Ez a fórumot Testaccio Rabja az alábbi sorokkal indította 2002. februárjában:
Ki szereti nálam jobban Rómát? A rómaiakon kívül ki ismeri nálam jobban Rómát? És kit gyötör nálam jobban az, hogy mégsem ismerem igazán? Ki vágyik nálam jobban Rómába? Ki akarja mindenét pénzzé tenni, hogy hosszabb időre mehessen? Ki ír könyvet Rómáról Vagy ha nem ír, ki beszél magában állandóan Rómáról? Ki őrült bele Rómába nálam jobban? Ki indul mindennap hajnalban? Kinek van kedve nálam is Róma-őrültebb lenni? Ki írna ide Rómáról? (Háromnapos turisták kíméljenek, bár a jobb kérdésekre nekik is felelek.)
Szeretnék ennek szellemében itt csak történelemről, épületekről és szobrokról, kertekről és szökőkutakról mesélni, és hallgatni mások élményeit.
Természetesen egy utazásnál fontosak a gyakorlati tanácsok is, ezért indítottunk egy másik fórumot Utazási tanácsok Rómába utazóknak címmel, ahol felteheted kérdéseidet közlekedéssel, szállással, belépőjegyekkel és hasonlókkal kapcsolatban.
Segítségedre lehet ebben a kereső is, illetve a fórummal szorosan összekapcsolódó http://roma-szenvedely.eu/ oldal, ahol rengeteg infót találsz.
Tartsd tiszteletben a topiklakók kérését, és szívesen látunk mindkét fórumon:)
2017 júliusában voltam egy ingyenes vasárnap. (Én is úgy emlékeztem, hogy írtam)
Késő délután mentem be. Giorgione kiállítás volt. Fullra be volt minden terem sötétítve, a lámpákkal nem pazaroltak. Kosztümökre már nem emlékszem, de voltak festmények, templomokból begyűjtött középkori faszobrok, szárnyas oltárok. Rengeteg apró bronz, majolika kisplasztikát láttam, azok nagyon tetszettek. Valamelyik felsőbb szinten termek hosszú során keresztül porcelánok, Kínától Németországig, elég zsúfoltan, koncepció nélkülinek tűnt. Néhol csak egy keskeny, alacsony folyosó volt, nulla szellőzéssel, alig vártam, hogy kikeveredjek onnan.
Az egész palotában a padozat nagyon egyedi, termenként változó mintával, színekkel, főleg majolika.
Összességében örülök, hogy voltam bent, de 10€-t kicsit soknak tartok érte.
Nekem valahonnan úgy rémlett, hogy Catella járt a Pal. Venezia múzeumában, és mintha kosztümöket emlegetett volna. De biztos nem vagyok benne, és végül is mindegy. Èn terveztem, de kimaradt, ès igazság szerint el is feledkeztem már róla. A kedvenc múzeumokba járok vissza, ès a par napos utakon több a laza nem tervezett tekergés meg vásárlás, vagy csak ücsörgés mint a múzeális időtöltès.
Utánanéztem, még senki nem írt róla egyik Róma topicon sem. A könyv nagyon részletes leírást ad, a gyűjteményt változatosnak nevezi. Az az oka, hogy főleg egykori magángyűjtemények kerültek ide, amelyeket az államnak adomámyoztak. Elég nagy a képtár, tartományok szerinti bontásban, néhány ismert és sok számomra ismeretlen mester művével. A porcelán gyűjteményben kínai és európai cucc is van. Van egy terem, ahol lebontott palotákból leszedett freskók vannak, az egyik Vasari műve. Terrakotta és bronzszobrok, ötvöstárgyak, faliszőnyegek, majolika, német faszobrok stb. Mino da Fiesole márvány reliefjei, amelyek a Sta Maria Maggioreben voltak eredetileg. Valószínűleg a középkori részleg a legérdekesebb. Ott is a San Paolo fuori le Mura eredeti Szent Kapujának a Pünkösdöt ábrázoló panelje, amelyet 1070-ben Bizáncban öntöttek és megsérült az 1823-as tűzben.
2006-ban nyitott a kőtár, mindenféle a területen talált töredékkel, antik és mözépkori darabokkal egyaránt.
