"Viszont ha idot koordinatakent ertelmezem, akkor meg az idot is tudom kellene konvertalnom energiava, sot akar "terre" is. Vagy teljesen rosszul latom ?"
Ezt nem értem.
Az idő kérdése egyébként az áltrelben valóban nagyon cseles. Még ma is komolyan foglalkoznak annak a megértésével, milyen következményei vannak az áltrelnek ebben a tekintetben. Főleg az érdekli az embereket, hogyan lehet az áltrel időfelfogását olyan alakra hozni, hogy világos legyen a kvantálás folyamata (már persze aki elhiszi, hogy az áltrel kvantálása a helyes út a kvantumgravitációhoz, mert vannak más alternatívák is).
Volt a Scientific Americannak egy egész száma (2002. szeptember), ami az idővel foglalkozott. Érdemes elolvasni, van egy egész cikk arról a kérdésről, hogyan is lehet felfogni az idő kérdését az áltrelben.
Másodszor hiba volna ezzel kezdeni. Sose tudtam megérteni azokat, akik filozófiából "éltek" úgy, hogy előtte semmilyen más diszciplínában jártasságot nem szereztek. Szerintem előbb konkrét tudással kell rendelkezni, aztán jöhet a filozófia. A konkrét tudást pedig egy minél semlegesebb, metafizikailag minél kevésbé elkötelezett módon kell átadni (így is mindig marad épp elég rejtett előfeltevés, amit a hallgatók csak később ismernek fel, nagy részük egyébként soha).
A szerző által itt alkalmazott közelítés az áltrel ún. newtoni határesete: gyenge mező (az objektumon közti távolság jóval nagyobb a Schwarzschild sugaraiknál), ezért linearizálunk, valamint az objektumok sebességeit c-hez képest kicsinek tételezzük fel.
Ez csak a gyenge tér közelítésben igaz (az adott esetben az kell, hogy a középponttól mért radiális távolság jóval nagyobb legyen a csillag Schwarzschild-sugaránál).
Gömbszimmetrikus, stacionárius esetben a Schwarzschild-megoldás adja meg a pontos gravitációs teret (az idézett forrásban 3.22), amire ez már nem érvényes.
Furcsa nekem ez a közelítés, de hát valami értelme biztos van, főleg, ha oktatja is a szerző.
Furcsa, mert felteszi,hogy: a spec rel és a newtoni gravitáció alapján akarja vizsgálni a csillag téridejét. + hozzáveszi a geodetikus pályán mozgó test hatásfüggvényét. Aztán még c-vel a végtelenhez is tart; ezek után megállapítja, hogy a csillaghoz közel a metrika csak a g00 -ban tér el a Minkowski-metrikától.
Szerintem több értelme lenne a Schwarzschild-metrikát vizsgálni a csillagon kívűl, közelítésekkel.
A negyedik dimenzió nem az idő hanem ct ami szerintem a fény által megtett út. Ez ráadásul a 'valóságban' be van ágyazva a 3d-s terünkbe, így már nem csoda, hogy keveredni tud az idő-koordináta a térkoordinátákkal.
Igen ez lett volna a kovetkezo kerdesem, hogy az idovel mit csinaljak ez esetben. Viszont ha idot koordinatakent ertelmezem, akkor meg az idot is tudom kellene konvertalnom energiava, sot akar "terre" is. Vagy teljesen rosszul latom ?
Citromlikor:
Mindenkinek az a valosag amit annak hisz, de ezt magyarazd mar el a egyenleteknek is. Arrol nem is beszelve, hogy nem latok en itt semmilyen filozofiai bukfencet. A Budhizmus is eleg jol elkuloniti a szemlyes tapasztalast, az vilagtol, persze ott a cel a ketto osszehozasa.
Amikor azonban természettudományos, fizikai problémákról van szó, a fizika munkafilozófiája, módszertana lényegében pozitivista. Nem véletlenül: a XX. században felfedezett jelenségek szinte kikényszerítettek egy ilyen hozzáállást. Astrojan kapálózhat ez ellen, de tény, hogy kemény próbálkozások után ez a hozzáállás maradt, ez vezetett sikerre.
Pl. a mai fizikában a részecske mint olyan csak a modell fogalma. A valóságban max. egy csíkot látunk a ködkamrában, vagy detektorokat hallunk kattanni. Operacionalista/pozitivista alapon egyszerűen az, hogy "láttunk egy részecskét" egyenlő azzal, hogy "kattant a detektor".
Miért választjuk ezt ennyire ketté? Mert amit az elektron csinál, az annyira nem felel meg a klasszikus fizikán alapuló, intuitív "kemény golyó"-szerű részecske fogalmának, hogy jobbnak látjuk, ha nem keverjük bele.
Nagyon hasonlóan állunk a téridő/gravitáció kérdésével, bár ott legalább a kvantumvilág furcsaságai nem keverednek bele, és a kontinuumok fizikájából vett képekkel még egészen jól tudunk élni (csak persze a téridő kontinuum 4 dimenziós, nem 3, mint mondjuk egy szilárd test vagy egy folyadék).
