More information: Mikhail Balezin et al, Electromagnetic properties of the Great Pyramid: First multipole resonances and energy concentration, Journal of Applied Physics (2018). DOI: 10.1063/1.5026556
Egyszer talán volt egy rádióműsor a templomi orgonák titkos életéről.
De igazából csak azért írok néhány szót mert hiányérzetem van.
Mert Makovecz géniusz volt.
Az alkotásai kritikán felüliek. A legkisebb sárkánypikkelyes tetőtől kezdve.
Mert valamit közvetít és akinek van érzéke hozzá, vagy nem zárkózik el, az maga is megtapasztalhatja azt amikor átborzong rajtunk valami fura érzés ,valami ősi, mélyen gyökerező, megfoghatatlan. Mégis ismerős. Nem oly módon, ahogy egy ízből, színből, vagy illatból visszagravitálunk a gyerekkorba például a Nagymama kertjében a birsalmafára.
Inkább mintha a kollektív tudatalatti őrizne egy negatívot ami, ha megpillantom az épületet, (elolvasom a verset, meghallom a zenét) akkor hirtelen előhívódik.
De nem fénykép lesz, hanem egy érzés, egy bizonyosság.
Magasztos, hideglelős, félelmetes - de felemelő, megtérős. Van itt egy "egyszerűbb" Makovecz ház városomban és ha arra járok mindig elvarázsol.
Büszke vagyok rá, remélem megépül a katedràlis!
A topik témájához pedig kapcsolódik annyiban, hogy Ő is merített ihletet archaikus emlékezetű időkből, tájakból, ami itt mondhatni természetes közegünk....
Most pedig a végletekig feszítem a húrt ezért idézet is jön!
" A megszentelt növényvilág, és abból is kiemelten a fa, mindig arra ösztönzött, hogy szavát behozzam a falak közé. A fa élettel teli statikája, helyhez kötött, de viharálló mozgékonysága, óvó, árnyékot adó ölelése és egyben az égre nyíló illatozó virágzása, éneke az én építészetemnek is tanácsadó tündére. Igen, tündére, mert hiányolom õket, akik elhagyták a földi tereket, és szeretném õket közelünkbe hozni. (Babits Mihály) A templom tornyait ölelõ jegenyék közül elõre nézõ szemek a fába költözött lélek formái. Ezekbõl az ablakszemekbõl árad a harangszó. A tornyok kilengése a szélben a szerkezetek tûréshatáráig lehetséges, a csúcsnál körülbelül 1,5 méter. A szélben hajladozó jegenyékkel ölelt zengõszemû tornyok áldozatra szólítják fel az élõ világot. Ezt célozta a siófoki templom, s a temesvári, sepsiszentgyörgyi tornyok is. A templomhajó domború gerince és bordái a mellkasbelsõ, a tüdõ és a szív, a lélek -zés helyét jelenítik meg, ahol megindul a lélek az áldozathozatal elõtt. Minden mû születésének sorrendje van. Elõször egy kép és vele az egész minden részletére kiterjedõ hangulat jelenik meg. Csak ezután jön a szerkezet vázlata, mindegy, hogy zenérõl vagy építészetrõl beszélünk. A kép, a hangulat kidolgozása a legapróbb részletig belemerül az anyagba. Egy mû távozása, pusztulása betartja keletkezésének sorrendjét fordítva. Amikor anyaga megsemmisül, marad a kép, a hangulat. Hol van, hol a helyük ezeknek, és hozzáférhetõ-e? Ez szemléleti kérdés. Igaz-e, hogy minden keletkezés alfája az Ige? Ha ez nem tiszta, hanem vegyes, zavaros a válasz, nem érdemes folytatni a keresést, nincs értelme a megértést erõltetni. Dönteni kell. Végleg. Miért? Mert ha igaz, hogy az ige, az idea, annak képe az elsõ, akkor Isten teremtette a világot, hat nap alatt, akkor nincs lineáris fejlõdés, akkor ciklikus tér-idõ van. Ha nem igaz, akkor marad az ide-oda téblábolás, akkor helyt adunk hamis mítoszoknak, akkor kancsal szemmel láthatjuk a világot, amelyet egy rossz isten rosszkor teremtett, akkor hamis ráismerésünk a gonoszságnak mint hiánynak isteni hármasságot tulajdoníthat. Ennél jobb a riadt rácsodálkozás, jobb szembenézni a fenségessel, és jobb tudomásul venni az elképzelhetetlen, elfogadhatatlan valóságot. Jobb elfogadni, hogy valahonnan jöttünk és valahová el kell menni, hogy megszülettünk és meg kell halni, hogy nem kezdet a születés és nem vég a halál. Ez azonban nem lehet enyhítõje, elmismásolója a tények drasztikus és elfogadhatatlan valóságának. Indokolt és szent az örjöngõ sírás, toporzékoló könyörgés az életért a halállal szemben és riasztó a fájdalom és a vér, amelyben megszületünk. Ebben a fájdalomban kell a megváltás gondolata."
