Ajjaj, bocsi fiúk, lehet félreérthető volt a bejegyzés, ezt a díszt nem én csináltam, még Bari-tól kaptam. Így a plusszok is Barit illetik! Elnézést, nem akartam senkit sem félrevezetni. Barinak akartam megmutatni, hogy jó helyen van! :-)
Nagyon jók lettek a járművek. Gratulálok! Nekem lányaim vannak így ezek a járművek kiesnek az érdeklődési körükből, de van ezer más minta a neten amit lehetne készíteni ha végre majd eljutok egyszer odáig.
Minden 115 és 125 max 11000rpm, nem jellemző a gyorsabb. Egyenes csiszoló max, ami gyorsabb, de az nem sarokcsiszoló.
A 180 és 230-asoknak már lassabb a fordulatuk pl.
És ha már flex, ha valaki falat, betont csiszol vele és ettől bexarik (vagy mástól, de volt erre használva, látszik belül) az nem lesz garis, úgy eldobják a garit a gyártók erre, mint a huzat. Akár makita, akár dewalt, akár bármi. Ez csak plusz :)
Ha nem nem egy lépésben akarod kialakítani, még egy nagyobb felsőmaró is elboldogul vele, de egy asztalos marónak nem kihívás. 50-100 m2 gazdaságosan legyártható.
Persze gyalu is kell hozzá, de így is sokkal kisebb beruházás, és ezek univerzális máshol is hasznos gépek.
"Én igazából csak egyben kételkedek: hogy vajon megéri-e magadnak gyártanod."
Ilyen gép árak mellet biztos hogy nem, de mint írtam teljesen vakon voltam ebben a témában. Azért is érdeklődtem, mert nem tudtam, hogy ilyen gép árak vannak.
Gyártó gép nevét sem tudtam. Hajópadló gyártó gép néven kerestem. :(
Kiemelkedően magas minőségű borovi fenyő, hajópadló kétoldalas felülettel. Kiválóan alkalmas belső terek burkolására. Faház építésére javasoljuk mivel mindkét oldala ugyanolyan.
Itt Erdélyben 15 ezer forintnyi lej + ebéd a napszám.
A sokfejes lambériakészítö gép mind ipari szóval 3 fázis kell hozzá . Aztán elsö osztályú nyersanyag . Ha nem ez lessz a föprofil nem éri meg milliókat belefektetni .Ha volna lehetöséged akkor se.
Nekem van egy aranyszabály amit követek.
Amit sorozatban gyártanak azzal otthon nem érdemes dilgozni.
Én igazából csak egyben kételkedek: hogy vajon megéri-e magadnak gyártanod. Amikor majd adod az árajánlatot, abban nyilván szerepelnie kell az anyagáraknak, tételesen. Ennyi gerenda, ennyi tetőléc, ennyi hajópadló, ami annyiba kerül.
Hogyan tudsz versenyezni egy hajópadló-gyár áraival, ezen morfondírozom. Kíváncsiságból rákerestem, hogyan gyártják. Ez egy 6 perces videó, a lényegi résztől indítva, onnantól, hogy farönk. Nem kcsiit termelékeny(ebb) gépekkel dolgoznak.
Szted el tudod olcsóbban készíteni? Ha így van, és előtte kiszámoltál mindent, akkor bocsi ... nemszóltam :) Mert ez már nem hobbi, itt "vérre"/ajánlatra megy a tét, csak minket hobbistákat nem érdekel, hogy a végén 2x annyiba került a leves, mint a hús :)
OK, értem, az a 4-5-6 tengelyes marógép másra is jó. De megveszed, ha szerencséd van kapsz rögtön hozzá olyan marófejet, ami neked jó, ami olyan állapotú, hogy használni tudod, ha nincs akkor veszel marófejeket, adott esetben többszáz EUR-ért darabját. Aztán meg kell tanulnod használni (jövő nyárig!), üzemelteted, nem kevés áram, a palló sem csak úgy terem, azt is külön meg kell venned, amire a gyártója ráteszi a maga hasznát ... nemtom, hogy jöhet ebből ki versenyképes ár. Amúgy szurkolok hogy úgy legyen, de ez így - laikusként -: nagy fába túl kis fejszével :) Gyorsan jegyezzük meg, hogy sem ács, sem hajópadló-gyáras nem vagyok, szóval semmi (ellen)érdekekeltségem nincs a témában. Csak próbálom logikusan végiggondolni.
Az idén szereztem OKJ-s ács szakmát, ami nyilván nem elég a nagy "mester" munkák elvégzéséhez. Jelenleg is csak munka mellett másodállásban tevékenykedem. Kisebb munkákat vállalok amivel bírok a hétvégéken és nem határidős.
2020-ra van pár új hétvégi ház jellegű épületem 30-45m2, ide gondolt az egyik tulaj ilyen hajópadló profilt az épület falára. Olyan mint a kerti faházak amiket árulnak.
Ezért kerestem olyan gépet ami tud ilyet gyártani.
Létezik egy 16-os átmérőjű elég hosszú újjmaró fej, mivel a rejtett sarkokat marjuk.
Mélyeket kell marni, több lépésben.
A legnagyobb Bosch felsőmarónak eltőrte a tengelyét, repült a kés a műhelybe, a srác maximális fordulaton használta, mert sietett és szerintem nagy volt a fogás is. A marószár kibírta.
Akkor vettem meg a legnagyobb festools felsőmarót. Azzal az a baj, hogy nehéz és ha sokat kell vele dolgozni, fárasztó.
Ezek a tokmányok nem is igazán rögzítenek úgy, mint kéne, szerintem. Soha nem értettem, hogy akinek ilyen gépparkja van, minek épít ilyen hülyeségeket. Másokat felbújtani ilyesmire meg bűncselekmény. Ez nem normális.
Hát meg a három pofa, ami külön alkatrész, simán szétrázhatja az a kicsi excentricitás is, ami van benne, szemben egy patronnal, aminek kisebb tömege van, egyben van mindene, satöbbi. Akkor meg először repül kifelé a szerszám, utna a pofák...