Üdv, elkésett buék. -1967 őszén, 23 éves koromban voltam először, csak 3és fél napig Rómában, Párizs felé kanyarodóban. A Venezián gyakran előfordultam, mert itt volt a busz végállomása, mely nagyon messzi északi városrészbe vitt (Via Monte Altissima) emeletes ágyas Albergo-ba. A Venezián akkor mégtöbb busz járt, nagyon ellepték, zajosan füstöltek irgalmatlanul. Ha az élő farkasokról tudok, megnéztem volna, kár, hogy ez kimaradt.
Ezt az átjárót meg fogom keresni. A süteménykompozíciók elég vonzóak.
A márciusi úthoz csatlakozott egy ismerős. Vannak előnyei és hátrányai. Ő is sokadik Rómás, ő is a spéci látnivalókra vágyik. A Colonnat és a Farneset én már láttam. Lemondtam az egy ágyast és foglaltunk közvetlenül a Palazzo Massimo mellett.
Ahogy most olvasom ezt a könyvet, mindent újra meg akarok nézni.
Nagyon jó, hogy ennyi érdekeset írsz. Az is örömmel tölt el, hogy többen aktívak és van élet végre a szenvedélyes fórumon.
Ha szabad közbekotyogni, három témához kapcsolódó helyiektől származó gondolat és saját tapasztalat:
1. A via Torino és környéke állítólag a torinói befektetőké és kereskedőké, ezek szerint rájuk vonatkozhat a spekuláció is. :) Szálltam meg egyszer ott, jó az elhelyezkedése és közlekedése, sok helyre gyalog is gyorsan el lehet jutni.
Nagyon jó az utcából nyíló Galéria ami üzletházszerű bevásárló utca finom süteménykompoziciókkal, kávézóval és legendásan ismert bolttal, ami talán egy kés-bolt. Jó kis átjáró amúgy. pld. a Terminihez sokkal rövidebb így az út, kora reggeltől este 9-10-ig. (a San Bernardo alle Terme mögött, egy vaskapus bejárat.)
2. A csíkos templom rendszeresen látogatható, rendszeresek a zenés/opera programok 20 € környéki árakkal. Jártam bent, a majolika tetszett, de amúgy nem volt hatással rám.
3. Helyi lakos említette egyszer, hogy a Capitolium dombon sokáig élő farkast tartotta egy ketrecben. Neten vannak fent róla régi képek is. Ahogy nézegettem, azon a helyen lehetett ahol mostanában a sövényből/ növényzetből formált farkas van. Végülis élet van benne, csak máshogy. :)
A Via Nazionale alsó szakaszán levő épületeket már sikerültebbnek írja a könyv, a I. Umberto kori épületeket umberto stílusúnak nevezi. Az egyik keresztutca a Via Milano, amelynek a tervek szerint egészen a Lateránig kellett volna kiépülnie, de ezt végül nem valósították meg.
Vittorio Emmanuele emlékmű. Két tervpályázat is volt az első nemzetközi, az erre készült tervek helyezték volna az emlékművet a Piazza della Repubblicara, a második pályázat már csak hazai építészeknek szólt és már ez a helyszín volt megadva. Az elfogadott tervekhez képest is nagyobb ( magasabb és szélesebb) lett az épület. Az volt a cél, hogy eltakarja a domb tetején álló Aracoeli templomot, amely uralta a Capitoliumi dombot. Ekkor volt a pápák vatikáni fogsága, az olasz állam nem hagyott ki semmi lehetőséget, hogy borsot törjön az orra alá. A Monumento csak 1921-re az egyesülés 50. évfordulójára készült el. Egyrészt pénzügyi problémák voltak, másrészt nem volt stabil a talaj.
