Nagyon nehezen tudom elképzelni azt a csillogó szemű kisgyereket, akinek megfelel ez az ütemezés:
- ma kap egy vagont (olyan, amilyen, Pistike 6 éves, nem látja még, hogy nincs eredetije) és egyetlen egyenes vágányelemet;
- jövő héten egy váltót (vagy kettőt, ha annyit vesznek);
- azutáni héten két-három körívet;
- és így tovább, néhány hónap alatt már meg is teheti az első kört rajtuk a külön megvásárolandó mozdony.
Nekem az a véleményem, hogy ezt csak akkor érdemes végigcsinálni, ha a kisfiú az elején mit sem sejt az egészről, tehát a szülők gyűjtik a kiadványokat a hozzájuk adott elemekkel, és amikor kész, akkor odaadják neki.
És ezt hívják kezdőkészletnek - amit készen, elismert gyártóktól, relatíve megbízható, jó minőségben, és az esetek többségében létező eredetikről mintázva bármikor meg lehet vásárolni. Azonnal, nem várva arra, hogy szerencsésen azelőtt meglegyen legalább egy körpálya és néhány más szükséges holmi, mielőtt befuccsol az egész magazinosdi.
Az ötlet jó lenne, de így megvalósítani nem az. Én sem vagyok mai gyerek, de már a '70-es években volt ennél sokkal színvonalasabb kiadvány - mégha kisvonatot nem is adtak hozzá. A Gerhard Trost által írt könyveket lektorálták, sőt egyes részeit a magyar viszonyokhoz adaptálták. Nemcsupán odaadták egy modellezéshez, vasúthoz dilettáns fordítónak...
Amit a honlapon láttam, és a Vonatmagazinon olvastam róla, az nem hozta meg a kedvemet hozzá.
Az első szám címoldalán ez olvasható: "Építsünk elektromos vonatot!" Aki ezt így a kezéből kiadta, annak még arról sincs fogalma, mi a különbség a vonat és a vasút között. (Még ha angolból fordították volna, ott is különböző fogalmakat takar a "railway" ["railroad"] és a "train" szó. Ja, lehet, hogy a kínaiban nem...)
Ha valaki vasútmodellezésbe akar fogni, az inkább keresse meg antikváriumban Gerhard Trost Vasútmodellezés című könyvét, ami szintén az alapoktól kezd, és párezer forintért sokkal több és hasznosabb információt hordoz, mint ez az újság fog. Vagy nézzen be a Vasútmodellezés kezdőknek/amatőröknek topikba, ahol szívesen segítenek is. Az alapanyagot pedig jobb minőségben, olcsóbban be lehet szerezni a boltokból, vagy használtan. Aztán persze - ha van kedv hozzá - lehet magasabb színvonalon is folytatni.
(Arra is kíváncsi lennék, hogy a 35.000-ért kínált Szergej milyen minőségű.)
Szóval ez így rettenetesen gyatra kezdeményezés. Még a kezdők részére is. Sajnos.
Nagyon nagy tévedés én nem kritizálok mindent csak azt ami tényleg megérdemli azt. Azt soha nem állítottam, hogy mindenhez értek nem tudom ezt mégis miből sikerült leszűrni.Csupán csak ezt az egész ujságosnál kapható heti vasutmodell vacakért nem vagyok oda.Ez mindennek a legalja, ehhez képest a leggagyibb piko kezdőkészlet is jobb választás.
Nem kivánok vitába szállni veled, de beleolvastam korábbi (1008 db) sok területet érintő hozzászólásodba. Ezekből egyértelműen látható hogy Te vagy a mindent leértékelő és mindent felülbíráló született kritikus.
Gagyi az egész, sokkal többet ér egy akármilyen piko kezdőkészlet ami később még bővíthető is tetszőlegesen, de ha egyenkét veszi meg az ember a dolgokat használtan i,akkor azzal is sokkal jobban jár mint ezzel a műanyag vackokkal.
Olvastad az újságot, ami ugye kezdőknek szól? Én megvettem, kíváncsi voltam, hogy mi lehet maga a magazin, amit "szakértők írnak". Nos, lehet, hogy az eredeti nyelvén szakértők által írt cikkeknek van értelme, de a fordításban sajnos nemhogy szakértők, de magyar nyelven beszélők sem vettek részt, másképp észre kellett volna venniük, hogy egyes mondatoknak egyszerűen nincs értelme, vége, vagy állítmánya. A szakszavak teljesen hiányoznak, vagy torzak.