Én már a műanyag házra sem tenném le a nagyesküt ezen a fordulaton.
A Röhm fúrógéptokmányokra rá szokták írni a max. fordulatot, 5500 szokott lenni egy 13-as tokmány esetében.
Ez meg egy noname filléres tokmánynak tűnik, valami kínai akkus fúróról.....
Amikor láttam, hogy felbővíti M14-re azon gondolkodtam vajon marad-e elég vastag fala, hogy ne repedjen szét. Aztán vállat vontam, mindenki úgy szerez sérüléseket ahogyan szeretne.
Egy Bauhausos Toolsonom van. Úgy, mint máshol, itt is fontos a fűrészlap. Amit adnak hozzá, nyugodtan rögtön dobható a kukába, csak elveszi a kedved az egésztől. Először az Obis lapokkal használtam, de nem győzött meg, aztán az ebayen rendeltem Niqua Fix reverse lapot, abból is a #5-t, na az már elég profi. A gép nem rossz, lehet pin és pinless lapokkal használni, a porlefújás elég erős. A lámpája nagyon gyenge, mintha nem is lenne. 30 ezret nekem megért, kb. fél éve használom. Nem tudom, hogy a Hegner, Proxxon, Dewalt, Excalibur és társai mivel tudnak többet, én még csak ezt használtam.
Ácsként tevékenykedem, rengeteg lambériát és hajópadlót használunk.
Jövőre lehet, hogy lesz pár házam, ilyen alapanyagból.
Könnyűszerkezetes házikók hajópadló fallal, mint a kerti tárolók, csak itt lesz egy váz szerkezet közte szigetelés, kívül a padló fal, több féle sarokkötéssel.
Gondoltam, hogy csinálhatnám én is az alapanyagot.
Az Auchanban láttam meg ezt a marót, le volt értékelve 14.000-re, gondoltam annyiért nem hagyom ott. Lehet ezzel valamit kezdeni, vagy sürgősen vigyem vissza? Neten nem sok értékelés van róla.
Köszi. Azért vannak hibák. Jelenleg egy régi cseresznye virágtartót porbálok restaurálni. Még a dédnagymamámé volt. El van tekeredve illetve a vízszintes lapok propellerest játszanak.
Kályha van a műhelyben. A fogácsot elvittem brikett-áltatni. Vittem kb 450l forgácsot, kaptam 30kg brikettet. Így a hulladék is újra van hasznosítva. :)
"többnyire átgondolatlanok voltak, minthogy nem volt pontosan kivágva a marógép helye. ... Sőt óriási hézag volt. Úgy persze hogy nem tartja meg rendesen"
Vávávává ... várjál. Te most erre gondolsz? PL ebben a videóban (de linkelhetném kb akármelyiket, mert mind így készül) ez a kivágott rész?
És arra gondolsz, hogy egy marógép felülről így néz ki (nagyon sematikusan) akkor így kellene a fenti részt kivágni?
Mert ha igen, akkor jelentem te mész szembe az autópályán, nem mindenki :-) Mibből gondolod, hogy nem tartja meg rendesen? Láttál ilyet valakinél, hogy leszakadt? Vagy megsüllyedt? Komolyan kérdem.
Hidd el, megtartja ez a konfig is. Ahogy nálam a 6 kilós tritont is. Kb 8.5mm vastag anyag (nyír rétegelt) marad a betét alatt.
Vagy ha nem erre gondoltál, akkor mire, fejtsd ki jobban légyszi.
Bosch POF 1400, csak 3 furat téma (annyi van az 1200-on is, én egyszer csak tesztből beépítettem egy hulladék rétegelt lemez darabra). Pont neked írtam már Árvai Zoliról, hogy nézd meg pár videóját, de akkor nem tetted meg :) Különben nem aggódnál ezen. Kérlek nézd meg ezt, vagy ezt, vagy .. nemtom. Évekig azt használta (most már Tritont) a POF 1400-at, és soha nem panaszkodott arra, hogy miért csak 3 lik van. Nemtom számolta-e, de sztem soktucat, vagy akár sokszáz kisszéket gyártott le abban a konfigban. Hidd el, az a 3 csavar is megfogja. A fentiektől többet már nem tudok leírni, hogy miért, de így van.
Valamit te most nagyon túlgondosz. Abban igazad van, hogy elveszik valamennyi a hasznos magasságból, dehát valamit -> valamiért. Ez ilyen játék. Ha 5000 cm3-s benyós autód van, az jó erős meg jó mély a hangja - cserébe többet tankolsz egy szuzukisnál lletve kicsit bizonytalan vagy (ami perdsze nem baj), de linkeltük neked a "bakelit" vagy hülye nevén pertinax anyagból készült betétet, mert azt írtad alut nincs kedved venni, most alunál tartasz ... ennyire nem kell ezt túlbonyolítani, főleg nem a középnehézsúlyú POF 1400 esetén ;-) Fölrakod arra, és boldogan marsz vele.
Köszönöm mindenkinek aki marógép munkaasztal ügyben válaszolt
Amiket a youtube tube on láttam többnyire átgondolatlanok voltak, minthogy nem volt pontosan kivágva a marógép helye. Sőt óriási hézag volt
Úgy persze hogy nem tartja meg rendesen
Egyébként ha nem csak 3 rögzítési pont lenne a Bosch 1400 on (és azok sem a legjobb helyen) akkor meg lehetne kockáztatni az 5mmes polikarbonát lemezt ami nem keverendő össze a plexivel...
Ha valamit veszek az alu lemez lesz de majd meggondolom...
A vastag betétlemeznek az a nagy hátránya hogy a vastagsága csökkenti a hasznos fogás mélységet
"az x és a y tengelyed ellentétesen van "kalibrálva"
Volt :) Mert persze ezt a részt még gondosan néztem át, és érdekes módon csak az XY mozgott ellenétesen. Bár most hogy nézem ... lehet ez a tükrözéses "bajom" pont az ellentétes módban jött volna helyre. De végigcsináltam a kalibrálást. Igaz, nekem nem azokat a számokat kellett beütni,minnt a videóban a maszkos táblázat sugallta, de sikerült kisakkozni. Most ha balra nyilat nyomok, balra megy, fel nyílra "felfele" (Y tengely, tőlem távolodik). A Z tengely az eleve rendben volt.
