Na igen. Az én esetemben nagy segítség volt, hogy egy városban maradtunk és át tudtam szervezni a munka és a magánéletemet.
Visszatérve az eredeti felvetéshez…
Személyem szerint továbbra is a véleményem, hogy tök mindegy, hogy a felek együtt élnek vagy külön. Amikor az apa és anya ellenségesen, megvetéssel viszonyulnak egymáshoz, a gyerekek szenvednek...
Lehet de a tobbsegnek nem mindegy....aki csoro annak ezert mert ellehetetlenul a valas utan anyagilag....aki meg loves az meg olyan moho hogy nem akar a vagyonon osztozkodni.....a pasik tobbsegenek a love legalabb annyira fontos mint a kolke
Megpróbálok egyben reagálni azokra a hozzászólásokra, amik ez miatt születtek:
Először is köszönöm, hogy más irányba is viszed a témát ezzel. A lánnyal való igaz, hogy nem éltünk még át komoly problémákat, nem voltak szürke hétköznapok, de mivel együtt dolgozunk, nagyon sok időt töltünk együtt. Nyilván ez munkahely, ami közel sem olyan, mintha otthon lennénk, de azért ad némi támpontot. Ő valóban egy különleges lány számomra, már két éve tart ez a kapcsolat, nyilván a kezdetekkor még éppen hogy csak volt valami, most meg már szinte vége. Ezzel nyilván az intenzitása is más volt minden pillanatban. És pont ebből adódóan azért voltak itt is felhős, szakítós, durcázós napok, és ő is volt már szomorú, volt már csalódott és megbántott is, szóval nem csak a jó oldalát ismerjük egymásnak. Ezekkel együtt is élő, létező és működő a dolog. Az is hozzátartozik, hoyg már régebb óta megy ez,l mnint hogy csak a rózsaszín ködöt lássuk.
Viszont még ezzel együtt sem érzem azt. hogy ő és a vele való közös élet reménye jobban kellene, mint a 4 éves kisfiam.
Ha ő a nagy betűs igazi, ha nem.
A feleségem sztorija nyilván más volna az egészről és igen, nem egy ostoba nő és nem is gonosz, de talán most rajzolódik ki, hogy van egy elég erős önzősége, ami a költözéssel való fenyegetéssel koronázott meg. Talán ugyan ez az önzőség az, ami miatt nem foglakozott sokat a kapcsolatunkkal, nem fektetett bele elég energiát, amikor kellett volna.
Az alap problémában minden eddigi vitánkban egyetértettünk, ahogy fogalmazott, ő vállalja az első 1,5 év hibáit.
Viszont onnantól nem érti, hogy én miért fordultam el tőle 2 év nihil után. Nem érti, hogy miért nem akartam az elmúlt időben helyrehozni és miért beszélek folyton arról, hogy nem működik.Viszont helyette nyilván nem tudom leírni az érzéseit.
Itt ugye nem vagyok őszinte, ő konkrétan nem tud a lányról, aki viszont nekem egy csomó olyan dolgot ad és hagyja, hogy adjak, amit a feleségem nem akart, vagy nem fogadott le. Ha tudná, akkor valószínűleg értené, hogy egyszerűen már mást szeretek, másra vágyom. Viszont az is igaz, hogy a törött pohártól már hiába kérsz bocsánatot, az nem lesz olyan, mint annak előtte.
Ezerszer eszembe jutott, hogy ha nem volna a lány, akkor lehet, hogy nem süllyedtünk volna idáig, de mindig oda jutok, hogy ha rendben lettünk volna, akkor a lány nem lenne az életemben. Ördögi kör.
Én baromira tisztellek benneteket, hogy ez gy össze jött.
Nem vagytok kiszolgáltatva egymásnak érzelmileg, mindegyikőtök teljes értékű életet élhet.
Viszont nekem esélyem sem lenne a gyerekért oviba menni akármikor, edzésre vinni, iskolába értem enni. Nem lehet napi 2*2 órát utazni azért, hogy lássam. Nyilván pénzben sem, meg időben sem.