( itt inkább hitbèli meggyőződés bontakozik ki, nem pedig üzleti megfontolás )
Amint látod, én inkább a közvetlen személyes tapasztalataimból szeretek példákat hozni. Ebbe a templomba is orgonát építettem, Makovecz Imrét pedig innen ismertem.
Az ő képzeletvilága teljesen egyéni, a panteista természetimádattól az ősmagyar pogány sámán-hiedelmekig mindenféléből vegyítve. Ez a keverék csak azért kapcsolódik a kereszténységhez, mert szakrális épületekre Magyarországon ez a szervezet a leginkább fizetőképes megbízó.
De szerintem minden korban hasonlóan volt ez a jelentős öntörvényű alkotókkal. Ők aztán értették a módját annak, hogy ne csak a megrendelők üzeneteit jelenítsék meg, hanem ott hagyják a saját nyomaikat is, amelyek sokszor nagyon távol álltak a hivatalos ideológiától. És közben jót nevettek a markukba, hogy a mecénás észre se veszi a játékot.
Elég érdekes ez a Makovecz-féle templom. Nem ismertem (a kora miatt nem is nagyon érdekelt).
Nem is gondoltam, hogy neki voltak ilyen "ötletei". Nem tudom, milyen hagyományokat követett ebben, talán a katharokét, akik persze sosem tartották magukat eretneknek, hisz Róma mondta meg évszázadokon át ki az eretnek. Mindenesetre éppen ezért furcsa ez egy katolikus templom esetén (gondolom ezért is szedted elő).
"A régebbi időszakokban is vegyes volt a kép, a belső területek sem maradtak le a tengerpart mögött.
A régészet területén időről-időre beszámolunk az újabb leletekről, valamint azok kielemzéséről, ezek olykor az eddigiektől eltérő következtetések levonására késztetnek bennünket. 2018-ban a legősibb észak-amerikai fegyver beazonosításáról írtunk, most pedig a tengerparti és a belső régiók közötti különbségek kapcsán adtak hírt egy újabb tanulmányról, annak elkészültéről, amely szintén módosítja az eddig elfogadott képünket.
A Nature magazinban közzétett anyagban arról olvashatunk, hogy nagyjából 100 ezer évvel ezelőtt, a mainál akkor még jóval nedvesebb Kalahári-medence területén, olyan embercsoportok éltek, akik tulajdonképpen semmiben nem maradtak el a tengerparton tevékenykedő társaiktól, nagy különbséget még az innováció és az új szokások terén sem látunk közöttük. Eddig a szakemberek nagyjából egyetértettek abban, hogy a tengerparti régiók jóval előrébb jártak, a belső területekről ugyanis nem álltak rendelkezésünkre az innovációra utaló hasonló leletek, most azonban egy, a dél-afrikai Kuruman városához közeli helyszínen egy nagyjából 100 ezer éves réteget vizsgáltak meg, amely szintén érdekes leleteket tartalmaz.
Az egyik ilyen példány egy nagyobb, az emberi kézbe jól illeszkedő vörös okker, amelyet minden valószínűség szerint pigmentként alkalmaztak, egyéb tárgyak díszítéséhez. Néhány kristály is előkerült, ezeket a jelek szerint nem eszközként használták fel, vagyis pusztán külsejük miatt gyűjtötték őket, de akad példa strucctojás-héjak jelenlétére is, amelyek viszont a víz könnyebb és egyszerűbb tárolásánál jelentettek nagy segítséget. Hasonló tárgyak korábban a tengerparti környékeken kerültek elő, a most közzétett tanulmány eredménye azonban arra utal, hogy a Kalahári-medence területén akkor élő emberek nem voltak nagyon lemaradva ezen a téren. Mindez ellentmond azon elméletnek, miszerint a tengerparti kultúrák sokkal előrébb jártak az innováció terén.