Igen, régen én is ezt a szókapcsolatot hallottam mindig, hogy CNC - programozás. De ... hálistennek, ezen a (hobbi)szinten sztem nem sok kódot kell írni. Bár motor-os offban írta hogy a G-kódot optimalizálni kell(het) néha, de én most még annak is örülök ha nem akar túlfutni a végálláson :) A következő beruházás az 6 db végállás kapcsoló lesz, párszor indulás után megracsniztam szegény léptetőmotorokat. Ezt mindenkinek melegen ajánlom, aki ilyenen töri a fejét. Rossz volt hallgatni azt a hangot. Most amíg nem lesz végálláskapcsoló, és nem leszek biztos abban, hogy jó pozícióból indul és addig megy csak amíg kell - az indítási parancs után rutinosan a kezem a Reset gombon pihen, és ha vmit elcsesztem és látom hogy ebből ütközés lesz - megállítom. Eléggé el van dugva ez a funkció, hátul a vezérlőpanelen - ki akarom majd egy bazi nagy piros gomra vezetni. A szoftveres "abortálás" az közel sem azonnali, sőt van hogy tojik rá nagy ívből ... vagy először befejezi azt az ívet amit elkezdett - nem jó, a vészmegállás azonnali kell hogy legyen.
Még valami: ezen a kis kínain a tengelykapcsoló, vagy minek nevezzem, egy ... mérnöki "csoda". Hogy ki gondolta azt, hogy M3-as (!) hernyó, lapos véggel a trapézmenetes orsón megfelelő rögzítést ad - azt nem tudom. Igaz, összesen 4 csavar van minden ihleyn kapcsolaton, 2-2 mindkét oldalon. de akkor is ... A másik, hogy a hernyó fejében az imbusz szabadkézben tartva is megforgott, erőt/szorítást kifejteni esélytelen volt, mondjuk a 12 csavarból ötön biztosan. Ez az első összerakás után abban merült ki, hogy kb a 3. teszt-lézergravírozás egy idő után csak csíkot húzott az ábrán, nem lépett a tengely (a motor tette volna dolgát). Sejtettem hogy ez lesz, lévén meghúzni minden csavart esélytelen volt. Erre lehet számítabni sztem az összes ilyen belépő szintű modellen. Ideges lettem, és:
- meglapoltam a trapézmenetes orsót (a motor tengelye az rendben meg van lapolva)
- nagyobbra cseréltem (M5) az M3-as hernyókat, azoknak is meglapolva a végüket.
- és hogy tuti ne lazuljanak meg a csavarok így sem, mindegyik menetébe kentem egy gyufásfejnyi szilikontömítést. Ez azért nem oldhatatlan kötés, de helyén tarja a csavarokat. És azért azt is remélem hogy többször már nem kell szétszednem a masinát :)
Ami még érdekes tapasztalat: ez a marási kép vs látott kép a monitoron. Ezt még nem sikerült megemésztenem. Nagyon hozzá kell szokni, vagy vmit még állítani, hogy ne többszörös tükrözésben marjon. Pl a legelején linkelt, már sikeres plexis gravír így lett megmarva (a képen látható az első töréses próbálkozás nyoma is):
Hát, Én csak nézek mint Rozi a moziban. Régen akartam tanulni a CNC programozást, de mivel nincs semmilyen (fémipari) forgácsoló szakmám így nem tanulhattam ennek 6 éve.
Szerintem az x és a y tengelyed ellentétesen van "kalibrálva" ezért kell a kettős tükrözés, mintha itt állítaná a bácsi:
Pedig eskü, nem ittam semmit! :D Javítva. Csakhát gyorsan, meg persze közben tesóm gyerekei is a nyakamon ugráltak, mutogatták a Jézuska cuccait, videóztam őket, közben ment a pincében az újabb plexis gravír, immáron szártörés nélkül. Szóval szanaszét voltam, de nem "azért" :).
No, akkor itt válaszolok még, de ha többeket érdekel, akkor vigyük majd az offba. Sajna az itteni CNC-s fórumok elég hullaszagúak, a hobbycnc meg viszonylag pörög, cserébe jó kiriptaszökevény engine-je van ... mindegy, ahhoz kell szokni ha magyarul akarok kérdezni :D
Ezt vettem. Kis túlzással egy gyerek is összerakja, egy jó hosszú déutáni legózáshoz hasonlítanám. Az elekronikai résztől meg főleg nem kell félni, minden feliratozva a panelen, a motor tápkábelénél kell figyelni, hogy a pirosat a pirosdpöttyös csatlakozóra. Meg különben is, rengeteg videó van a témában, én az övét használtam bár a kütyű nem szögre ugyanaz mint az enyém. A webshopos képekhez képest az változás, hogy nekem takaros kis műanyag házban, ventillátorral jött a vezérlőpanel. A leírásban szereplő "optional laser head" kicsit félrevezető, képeken ott van, leírásban optional - a legkisebb, 500mW-os fej az jár hozzá, a másik kettő csak opcionális, külön pénzért vehető. Játszani, próbálkozni jó a kicsi is, mint látható volt. Marószárakból kaptam tízet, mind egyforma :-O, ilyenek. Szóval ezzel csak finoman gravírozni. Viszont jó hír: a Dremel gravírozó/marószáraim pont belemennek a gyárilag hozzáadott ER11 típusú fejbe/patronba, gyorsan ki is próbáltam egyet fán, ami nem annyira fára való de egész jól működött (ez nem szerkesztett, telós, hangos! ne fülessel max hangerőn).