Olvastátok a V40-ről szóló írást? Sajnos értelmetlen, de tényleg! Egyáltalán nem szól sem a mozdonyról, sem a villamosításról, sem a működésről egy értelmes szót sem. :-(
Olvasva olyan érzésem támadt, mint amikor az 1000 mozdony című könyvből kezdtem olvasni a kisfiamnak. Azt sem lektorálta szerintem senki. :-(
A kezdeményezés amúgy jó lenne mondjuk a "Helyes vágányon a TT vasúttal", vagy a Gerhard Trost könyv nyelvezetével. Szerintem, ha ez a cég beírná ide ezeket a rövid szösszeneteket, akadna itt, aki jófejségből értelmessé vatázsolná azt a néhány sort.
Vajon hogyan fogják fenntartani az érdeklődést? Hiszen a kezdőszettre szükség van a játékélményhez. Itt ez nem lesz. A második számhoz egy kitérő jár. A mozdonyt ki tudja, mikor szállítják, hiszen megrendelés esetén csak a kapcsolatfelvétel 8-16 hét és nem is kötelezik magukat a szállításra. Tehát lehet, hogy addig gyűjtöd a magazint, aztán érdeklődés hiányában nem is szállítanak?
Jó lenne, de a magazin színvonala miatt nem biztos, hogy folytatom, pedig örök kezdő vagyok.
Teljesen egyetértek mindkettőtökkel! Az minden vasútmodellezőnek csak jó - közös érdekünk -, hogy nőjön a "tábor". Ebben a kiadványban az összes többi újságárus kiadványhoz képest az az előny is megvan, hogy nincs "mókuskerék", nem olyan mint a T-34, hogy nem lehet belőle kiszállni, mert akkor van egy félkész méregdrága tankod. Itt bármikor kiszállhatsz, hiszen a vasútmodell bármilyen más gyártó termékével, vagy más könyvekkel/leírásokkal is bővíthető. De ha minden 100. aki veszi az újságot beáll és ott is marad a "komolyabb" vasútmodellezők közé akkor már mi mindannyian sokat nyertünk. Ezek az emberek ennek a kiadványnak a segítsége nélkül lehet, hogy sose kerülnének a vasútmodellezéssel így kapcsolatba: vagy azért mert mai gyerekként szülei számítógépet, okostelefont, tabletet vesznek neki, vagy azért mert felnőttként csak távoli gyerekkori emlékké vált már játék Piko kis vonat.
Ezek sajnos úgy működnek, hogy a számok előre haladtával rohamosan csökken az eladás, mert az emberek többsége nem tájékozódik, aztán döbbennek rá, hogy sokba, kerül, messze a vége, stb. Persze ezt a kiadó is tudja, és szépen csökken a legyártott példányszám. A fő baj, hogy ezeket a sorozatokat többnyire soha nem fejezik be, egyszerűen elhal a vége előtt. :/
Én 1950 táján kezdtem el a vasútmodellezést és azóta is rabja vagyok. Miután foglalkozásom távolról sem áll kapcsolatban a vasúttal, a sok év során igen sok pénzembe került a modellezéshez szükséges ismereteket tartalmazó magyar és német nyelvű könyvek és folyóíratok beszerzése.
Végre is ideje volt, hogy ismét megjelenjen egy kezdők (és még teljesen laikusok) számára érthető és elérhető árú, rendszeresen elérhető íromány.