A fenti tárgyak most először utalnak egy jóval vegyesebb kép megalkotásának szükségességére, ezen a területen nyilván még lesz miről beszámolni."
Hát ha a Sciences et Avenir egy rangosabb tudományos lap volt, akkor a lektoroknak kellett volna megkérdezniük Benet-től, hogy mire alapozza ezt a kijelentését. Megkérniük, hogy fejtse ki, vagy ha az túlnőne a cikk keretein, akkor adjon rá hivatkozást!
Mi meg ne sejtessünk itt efféle kapcsolatokat, ha semmi ilyenről nem tudunk!
A kőfaragóknak biztosan megvoltak a maguk magyarázatai és magasztos hitbuzgalmi meséi a katedrálisokra faragott szörnyalakok "jelentéséről", amelyekkel legitimálni tudták őket a katolikus klérus előtt. De, hogy ők maguk mit gondoltak róluk igazából, azt nem fogjuk megtudni.
Megint egy közelebbi példát mondok. Makovecz Imre "keresztény" templomai tele vannak távolról sem keresztényi szimbólumokkal, szobrokkal, egyebekkel, de még a térszervezésük is teljesen idegen a hivatalos egyházi liturgiáktól. Viszont nagy tehetsége, és szerencsés helyzete volt hozzá, hogy az ötleteit szalonpépessé csomagolja az egyházi elöljárók számára, s évtizedeken keresztül képes legyen rádumálni a papokra. De aki ismerte őt, az tudta, hogy igazából egyedül a saját teozófikus képzeletvilágának a megszállottja. Amikor öreg korában már túlzottan nekibátorodott, és a legnagyobb egyházi megbízására tervezett katedrálist nyíltan kezdte "Szentek és kárhozottak templomának" nevezni, a klérus rájött, hogy hosszú időn keresztül az orruknál fogva vezette őket, így abból már nem is lett semmi.
A szív alakú templomtér nagy részét pedig két szívkamra, két kerek jurtaszerű belső faépítmény foglalja el, ki tudja, miféle egyházi funkciókra szánva?
A szerkezetre utólag ráapplikált szobrok és díszítések még egyszerű eset. De a gótikus templomok szerkezetében is vannak racionálisan magyarázhatatlan építőmesteri fricskák, amelyek ennél sokkal több szellemi és fizikai munkát igényeltek. Például Freibergben a dóm teljesen szimmetrikus főkarzatát három aszimmetrikusan elhelyezett oszlop támasztja alá. Az egyik oldalán egy robusztus 2x2m négyzetes, ezzel szemben a másik oldalán egy kb 60 cm átmérőjű, és egy valószínűtlenül karcsú, kb. 30cm átmérőjű. Nem valami utólagos megerősítésről, átépítésről van itt szó, hanem valami önkényes építőmesteri bravúrról. Jól látszik, milyen komplikációkat vállalt ennek érdekében az oszlopokból kiinduló kőbordák bonyolult aszimmetrikus kialakítására.
Mi célból?
Szóval én azt gondolom, hogy a középkori templomok minden elemének meglehetett ugyan a maga története, de abban annyira estlegesen keveredett a készítőik képzeletvilága, a megrendelők elvárásaival, keveredtek a tradíciók a mesterek rögtönzéseivel, a komolyság a tréfával, hogy azt lehetetlen utólag szétszálazni, és talán céltalan is. Élvezzük őket úgy ahogy vannak!
„A gótikus vízköpők és a Valcamonica sziklarajzok önmagukban roppant érdekes témák, de elég gyengécske az az érvelés, ami a kettőt össze akarja kötni.
Könnyen eltéved az erdőben, aki hasfájósan komoly tudományossággal igyekszik értelmezni a katedrálisépítő mesterek némely játékát...”