Amiket leírtál, szerintem nálunk is mehetne, ha az intelligencia és a kölcsönös tisztelt volna az akadály. De nálam a fél Dunántúlnyi távolság az akadály.
Az elején minden kapcsolat rózsaszín, ibolyaillatú, imádlak, meg minden.
Aztán jönnek a hétköznapok. 10-15-20 év után folymatosan lángolni, meg mindíg izgalmasnak lenni, újat mutatni, izgatónak lenni, hát nem tudom. Azért ez elég húzós.
De minden elismerésem annak, akinek ez megy.
Viszont az az erősebb, aki megtartja a férfit. Nagyon kevés férfit láttam, aki önzetlenül, kizárólag a gyerek érdekeit nézve marad vagy megy.
A háttérben egyéb okok is meghúzódnak általában, mint: biztonság, otthon szagú anya, őt már ismerem, félelem a bizonytalntól, meg egy kis idő után már az új kapcsolatban is elmúlik az izgalom, és kiderül, hogy a víz minden pohárban színtelen, szagtalan.
Ne haragudj, de pont erre akartam rámutatni, hogy mivel a kedves olvtárs még nem látta a lányt minden helyzetben (melegítőnaciban, morcosan-mensisen, vagyis nem lakott vele együtt), addig nem tudhatja, hogy ő-e az igazi (bár szvsz ilyen nem is létezik, ez olyan királylányos fogalom...). Éppen ezért nem tűnik túl megalapozottnak, ha valaki két mondatból, amit a topiktárs leírt, rájött, hogy hát ez a lány a számára az igazi (ja bocs, IGAZI).
"Ő kemény nő, viszont tudom kezelni, a szerelem működik, a kémia meg különösen. Nagyon jó dolgokat éltünk át. És baromi jó dolgokat hoz ki belőlem. Férfiként is, meg emberként is."
Ebböl a "kemény de tudom kezelni" tetszik nagyon, és el tudom képzelni, hogy egy kemény nö mennyire élvezi, hogy végre van olyan pasi, aki tudja kezelni (nem menekül eleve, nem lesz agresszív, nem hunyászkodik meg, hanem úgy viszonyul hozzá, hogy az a nönek kellemes).
Szerelem, kémia, jó dolgok átélése jó dolgok.
De a legeslegjobb, és ami miatt egyáltalán hozzászólok, az az, hogy "baromi jó dolgokat hoz ki belőlem. Férfiként is, meg emberként is." Ennél jobb, találóbb leírása nem is nagyon van egy remek kapcsolatnak. Aki ezt elmondhatja a párjáról, az nagyon szerencsés ember, és ritka, mint a fehér holló. Emiatt a mondat miatt érzem nagyon szomorúnak a szeretövel való szakítást.
Kérlek ne haragudj, ha ezt mondom, de meg vagyok ról gyözödve, hogy nem voltál még együtt az IGAZIVAL (úgy, hogy EGYMÁSNAK vagytok KÖLCSÖNÖSEN az igaziak), ha felhozol olyasmit, hogy melegítönaci meg morcos mensi. Ha az a kapcsolat IGAZI, akkor az ilyen dolgok nem is hogy nem számítanak, de az ember észre se veszi öket, szó szerint. Mert a másik a nonpluszultra, akkor is, ha egy kívülálló pontosan látja, hogy hol hiányzik a koronából a gyémánt. Belülröl az IGAZI akárhogyan is istencsászár. Mert lehet éppen akkor borotválatlan, mosdatlan, kialvatlan, de azt a szerelmes meg se látja, mert abból a borotválatlan arcból AZ a szempár néz rá. Elhiszem, hogy aki nem élte át, az nehezen tudja elképzelni, de hidd el, hogy ilyen az igazi szerelem. Ha zavaró az esetenkénti melegítönaci/borosta, akkor nem az igazi van melletted, tudd.
De ezt hogy vonod le egy szeretői kapcsolatból? Ahol egymásból csak a szép meg a jó jut, az élet egyéb nyalánkságai gyakorlatilag nem érnek el ehhez a kapcsolathoz, nincsenek anyagi gondok, nincs gyereknevelés, lány mindig kinyalva-kikenve érkezik a randira, nincs melegítőnadrág, morcos-mensizős napok. Ugyan már!