Úgy veszem észre az egész kütyü titka, főleg ha marsz: lassan járj, és elérsz a végéig :) Ez tényleg nem egy izomagy gép, de használható lesz, úgy látom. A drivere (USB-s COM port driver W10 alatt is szépen muzsikál.
Armorarc: erről a mosószeres trükkről még nem is hallottam. Bár a legelején linkelt gravír nem annyira beleragadós fejjel készült, de észben tartom, köszönöm a tippet. Gondolom menet közben kicsit néha rá kell spriccelni a felületre, ha pl vágófejjel esek neki.
RFeri: tanítani? Én? TÉGED?? Lehet én még csattogós lepkével játszottam, mikor te már láttál ilyen marót :D Amúgy ja, persze, szívesen megosztok minden tapasztalatot.
Pl: ez egy igen fontos volt, a törésnél. Éppen csak a leglényegesebb paramétereket felejtettem el beállítani. A képen felfedezhető "Recommended" fül nálem Feed: 635/ Plunge: 228/ Depth/pass: 0.5 -ös értékeket ad, alapból azzal indult el a marás:
Pedig a mókus, akinek a videóját vagy 5x megnéztem, főleg összeszerelés közben - itt elmondta, hogy ezzel a géppel csak óvatosan ezeknél a paramétereknél. Szóval a képen látható értékekkel szépen marta meg, még az a pilincka és nem is túl minőséginek tűnő marószár is. Majd óvatosan azért próbálok nagyobb értékeket is, sztem a Depth per pass az lehet több is, a 0.1mm elég óvatos. Meg talán még a feed is mehet feljebb. A Plunge meg (Z irtányú sebesség) ilyen ritka magasságbeli változásoknál nem lényeges, ha lassú. Eyy ilyen 3D marásnál már annál inkább annak tűnik.
Ami még érdekes tapasztalat: ez a marási kép vs látott kép a monitoron. Ezt még nem sikerült megemésztenem. Nagyon hozzá kell szokni, vagy vmit még állítani, hogy ne többszörös tükrözésben marjon. Pl a legelején linkelt, már sikeres plexis gravír így lett megmarva (a képen látható az első töréses próbálkozás nyoma is):
Ha azt akarom hogy úgy marjon/gravírozzon ahogy a monitoron látom, meg kell tekerni a készítő programban, ez pl a nektek csinált üdvözlet képe, InkScape-ben aztán a G-code küldő programban, ami a konkrét gravírozást végzi. Így kellett forgatni-tükrözni hogy azt lásd gravír közben amit a videóban is láttál.
Szóval ilyeneke tanulgatok még csak. Aztán ha a kezdeti próbákon túlvan az ember, lehet szép, hasznosabb dolgokat is csinálni. Kezdésnek én pl fateréknak akarok egy névtáblát a postaládára. Meg bentre egy "On CALL!" feliratú, leddel megvilágított plexitáblát. Van olyan kütyünk, ami ha hívásban vagy kigyulald és pirosan ég - hogy lássa a többi mókus a hogy most nem azért van a füles a fejeden, mert yt-ot nézel, és kb. kussolni kéne. De elég gagyi ... azt akarom lecserélni. Ilyesmik ...
Ha valakinek belefér ~160 font, el is lehet indulni a témában - mert iszonyú jó móka :)
Nahát, ez érdekes .. még Zero0-ként írtam erre, mire az Elküld-re kattintottam már "Törölt nick" lett. :-( Sztem ha ez olvasod, gyere vissza. Mondom .. lehet észre se vette az illető h mínuszolt. Mert pl. jól betojáslikőrözött. Vagy ilyesmi ...
Lehet tök véletlenülkattant rá. Van úgy (főleg notin, ágyban fekve, telón/tabon) hogy húzgálsz és észre sem veszed ... ugyan kinek ártanál, eleve ritkán jársz ide
Ne már, épp kérdezni akartam veled mizu. Ugyan ritkán jársz erre de emlékszem, olyankor mindig vmi szépet mutatsz. Na, na ...
Pacman, láttam a lézergravírozós videót. Majd egyszer leírod, hogy miket vettél hozzá? Motor, lézer, állvány, stb. Néha eszembe jut, hogy kéne egy ilyen, de még nem merültem el a részletekben. Meg kicsit tartok is tőle, hogy mekkora munka egy ilyet elektronikailag összerakni.
Amúgy a video leírásán látszik, hogy ünnepi hangulatban vagy... :)
Plexihez jótanácsként 1víz-1mosogatószer keverék és a hőtől-gőzeitől nem ragad törik a kés az anyagba, én már sokat hibáztam eme nemes anyagba. B.K. mindannyiunknak :-)
Köszi Zoli, de kicsit túlzol most :) Mutatok pl. 1-2 zseniális első próbálkozást:
Az első plexis marásos gravírozásnál meg kapásból marószártöréssel nyitottam :)
Ki kell még tapasztalni merre van az arra. És hálistennek a vezérlőkódot van ami előállítsa ( pl ,http://easel.inventables.com/users/sign_in ) én még messze vagyok attól hogy magam írjak ilyet. De jó kis játék, jó kiegészítő a fás barkácsolás mellé.
Hát ez, ez valami hihetetlen, nagyon szuper amit összehoztál. Hiába, ez már a XXI. század!!!
Gondolni sem mertem volna eddig, hogy egy hétköznapi ember is hozzájuthat egy CNC lézergravírozóhoz. Mondjuk a hétköznapi ember ha megveszi ezt a gépet, még nem megy vele sokra mert ezt tudni kell programozni is. De Te nem vagy hétköznapi ember, mert összetudtad rakni, és a programozásához is értesz! Gratulálok! Azt hiszem nem túlzok ha azt mondom ZSENI vagy!