A semmit nehéz lehet megváltoztatni. Ilyet ne kérdezz lingarazdatól, maximum megkérdezi hogy szerinted mi a semmi.
"Tehat a ter szerkezete, maga a tomeg "
Mi az hogy a tér szerkezete? Részecskék spingráfja? Események hálózata? És ha az, akkor megmagyaráztunk valamit, vagy csak leírtuk.Ha le tudjuk írni akkor értjük is, vagy csak ez is illúzió? Mert én mostmár elfogadom legalább a téridő modellt /a QM-et is előbb-utóbb/ , de a kérdőjel legbelül még ott van, hogy ugyan kinek jó az, hogy ilyen a világ. És van-e valamiféle végső ok, vagy csak egyszerűen így állt be önmagát visszacsatolva egy stabil helyzetbe. Akkor viszont akár másmilyen is lehetne.
Tulajdonkeppen ezek alapjan, tekinthetem a tomeget ternek, ami azaltal, hogy kitolti a "semmit", meg is valtoztataja azt ? Tehat a ter szerkezete, maga a tomeg ?
Dehogyis bizonyított. Elfogadott, s az egészen más.
Ugyanazon a helyen más-más sebességű megfigyelők is c-nek mérik.
Ezt hogyan érted? Hogy fénysebesség mérés közben rohangálnak a műszerrel? (most egy forgótükrös eszközre gondolok). Vagy arra gondolsz, hogy tavasszal és ősszel mérik? De akkor nem vagy ugyanazon a helyen, ez nem jó. Fejtsd ki légyszi.
Végül pedig: mérik.
A mérést látszatnak tekintem, amiből a valóságra még vissza kell következtetni.
Tehát a mérés csak a fizikusoknak jelenti a valóságot, de a világ megismeréséhez, ki kell következtetni, hogy milyen lehet a valóságos esemény. Ez a fekete lyukaknál például súlyos különbségeket okoz az értelmezésben. Földi körülmények között persze, minden mérés jól közelítően leírja a valóságot, a baj akkor kezdődik ha az esemény messze van, gyorsan megy, vagy gravitációs zavarai vannak.
Az áltrelben az ekvivalencia elv nagyon mélyen be van építve. Magában abban, hogy a téridő geometriája = gravitáció.
Emiatt a súlyos és tehetetlen tömeg mindig arányos. Sőt, pontosabban, az áltrelben erős ekvivalencia elv teljesül, vagyis
1. A grav. mező forrása a teljes energia-impulzus tenzor. Azaz pl. ha az adott test részekből áll össze, és kötési energia van, akkor a mező forrása a részek tömegeinek összege csökkentve a kötési energiából származó tömegdeficittel. Ez akkor is igaz, ha a rendszer gravitációsan kötött: az ebből származó kötési energiára is érvényes az ekvivalencia elv.
Annak igazolásához, hogy pl. az atommagok tömegdeficitjét is figyelembevéve igaz az ekvivalencia elve, a mostani mérések 10^(-12)-10^(-13) pontossága már elegendő. (Hasonlóan ezek a mérések azt is igazolják, hogy az elektronokra is igaz az ekvivalencia elv, pedig ezek csak a tömeg kevesebb mint ezrelékét teszik ki.)
2. Ezenfelül a gravitációs mező által hordozott energia-impulzus is forrása magának a gravitációs mezőnek. Ugyan ez az energia-impulzus sűrűség nem definiálható kovariánsan, de bármely koordinátarendszerben megfelelően szétválasztva az Einstein egyenletben a görbületi részt, azt kapjuk, hogy a gravitációs mező energia-impulzus pszeudotenzora is forrása a mezőnek, mégpedig ugyanolyan csatolással, mint az anyag energia-impulzus tenzora. Vagyis az ekvivalencia elv még ilyen nagyon erős értelemben is fennáll. Mivel a gravitációs mező önmaga forrása is egyben, ezért az Einstein-egyenletek nemlineárisak.
Ezt a 2. tulajdonságot a szoros kettős csillag rendszerek vizsgálata igazolta.
A Maxwell-egyenletek pont azért lineárisak, mert az elektromágneses mező maga nem hordoz töltést, így nem forrása önmagának. Az erős kölcsönhatás glüon mezője azonban színtöltött, így ott is, az áltrelhez hasonlóan, a téregyenlet nemlineáris, a glüon mező önmaga forrása is egyben (ezen kívül persze forrásai a kvarkmezők is, ahogy az áltrelben a grav. mezőnek forrása az anyagi energia-impulzus tenzor is).
Tehát teljesen általánosan, magukon a téregyenleteken lehet látni, hogy az ekvivalencia elv a lehető legerősebb alakjában fennáll. Ehhez nem kell konkrét megoldásokat végigbogarászni, ez demonstrálja azt, hogy ha csak ezért akarod valamelyiket kiszámolni, ezzel semmi újat nem nyersz.