Ha csak ezt nézi tényleg valaki, az asszonynak esélye sincsen.
érzem, hogy jók lennénk együtt. Ő kemény nő, viszont tudom kezelni, a szerelem működik, a kémia meg különösen. Nagyon jó dolgokat éltünk át. És baromi jó dolgokat hoz ki belőlem. Férfiként is, meg emberként is.
"
Eddig csendesen olvastam a beszélgetést, most mondanom kell valamit, azt hogy nagyon sajállak és nagyon tisztellek. A fenti idézettek alapján a szeretöd az igazi, és a kapcsolatotok nemcsak - biztosan - szép, érzelmes, érdekes, izgalmas, meg a többi blabla, hanem ÉRTÉKES. És ettöl az értéktöl vagy hajlandó megválni a gyereked iránt érzett szeretetböl és kötelességtudásból - kalapot le. Meg szörnyen sajnállak, mert ez rettenetes döntés, magad felé és a lány felé is. Azt nem fogjátok folytatni, amitöl mindkettötök élete olyan lenne, mint egy pattogó kandalló melletti teázás ropogós pirítóssal, ehelyett lesz az életedböl egy sivár, huzatos betonsiló, és ezt tudatosan vállalod, mert szereted a gyerekedet. Nagyon-nagyon kívánom, hogy a gyerekkel való bensöséges kapcsolatod olyan legyen, mint valami apró, elrejtett kert abban a betonsilóban, boldogság forrása.
Másrészt pedig annyira, de annyira szereném hallani, mit mond erröl a feleséged. Te - az itteni megynyilvánulásaid alapján - egy intelligens, elokvens, lelkiismeretes ember vagy, gondolom, feleségül is jó és okos asszonyt vettél, nem valami gonosz libát. Emiatt lennék annyira kíváncsi az ö történetére, hogy vajon mit mondana, hol és min siklott ez félre, MIÉRT lett ez ilyen???? (Persze nem szabadna füllentenie, az igazságra lennék kíváncsi, "az ö igazságára".) Nagyon sajnálom öt is, meg a barátnödet, meg téged. És nagyon kívánom - bár öszintén szólva nem bízom benne -, hogy legyen sikeres az a párterápia.
Vállási papír a standard forma (Édesanyánál elhelyezve, láthatás minden 2 hétvége, kétnapos ünnepek második napja, egynapos ünnepek minden páros év, nyáron 2x2 hét folyamatos kapcsolattartás.
Gyakorlatban: Mikor ovis volt én mentem érte minden nap oviba, a délutánt vagy együtt töltöttük, vagy hazavittem, megbeszélés szerint. Iskolában ugyanez a gyakorlat folytatódott, délután közös tanulással, vagy edzéssel, vagy játékkal. Hétvége, ünnepnapok, nyári szünet a papírforma szerint, de rugalmasan módosítva, ha bárkinek közbe jött valami.
Azt hiszem a következetes kommunikáció volt a legfontosabb, hogy ez így kialakuljon, meg a rugalmasság, hogy ha változott bármi.
"mert az, hogy anya-apa oli egymast a valas alatt es az azt koveto 1-5 evben, az nem destruktiv hatasu?"
Valaki meg tudja látni a helyes utat és megváltoztatja a saját és környezete életét, valaki meg ott folytatja... (ahol abba sem hagyta...) és persze mindig a másik fél a hibás! :)
Minden gyerek úgy kötődik, ha foglalkoznak vele. Ha csak vagy, este soká érsz haza, mert a munka, szerető, barátok, kocsma elvonják a figyelmedet, akkor sem fog kötődni, ha egy fedél alatt éltek.
"Azt el tudom hinni, hogy Te igen, de a gyereked is boldog és kiegyensúlyozott?"