Palazzo Venezia. Ez egy eredetileg 15sz végi épület, építészként felmerült Alberti és Bramante neve is, de lehet, hogy valaki más volt. 1564-1797 között Velence nagykövetsége volt, majd amikor Napoleon elfoglalta Velencét, akkor lett francia nagykövetség, az ő bukása után a Velence új ura, az Osztrák Császárság követsége, később persze a név Osztrák- Magyar Monarchiává változott. 1915-ben amikor Olaszország az antant oldalán lépett be a háborúba, a palotát elkobozták az ellenséges országtól. A palotát sokszor átépítették, hozzáépítettek, a tetején levő abszolút középkorinak tűnő pártázat az 1850-es években készült. A belső dísztermeket pedig 1920-as évek végén restaurálták, a fasiszta Nagytanács itt tartotta üléseit. Nem tudom, hogy azt a bizonyos ülést is itt tartották-e, amikor leszavazták Mussolinit, ami a másnapi letartóztatásához vezetett. Az igazán érdekes persze az amit a könyv nem ír. Nem ír a balkonról, amelyről Mussolini 2 évtizeden át szónokolt a néphez. A youtube-on is vannak felvételek, ahogy 1940. junius 10-én( amikor már tuti volt, hogy a németek megnyerik a nyugati hadjáratot) bejelenti az ország hadbalépését.
exedra (gör.): 1. az ókori görögöknél a gimnasium oszlopcsarnokaiban félkör alakú, padokkal ellátott fülke a filozófusok és rétorok számára. A tanítás és szórakozás helye. - 2. az ókori Rómában előkelő házakban és a termákban boltozatos, félkör alakú kiugrás a peristilium mellett. A termákban zenészek és fil. előadások helye volt.
Köszönöm. Nem normál szótárban kellett volna keresnem, hanem építészeti szótárban. Lehet rá szabályos magyar szó?
Az jó, hogy be lehet jutni. Egyszer én is laktam a közelben. Akkor jegyet árultak a bejáratnál, Traviata kezdődött este 20.45-kor. Biztos csak koncert formában, de nem tudom, hogy az egész opera-e, vagy csak részletek. Túl későn lett volna vége.
Nekem nagyon tetszik ez az angol szecesszió. William Morris volt a vezéralak, tapétákat, textíliákat tervezett. És a szélesebb tömegekhez is el akarta juttatni a művészeteket. Ő is és a preraffelita festők is nagyon híresek Angliában.
Voltam a "csíkos" anglikán templomban, a mellette lévő Martini hotelben szálltunk meg pár éve, az ablakunk a templomra nézett. Nagyon szép kis templom, barátságos kertjében a kőpadon ebédeltünk a hazautazás napján.
Piazza della Repubblica. Az 1960-S Olimpia óta ez a tér neve. A régi név a Piazza della Esedra volt. A városközpont felé néző félkörív volt a fürdő épületkomplexumának külső fala. Próbáltam rákeresni az Esedrara mindenféle szótárakban, de nem sikerült. A Vittorio Emmanuele emlékmű első pályázatánál több pályamű ide helyezte volna az emlékművet.
Via Nazionale. Itt haladt az antik Vicus Longus, ami Diocletianus fürdőjét kötötte Augusztusz fórumával. A könyv szerint az első szakasz épületei építészetileg kevésbé értékesek. Ezek még a Pápai Állam idején épültek, a tulajdonosok ingatlanspekuláció révén jutottak telekhez. Részleteket nem írnak.
A környéki utcák ( a párhuzamosak és a keresztutcák is) olasz városok nevét viselik. Mindig azt hittem, hogy csak kiválasztottak néhány utcanevet. Ebben is tévedtem. Az egyesülés előtti önálló államok fővárosairól van szó.
Via Torino. Ez egy keresztutca, amely nem merőlegesen, hanem ferdén metszi a Via Nazionalet. Az utca egyik vége pont a Sta Maria Maggiore szentélyére, a másik vége pont a Santa Susanna homlokzatára néz. Közepéről mindkettőre tökéletes a rálátás. Legközelebb kipróbálom.
San Paolo entro le Mura. A város első nem katolikus temploma, 1872-ben kezdték építeni, szinte rögtön azután hogy az új Olasz Állam átvette a várost, ezzel is bizonyítva nyitottságát. A templom az amerikai episzkopális egyházhoz tartozik. Viszont zárójelben az is szerepel, hogy anglikán. Nem ismerem a részleteket, de azt tudom, hogy az anglikán egyház mindenkori feje az angol uralkodó. Nem hiszem, hogy amerikaiak tízmilliói elfogadták vagy akár most is elfogadnák vallási vezetőjüknek az angol uralkodót. A templom kívülről olasz gótikus stílusú, csíkos. De nem márvány borítású, mint Prato vagy Siena dómja. A szürkés sáv travertin kő, a vörös viszont tégla. A templombelső az angol Arts and Craft mozgalom mestereinek műve. Ez nagyjából az angol szecesszió. A falak majolika borítása William Morris, a szentély mozaikjai pedig a preraffelita festő Edward Burne- Jones tervei alapján készültek. Nekem még nem sikerült ide bejutnom.
