szerintem teljesen jó és használható amit Carlos összehozott. Természetesen egy sokkal komolyabb, bontottabb szabálykönyv megalkotás lehetne a végcél, de azt Carlostól azért én nem várom. Így is sokat tesz pusztán kedvtelésből, hogy segítse a rendezőket. Ez szövetségi és nem fórum feladat. Mi itt ötletelünk bízva abban, hogy a versenyeiket népszerűen megrendezni akaró rendezők Carlos jóvoltából egy pdf doksiba szedve olvashatják és megfontolhatják javaslatainkat. Kezdetnek ez tök elég. Szabály könyv majd ha lesz működő versenyrendszer, szövetség, stb. Hétről hétre, hónapról hónapra majd fejlesztjük, fejleszti igény szerint. Most még korai lenne kőbe vésni mindent precízen, hisz egyrészt se verseny, se rendező akitől ez megkövetelhető lenne, másrészt aki megkövetelhetné egyelőre nem létezik, vagy nem funkcionál (terepfutó szövetség).
már mint mi az abszurd, hogy ilyen előfordul, vagy hogy így szankcionálom?
Az mtb sportban (nemzetközi bíró vagyok) úgy zárom ki mint a huzat, sőt még eltiltását is kezdeményezem, ha valakit megüt a sportoló. Csúnya beszédért először figyelmeztetem, másodszorra kizárom. Az mtb sport szabályzata mivel olimpiai sport és sok hasonlóságot mutat a terepfutással, én elég jó irányadónak tartom. Tehát véleményem alakítva, pontosítva: figyelmeztetés után kizárás az helyes aki durván illetlenül beszél.
Szerintem nem kellene. Egyébként meg csak arra szerettem volna rámutatni, hogy amit carlos80 alkotott, az így, ebben a formájában nem sokra jó. Nincs egységbe, szerkezetbe foglalva, struktúra és koncepció nélküli ötletelés. Hozzá lehet tenni, meg a nyilvánvaló tévedéseket ki lehet belőle húzni, de a terepfutó versenyek rendezői nem fogják tudni használni. Egy terepfutó versenyszabályzatot kellene inkább megalkotnotok, valamennyire összhangban a többi, természetben tartott rendezvénnyel. Ha már van ilyen, akkor vedd tárgytalannak az összes, témában írt hozzászólásomat...
Elvem az ésszerű, minnél nagyobb szabadság, és a kivételeknél is betartható követelményrendszer. /Ajánlásnál is./
Észrevételeim: 1. A diszkvalifikáció pontnál az „azonnali kizárást vonnak” meghatározást csak a rövidítés, rajtszámcsere, jármű igénybevétele, doppingolás és szintidőtúllépésnél tartom elfogadhatónak. A többi esetre a „kizárást vonhat” elvet kellene alkalmazni.
Utolsó pont: „aki rendezővel, versenytárssal, szurkolóval durván, illetlenül beszél, vagy tettlegességet követ el,” … Ezt abszurdnak tartom! Illetlen beszédért (azonnal)kizárni? Ne tegyük kötelezővé, hogy egy terepfutó angolkisasszony módra fejezze ki magát! Egyes kivételes esetekben még a szurkolóval szemben elkövetett tettlegességet is megbocsáthatónak tartom. A durva beszédet folytatólagosan, többször, stb. kelljen elkövetni a kizáráshoz, az illetlen beszéd helyett sértő, súlyosan sportszerűtlen, vagy ilyesmi kellene, tettlegességnél is legyen mérlegelési lehetősége a rendezőségnek a kizáráshoz. 2. Általában a „kell” előírását nem tartom jónak. Helyette „ajánlatos”-t használnék. Pl.: célba érkezésnél miért „kell” azaz kötelező kizárni a holtversenyt? Szintidőnél miért „kell” a 4km/h? Helyszíni nevezésnek miért „kell” 20-50%-al többe kerülnie? Ezek eldöntése a rendező joga legyen. 3. Technikai észrevételek: pályavezetésnél a rövidítés lehetőségét, kimaradt a „g” Ellenőrző pontnál 100 m-el, kimaradt a „m”.
/A "gyalogos teljesítménytúrák szervezési szabályzata" -ról a teljesítménytúra fórum 99095 hozzászólásában részletesen kifejtettem a véleményem. Ha azt összeveted a szabályzattal, megismerheted a gondolkodás módomat./
Szeretném, ha átgondolt, precíz ajánlásgyűjtemény születne. Sok észrevétel, hozzászólás kellene, akkor lenne miből kiválasztani az elfogadható megoldásokat. Azaz az én hozzászólásomból is csak a „jót” szabad elfogadni, akkor is ha „harcolni” fogok a kimaradtakért.
Egyébként nem volt rossz a Camelbak M.U.L.E. sem és a A Deuter Speedlite-tal az volt a bajom, hogy egyetlen nagy tér a zsák és a 15-nek nincs semmilyen külső hevedere (botrögzítés), illetve a háta nem olyan, mint ahogy alább említettem. A Deuter Compact EXP 12 kicsit jobban pakolható, de a többi probléma fennáll. A Camelbak-nak igazából a háta nem győzött meg. Én télen, gyalogos tempóban is szétizzadom magam a túrán a zsák alatt, nekem alapvető ez a kérdés. Felpróbálás nélkül, vaktában meg nem szívesen rendelnék.
