon világosan a különbséget, miért alapvetően más a mozdonyok rövidülése az álló rendszerben, vagy a sínpálya rövidülése a mozdonyokhoz képest.
Hagyjuk már ezt az inerciarendszer dolgot végre! Hányszor mondjam még, a fényórákban a fény a föld felszíni megfigyelő által szemlélve mindvégig szimmetrikus úton mozog.
Ha éppen a lényeget hanyagolod el, ne csodálkozz ha hibás eredményt kapsz.
A földfelszíni megfigyelő forog a Földdel együtt. Rendszere nem inerciarendszer. Számára a fénysugarak nem egyenes vonalban terjednek.
Nem fog semmiféle megfigyelő, így a földfelszíni sem azonos számú ciklust megfigyelni, mivel objektíve, bármely megfigyelő számára eltérő lesz a ciklusszám. A ciklusszám, valamint két ciklusszám különbsége is skalár, minden megfigyelő számára azonos.
Elhanyagolod a földfelszíni megfigyelő forgását. Az elhanyagolás következtében válnak a fényutak szimmetrikussá. Ezután megállapítod, hogy a fényóra nem alkalmas idő mérésére. Helyesen: az adott esetben nem megengedhető elhanyagolással éltél, és ebből hibás következtetésre jutottál.
Oppsz Holden helye az idő(t) függvényében: (5*cos(2*pi*10*t),5*sin(2*pi*10*t)) motoros helye az idő(t) függvényében: (5*cos(2*pi*20*t),5*sin(2*pi*20*t)) álló ember helye az idő(t) függvényében: (5, 0)
