Nem teljesen így volt. Nem fájt a lábam, hanem nagyon hamar elfáradt. 1-2 km gyaloglás úgy tűnt, mintha 10 lett volna. De ez műtét előtt volt, műtét után ez megszűnt. Gyanítom, hogy a dudor nyomta a comb artériát és ezért fáradt a lábam. Nem volt okés a vérellátás.
Két évvel a műtét után a jobb lábam még mindig vacakol. Másnak is van/volt ilyen? Jobboldali volt a műtét és a jobb lábam fáj. De érdekes módon a láfejemnél feszül az egész, tehát nem végig. Illetve fent a műtét helyén néha bele-bele sajog még mindig. Viszont a lábfájosm állandósult. Az is lehet, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, de gondoltam megkérdezlek benneteket, hátha valaki hasonlóan érez.
Így van, ahogy az előttem szóló is írta. Hozzá kell szokni, hogy ezentúl megerőltetés után fájogat egy klicsit pár napig. Eleinte én si paráztam, de az évek alatt rájöttem, hogy ez "természetes" velejárója a sérvnek.
Most egy kicsit megnyugodtam. Nekem januárban volt a műtétem, rohamos volt a javulás a hagyományos megoldás ellenére.
Ma felcipeltem a kerékpáromat egy szűk lépcsőn az emeletre (a lomtalanítás miatt nagy volt a nyüzsgés), most fáj valamelyest.
Bár a bőr alatt a heg igen kemény - ez biztos nem szakad el, inkább mellette. Érdekes, a sérvem előtt sohasem volt fájdalmam, nem is tudom, hogy hogyan történt, de azóta itt-ott szokott fájni egy kicsit - kicsit olyan érzés, amikor pengével megvágnám a bőrt. Mindig aggódom hogy újabb sérv, de eddig nem....Vagy talán kezdődik megint valami? Reménykedem, hogy nem...
Erre csak annyit szeretnék reagálni, hogy nekem epidurális volt az érzéstelenítés, de a műtét előtt adtak valami kis fehér bogyót, amit bekaptam, vízzel lenyeltem, és körülbelül 10 perc múlva olyan kába lettem tőle, hogy megerőszakolhattak volna. :) Na jó, ez egy kicsit erős volt, hiszen egy pasit senki sem akar megerőszakolni, de azért leírtam ide.
Szóval a fene tudja, mi a jó.. Ja igen, én hallottam az orvosokat, és az egyik elég sokszor nézett, hogy mi van velem, de tulajdonképpen a drog hatása alatt álltam, és inkább valahol máshol voltam, mint ott a műtéten.. Agyban máshol, testben ott...
gondoljon bele,milyen jó lessz műtét alatt beszélgethet az orvosokkal"! Hát valahogy nem repdesek érte. ****Nos én se repestem érte, valószinűleg folyvást hajtogattam volna mint a Shrekben a szamár :-Kész vagyunk már? [az- Ott vagyunk már? helyett)
Mint az elozoekben mar leirtak, az altatasos mutetnel nem az a kerdes, hogy sikerul-e az elaltatas, hanem az, hogy sikerul-e a vegen felebreszteni a pacienst.
(ahogy pár posttal lejjebb olvashattátok) Nekem a lehető legpontosabb és legalaposabb összehasonlítási modellem volt a kétféle műtéti eljárás (varrásos Bassini/Lichteinstein ill. laparoszkópos/ belső hálós technikák) összevetésére: velem teljesen azonos korú, testsúlyú,nemű valaki, pontosan ugyanazon bal-, és jobboldali tünetekkel : saját magam :).
Tavaly november : baloldali Bassini műtét, ami idén márciusra (!!!) kiújult (!!!) , most április: laparoszkóp / belső hálók - (észre nem vett) jobb és (kiújult) balodalon.
Csak csatlakozni tudok jairzinhohoz a közérzeteti különbségek területén: most a műtét utáni napon hazabocsájtva a fájdalom minimális volt, egyenesen járok már a kezdettől, ülni, hajolni, önállóan öltözködni, cipőt befűzni nem volt semmi gond, a sétának, mozgásnak csak az szab határt, hogy még nem akarom túlterhelni a "csavarozott" , behálózott hasfalamat és a kapcsokkal összefogott hashártyát - de úgy mozgok, járok, sétálok most, ahogy a hagyományos műtét után két és fél-három héttel tettem novemberben anno.
Tanulság (műtét előtt állóknak): egyértelműen kikérdezni a sebészt, milyen technikát szándékszik alkalmazni és ha hagyományost említene, akkor foggal-körömmel tiltakozni. Saját bőrömön tanultam meg: nem korszerű, feszül, igen könnyen kiújul, különösen nagyobb sérvek esetén. Hálót kérni!