Egyelőre a North Face Megamouth-on gondolkozom. Tudni kell, hogy én nagyon izzadós vagyok, nekem baromi fontos a szellőzés. Ennek pedig nagyon hasonló a hátrendszere a Deuter Aircomfort rendszeréhez, amit imádok a túrazsákjaimon. A bajom csak annyi vele, hogy a derékszíja elég vékony. Egy olyan modell lenne nekem szimpatikus, aminek jó a hátszellőzése, kb. 14-18 liter és széles derékpántja van. A héten kinézek a Decathlon zsákjait is megnézem.
a behozatali út váltása miatt is valszeg kicsit csúszik a 09 tavasz/nyári kollekció érkezése a boltokba. Az oliworldre raktam fel ízelítőt, hogy nagy vonalakban mik lesznek, Szentem érdemes várni, de zsák szempontból a Deuter Speedlite széria, North Face, és a Camelbak is príma. innen már lehet rendelni a 09es kollekcióból: http://www.altecsport.com/article.php?categories=trail&id_sous_categories=2&id_sous_sous_categories=1
A Salomon forgalmazása itthon új kereskedőn keresztül folytatódik ettől az év tavaszától. Ez nem tudom mennyibern fogja érinteni a boltok kínálatát. Most abban a boltban és olyan salomon termék van, amit a bolt rendelt. A Salomonnak nincs külön saját üzlete. A mountex et tudom ajánlani, de boltonként itt is variálódik a válszték. Az én kapcsolatom a céggel nagy valószínűséggel meg fog változni.
Leki: Ugyancsak egy prémium márka itthon. A Hervisben, Deca-ban az alapmodellek fellelhetők. Aszem van egy hazai forgalmazó most már, a Mammut 1 mögötti Tandsportban láttam komoly választékot. Engem az anyacég támogat, nem a magyar kereskedő.
Mountexben eleg sok minden van, foleg cipok, de ha jol emlekszem a katalogusukra, akkor ruhazat, felszereles is. Decaban is szoktak elofordulni cuccaik, de valszeg nem a teljes valasztek...
Úgy bizony. Mindez gyakorlattal érhető el. Első körben mindenképp csak egy már ilyennel rendelkező ember/csoport munkájához való csatlakozással lehet ezen az úton elindulni.
Szívesen bevezetek én is bárkit a turistajelzés-festés rejtelmeibe, de pl a Kéktúra - jelvényszerző túramozgalmak topikon többen is vagyunk, akik már sokszor foglalkoztak ilyennel, és biztos vagyok benne, hogy a többiek is segítenének. Előny még, hogy a fenti "közösség" összességében több tájegységben is úgymond otthon van.
Ez így van, de az egyszer rászánt - igaz, nem kis - idő, hosszú távon megtérül, ha a rendező évről évre ugyanazon az útvonalon vezeti sportrendezvényét, hiszen utána évekig nem lesz szükség szalagozásra és annak elbontására a rendezvény után.
Persze nem túl praktikus az egyedi jelzés, de megnézem, hogy ki az aki ismeretlenként Miskolctapolcáról csontra végig megy a piroson, mert a jelzés lassan úgy néz ki, mint Oli varázsköre. Ott is vannak szép táblák, kellenek is, mert a bánya terjeszkedése miatt kicsit furára sikerült az egész. Tehát még ezt az egyszerű dolgot is ésszel kell! Ha jók a jelzések, még szalagozás se nagyon kell, de pont ezzel van a baj, hogy a jelzések állapota sok helyen katasztrofális.
Ha a dolog nem megoldható meg mégsem, akkor szalagozás, táblázás, amit természetesen a rendezvény után a lehető leghamarabb el kell távolítani a terepről.
Először írok ide, de már sokat olvastam ezt a topikot is. Bizonyára sokan ismernek, és biztosan még többen pedig nem ezen topik aktívái közül. Nem vagyok futó, ellenben 16 éve rendszeresen teljesítménytúrázom és teljesítménytúrákat rendezek. Jelenleg 2db 70 km-esnek vagyok a főrendezője.
Maximálisan Medvegyuval értek egyet abban, hogy lehetőség szerint a hivatalos turistajelzések felújítását, karbantartását kell preferálni bármilyen terepi sportrendezvény útvonalának egyértelműbbé tételéhez, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ez hogy történik. Ha már turistajelzés-felújítás, akkor csakis precíz, a Magyar Szabványban előírt jelzések elhelyezését tartom elképzelhetőnek, semmi szükség a kontármunkára, azzal csak ártana a rendező az erdőnek és a turistáknak, akik amúgy a sportrendezvényen kívül használják az útvonalat. Ha a rendező nem rendelkezik (még) turistajelzésfestői gyakorlattal, akkor mindenképp kérjen fel segítségre gyakorlott szakembert, akit az illető tájegység területén tevékenykedő természetjáró egyesületekben szinte biztosan fog találni, hiszen általában az egyesületek tartják karban a turistautakat.
Szerintem nagyon jó, hogy elkezdted az ötletelést és ötletgyűjtést!
Az alkallmi jelzések nem csak az erdőkezelőt zavarják, de nekünk ,,látogatoknak'' is az a hosszú távú érdekünk, hogy elsődlegesen a turistajelzések legyenek jól karbantartottak és ne legyenek más jelek, amiről nem lehet tudni, hogy mit jelölnek, csak egy verseny erejéig. Ezért én inkább olyan ajánlást fogalmaznék meg, hogy a versenyszervező - amennyiben a verseny jelzett turistautakon halad - a meglévő turistajelzések megerősítésével, pótlásával javítsa a tájékozódás feltételeit. Szalagozás ott alkalmazandó, ahol nincs lehetőség jelzések felfestésére, nincsenek alkamas fák, vagy más tereptárgyak. A szalagozást a verseny után a rendezőnek el kell távolítania.