Az új "Vasútmodellezés" újsággal kapcsolatban osztanám meg gondolataimat;
Kezdve azzal, hogy nem kívánok az újság fogadatlan prókátora lenni. Jó magam közel 50 éve foglalkozom vasútmodellezéssel (II. Gödöllői Vasútmodell Kiállítás diorámaverseny közönségdíj), így van némi rálátásom erre a hobbira. Az újság -kijelenthető- a kezdők részére készült, s ilyen szempontból hiánypótló. Az internet korában ugyan már minden információ összeollózható ezzel a hobbival kapcsolatban is, de itt kézzel fogható dolgok is mellékelve lesznek hozzá. S ahogy valaki korábbi hozzászólásában -bölcsen megjegyezte- ezt bátran gyerekkézbe lehet majd adni. A fórumok, a két szakfolyóirat is inkább a profiknak szól. De mindannyian kezdőkészlettel kezdtünk, s az nem a legdrágább modellekről szólt. Aztán éveken (évtizedeken) keresztül ehhez gyűjtögettük -készítettük!- a kiegészítőket, amíg egy kisebb terepasztalnyi anyag összegyűlt. Ez a mai világban elképzelhetetlen egy fiatal számára (mindent, de azonnal). Így a tervezett 100 szám, közel két év az aranyközéputat jelentheti. A hobbink sohasem volt olcsó, így itt is szükség lesz a tartós (szülői) anyagi háttérre. A kitartás és türelem az ugye alapkövetelmény. Aki a végére akar járni annak havi 8 000 Ft-ot kell majd rááldoznia, s a tervezett 100 szám 200 000 Ft -os terepasztalt fog eredményezni. Egy profi láthatja, hogy alig több, mint a feléből magasabb színvonalon kihozható egy ilyen asztal. De a "profin" van a hangsúly. A magasabb árban a tapasztalatot, a tanulást- is meg kell fizetni. Mert remélhetőleg lépésről lépésre végig fogja vezetni a legifjabb generációt a terepasztal-építés útvesztőin.
És itt értem gondolataim lényegéhez, ugyanis a vasútmodellezéssel kapcsolatban évek óta szólnak a vészharangok az utánpótlás, a jövő generációjának a hiányáról. De igazán jó ötlettel még senki sem tudott előállni ennek megállítására. Hát most tekintsük ezt egy (talán utolsó) lehetőségnek, talán sikerül több ezres tábort a vasútmodellezés körébe csábítani!
Az újságot szerencsére nem, minden számát meg pláne nem kötelező megvásárolni. De profik számára is lesz benne olyan szám, amely meg fogja érni az árát.
Jó magam -anno- tapasztalatlanságom hiánya okán biztosan nagyon örültem volna egy ilyen újságnak. De akkor valószínű nem a TT-sek táborát gyarapítom.
LEGO sínrendszerhez szeretnék nagyobb sugarú íveket építeni. Mivel sajnos a gyári anyag korlátozott egy kb. 12 méteres pályaívsugárra, és abból sincs gyártva már az áramvezető fémborítású sín, így valamilyen modellvasúti megoldást próbálok találni.
Flexi sínekből melyik gyártónak milyen méretű termékei vannak? Legalább 2,4 mm magas sínszál kellene, előny, ha a sínkoronán 4 mm széles!
Azért ha kézbe vennéd, valószínűleg már nem tűnne olyan kevésnek a 32 ezer érte.
Volt szerencsém a tacskóban látni a kiadványuk 1. számát. Egy db egyenes sín és egy négytengelyes forgóvázas személyvagon 500 Ft. Először majdnem kettőt vettem, aztán kicsit jobban megnéztem, és inkább egyet se. Vékony műanyag kerekű műanyag szar az egész, olyan könnyű, hogy szerintem le lehetne fújni a sínről oldalirányba.
Ha még csak az lenne a baj. Bár nem láttam az újságot, de megint az a benyomásom támadt, hogy a bevételszerzés érdekében ismét született egy újság, ami nem a modellezéssel, hanem a boltban vásárolt műanyag kiegészítők eladásával foglalkozik, és arra inspirál, egyben burkoltan kijelenti, hogy ez a modellezés. Így is bőven elég silány színvonalú vasútmodell kiállításnak nevezett játszóház nyílik időről időre, erre még van egy lap, amelyik ezt a nézetet népszerűsíti.
Érdekes egy állatfaj. A motor az a Piko gépekből ismerős olcsó eldobható kinai szerkezet. Viszont a hajtás a forgóváz az bizony Mehano. Viszont a kaszni az inkább félig Roco félig Gützold. Ahogy néztem a szélvédői lettek eléggé rondák. Igazából nem is rondák inkább a méretűk bántó. A nagy kérdés viszont az hogy: Vajon az egykori Mehano maradványait vásárolták fel? Vagy pedig a formák valahogy Kinában köttötek ki?