Faluszépe februárban jön ki a börtönböl, háromfázis még nincs. Egy bazi nagy motort ma hoztak elcseréltem egy 1, 8 as mono fázisúval. Remélem ünnepek után elhozzák végre a méröórát akkor majd elkezdek fürészelni.:)
Volt folytatás? Elsiklottam felette. No nem baj, majd jön pacman, ha belinkeli. :)) Ha meg ő sem találja, akkor tényleg nincs remény. Vagy nincs folytatás. :))
Teljesen mindegy, hiszen akár lapjára is lehet vágni, de akkor olyan lap kell hozzá, mert a keresztvágóval csak kínszenvedés (kézi fűrésszel meg pláne az, laptól függetlenül).
Pacmant még kiegészíteném azzal, hogy előbb linkel 2-3 hozzászólást, ahol x, y és z részletesen elmagyarázza a választ a kérdezőnek képekkel, videókkal, meg másik kettőt a szükséges szerszámokhoz. :))
Aztán nem ám megsértődni, ez a szeretet ünnepe! :)
Random kérdező:
Sziasztok, egy egy méteres deszkát szeretnék kettévágni, hogyan csináljam?
Köszi előre is!
Hobbit_G:
XD! Nem tudom, hogy akarod elvágni, de Wáltig állítom, hogy zöld bosch-sal nem fogod tudni elvágni, de kékkel sem XD Metaboval el fogod tudni vágni, de szarul XD ha rendesen akarod elvágni, akkor dewalttal kell csinalnod, mashogy nem fog menni XD ja amugy tudok ra kedvezmenyt, nem reklamozom, hogy hol Gyomroi ut 76-80 XD XD XD.
GPS:
Miből van az a deszka, fából? Szerintem hagyd a fenébe azt, szabass két darab 50 centis lapot bútorlapból, sokkal jobban jársz. Ha utána mégis úgy dontesz, hogy egybe van szukseged a ket lapra, akkor menetesszárral összefogatod és kész. Legalábbis - szerintem - ezzel a módszerrel kapod a legjobb eredményt.
Apropó, azt meséltem már, hogyan jártam Romániában a bútorlap kereskedésben? Na most, ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Bútorlapért álltunk sorba a telephelyen. Igen ám, de a helyi bútorlap nepper, aki nem mellesleg egy dekoratív hölgy volt,
Sr1:
Ezt nem nagyon fogod tudni otthoni körülmények között elkészítsd. Először is kell készíts egy rámát kalibrált profilú csíszolt fenyőből. Az illesztéseket forkoposan kell megcsinálnod, majd enyvezned. Ha ez kész, carkoznod kell a sarkait, majd korcolt lemezzel borítsd be az egészet. Legjobb, ha ezt rászegezed egy talpszelemenre, amibe előtte martál egy 2 x 2 centis kármit. Erre már rá tudod tenni a deszkát, amit először meg kell vállaznod, majd párosfogó közé teszed. A deszkára ráméred a derékszöget, számolva a maximális szélnyomással. Keretes fűrésszel csináld, 3-5 mm anslaggal számolj a fürészelés során.
Pacman_123:
Nem írtad, pontosan hogyan szeretnéd elvágni, ezért én készítettem egy másfél órás videót, amin részletesen bemutatom, milyen módszerekkel lehet elvágni ezt a méteres deszkát. Ha nem elég a 12 kameraállás, amiket most hirtelen felhasználtam az összevágott, 3 nyelven feliratozott 4K videóhoz, akkor szólj és van még pár kamera, aminek megvan a nyersanyaga. Elfűrészeltem a deszkát keresztben (szerintem te erre gondoltál :), hosszában, átlósan és lapjára is. Ezeket x, y, z és zs percnél találod. A 8 különböző fűrész bemutatóját ezek után találod, illetve ha bármikor Miskolc környékén jársz, akkor személyesen is megtekintheted és kipróbálhatod nálam. Ha messze laksz és nem boldogulsz, akkor szívesen elpostázom neked az általad kért módon félbevágott deszkákat. Ne haragudj, hogy csak ennyit tudtam írni, most értem haza a munkából, aludni meg úgysem tudtam volna. Ha bármi nem világos, szólj!
Köszi. Idén még az alábbi elemet szeretném elkészíteni, talán a jövő hétvégén ismét jövök képekkel.
"Ahogy számolom, a dominó már behozta az árát."
Fillérre nem számoltam ki, de szerintem is. Nagyjából a forgácslap, a szabás és a vasalatok ára 350e Forint körül alakult ezekre a bútorokra (garázs + előszoba). Ha kb ugyanennyi munkadíjjal számolok, amit egyébként kifizetnék, akkor lett egy ingyen dominom...
Fel lehet viszont így is fogni: ezt meg tudnám csinálni egy tizedennyibe kerülő lapostiplimaróval vagy egy századennyibe kerülő kézi sablonnal, vagy csak simán össze is csavarozhatnám... tudjuk azért, nem erről szól a hobbizás.
Viszont! Sokszor eszembe jut, hogy szinte bármit meg lehet venni pénzen az életben, egy valamit nem: időt. Ha lehetőség van rá, hogy valamivel időt spóroljak, hajlandó vagyok fizetni érte, ezért nyeltem egy nagyot és vettem meg a gépet. Nem csalódtam.
Jól látod. A 32 mm-es szabvány szerint készültek a szekrényekbe a furatok.
Régen akkus fúróval csináltam, de idegölő, pontatlan és kiszaggatja a dekort.
Ez most egy Bosch FSN RA 32 vezetősín és egy házilag készült csúszkán ülő felsőmaró segítségével készült.
Létezik gyári megoldás is (Bosch FSN OFA), de egyrészt nem tetszik, másrészt drága, harmadrészt hallottam panaszokat, hogy kicsit lötyögős, negyedrészt nem lenne kompatibilis a régi noname felsőmarómmal.
Ha nem akarod szögben vágni csak 90 fokban akkor a kisebbik is átéri (54 mm az átvágása). A jobb lap valóban többet jelent használhatóság szempontjából mint a több erő, de a kicsivel a vastag anyagban lassabban kell majd dolgoznod. Ha van mellé asztali körfűrészed akkor a kicsit érdemes mindenképp választani, ha nincs akkor el lehet gondolkodni a nagyon is. Én legalábbis így tennék.