Azt mondod gyengécske az érvelés, ami össze akarja kötni a kettőt… Szerintem nem igazán gyengécske, hanem egyszerűen nem is tudni mi alapján írja ezt. Hiszen Daniel Bernet ezt egyszerűen csak közli a Camonica-völgy sziklarajzairól szóló cikkében, de semmit nem mond vagy mutat ennek bizonyítására a 11 oldalas cikkben: A Camionica-völgy ősi sziklarajzai, Univerzum, 1961/9. sz. (eredetileg: Les gravures préhistoriques du val Camonica, Sciences et Avenir, 1960/9. sz.) https://www.maremagnum.com/libri-antichi/sciences-et-avenir-n-163-les-engins-de-terrassement-g-ants/162402100
A neten sok Camonica-i sziklarajz elérhető (és nagyon sok meg nem!, mert több ezer van), de egyszerűen fogalmam sincs melyikre gondolhatott a mesék vagy a vízköpők ürügyén Bernet!?! Nem azt mondom, hogy nem mondott igazat, hiszen a Sciences et Avenir egy rangosabb tudományos lap volt és Bernet rendszeresen írt bele cikkeket. Maga a cikke is nagyon jó, s elég mélyreható is, csak egyszerűen nem találtam semmi további anyagokat erről. Ez sajnálatos, mert tényleg roppant érdekes téma lenne!!!
Ha valakit érdekelnének Camonica-völgy fantasztikus sziklarajzai, itt van pár magyarul megjelent cikk ezekről (közte a Bernet által írott is): https://data.hu/get/12898883/Camonica.zip
Szerinted akkor ezeknek a diabolikus szobroknak a katedrálisok tetején semmilyen „hátsó tartalma”, „titkos”, „ezoterikus” vagy más hátterű szerepe nem lehet...?
Sajnos a témát nem nagyon ismerem, utána kellene néznem, de ránézésre valószínűleg igazad lehet a mesterek szándékáról, mert nem nehéz felfedezni a vízköpők groteszk vonalait, meg azt, hogy nem csak afféle patás ördögöt mutatnak sok esetben, hanem mindenféle állatot, az elefánttól az oroszlánon át a delfinig, szintén groteszkül elcsúfítva azokat. Engem különösebben ezek nem érdekeltek, csak éppen a vízköpők kapcsán eszembe jutott Bernet feltevése (már az ősi Babilonból is sok ilyen vagy hasonló szobor előkerült, bár ott lehet/valószínűleg más célzattal készültek).
Azt sem hiszem, hogy kapcsolat lenne a vízköpőknek a Katarok Aszmodeusz hercegével vagy Salamon Templomának ördögi ajtónállójával és a Templom titkos szobájában tartott sátánimádó, fekete misékkel, amit Ezékiel próféta is kilesett annak idején.
(Mintha a kétszáz éve elkezdődött kerti törpék hagyományát akarná valaki elemezni. Jellemzően a szép iránt nem különösebben fogékony, nyomott német agy/fantázia termelte ezeket ki: vannak erotikus/pajzán vagy démoni kerti törpék vagy amelyek éppen a szükségüket végzik…)
A gótikus vízköpők és a Valcamonica sziklarajzok önmagukban roppant érdekes témák, de elég gyengécske az az érvelés, ami a kettőt össze akarja kötni.
Könnyen eltéved az erdőben, aki hasfájósan komoly tudományossággal igyekszik értelmezni a katedrálisépítő mesterek némely játékát. Mert ezek sokszor csak egyszerű pajkosságok, virtuóz ujjgyakorlatok, amelyekben az alkotó mesterek csillogtatják meg a képességeiket, kápráztatják el a megrendelőiket, a publikumot. A munkájukban örömét lelő kreatív művészek bohókás fricskái: "Na, találjátok ki mi ez!?". A világon mindenfelé fellelhetők az ilyen talányosan elszórt meglepő érdekességek, a homo ludens csínytevései, amelyekkel néha csak saját magát szórakoztatja. Amikor pedig valamelyik műelemző nagy komolyan levezeti, hogy az adott sorban, passzusban ugyan mire gondolhatott a szerző, hát jól ismerjük rá a költő válaszát: "Gondolta a fene".
Mondok egy személyes példát: Az egyik orgonámon, ami egy templom karzatán áll, a kottatartó mögött a játékszekrény hátoldala egy betűkből kivágott áttört díszítő rács. (Mert az egész hangszer egy nagy ablak előtt áll, s így szépen tűznek át rajta a fények.) A betűk többnyire véletlenszerűen kombinálódnak, de egyetlen helyen egy értelmes szóvá állnak össze. Aki elég türelmes, megtalálja. Ám egy másik helyen is történik valami, ott meg egy bonyolult tenzoregyenletté rendeződnek. Amit persze legfeljebb az elméleti fizikusok ismernének fel, mindenki más számára ott is csak ugyanolyan véletlen betűhalmaz.
