A fürjek beszerzése előtt igyekeztem informálódni egyrészt a neten, másrészt három helyet is megnéztünk, hogy hogyan tartják ezeket a kis madarakat, mik az igényeik. Sajnos nem a legjobb helyeket sikerült kiválasztani és ezt a fórumot is csak utólag találtam meg.
Először is azt mondták hogy az étkezési tojáshoz is feltétlenül kell kakast tartani. Aztán hogy a taposórácsos tartás a legjobb. És hogy a fél négyzetméteres ketrecben vígan el van húsz fürj. Szerencsére ezt nem hittük el és mi csak tíz madarat számoltunk egy ketrecre.
Pár nap után láttam hogy nem olyan jó ez a taposórácsos megoldás. Ezért kb. felét lefedtem hogy simapadozatos legyen és negyedére homokozó edény került. Megdöbbentő volt látni hogy milyen boldogan vették birtokba. Ugyanis azt is mondták hogy nem kell nekik homokfürdő.
Már nagyon röstellem hogy ilyen naivan elhittem mindent.
A fürjek se néztek ki túl jól. Tiszta kopasz volt a hátuk és nagyon ment a hasuk. Már szépen tollasodnak - miután három csipkelődőt elkülönítettünk. Sajnos még van egy-egy példány, aki még mindig hígat kakil. Tudnátok segíteni hogy mit adhatnék nekik hogy megszűnjön ez a probléma?
tegnap az egyk tojóm tojt egy giga nagy tojást...16 gr-os...nos mára már valszeg nem tudta a következőt megtojni (ha ő volt az tegnap) mert belepusztult...erősen vérzett a kloákája majd hamarosan eldőlt...feltételezem beleszorult egy tojás.
Biztos befolyásolja a "népsűrűség" a guano lábra ragadását. De mint itt olvastam az aljzat is. Azt is olvastam hogy a homok a jó de olyat is írtatok hogy az apró szemű kavics (kétszer rostált sóder) még jobb mint a homok. Van esetleg aki mindkettőt kipróbálta már?
Golyó kialakulásának okaként a szárított füvet cáfolnám, én is azt használom. Illetve azt is.
Vízbelépés se oka.
Én ugye egész évben kinti tartásban működök, és ebből három évszakban még oldalfalak sincsenek, a kifutó nem is teljes egészében fedett, eső után vidáman tapicskolnak a pocsolyákban.
Szellősen tartva (nálam 30 fürj / 9 m2) soha nincs a lábukon golyó, függetlenül attól, hogy homokon, szénán, szalmán, puszta földön, vagy bármin lépkednek, szárazon, vagy nedvesen. Sőt még a kajában is tapicskoltak, mert egy idpben néhány kis idióta kitalálta, hogy kizárólag a napraforgó érdekli őket, így egy komplett önetetőnyi anyagot képesek voltak csőrrel kitúrogatni, hogy csak azt szedegessék ki belőle, így mindegyik kajában is járkált.
Egyedül akkor van "golyóproblémám", amikor keltetek és a már nagyobbacska madarak az átmeneti szálláson várják azt az időt, amikor kirakhatom őket a nagyok közé. Kezdik kinőni a helyet, megnől az esélye, hogy friss "végtermékbe" lépjenek, így szerintem inkább ez lehet az oka. Ha már elkezdődött, akkor természetesen a nedvességtől és a kajábalépéstől már könnyen tovább nől.
Húsvét óta vagyok 24db fürjecske boldog tulajdonosa. Egy hétig tartott, mire átverekedtem magam az összes hozzászóláson, de megérte. Sok kérdésre választ kaptam, de azért maradt még bőven tanulni való. Különösen, hogy az évek alatt néhol változtak az információk és van ahol kicsit össze is zavarodtam. (Bevallom én még jegyzeteltem is közben.)
Látom, bőven akadtak villongások is, de az majdnem mindenhol előfordul. Inkább azt sajnálom kicsit, hogy mostanában "leülni" látszik a fórum. Ennek okait már részben kifejtettétek. Az engem is zavart, mikor rendszeresen olyan kérdések merültek fel, amit NÉHÁNY oldallal korábban már megbeszéltetek, illetve itt vártak páran komlett "használati utasítást". De olyan sok a hozzászólás, hogy szerintem csak kevesen olvassák az egészet vissza.
Bízom benne, hogy ha olyasmit kérdezek, amiről már volt szó, azért nem küldötök vissza a startvonalra. Mert persze előfordulhat, hogy nem voltam elég figyelmes.