Szerintem boldogabb így, mintha egy destruktív környezetben. A válás okozta fájdalom, sérülés hamar elmúlt, látva azt, hogy szülei normálisak és nem a rosszindulat, bosszú vezérlik a döntéseiket. Úgy gondolom kihoztuk a legjobbat abból, amit ki lehetett hozni az adott helyzetből, ha már együtt nem működött. (Egyébként kitűnő tanuló, vannak barátai, érzelmileg kiegyensúlyozott, vidám, rendszeresen sportol, nem látom szomorkodni, sírni.) - Mikor beszélgettem erről vele, ugyanezt tapasztaltam mind verbálisan és nonverbálisan is.
Nem akarlak sem rá, sem lebeszélni, mindenki tegyen úgy ahogy érzi és jó neki (és a környezetének)…
Mindenkinek megvan a véleménye és tapasztalata amiből építkezik.
Az enyém az, hogy miután elváltunk és normalizálódott a kapcsolatunk, hiszen szülők maradtunk egy életre, elfogadtunk, hogy nem együtt fogjuk folytatni az életünket. Válás után tudunk normális hangnemben kommunikálni, megbeszélni a közös gyerekünkkel kapcsolatos problémákat és nem rosszindulat befolyásol a döntéseinkben. Persze vannak/lesznek súrlódások, mint mindenhol az életben.
Vagy egy életen át lássa azt, hogy az egyik fél zsarnok, ego és nem törődik a másik fél érzelmeivel, vágyaival? Ellenben a másik fél megalkuvó, megaláztatott, nincsenek döntései, önálló gondolata, döntésképtelen? Azt tanulja el hogyan kell sodródni az eseményekkel?... Jobb ha azt tanulja el, hogy kell gyávának lenni? Megalkuvónak? Hogyan kell tűrni a megaláztatásokat?
Esetleg mindenki szeretőzik és ez lesz a minta, ha felnőtt lesz... , hogy csak nekem legyen jó, és a többiek nem számítanak.... vagy áldozat szerepében tetszelegni és mindig a másik oldal a hibás, meg a környezetünk, meg az a szemét apád/anyád.... Lásd mit tett most is velem... (és még nem is említettem a komolyabb nehezen kezelhető problémákat, játékszenvedély, alkoholizmus, drog... )
Hogy apa/anya elhidegült egymástól, bár sokat veszekednek és nem tisztelik egymást..... és így nő fel egy destruktív énképet romboló környezetben? Háát...
Rendes tőled, hogy nem hitegetted, és nyilván senki sem kényszerítette semmire, mégis, hidd el, a kétségbeesés nagy úr. Majd amikor rájön, hogy végleg egyedül maradt... az rossz lesz, és kiszámíthatatlan lesz.
Sajnálom őt személyesen is, mert tényleg nagyon jó ember.
Én többször mondtam neki, hogy keressen valakit helyettem, mert többet és jobbat érdemelne. Azért ez a kettősség bennem nem csak most van meg,csak most értünk oda, hogy már nem lehet tovább húzni. Párszor volt már úgy, hogy vonalat húztunk, de nem tudtuk egymást elengedni. Tudom, hogy rám várva elpazarolta az ideje nagy részét, de azért nem tartott pisztolyt senki a fejéhet. Ez az egész az ő döntése is, nem csak az enyém és én mindig őszinte voltam vele. Nem vertem át, nem hazudtam semmit, nem ígértem olyat, amit nem akartam, vagy nem tudtam teljesíteni. Nem lebegtettem neki sem válást, sem semmit, sőt, ha olvastad, most is elmondtam neki, hogy se házasságot, se gyereket nem akarok tőle/vele.
Másrészt azt sajnálom, hogy érzem, hogy jók lennénk együtt. Ő kemény nő, viszont tudom kezelni, a szerelem működik, a kémia meg különösen. Nagyon jó dolgokat éltünk át. És baromi jó dolgokat hoz ki belőlem. Férfiként is, meg emberként is.
Az a baj hogy rengeteg egyedulallo no van aki baromi normalis es korrekt ....mikozben olyan nok vannak hazassagban es fogjak aput a gyerekkel akik fele annyit nem ernek....
Ebben inkabb az a szomoru hogy egy tok normalis no sziv gyakorlatilag egy semmirekello miatt csak mert a masik kipottyantott egy gyereket...de ezzel gyakorlatilag lepaccsolta a csavot 20 evre....