Van ennek valami tudományosan kideríthető vonatkozása az orgonára, a templomra? Nincs. Legfeljebb rám. Ez az én játékom.
"Mint mondjuk azon is elgondolkodhat valaki, hogy miféle egyéb funkciókat tölthettek be még a középkori gótikus katedrálisok ördögalakokká s egyéb bizarr szörnyfigurákká formázott vízköpői, amelyeket néha szintén jócskán túlméretezett az építőmester?"
Éppen tavaly idéztem a francia Daniel Bernet francia tudományos szakíró hatvan évvel ezelőtti cikkéből, ami A Camionica-völgy ősi sziklarajzai-ról szólt, amiben több mese és motivum eredetét a prehisztorikus sziklarajzokban kereste: "Egynémely mese, mint pl. a Csipkerózsika vagy a Hófehérke, vagy a Vérfarkasról szóló mesék, amelyek a mai napig is élnek a nép ajkán, valószínűleg ebből a korból származnak. A gótikus katedrálisok ördögábrázolásainak is ezeken a rajzokon találhatjuk meg az ősforrásait." (1961).
Emlékszem, nagyon régen kikölcsönöztem Guy Breton könyvét a FSZEK-ben, a Les Nuits secrètes de Paris (1963: "Párizs titkos éjszakái"). Ebben is volt egy rész ezekről a sátáni szobrokról a párizsi Notre Dame tetején (meg olyan örültségekről, mint a hagymaevők szektája és hasonlók).
Nem lehet biztosan megmondani, miért kellettek ezek a vízköpők oda (mármint ilyen szobrok formájában), de Salamon Templomában is ott volt tudtommal a bejáratban vagy az mögött egy ilyen szobor, Aszmodeuszé.
Igen, emlékszem, de én sosem voltam az ellen, hogy ezek vízvezetékek is voltak. Ez nem a „te” elgondolásod volt, mások (sokan!) megelőztek ebben. Idéztem is ezzel kapcsolatban Gerolt vagy Protzent. Neked koncepciód nem volt, géppuskaszerűen állítgattad ezeket, s valószínűsíterm, hogy párat kattingattál a neten, s máris véleményt alkottál. Konkrétan a 2005-ben az Akapána tetején lévő aknáról lett volna szó, amit „tipikus összefolyónak” tituláltál. Dugókról beszéltél, amikkel a lyukakat eltömítették vagy kiengedték, mint itt: "az összegyűjthető víz túlnyomó többsége nem közvetlenül a medencébe esett, hanem a felső felületre. Ha ezt azonnal fel akarták használni, akkor kihúzták a dugókat az összefolyókból, ha viszont nem volt rá szükség, akkor bedugták, hogy belecsurogjon a medencébe."
Úgy csinálod, mintha valami pofonegyszerű kivitelezésről lenne itt szó (tudom persze, hogy igyekszel úgy fogalmazni, hogy ne nagyon menj bele semmi konkrétumba, hogy a válaszod többféleképpen is értelmezhető legyen). Nekem viszont több minden kétséges…
1. Georges Courty a félig föld alatti templom medencéjében állt, amikor jött az a szakadó eső, ott valóban kell egy vízelfolyó csatorna, hogy a hívek ne térdig vagy derékig álló vízben álljanak.
2. A tetőről hova vezette volna az esővizet az a 2005-ös akna? Tudtommal nem sikerült még kideríteni.
3. Ugyanis Protzen is azt változatot fogadja el rekonstrukcióként, hogy semmilyen medence/ciszterna nem volt az Akapana tetején. Akkor meg nem is kellettek benne lefolyók, sem a dugóid?
4. Ilyen miért nincs egy másik amerikai piramisban sem és a tetején sem! Több ezer amerikai piramis van!
5. Találtak a régészek az Akapanánál ilyen általad leírt „dugókat”?
6. Nekem elég furcsa, hogy több csatorna kimegy a piramis valamelyik szintjének oldalára. Most akkor itt vezették ki a vezet, ami a piramis oldalán csak úgy leömlött?
7. Szerinted akkor hogyan is működött ez a vízelvezető rendszer? Mert, ahogy most meg kihallom, az egész mögött egy sima csatornarendszert sejtesz? (A járatok 40x70, 60x60 stb. cm keresztmetszetűek).
