Nem tudom, hogy segítene-e. Lágyabb rugóval még nem találkoztam, bár az meg nem biztos, hogy visszahúzná egyenesbe. Én megszüntettem az egészet és kiszedtem. egy darab lemezt csavarral tettem oda. Így első hangzásra elég barbár megoldásnak tűnik, de bevált, azóta is jók, semmi baj velük. Ugyanígy jártam a Fuggerth kocsikkal is.
Nem csak az a baj, hanem kanyarban óhatatlanul is beleér a kerék, magyarul fékezi mint állat, mert a halbinál nincs a kerék előtt keret(tárcsás Halbi), így egy az egyben a kerék ér hozzá.
Ez szerintem nálad is probléma, mármint a kinematika miatti siklás.
Igen többféle kampó létezik, ezeket sajnos végig kell próbálgatni. Fuggerth-nél nekem most- így 12 év után- jelentkezik, hogy a foglalat elreped, így laza a kampó, könnyen kiesik, terhelésnél is. Javítani esélytelen, mert a pályakotró miatt nem fér el semmi. Különben mögé tennék egy fémpatkót.
Ennél az lehet a baj, hogy a kampó negatívja(amit beletolsz a foglalatba) íves, hasa van. A közepe áll legkijjebb, a két vége beljebb, így le-fel mozog a házban, ez feszíti a házat, ez törheti el.
Tehát marad a próbálgatás.
Ha kell van itthon:-Tillig halbi komplett kinematika
-Fuggerth vagon kinematika, szintén komplett
-Fuggerth mozdony kinematika, komplett de törött, próbálni jó
Akkor azt hiszem, sokáig fogsz futni, mert szinte minden magyar modelles honlapon kuplungként szerepel, de még az osztrák és német oldalakon is. Szóval jobb, ha beletörődsz, süllyedünk a fertőbe.
Mondjuk, amit én ilyen vonatkozásban nagyon tudok utálni az a "projekt" vagy "proekt" kifejezés. Feladat vagy prodzsekt szerintem. Na meg az innováció indokolatlan használata....
De ugye ez a fórum nem erről szól és a topik társ sem lesz ezzel előrébb....
Csatlakozom az "epoch", "kasztni" és "klasszik" szavakkal (bár ez utóbbira még nem igazán találtam szabatos kifejezést). Hogy én milyen rigolyás vagyok... :)
Több megoldás is létezhet, de sajnos csak próbálgatással lehet összehozni.
Először is, kérdés, hogy mennyire fontos neked, hogy a közelkapcsolás funkcionáljon, mert akkor nem csak az a lényeges, hogy a foglalat lyuka passzoljon a csavar helyére, hanem a kinyúlás mértéke is.
Vagy rendelsz (esetleg ha van a közeledben modellbolt, bemész és beviszed a kocsit, próbálgatni. ha rendesek, segítenek....) vagy a fórumról próbálsz kéregetni, és amelyik beválik, azt veszel.
A diginewl által betett foglalatokon kívül még jó lehet a Fugi mozdonyokhoz való kuplungtartó illetve nézz körül a mozdonyaidnál is, mivel vannak megoldva.
Ezekbe aztán tehetsz különféle kuplung fejeket:
Sajnos nekem egyikből sincs, pedig küldenék....
Még annyi, hogy a forgóvázból biztos, hogy ki kell reszelni, hogy elférjenek az új alkatrészek és én a bevált tartót be is ragasztanám a helyére, mert nem jó, ha külön nyaklik a csavar helyének tengelyén...
Kisiklani azért siklik ki, mert a forgóváz hozzáér a kinematikához, kanyarban az nyomja el/nyomná el. De a kinematika rugója kemény és a forgóváz megakad és siklik a vagon.
Kösz a választ ! - erre én is gondoltam, sőt végig is néztem - csak nem lettem okosabb, mert a kérdés az, hogy ezek közül melyik lenne (legkönnyebben) beépíthető ?
Nem volt könnyű szétszedni, mert világít is a lelkem...:)))
Ami azt illeti, ez éppen az egyik sérült csavarhelyes vagonpéldány - ezt meg is kell oldanom, mert a csavar már nem tart a furatban - de ezt még csak-csak megoldanám...
Van egy (H0-s) Hornby vagonkészletem, és sehogy sem tudok megbarátkozni
a kuplungrendszerével... :(((
(Elnézést azoktól, akik kép nélkül is jól ismerik - nekem új volt...)
Túl azon, hogy :
- semmilyen másfajta (szabványos ?) mozdonnyal / vagonnal nem tudom "összeakasztani"
- minden ívben szinte azonnal kisiklanak a vagonok ;
- itthon ilyen kuplung nem kapható ;
- az ívekbe való beálláskor a legnagyobb igénybevétel a képen pirossal bekarikázott papírvékonyságú műanyagrészt éri - amit csak "a gondolat tart" (kérdés : meddig ?)
Elhatároztam hát, hogy lecserélem valamilyen "közismertebb" kuplungra.
Régit már én is alakítottam át de ezt nincs szívem szétvágni! Még ha kopott lenne akkor talán de ez még nem ment össze vissza 10m-t! Még alszom rá! De ha jól emlékszem akkor az egyik Indóházba volt egy átalakítás igaz az Roco volt!
Az Igra árnyékában van egy kis hazai manufaktúra. Egyedi rendelésre épít lézervágott HÉV épületeket, egyenlőre még 1:120-ban. Nem mondhatni hogy gyors szolgálat, de mentségére legyen szabadidejében hobbi szinten űzi az ipart.... Egyenlőre.