Altatás-érzéstelenítés kérdéshez: nekem mindkét alkalommal altatás volt, nem jelentett semmi problémát. Előtte egy nyugibogyó, a műtőben gondolni sem volt időm az altatásra, lekapcsoltak...ébredés simán ment, hányiger, kábultság nem jelentkezett. Előtte persze az aneszteziológus gondosan átnézte a leleteket, májfunkció, véralvadás mellett figyelt arra, nincs-e valami rejtett gyulladásom (fvs.,süllyedés, C-Reaktív Protein), no meg jó-e az EKG-m.Mivel minden érték megfelelő volt, nem látta akadályát az altatásnak (mondjuk, laparoszkópos műtét esetén mindenképp altatnak).
Kétségtelen, hogy az altatás kissé jobban megterheli a szervezetet, többféle vegyület jut a szervezetbe és kissé rizikósabb is , hiszen a műtét alatt mesterségesen, géppel lélegeztetnek.Valóban több munkát, odafigyelést kíván az aneszteziológustól és a kórházi ápoló személyzettől. A kockázat mégis, jó leletekkel rendelkező, "amúgy" egészséges ember számára minimális. Kikapcsolsz...alszol...oszt befoltozva ébredsz, minimális a pszichés terhelés.
Amire figyelni kell, ha altattak: mivel intubáltak és így a légcsövedbe juttatott tubuson keresztül lélegeztettek ez a tubus a torok és/vagy a légcső nyálkahártyáját nagyon gyengén megsért(het)i.A tünet csak annyi, hogy a műtét utáni napon nagyon-nagyon gyenge torokfájást érezhet a műtött, kicsit krákog...de nem kell félni, nem torokgyulladás, egy-két nap alatt felszívódik.
Epidurális-, és bármely más helyi érzéstelenítés esetén a keringési és légzőrendszer megterhelve nincs. A kockázat itt az, hogy a kemény agyhártya (gerincvelőt is ez burkolja) alá, az adott szegmensből kilépő gerincvelői idegekhez mennek érzéstelenítő gyógyszerrel...de manapság ez nagyon-nagyon rutin technika. Szerintem műtét alatt a pszichés terhelés lehet nagyobb, ébren és éberen átélni saját műtétedet...más viszont az öntudatlanságtól idegenkedik.
Egyszóval: az orvosokkal szemben is "tudatos fogyasztóként" kell(ene) viselkednünk!
Köszönöm mindenkinek a véleményét. Aki túl van rajta annak gyógyulást,akinek meg még csak most lessz a műtét annak kitartást kívánok. Persze én is beszámolok majd a történtekröl.
Szia. Eleve nem jó belegondolni,hogy ébren legyek a műtét alatt,a dokinő meg kedvesen benyögte:"gondoljon bele,milyen jó lessz műtét alatt beszélgethet az orvosokkal"! Hát valahogy nem repdesek érte.
Annyit tennék hozzá, nekem mindkettő kaszabolós hálós műtét volt. Mindkettőt ugyanaz az orvos végezte, ugyanott, de mégis nagy külömbség volt a két műtét fájdalma között. Bár lehet, ez attól is volt, hogy amelyik fájt, az nagyobb is volt. Mindegy. A lényeg: Legugolni és felállni sokkal könnyebb volt, mint leülni egy székre vagy az ágy szélére és onnan felállni. Nem tudom miért, de az gyakorlatilag fájdalommentesen ment, míg az ágyról is alig tudtam lemászni. :)
Hosszú évek óta meglévő, különösebb problémákat nem okozó lágyéksérvemet néhány héttel ezelőtt operáltattam meg Buda egyik legnagyobb kórházában. Mivel a műtéti eljárások közül minden megkérdezett mást favorizált, ezért elkezdtem utánaolvasni az interneten a lehetőségeknek, miközben nem egy orvossal konzultáltam. Hamarosan teljesen világossá vált, hogy a laparoszkópos eljárások közül a TAPP és a TEP is elég biztonságos, kis fájdalommal és rövid felépülési idővel jár – viszont meglehetősen drága a közkórházaknak és ezért nem végzik mindenhol (sőt, lebeszélnek róla anyagi okokból), vagy csak hónapokkal későbbi időpontot tudnak adni… (Abban az egyben minden orvos és megkérdezett egyetértett, hogy ma már csak hálós módszert szabad választani, mivel a beültetett idegen anyag szövetbarát és tartós.) A laparoszkópos műtéteket a hasfal ellazítása miatt CSAK altatásban végzik, ami hordoz némi kockázatot, mint minden operáció, de mégiscsak rutinműtét ez is, sokak szerint a jövőben a nem akut eseteket ezzel fogják mindenhol műteni, akár nálunk is. Vannak fent közérthető, rövid videók az interneten, pl.: http://videoklinika.hu/video/dr._kovacs_igy_nez_ki_a_lagyekservmutet_