8. Akkor szerinted nem lehetett más funkciója, csak a csapadék elvezetés? Meg erre utal a gótikus katedrálisok vízköpői...
„De ezernyi ilyet mondhatnék még!” – de az sem baj, ha azt magyarázod meg, amiket az Akapanáról írtál, vagy amiket kérdeztem (bár ez elismerem nehéz, s nem fogod tudni).
Emlékszel, hogy nemrégen még földhözragadt kisszerű elgondolásnak nevezted, amikor én koboldjáratok helyett vízlefolyóként értelmeztem az Akapana alagútrendszerét?
Most meg Protzen után eljutottál oda, hogy:
"a csatornák nyilvánvalóan a vízelvezetést szolgálják"
?
Persze ha neked ez túl száraz racionalitás, akkor szabadon elfantáziálhatsz rajta, milyen más funkciójuk lehetett még? Tekintve az alagutak hatalmas kapacitását és a bejárataiknál elhelyezett szobrokat.
Mint mondjuk azon is elgondolkodhat valaki, hogy miféle egyéb funkciókat tölthettek be még a középkori gótikus katedrálisok ördögalakokká s egyéb bizarr szörnyfigurákká formázott vízköpői, amelyeket néha szintén jócskán túlméretezett az építőmester?
De ezernyi ilyet mondhatnék még!
Ugyan miféle funkciói lehetettek még a legkülönbözőbb korokban a hajók orrtőkéjének, tekintve a rájuk aggatott legkülönfélébb orrszobrokat?
Vagy a hollandiai Gauda városának főterén álló katedrális orgonájában vajon mire is szolgálhatnak még azok a kopulák, amelyeket bekapcsolva a szokásos módon össze lehet kötni egymással a különböző manuálok billentyűinek mozgását? Mert szerinted "kell legyen valamiféle titokzatos szerepük is", hisz itt ezek a kis fogantyúk egy különös szeszély folytán garnélarákokat formáznak. Mindegyik elefántcsontból van kifaragva egy-egy ébenfából formázott halászcsónak orrában.
Közben próbáltam utánajárni Tiahuanaco "vízcsatorna-hálózatának", de elég kevés van. Feltérképezést nem is láttam, pedig behálózta több építményét, nem csak az Akapanát.
Az U-keresztmetszetű szétszórt kövekről már a 19. századi utazók/régészek beszámoltak, akik itt jártak:
Courty beszámolt egy ásatási élményéről is, mikor elkapta egy nagy leszakadó eső. Courty nagy meglepetésére az összes víz, mintegy 20 m3, perceken belül kifolyt onnan, a sarokban lévő lefolyócsatornán keresztül. Viszont az sem egyértelmű hová és minek áramoltatták ezeken a csatornákon a vizet? Van amelyikről azt látom, kivezet az Akapana falára, máshol meg a piramis körüli árokba, és így tovább?
Erről is akarok írni egy posztot, vagyis inkább az Akapana másik funkciójáról, amikre a kis alagutak bejáratainál elhelyezett szobrok is következtetnek és az embeáldozatok ugyanott.
Ezt a másik, rejtélyes funkcióját az Akapana csatornáinak csak sejtik a régészek, de nem bocsátkoznak szerintem semmilyen feltétetlezésbe. Protzen írta a Tiahuanacóról szóló könyvében (2013): "Azóta számos további csatornát tártak fel, ami még inkább növeli a Tiahuanaco mérnökeinek teljesítményét. Bár a csatornák nyilvánvalóan a vízelvezetést szolgálják, némelyiknek olyan hatalmas a kapacitása, hogy elgondolkodhatunk azon, milyen más funkciójuk lehetett még."
Szóval ez utóbbi még az érdekes kérdés az Akapana körül...
Ismét egy zseniális levezetés, élvezetes olvasmány és annyi irodalom, hogy úgy érzem:
" az idő folyó, mely magával ragad..., a folyó: tigris ami szettép..., a tígris: tűz, amely elemészt..."
Farkas Henrik Fantasztikus természetrajz c. Könyvében én is találkoztam a ránk váró jövővel (ha lesz) de ő már egyenesen a "kis szürkék" képével illusztrálta!
Kis cetliken egy évre előre szóló pecsét kutatási lista vár, ìgy a Louvre darabjai folyt.köv.