Nagyon élvezem, hogy történik valami a szenvedélyes oldalon, köszönet érte és természetesen nem "túl" részletes.
A Termini nevének eredetét valami miatt tudtam.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz első vidéki városként Sopron is csatlakozott 1983-ban. Az egyik kiállító Amerigo Tot volt,
a Lővér Hotelben szállt meg, teljesen véletlenül a szálloda előtt találkoztam vele, kértem tőle autogramot ( mondjuk ezt sosem értettem, hogy mire jó ), olaszul is beszéltünk kicsit aztán pár nap múlva azt írta a helyi újság, hogy külföldi fiatalok is felismerték a híres magyar szobrászművészt :)
Palazzo Massimo. A hivatalos cím/bejárat a keresztutca a Largo Peretti. Peretti V. Sixtus pápa család neve, a család palotája állt itt amit a 19sz végén bontottak le. A mai épületet az állam 1983-ban vette meg, azzal a céllal, hogy ez legyen az állami antik gyűjtemény zászlóshajója. Addigra már a Diocletianus fürdő sem méretében sem körülményeiben nem volt megfelelő. A múzeum 1992-ben nyitott, én 1995 őszén még csak a földszintet láttam.
Diocletianus fürdője. A könyv szerint a templom és a múzeum egy antik épület jelenlegi hasznosításának a legszerencsésebb megoldása. A templom a Sta Maria degli Angeli e Martiri. Mindig azt hittem, hogy úgy általában a keresztény mártírokról van szó. De nem, hanem azokról a keresztényekről, akik kényszermunkásként vettek részt a fürdő építésében. Erről konkrét feljegyzés nincs, de mivel pont Diocletianus idején voltak a legszörnyűbb keresztényüldözések, ez nagyon is elképzelhető. Már az 1510-es években felmerült, hogy a legjobban megmaradt falakat templom építésre használják, de végül csak 1561-ben adott a pápa engedélyt. Minden könyv azt írja, hogy a templom Michelangelo alkotása, de mivel akkor már nagyon idős volt,és 1564-ben meg is halt, részvétele erősen korlátozott volt. Ez a könyv azt írja , hogy tevékenysége kizárólag konzervatív restaurálás volt. Ez egy görög kereszt alaprajzú templom, eredetileg a kereszthajó két végén is volt bejárat.
A múzeum és templom épületei mellett a fürdőből megmaradt két kisebb rotunda az egyik a DK sarkon a Via Viminalenál, másik az ÉK sarkon, ahol most a S Bernardo alle Terme templom található. Bonnita írt róla 2017-ben. Továbbá a templom bejáratától balra a Sala Ottogonale, ami (meglepő módon) egy nyolcszögletű terem. Én jártam itt néhány éve, akkor ingyenes volt, és a fülkékben nagyobb méretű jó szobrok voltak kiállítva. Azt hittem, hogy csak úgy véletlenszerűen választották ki a szobrokat, de ebben is tévedtem. Itt csak olyan szobrok vannak, amelyek valamelyik fürdő területéről kerültek elő. Innen a Diocletianus fürdőből is de Trajanus és Craracalla fürdőjéből is.
A könyv olasz nyelvű. Igazán jó/részletes útikönyv csak az adott ország nyelvén jelenik meg/adható el. Ahogy igazán jó tárlatvezetés vagy sétavárosnézés is csak az adott ország nyelvén hallható.
Olaszul sokkal gyengébben/lassabban olvasok, minta angolul vagy németül. Ez elég nehéz szöveg, nyelvileg is és tartalmilag is, ezért tényleg lassan megy. De mivel nagyon érdekel, hajt a kíváncsiság.
Mindig, amikor eljutok valameddig és a második elolvasás után összeáll egy adag, akkor írok.