Nagyritkán 5 centis fenyőt, gyakrabban ennél vékonyabb anyagot ( colos - 3 cm, puhafa főleg, esetleg bútorlap, ha a szükség úgy hozza). Ami ennél vastagabb az úgyis a láncfűrésszel van kaszabolva, vagy megy az ékszíjas asztalra.
A tisztelt hozzáértők véleményére lennék kíváncsi, miszerint itthoni bütykölgetésre elég-e vajon az 1050 wattos kézi körfűrész (Maki 6601), vagy érdemesebb inkább rálocsolni még egy kis pénzt és venni egy 1600 wattost (Maki 7611)?
Előbbiben a mérete tetszett meg, utóbbi meg nyilván haladósabb munkát tesz lehetővé, cserébe nehezebb.
Vagy érdemesebb az erősebb motor helyett inkább vágótárcsára költeni a pénzt?
Azta ... :O ment a "lájk" :) Tényleg elég termelékenynek tűnik ez a domino ...
Az a szár meg nem volt olcsó muatság - nyálcsorgatós estéken szoktam "dominózni" is, látom h nemóccsó a tartozék (sem). De így, hogy erre és jól és kihasználod - máris más a leányzó fekvése.
Retter: írtam hogy írok neked egy listát. Módosítok: olvasd el Ádám posztját, és vegyél egy Festool Dominót :D Mondjuk a "kicsit". Meg egy 35-ös pánthelymarót (forstnert), meg egy konfirmátorfúrót. Ha nem tévedek, nagyjából ezekkel pakolta össze Ádám a cuccost.
És ez annyira nem is vicc ... tekintve hogy 2 lakást akarsz berendezni. A munkadíjból 2 domino is kijönne, és lehet alulról karcoltam a határt. Jó ... küldöm majd az emailt, (most végeztem nagyjából a kenyérkereső melóval), de akkor is, elgondolkodtató, főleg a te esetedben. Egy lakás alatt "visszajönne" az ára, és ha megtanulod használni -> mint látod elég termelékeny szerszám.
Ugyanígy csinálom én is a szekrényt csak lapostipli + konfirmátorral :D
Illesztések azóta halál pontosak, pl most a fenyő babaágynál is így ment minden illesztés, ahol volt elég hely hozzá, ahol nem maró + domino lapok. Maróval se volt túl lassú a dominózás, ezen meg is lepődtem, egy marás 1-1.5 perc max.
Ha kell kés legközelebb, akkor várunk szeretettel :D
Az örök élet túlzás, pláne ha bútorlapról van szó, de nehezen kopik, ez tény.
Se nem jobb, se nem erőssebb, de tisztább, nem kell szorítózni, azonnal terhelhető és szükség esetén szétszedhető.
A fémdarab benne volt gyárilag a bútorlapban. Sok ilyennel találkoztam már, de ugye a keményfémlapkás körfűrészlapnak nem nagy dolog, de a Festool kése HSS, az nem bírta... drága mulatság... a legbosszantóbb, hogy egyébként ilyen incidens nélkül állítólag kis túlzással örökéletű a marókés...
Volt szó az előző oldalakon a saját részre gyártott bútorokról. Egyetértek a hozzászólókkal, nem a nagyüzemben gyártott lapraszerelt bútorokkal kell összehasonlítani az árakat, hanem az egyedi méretre/igényekre gyártott termékekkel, amiket jellemzően helyi kisiparosoktól rendel meg a jónép. Ebben az esetben gyakorlatilag a munkadíj megspórolható, ami egy teljes lakás bebútorozása esetén simán kiadja a szükséges gépparkot. Sőt, ha az ember feltalálja magát, kis túlzással egy akkus fúró-csavarozó, egy felsőmaró meg néhány szorító elég a forgácslap-bútorok otthoni elkészítéséhez, ha feltételezzük, hogy lapszabászaton gyártattuk az elemeket (ez az, amivel otthon nem érdemes bohóckodni).
Megvolt az első éles bevetése a Domino-nak.
Elkészítettem a garázs végébe egy sor tároló szekrényt. Domino + konfirmátor csavar
Megvolt az első incidens is, amit ezúton is köszönök a Falco gyárnak.
Szerencsére még az ünnepi leállások előtt sikerült vennem új kést.
Ezután egy kis lenyílós cipősszekrényt készítettem. Domino + ragasztó
Tegnap-ma pedig egy tolóajtós előszoba-szekrényt készítettem
Mivel összeépítve nem tudtam volna befordulni vele a házba, ezért ez a konyhában került összeépítésre szintén konfirmátor csavarok használatával. Az aljára 6 db görgő került, amin aztán be lett gurítva a helyére, majd a szintezőlábak kitekerésével lett felemelve, hogy ne a görgők viseljék hosszú távon a terhet. A helyén be is lett rögzítve a falak közé, így pontosan beállítható lett a derékszög, illetve biztosított a stabilitás, ami a tolóajtós szerelvénynek nem árt.
Korábban kézi tiplizősablonnal készítettem sok forgácslapbútort. Elképesztő, mennyire felgyorsult és pontosabb lett a munkám a dominóval. Pl. az alábbi képen szereplő viszonylag bonyolult korpuszt a pénteki hajtós rendelés után hazaérve délután 3 és 7 óra között összelegóztam (domino, szárazpróba, konfirmátor előfúrás).
Szerintem hagyja meg a 2 láncos kivitelben. Nagy viharos szélben sztem jobb így, vízszintre fújja a szél, de nem szakítja le, ha 4 lánc van meg nagyobb erő fog rá hatni, igaz míg nem szakad addig látja mindenki :D
Az a koffer csak érzelmi okoból van, soha nem használtam belőle semmit, kidobni meg sajnálnám. Majd lefényképezem a teljes kollekciót. Azt tudom, hogy több fizetésnyi holmi van benne, minden az eredeti csomagolásában. Hogy ez most, műanyag vagy alu az 24.- én kiderül. Nekem ami volt a múzeumban az fém volt, soha nem is szedtem szét, a narancssárga fémhézas fúrógéphez hozzá volt nőve. Emlékszem a 70-es és 80-as évek legelején a balatoni nyaralókba sokan ilyen készletekkel gyártottak beltéri ajtókat, meg bútorokat, tárolókat, lábrácsokat, kádra lavórtartót meg mindenfélét. Kapupánt csavarok, sarokvasak, szögek és irdatlan nehéz végtermékek. Igaz tartósabbak lettek mint a pilleszékek.