Itt van még a híres Raimondi-sztélé, egy több mint kétméter magas gránitlap. Rajta a chavin-kultúra (i.e. 1. évezred) őskirályával, aki egy félig emberi, félig állati lény. Az ábrázolásba kétségtelenül geometriai "titkokat" is belefaragtak a készítők, igaz most nem ezért mutatom. Hanem ennek a lénynek is csak három ujja van, mint a krétai daimónoknak:
Itt van még egy cikk 1946-ból, az Igaz Szó napilapból. Roy Chapman Andrews a híres amerikai természettudós (1881-1960), aki Indiana Jones karakterének mintája lehetett, ebben azzal ámít, hogy az ember fél millió év múlva gömbfejű, kopasz és négyujjú lesz...!
A mexikói magazin, a DUDA comics-rajzolója, Luis Chávez Peón javította ezt, mert a 4 ujjból nála az egyik a hüvelykujj volt Orejonának (az emberréválás fontos eleme volt a hüvelykujj).
--------------------------------------------
Újabb összefüggést is találtam, hogy Nanno Marinatos: The Character of Minoan Epiphanies (2004) tanulmányát olvasgattam, ami szintén a minószi Kréta aranygyűrűinek pecsétképeit elemzi.
Marinatos több motívumra is felfigyelt, melyek többször is előfordulnak a minószi pecséteken. Ezek nyilván az (elveszett) minószi-krétai mitológiában nyertek magyarázatot. A görögök bizonyosan vettek át ezekből, de a köztes évszázadokban ezeket nyilvánvalóan sérülések, átalakulások, görögös átmagyarázások stb. érték. Az biztos, hogy a Pilosz-i feliratok szerint a mükénei kor végén, i.e. 1200 körül már az egész klasszikus görög olümposzi isten-panteon ismert és tisztelt volt, sőt jó pár később elhanyagolt isten neve is előkerült!
Pld. az egyik ilyen visszatérő kép a minoszi pecsétgyűrűkön, a fát rázó emberalak motívuma. De engem nem ez érdekelt, hanem amin egy emberalak (általában férfi), feltehetőleg egy isten vagy félisten egy nagy tojásdad alakú kövön alszik! Nanno asszonyság a jelenet kapcsán a bibliai Jákob álmára asszociál, aki Bételben egy köre tette a fejét, mikor aludt: https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20M%C3%B3zes%2028%3A10-17&version=ERV-HU
Holott egy görög pap, az egyik legérdekesebb munkájában, amit a Hold arcáról írt, készen nyújtja a választ, de az valahogy Nannónak nem ugrott be....
Julius Evola a Lázadás a modern világ ellen c. munkájában írja: „Ez a sziget [Ogügia] közel van ahhoz az arktikus helyhez, ahol – álomba merülve – ma is él Kronosz, az aranykor királya.”
Majd Evola báró még ezt a magyarázatot fűzi hozzá:
"Plutarchos szerint, túl a szigeteken, még északabbra, fennmaradt az a lakhely, ahol Kronos, az aranykor istene, olyan fénylő sziklán alszik, mint az arany, és a madarak ellátják ambróziával. További utalásokért lásd: E. Beauvois, L'Elysée transatlantique et l'Eden occidental, »Rev. Hist. relig.«, VII. köt., 1883, 278-279. pp."
Egyébként Plutarkhosz szövege magyarul is megjelent (s igazából nem északra, hanem nyugatra van a sziget Ogügiától):
„«Van bizonyos sziget: Ógügié, jó messze a vízben» [Homérosz]
– nyugat felé hajózva ötnapi távolságra Britanniától. Még másik három sziget is van ott, ugyanannyi távolságra tőle, leginkább abban az irányban, amerre a nap nyáron lenyugszik. A barbárok azt mesélik, hogy ezek egyikén zárta be Zeusz Kronoszt, és hogy Briareusz az őre ezeknek a szigeteknek, s az óceánnak is, amit Kronoszi tengernek is neveznek, s a másik oldalon terül el […]
Kronosz egy mély barlangban fekszik, amit aranylóan ragyogó sziklák vesznek körül. Az álmot Zeusz bocsátotta rá, hogy így bilincselje meg. A szikla csúcsáról madarak röpülnek be, és ambrósziát visznek neki, s az egész szigetet finom illat tölti meg…”
A kréta pecsétgyűrűk képei éppen ezt a jelenetet ábrázolják: egy kődarabon alvó istent, sokszor látjuk felette a madarat is, amint isteni eledelt hoz a kövön fekvőnek! Csak kettőt mutatok ezekből, de jól látszik a mitológiai jelenet értelme ezekből is. Az első a krétai Selopoulóból való aranygyűrű képe (nagyon szép), a másik már kissé sérült gyűrű, Zakrosból, de jól látszik a kifejezni akart jelenet:
Ezekről írtam már: hogy Plutarkhosz egy nagyon ősi karthágói írat fordításáról veszi adatait, melyek az i.e. 4. évezred eleji állapotoknak megfelelően írták le Kronosz-tengerét, azaz az Atlanti-óceán északi felét. (Plutarkhosz Ogügiája egyébként nem azonos Homéroszéval, valójában az ősi Hy-Brazil szigete, Írországtól dny-ra, 600 km-el - de ez már Plutarkhosz félreértése).