én egy kis piros lábasba tettem langyos vizet, és annak a madárnak a lábát amelyiken a göb volt, megáztattam. A lábas az ölemben, a madárka lábai a lábasban. Két kezemmel szárnyakat le kellett fogni mert kicsit berzenkedett. Én egyenként csináltam ezt velük. Csak egyszer kellett. Nálam is szárított füvön vannak, szerintem az jó alomnak. Vigyázni kell, hogy a vizes edényükből ne locsoljanak ki. Nálam a göbök megjelenése óta az önitatót kb 2 cm magas kőre tettem. Azóta szép a lábuk. Sok sikert a lábmosáshoz :)
A fürjeim lábain a körömnél a szárított fű miatt (soha többet) megjelentek a göbök! Nagyon kemények, és nem jönnek le. Írtátok, hogy áztatással jobban lejön! Ezt úgy kell elképzelni, hogy pl berakom őket egy dobozba, aminek az alján van 2 cm langyos víz? Nem fognak abba belefeküdni és megfázni? Bocs, ha hülyéket kérdezem, de egyre jobban szeretem őket és látom, hogy ezek a göbök nagyon zavarják őket :(
Valaki írta, hogy le is lehet vágni, azt hogy kell elképzelni?
Ha elmegy az áram rövid ideig 3-4 őrán át, különösebb baj nincs, csak akkor nem szabad kínyítni a gépet.(ezeket a gépeket álltalában lakásban használják) Ha hoszabb ideig van akkor egy kis teljesítményű inverterrel meg lehet oldani a fűtését. De ha egy nagyobb gép van az embernek (saját készítésű) és ráadásul hűvös helyen akkor Nagyobb lehet a baj, mert akármennyire is szigetelt a szellőzőkön keresztül gyorsan hűl. A Szabályzójuk nem roszab, mint egy átlagos szabályzó.
Aki pedig nem ért a keltetéshez (nem keltetett még) az, ha nekiáll gépet gyártani tragikus lesz az eredmény.
Egy jobb gép, pedig csillagászati áron vásárolható.
Tehát aki kezdő, és nem akar sokat áldozni a gépre annak megfelelnek ezek a gépek, csak a keltetési technológiát be kell tartani. Igaz ez minden gépre vonatkozik !! És jó tenyésztojás legyen !!
Igen több más keltetővel összevetve próbáltam,ez alapján írtam azt,hogy csak azt ne,nekem nem jött be.
Aki sokat ráér "mellette ülni" és figyelni,mi történik,akkor ha elmegy az áram(ezt vidékre értem,mert Pesten nem olyan sűrű),annak biztosan megfelel minden szempontból,de aki jó arányokat szeretne és reggeltől estig dolgozik(nemér rá figyelni a gépet,mint én) annak ezt a gépsast nem ajánlom,persze ez egyéni vélemény,biztosan van akinek bejött,nekem nagyon nem!
Nem tudom, mi bajotok a műanyag (román) keltetőkkel ?? Kipróbáltátok ? Nekem jó pár ismerősömnek van és nem a keltető miatt nem tökéletes a keltetésük. Amióta betartják a keltetés "törvényét" attol fogva 99 %-uk elégedett !!!
De ez keltetős fórumon sokkal részletesebben le van tárgyalva .
Természetesen állandóan előttük a kaja és ital. Valóban pocsékolnak bőven, de nem izgatom magam, takarításkor az egész almot kidobom a tyúkokhoz, ők kiszednek minden hasznot, nem vész el a pocsékolás.
Az itatás pedig önitató, reggel-este cserélem. Ez az én itatóm: Természetesen, csak a kifejlett fürjeknek alkalmas, mert a picik könnyen bele fulladnak, nekik a papagáj itató ajánlott változatlanul.
Javaslom, ha nincs türelmed egyenként forgatni, csinálj egy kisegítő eszközt. Vékony rozsdamentes 5-8 mm-es háló ó, tojás méretének megfelelő hasáb. Egyszerűen óvatosan rakd bele a tojásokat és már akkor egyszerre forgathatod. Persze nem körbe-kőrbe, hanem oda-vissza. Hogy próbálom szemléltetni, itt egy hevenyészett hálós hasáb:
ti az etetést hogyan csináljátok? folyamatosan van előttük vagy megfelelő mennyiséget kapnak 24 óránként elosztva? (nyilván ha öntető van akkor az mindig tele van)
Az biztos hogy olyan etető kell amiből lehető legkevesebbet pocsékolja mert még a csőréből is pazarol.:D
Hát? Van esélyed sajnos, hogy sikertelen lesz. Nagyon érzékeny a jégzsinór. A forgatást is úgy kell végrehajtani, hogy nem szabad egy irányba forgatni, mert akkor összetekeredik, elhal az embrió. Csak oda-vissza szabad és kell forgatni.
Nem véletlen, hogy a postai szállítás, rázkódás, zötykölődés jelentősen csökkenti a kelési arányt, hiába minden tojás elvileg szemes.
Amikor én kaptam 48 db fürjtojást, postán, 12 db kelt ki! Pedig úgy be volt csomagolva, hogy törés nem volt.
Köszi! Akkor lehet, hogy kárt tettem a keltetésre gyűjtött tojásokban, mert a tojás tárolódobozával együtt kétszer-háromszor a átfordítottam a 8-10 nap alatt?
Itt, http://furjecske.hupont.hu/13/furjes-oldalak biztosan találsz megoldást. Az enyémek most kicsit pihenőben vannak, átállítottam őket, mert van bőven egyéb szárnyas tojás. Amikor ezek leállnak, akkor indítom a fürjeket tojás termelésre, így a családnak folyamatosan van egészséges, nem alap.