Nekem a magyar műanyag van. Kb 1976 tájékán vásároltam.
Most kaptam ezt a németet, de hiányzik hozzá az a tartozék, (kuplung) amit a fúrógépbe kell becsavarni és a másik végén egy Crowa szerű 22mm-es laptávú sűllyeszték van. Arra a nagy, fényes 6 lapú akármire megy rá.
Nekem van ilyenem, vagy legalábbis ehhez erősen hasonló. Sőt, van excenteres csiszoló adapterem is ilyenből, és a hozzá való fúrógép is (még az is lehet, hogy kettő). Azt viszont nem tudom, milyen anyagból van, már nem volt a kezemben vagy 20 éve.
Már gondolkodtam, hogy egy gyűjtőnek felajánlom jó áron, használni úgysem fogom.
Bár fűződik hozzá egy szép emlékem: apám csak a fúrógépet használta annak idején a 80-as években. Én meg megtaláltam ezt a kütyüt a garázsban a dobozában, kibontottam, és forgattam, hogy mi a fene ez. Aztán összeraktam, és elvágtam vele egy deszkát. Leesett az állam, hogy ez miket tud, és akkor fertőződtem meg a faforgácsolás örömének vírusával. :) A gépet őrzöm, még szerintem a doboza is megvan, meg 2 fűrészlap hozzá.
Valószínűleg igaz, hogy a gyárban olcsóbban ki tudják hozni a bútorlapból készült termékeket.
Viszont ahogy egyre nemesebb fából akarunk valamit csinálni vagy venni, és minél bonyolultabb szerkezetet vagy mintát szeretnénk, a saját munka annál inkább előrébb kerül ebben a rangsorban. Árban egészen biztosan, és ha nagyon szépet szeretnél igazi jófajta fából, akkor meg a saját munkának nincs ellenfele ár/érték viszonyban. Szerintem.
A mellékelt link alapján tökéletesen megértettem a kétkedésedet , kérdésedet. A gyártó azt képzeli magáról, hogy ő az ügyeletes fő DIZÁJNER. Szerintem egy szekrénynek van ajtaja, ez inkább egy polc aminek van két pofátlan vastag oldala. Sok sikere nem lehetett vele mert azt is olvasom, hogy nem gyártják már. Ezt szerintem még különösebb beruházások nélkül is félpénzből megtudod csinálni.
"Szóval igenis lehet spórolni, csak szerintem nem a lapraszerelt bútorral kell megpróbálni versenyre kelni."
Pedig a kérdés kategorikusan arra vonatkozott. Arra pedig nincs más válasz, mint ami többünktől is elhangzott.
Ha azt kérdezi, hogy egyedi, méretre, "dizájn".... akkor a válaszok is mások lettek volna.
A magam részéről sokat tudok spórolni, mert (viszonylag) sok faanyaghoz hozzájutok ingyen. Amikhez vettem az anyagot, azok meglehetősen drágára jöttek ki. Igaz, bútorlappal nem kezdek, és ha már veszem, az nem lucfenyő.
Bocsi nem akarok én kételkedni abban amit mondasz, de írod, hogy sok neked a 30 ezres éjjeliszekrény mert csak pár bútorlapot kell összeragasztani. Ez így nekem és gondolom másnak is értelmezhetetlen. Tele van a net 30 alatti éjjeliszekrényekkel borovi fenyőből és Te meg a bútorlap összeragasztással hasonlítod. Légyszi mond már meg, hogy hol találtad a neked tetsző szekrényt 30 -ért ami bútorlapból van? Nem értem.
Jogos az érvelésed és úgy gondolom, hogy én is ebben a szellemben állnék neki a dolognak, mint ahogy leírtad. A spórolás sok mindenkit motivál. Engem is motivált 1 éve és most is, de úgy gondolom nem olyan értelemben, mint ahogy gondolod, vagy ahogy látszik. 1 éve kezdtem bele az építkezésbe és nyilván az ember felméri a helyzetet, hogy mi az amin tud fogni és mi az amin nem. Én is felmértem akkor és így az építkezés végeztével nem gondolnám, hogy az vezérelt, hogy minél olcsóbb legyen. Az utolsó milliméterig, az utolsó villanykapcsoló elhelyezkedéséig magam terveztem meg a házat. Abban a szellemben csináltam, hogy inkább veszek egy horonymarót és kivésem a villanyhálózatot. Veszek egy dekapírt és én rakom le a lamináltat. És most ez a helyzet a komplett bútorral. Sajnos sem a szabadidőm és sem a helyi adottság (lakótelep) nem teszi lehetővé, hogy hosszú távon ezzel foglalkozzak.
Ez persze nem zárja ki azt a lehetőséget, amiben gondolkodtam, hogy 4-5 hónapot és energiát szánjak rá arra, hogy megcsináljam. Jelen esetben ezek miatt itt az anyagi okok erősebbek. Megérte megvenni a horonymarót és kiépíteni a villamos hálózatot, mert sok 100.000 Ft-ot spóroltam vele. Megérte az egész ház laminált padlóját lerakni, mert sok 10.000 Ft-ot spóroltam vele.
De ha egy komplett ház bútorainak az elkészítésén nem sportolók, legalább a befektetett eszközpark árát, akkor nincs értelme belefogni. Vannak dolgok, amiken nem akartam spórolni, mivel hosszabb távra gondolkodom. Felső középkategóriában készítettem el a házat és bútorokkal is ezt szellemet akartam követni.