Kronoszt, az Aranykor királyát, az Álom istenét azon három nagy sziget egyikén tartották fogva, melyet Markellosz és mások is leírtak és a középkori portolánó készítők még (ismeretek hiányában) átmásoltak az Atlantikumot mutató térképeikre!
Kronosz őrei és szolgái itt vigyáztak az álmodó istenre, régi urukra. Ők ugyanaz a faj lehetett, akiket a krétai pecsétek géniuszként vagy daimónként ábrázoltak, s a mítoszok kurészként emlegettek (a sziget elpusztult az Atlantikumot i.e. 3100 körül írt nagy katasztrófában).
A Kolumbusz előtti Atlanti-óceán szigeteiről szóló tengerészeti legendáknak, ókori utazásoknak nagy irodalma van, s egy résük itt van összegyűjtve:
Gyakorlatilag senki nem tud többet Garcia Beltranról vagy Orejonáról, mint amit Robert Charroux előad a könyveiben. Amúgy Charroux és Tony Mangel kapitány barátja volt, akikről beszéltem már, sőt fényképet is adtam:
Ezekről a néprajzkutatók, történészek rendszeresen tanulmányokat írnak, hogy ez egyiptomi átvétel Krétán az i.e. 2. évezred elején, mégpedig Taweret (Tórisz) istennő egyiptomi ábrázolásai nyomán, aki a szülőanyák védőjének számított. A teste a vízilóé, míg a feje víziló és krokodil keveréke, néha meg a víziló hátán egy krokodil lapul. Elég gusztustalan istennek...!
Judith Weingarten: The transformation of Egyptian Taweret into the Minoan Genius
Taweret egyik kezében rendszerint egy nagy kést fog.
Krétán akkoriban sem víziló, sem krokodil nem élt. Attól, hogy az ábrázolásban van hasonlóság, nem biztos korántsem, hogy a krétaiak átvették a képét. A történészek gyakorlatilag élvezettel sorolják a hasonlóságokat, csak arra nem figyelnek, hogy Kréta ősmúltjában keresnének fogódzókat: ezeket a géniuszokat rendszerint istennők, királynők vagy istenek mellett, körül látjuk. Sokszor felajánlást hoznak. Ugyanezt mondták a mítoszok a kurészekről. Sok jeleneten éppen vadásznak, szarvasokat, őzeket ejtenek el. Nem vetjük el, hogy jöhettek motívumok Egyiptomból, de alapjaiban ez nem lehet Taweret. Miért nem hord pld. akkor kést a kezében? Miért vannak a végtagjain három ujjak? Miért van a kezükben rendszeresen egy korsó vagy egy lombik szerű edény? És így tovább...
Fentebb minoszi géniuszok. A 3. képen erősködnek rajta, hogy az egy nagy kés a kezében (mint Taweretnek), de láthatóan nem is fogja, sőt, lehet nem is kés). De a kurészek hagyományosan fegyverekkel jártak, azzal csaptak nagy zajt Zeusz bölcsőjénél is.
Aztán ott vannak a minoszi pecsétgyűrűkön azok a fura égben úszó, nem igazán beazonosítható tárgyak, eszközök vagy lények, mint a fentebbin is, ahol egy emberalak ereszkedik le a levegőből (hasonlót találtunk az Argonauták kapcsán, ahol az egyik szikláról lebegett így le egy hasonló figura Kolkhiszban). http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=153050265&t=9000303