Nekem nagyon sok Róma útikönyvem van. A többi kiindulópontja a Forum- Capitolium. Ez a könyv másképp indít. Két főútvonal van, amelyek megfelelnek az ókori cardo és decumanus felosztásnak. ÉK- DNY irányban a Termini- Via Nazionale- Corso Vittorio Emmanuel II- Vatikán útvonal, Ény-Dk irányban pedig a Popolo- Corso- Fori Imperiali- Laterán vonal. Ez utóbbi a tradicionális, az északról jövők a Popolon értek a városba és a Lateránba a pápa eredeti székhelyére tartottak. A metszéspont a Piazza Venezia, aminek központi szerepét most azért nem hangsúlyozzák, mert a fasizmus idején túlságosan is azt tették. A könyv először ezt a két főútvonalat nézi végig, a Termininél kezdve.
Én most az első útvonal közepén valahol a Corso Vittorio Emmanuelen tartok az olvasásban. Még nem tudom, hogy a két főútvonal után mi következik
Termini. Én mindig azt hittem, hogy a név a terminal/végállomás szóból származik, de valójában a Terme/fürdő adta a nevet. A könyv szerint 2006 óta II. János Pálnak van szentelve (dedicata), de nem írja, hogy hivatalosan is róla lenne elnevezve.
Az eredeti 1874-bebn elkészült állomásépület modernizálása/megnagyobbítása már korábban esedékes volt, az 1942-re tervezett világkiállításra készülve 1938-ban fogadták el a terveket. De utána történt, ami történt, és legközelebb az 1950-es Szentév alkalmából került elő a terv. De csak részlegesen használták fel, a hosszú oldalfalak épültek ez alapján. A terv szerint egy monumentális, gigantikus homlokzat készült volna, kettős oszlopsorral. Ez akkor már nem volt aktuális. A könyv természetesen megemlíti homlokzati domborművet, mint Imre Toth alkotását. Rövid o-val. Mi mindig Amerigo Totnak emlegetjük, az Ürögdy könyv is, sőt a pécsi múzeum bejáratánál is ez van kiírva. Azt viszont nem említik, hogy a művész magyar/ magyar származású.
Ilyen részletességű leírásra gondolok, templombelsőkről vagy múzeumi tárgyakról nem fogok írni, ahhoz tényleg éppen nézni kell.
Megvettem a legrészletesebb Róma útikönyvet, a Touring Club Italiano piros könyvét. Persze építészek, művészettörténészek számára sokkal részletesebb könyvek is vannak, ez a laikusok számára a legrészletesebb. 800 oldal leírás apró betűvel és még apróbb betűvel.
Részben olyan, mint a telefonkönyv, leírás a templomok minden oltárképéről és szobráról, a múzeumok nagyon sok kiállítási tárgyáról. Nem mindegyikről, mert ez a Vatikáni Múzeumok vagy a Palazzo Massimo esetén önmagában lenne 800 oldal. Minimum.
De nagyon sok érdekességet ír, amit nem tudtam, vagy nem tudatosult bennem, vagy kifejezetten rosszul tudtam. Biztos van, aki mindent tud, de hát ha van, akinek érdekes.
Szóval a kérdés: leírjam itt, amit érdekesnek találok?
Mosolyogva olvastam a beszámolód, a fiad biztos örökké emlékezni fog az első római útjára :) Közben az járt a fejemben, hogy milyen hatással vagyunk a gyerekeinkre, a környezetünkben lévő gyerekekre. Barátnőm négy éves kisfiával sokszor játszunk rómásat a konyhaasztalon, a hűtőmágnesekkel, vespákkal és Colosseóval. Gyakran kérdezi mikor megyünk megint Rómába. Melengette a szívemet mikor tavaly Biusom megtorpant egy sikátornál " -nézd milyen gyönyörű fények, ezt lefényképezem" :) A kamaszokat ugye nehéz elkápráztatni nagy öröm, ha sikerrel járunk.
Ez a Róma legfőképpen a fiamról szólt. Ő még soha nem repült, gondoltuk akkor vigyük először a mi kedvenc helyünkre Rómába. A programokat is ennek szellemében állítottam össze. Ne legyen túl sok,és egy kamasz fiúnak tetsszen. Így hát a sok-sok templom eleve kilőve. Két napunk volt, azért elég sok minden belefért.