A spórolás nálam nem azt jelenti, hogy minél olcsóbban. Egy szekrény ára a magyar minimálbér kb. felébe vagy többe kerül. A villanyszerelő súlyos százezreket kért volna el 4-5 napos melóért. A festő 3 ajtó lefestésért (2 alkalom, összesen 3 óra) 35.000 Ft-ot kért volna.
Nem kimondottan a spórolás vezérelt, hanem az a tudat, hogy micsoda lehúzások mennek mindenhol. Amikor párom megvette a lakását, akkor az albérlők matracon a földön aludtak és talán egy bútor volt az egész lakásban. Az Interneten meg kinéztem egy éjjeliszekrényt, ami tetszett. Akciósan 30.000 Ft. Akciósan és semmi extra nem volt. Ez is vezérelt engemet. Aztán sajnos szomorúan vettem tudomásul, hogy annak ellenére, hogy pár bútorlapot kell összeragasztani, az ember nem tud rajta spórolni. Soha nem azt néztem, hogy valami olcsó legyen, hanem a megbízhatóságot és a jó ár-érték arányt.
Tényleg attól függ, hogy mi az ember igényszintje és mit akar építeni.
Ha luxus(nak) mondott dolgokat építesz fából, akkor lehet a legtöbbet spórolni, ha magad csinálod.
Láttam kültéri, teak-ból készített kanapét 2 milláért. Volt benne kb 30fm 5x5-ös faanyag, pár szemmel láthatóan géppel készített csapolás illetve a kültéri párna. Namost, ennyi pénzért kb 2 köbméter teak-et lehet venni, a párnákat is meg lehet csinálni/csinláltatni töredék áron, szóval picit indokolatlannak érzem az árat.
Kértem beltéri szaunára árajánlatokat, egyedi méret kellett, mert a bóti verzió nem fért be. A legolcsóbb ajánlat is milla felett volt fenyő lambériával, az amit szerettem volna (cédrus lambéria) 2 fölött. Végül megcsináltam magam, messze nem került annyiba mint az olcsóbb ajánlat, pedig cédrus lett a lambéria...
Szóval igenis lehet spórolni, csak szerintem nem a lapraszerelt bútorral kell megpróbálni versenyre kelni. Bár ahogy írtam is, a konyhabútor illetve gardrób kategóriában azért szerintem lehet spórolni vastagon.
Két nappal ezelőtt, "évzárót" tartottunk pár hozzám közel álló "erővel" és vacsora közben (borral, pálinkával komplettálva) pont arról beszélgettünk, hogy megváltozott a hozzáállásunk.
15-20 éve a "spórolás" játszotta a fő szerepet de idő nem volt, hogy tudjunk spórolni. pl. az asszony kitalálta, kell venni a gyereknek egy hintát vagy valami hasonlót a kertbe, majd én megcsinálom drágám fele pénzből - mondtam mire Ő azt válaszolta, a lányunknak fogamzásgátló kell nem hinta mire én elkészülök vele. Először b@szta az önérzetem de pár perc múlva már nevettem rajta.
Most viszont, a gyerek tanul, külön háztartást "vezet", és felnőttem a korábbi hobbihoz és már több és több időt szánok rá (persze a család az első) de azt az időt céltudatosan a lehető legjobb hatásfokkal használom ki, nemcsak "géppark" fejlesztéssel, hanem tudás gyűjtéssel és új dolgok kipróbálásával.
Mindenféleképpen bele kell, hogy vágj mert hihetetlen örömöt okoz a "teremtés" amiben talán a tervezés a legizgalmasabb.
A többiek elmondták a standard bútorok gazdasági hátterét, illetve az egyedi bútorok házilag való készítésének pénzügyi előnyeit a erkölcsi felemelkedésről nem is beszélve ;-)
Egy fontos dolog, soha ne legyél a hobbid rabszolgája...
Körben így néz ki a kerítés, kivéve elől, ahol még nincs kész, az holnap remélem meglesz.
Ponyva megvan, csak kérdés karikázzam és sok helyen rögzítsem oszlopokhoz vagy inkább keretet csináljak és azt rögzítsem sokkal kevesebb fúrással. Utóbbi munkásabb, de jobb elrakni köv télre :)
Most nézem a korábbi hózzászólásaidat: ennek bő egy éve már nekifutottunk veled. És akkor sem kaptál ettől sokban eltérő válaszokat.
Ott is gyakran előfordult a posztjaidban a spórolás szó, pedig ezt gyorsan ki kell törölnöd a szótáradból. Még akkor is, ha ez egy teljesen jogos szempont annál, akinek nincs a bőre alatt is pénz.
Én mondanám, hgy bátran fogj bele. Mertj jó móka. Jó időtöltés (már ha van az belőle neked).
De ha ennyire a spórolós része a fő súlypont nálad, nem a készítés öröme, vagy hogy egyedi méretek kellenek neked és esetleg(ahogy tfe_tng is sugallta) akár(pár feltétel azért ide is kell h teljesüljön) olcsóbban is kijöhetsz egy készíttetett árnál, vagy a normális szakember 1 év múlva tud csak veled szóbaállni - így nem merlek ebbe a irányba terelni, mert jó eséllyel csalódnál.
Ha gondolod, szívesen eljátszok a gondolattal, hogy én vagyok te, és bútorlap, és magam akarom csinálni a dolgokat, és sikeresen kiradíroztam a spórolás szót, és megvan az elhatározás, az idő és a hely is, akkor ezeken kívül mire lehet szükség. Privátban megírok neked egy minimál listát /később, holnap - mert épp migrálok, mailboxokat - a szakmám nekem sem asztalos, hanem ájtís :)/ de rendes linkekkel, meg a miértekkel - hogy lásd szerintem mi az amibe kb. bele kell fektetned.
A 30 ezres éjjeliszekrény bútorlapból van? Az árak tekintetében nem igazán vagyok képben. Most beírtam a keresőbe és borovi fenyőből sem kerül 30-ba egy éjjeli szekrény. Az az érzésem, hogy a kérdés feltevésed nem volt egyértelmű.