Mindezek után sikerült egy viszonylag gyors időpontot kapnom, bár tájékoztattak, akár a műtét napján is lemondhatják eszközhiány(?) miatt…! Nagyon jó hírű orvoshoz kerültem, aki mondhatom kiváló munkát végzett a várakozásaimnak megfelelően. Nem fizettem előre semmit, ugyanakkor – talán emiatt? – egyetlen egyszer sem beszéltem vele négyszemközt a kérdéseimről, félelmeimről (első műtétem volt életemben), sem az operáció előtt, sem után. A varratokat is más vette ki, csupán a folyosón, és az ágyam szélén, amíg a papírokat aláírtam, váltottunk néhány szót a dokival. Megértem, hiszen egy sebészeten nagyon le van mindenki terhelve, emiatt a beteg lelkével nincs idő foglalkozni. El kell fogadni, vagy maradnak az irreális áron gyógyító magánkórházak…
A műtéti eljárás igazolására, amihez szerencsére végig ragaszkodtam (ezt tudom mindenkinek tanácsolni, akinek a közelében végeznek laparoszkópos műtétet) a következő győzött meg végleg, és legközelebb sem gondolkoznék máson: A mellettem levő ágyon – teljesen véletlenül – egy velem egykorú (40 éves), velem egyforma magas és súlyú férfit operáltak ugyanakkor (másik műtőben) altatásban, azonos oldali sérvvel, de hagyományos Liechtenstein eljárással. Én az ébredés után viszonylag kis fájdalmat éreztem, pár órával később már a folyosón sétáltam óvatosan, és este már le tudtam ülni. Másnap délelőtt aztán saját cipőmet bekötöttem guggolva(!) és viszonylag simán elhagytam a kórházat, majd otthon már pár órát számítógépes munkát is tudtam végezni. Egy hét múlva fájdalmak nélkül kivették a varratot, és azóta sem volt semmi problémám. Néha, ha futnom kell a villamos után, még érzek nagyon pici érzékenységet, de remélem hamarosan az aktív sportolást is elkezdhetem. Mindeközben a szobatársam a műtét napján csupán csigalépésekben tudott közlekedni, felülni-lehajolni csak óriási fájdalmak közepette, és szegénynek még egy teljes nappal tovább bent kellett maradnia. Ráadásul, akit zavarnak az esztétikai problémák, annak tudnia kell, hogy a vágásos eljárással legalább 8-10 cm heg marad (reklám csak az ennél kisebb hirdetése!), míg a laparoszkóp után mindössze 3 „szúnyogcsípés”, amit a szőr úgyis benő gyorsan.
Nos, remélem sikerült objektíven és kiegyensúlyozottan megírnom a tapasztalataimat, ha valaki továbbiakra kíváncsi, írjon bátran. :-)) Mindenkinek mielőbbi gyógyulást, és gyorsabban szánjátok rá magatokat a műtétre, mint én!
Azért "erőltetik" az érzéstelenítésben végzett műtétet, mert nekik egy kényelmesebb, kevesebb kockázattal jár mint az altatás és egyszerűbb. Az altatás kockázatosabb, ráadásul hosszabb nekikészülődés kell és a műtét után is bíbelődni kell a pácienssel míg magához térítik. Tulajdonképpen míg nem tér magához a beteg, nem tudhatják, hogy az altatás okozott-e valamilyen komplikációt az idegrendszerben. Jószerével a páciensnek kényelmesebb az altatás, de ezen kívül szinte nincs is más előnye. Ennek ellenére én is az altatást választottam mindkét műtét alkalmával, bár a másodiknál ugyancsak győzködni kellett a dokit, pontosabban ragaszkodnom kellett az elképzelésemhez. Végül beadta a derekát, mert kizáró ok nem volt. De elég morcos volt az altatóorvos. Nekem meg nem volt szimpatikus a búrája első perctől fogva. Totális ellentéte volt az első műtét altatóorvosának. Azzal a műtét előtti napon olyan fél órácskát elbeszélgettem, nevetgéltünk. Őt nem kellett győzködni. Megkérdezte hogy szeretném. A másik nem kérdezte, magától mondta, hogy ő hogy fogja csinálni. A végén kérdezte meg, van-e valami kérdésem. Akkor mondtam neki, hogy altatásban szeretném. Nem repesett az örömtől.