Első nap reggel irány a reptér, fiam rendesen izgult. Ámulattal nézte a reptér forgatagát, és a boltok kínálatait. Repülőnk időben indult, elérjük a korábbi sitbuszt is. Az idő csodálatos, az ablakból mutogatjuk férjemmel egymás szavába vágva a látnivalókat. Szegény fiam azt sem tudja merre kapkodja a fejét. Kicsit sok az infó. Aztán megérkezünk a szállásra. San Valentino. A szoba tágas négy ágy van benne. Ez még később jól jön. Kilátással a templomra. Lecuccolunk, és máris nyakunkba vesszük a várost. Szapora léptekkel megyünk az Angyalvár felé. izgulunk vajon fiamnak is fog-e annyira tetszeni mint nekünk? Kicsi sor fogad, elfogadható. Fiam szó nélkül megkapja az ingyen belépőjét a diákigazolványára. De megnézik tüzetesen tehát vinni kell. Szépen sorba járjuk a szinteket, szokáshoz híven most is van egy időszakos kiállítás nekünk épp megfelelő, hadi felszerelések. Fiam csak folyamatosan fotóz, és álmélkodik, jó elsőrómás páciens. Tetszik neki, imádja. A teraszon elfogyasztunk egy-egy frissítőt, ki mit kíván. Kicsi szusszanás után nekivágunk a városnak, de előtte még elsétálunk a Bazilika irányába is. Megmutatjuk hol szokott a pápa beszédet tartani, és megnézzük a szökőkutakat. Már jócskán besötétedett, kattognak a fotók az esti fényben pompázó várról, és a hídról. Útközben eszünk egy jó tésztát, majd séta végig a Navone Notte, Trevi kút, Pantheon felé. Valahogy utunkba kerül még a piac is, nem tudjuk hogy keveredtünk oda, de nem is baj. Aztán lazulásképp jöhet a Gelateria de Palma fagyija. Fiam hosszasan szemléli a választékot, mi ráérünk, végre kicsit pihenünk, mert ő még bírja. Nosza akkor még jöhet a Spanyol lépcső, és a Popoló irányába séta vissza a szállásra. itt teszem hozzá ez volt az első utunk, hogy semmilyen városi járművet nem használtunk, csak gyalogoltuk. Ez két napra bevállalható, de többre számunkra nem nagyon. Este fél 11-re érünk a szállásra. Ágyba dőlés.
Reggelre kissé fáradtan (de csak én), nekivágunk a napnak. Pantheonhoz séta. Úgy látszik mégsem lesz fizetős, nem nagyon bánjuk. Irtó mázlink van a mise előtt még bejutunk, majd lassan kezdik kiterelni a népet, de mi addigra sikeresen megnézzük a templomot. Innen irány a Trastevere és az ágyudőrgés. Kissé nagy kanyarral sikeredik eljutni ide, ezért a végén gyorsan szedjük a lábunkat nehogy lemaradjunk az ágyúdörgésről a Giannicolo tetején. Fiamnak ez is nagyon tetszik. Innen séta a Traseverén, és ebéd a Carlo Mentában. Ide is időben érkezünk, kifelé már hosszú sort látunk a bejárat előtt. Séta Colosseumhoz. Fiam ezt várta a legjobban. A jegyet a Forum előtt vettük meg. Fiamnak itt is kiadták az ingyenes jegyet. Azért a Colosseumhoz így is sorba kellett állni, igen sokan voltak, vasárnap délután. Végre bejutunk, és jöhet a nagy álmélkodás. Férjem már mint komoly szakértő meséli a történeteket a gladiátorokról, és az épületről, köszönhetően a Ti általatok ajánlott könyvek olvasása után. Tényleg nagyon felkészült. Eltöltünk itt is sok időt, majd mivel lábaink eddigre már felmondták a szolgálatot beülünk az első kis vendéglőbe frissítőket inni. Pihenünk, és meséljük egymásnak az élményeket. Innen már csak a szállásra vezet az utunk, persze hogy az Angyalvár felé megyünk még, búcsúzva a várostól. A szálláson már csak magunkhoz vesszük a táskákat és irány a reptér. A repülő igen későn indul, már eléggé elfáradunk, de azért fél 11-kor elrepülünk Rómából. Másnak hajnalra már otthon is vagyunk. Hát ez volt a mi kétnapos kalandunk. Szuper volt.
